A desedai kis fekete pogácsák :-)

A gombák környezete

A hosszantartó nyári szárazságot nem a gombanevelő, esős, nyálkás, ködös, hanem a száraz, hideg ősz váltotta fel 2011. novemberében. A mostoha időjárás miatt a hová ne menjünk gombászni kérdésre inkább tudtuk a választ, mint az ellenkezőjére. A csapadéktérképek tényei dacára, bízva a helyi klímák adottságaiban, árgus szemekkel figyeltem a gombázós topic híreit is - így a somogyi Nupagagyí bejegyzését olvasva elhatároztam, hogy a két éve kihagyott Deseda túrát bepótoljuk Kaposvárott, még ha csak gyűrűs tuskógombát szedünk, akkor is. Levélben kértem egy kis segítséget tőle. A pontos koordinátákkal megadott gombalelőhelyet tartalmazó válaszlevél, ha időben érkezik, a történet valószínű másról szólna. Szombat reggel az 5.56 –os vonattal útra keltünk.

Novemberben a Desedánál

Megérkezvén a tóhoz, mentünk a fejünk után, de leginkább a felfestett piros sáv turistajelzés nyomán. Az eltelt időből visszaszámolva legalább öt kilométert gyalogoltunk a tó keleti partján, s a tavat szegélyező nádasban, a néhány fűz- és nyárfa alatt hiába nézelődtem gombák után, nem találtam. A horgászverseny is javában zajlott, így a part széle ücsörgő horgászokkal volt kirakva. Bár a türelmes, állhatatos várakozás nem az én műfajom, meg tudom érteni, e víz-, természet- és halimádó embereket is. A múltkor a Dunánál beszéltünk egy olyan horgásszal, aki képtelen erre, ő állva rohangál a parton és dobálja be mindig máshelyen a horgot, ez kb. olyan mint a rohanva gombászó gombász, nagy területet bejárva mindig akad valami, de még több az, amit otthagy. :-) Elhagyva az épített biciklis utat, a szántások mellett kanyargó ösvény vezetett el az erdőhöz. Az első téli fülőkék, majd a ráncos kalapú csengettyűgomba fotózása után a kosarunkba is tudtunk gyűrűs tuskógombát válogatni a javából. Ezt a somogyaszalói erdőt a kajagomba szüret után hanyagoltuk, mert a távolban észrevettünk egy nagyobb terjedelműnek tűnő zöld fenyves foltot. Miután a piros sáv jelzés amúgy is elveszett, az időnk vészesen fogyott és még alig gombásztunk, gyorsan bevetettük magunkat ebbe a lucosba, melynek minden adottsága megvolt , hogy gombát leljünk benne, de csak a tűlevéllel kevert homokot tapostuk eredménytelenül. A mohával borított foltokon sem termett gomba, így kimentünk az erdő szélére, a tó melletti lombos fás, bozótosban nézelődtünk. Miután az avarban csak néhány megfagyott amúgy is nehezen határozható gombát leltünk, mindketten a lehullott gallyakat emelgettük, azokon legalább a hideget jól tűrő, tömlősgombákat tudtunk fotózni. Fehéret, sárgát, és otthon, a számítógép képernyőjén vettük észre, hogy volt ott még fekete is. :-) Abban biztos voltam, hogy egy újabb apróság, de annyira pici gomba, hogy szabad szemmel még keresve sem lehet megtalálni olyannak, akinek sejtelme sincs e parányi élőlények létezéséről. Pontosan emlékezve a fadarab helyére elhatároztuk, hogy visszamegyünk és készítünk jó fotót, sőt anyagot is hozunk a gombáról.

Durella macrospora aprócska tömlősgomba

Durella macrospora a kis fekete pogácsa

Erzsébet napján, szombaton ismét hajnalban keltünk, bár ez a reggeli ébredés bealvással kezdődött. 25 perc alatt összekaptuk magunkat, s nem késtük le se a buszt, se a vonatot. Nem a hosszú gyaloglást, hanem a kényelmesebb távolsági buszos útvonalat választottuk, s érkeztünk meg a Deseda parkerdő megállóba. A piros sáv jelzés folytatását nem véletlen, hogy nem találtuk meg a múlt héten, most is csak jó szimattal indultunk a jó irányba, mert a jelzést a kivágott erdő helyén nem pótolták :-(

Marasmius epiphyllus apró szegfűgomba

Megtaláltuk az ágat, rajta a gombát, sőt még egy angyalian szép szegfűgombát is tudtunk fotózni. Az reggelire való szürke tölcsérgombák, téli fülőke kalapok a kosár alján lapultak, amikor még volt annyi idő, hogy legalább az Arborétumhoz vezető fahídig elsétáljunk, tájékozódjunk a térben is, ne mindig csak a földet lessünk. Gyönyörű még a szürke őszi ködben is ez a vidék, a csendet közeledésünkre a part széléről felrebbenő vadkacsák szárnycsattogása, a tó sima tükrét a néhány csónakos horgász törte csak meg.

Hazaérve alig vártam, hogy hozzáfoghassak a gombánk meghatározásához, az immár felismerésre alkalmas éles képek birtokában. A kis fekete pogácsa (Nupagagyi adta neki ezt a találó nevet :-) nehezen adta meg magát, vasárnap délelőtt sikerült rátalálni a Durella macrospora képére a neten, ami külső jegyeiben és makroszkópikus tulajdonságaiban legalább megegyezett a mi gombánkkal. L. Zolira hárult a mikroszkópizálás, szerencsére talált spórákat a kimetszett anyagon, ami igazolta a határozást.

A gomba termőteste 0,3-0,5 mm átmérőjű, fiatalon gömbölyű, később tányér alakú, domború fedővel. A termőréteg és a gomba külső felszíne fekete, húsa szilárd, kemény. Magányosan, de csoportosan is teremhet. Spórái nagyok, osztottak (szeptáltak). S ahogy azt egy kétrétegű (bitunicatus) fallal rendelkező tömlőnél szokás: a külső merevebbet a növekvő belső áttöri és ezzel megtörténik a spóralövés.
Ez a két kirándulás még csak a kedvcsináló kezdet volt, Nupagagyi folyamatosan húzkodja a mézesmadzagot az orrunk előtt, november 25-én még javában gombászik talajcsapda felszedés ürügyén, s nemcsak az ösztöneim súgják, hogy lesz még a Deseda tónál sok keresnivalónk :-)))

Hosszú hétvége a Hargitán 2011. október 28-31.

Csütörtök este felszálltunk a Korona IC-re, hogy péntek reggel Szeredába érjünk:-)

A már bevált módszerünk alkalmazásába (éjjeli utazás-alvással egybekötve) kis hiba csúszott odafelé úton, már Nagyváradon megörvendeztetett minket két útitárs, akik szerint Romániában még divat tömegközlekedni, erről csak odaát az autós magyarok szoktak le. Az alvásunknak így is úgy is lőttek az állomásokon fel- és leszálló utasok üvöltözései, ajtócsapkodásai miatt, csak pár órás kábult szendergésre futotta. Legjobban azonban azt sajnáltam, hogy a késői virradat miatt elmaradt a nagyon várt látvány is - a ködpárába burkolódzó Maros a fenyvesekkel. 

jégcsipkék ...

és zúzmara

Csípős, zúzmarás reggelre érkeztünk Csíkszeredába, s gyalog indultunk zsögödi szállásunkra. Puritán berendezésű kis szobánk a Betty panzióban igen jó meleggel fogadott minket, hűtőszekrénynek pedig bőven megfelelt a fürdőszoba örökké nyitva hagyott ablaka, ahonnét legalább egy kis hideget tudtunk beengedni. :-)

szállásunk a földszinten

Csíkszeredát a fatüzelésre való kényszeres visszatérés és a szél hiánya miatt szürke füstfelhő lepte be, örülhettünk, hogy a város szélén lévő szállásunkra ebből a szmogból már csak kisebb adag jutott. Éppen csak lepakoltunk, átöltöztünk s máris a térképről kinézett kék háromszög jelzést követve elindultunk megnézni a Harom várromot. Elhagyva a zsögödi fürdő szépen felújított parkját – megkóstolva a csevicét is - kopár legelőn vezetett utunk lassan emelkedve felfelé, s mindaddig, míg el nem értünk a mezőn legelő állatok vízforrásához, reméltük, hogy megtaláljuk a várromot. Az ott még meglelt kőre festett jelzés körül semmilyen irányba nem találtuk a folytatást, s mivel a tájoló is otthon maradt, az aznapra kitűzött házi feladatunkat nem csináltuk meg, helyette leheveredtünk a fűre és süttettük a hasunkat a jó meleg napon. Visszautunkon  - csak úgy toronyiránt - legalább erdőt is láttunk, szép öreg lucost, s ha nincs errefelé is hónapok óta tartó szárazság biztos, hogy még gombát is találunk, illetve találtunk is egy kis csoport fenyő kénvirággombát. 

fenyő kénvirággomba
(Hypholoma capnoides)

Hazafelé tartva a Brassói úton kinéztünk egy buszjáratot Hargitafürdőre.  Érdekes szokás ez Csíkszeredában, hogy minden buszmegállóban megtalálható egy táblán a város összes buszjáratának a menetrendje, amiből mi nem tudtuk eldönteni, hogy a kiírt útvonalak áthaladnak-e azon az utcán, ahol éppen álltunk. A boltban aztán kérésünkre kiképeztek minket a helyi buszozási szabályokból, így másnap reggel kisétáltunk a vasútállomásra, ahonnan indult a mi „különös” buszunk Hargitafürdőre. 

a csak nekünk különös városi busz :-)

Felérve a hargitafürdői 1350 méteres magasságba meglepetésünkre barátságosabb időjárás fogadott annál, mint amilyen lenn volt Csíkszeredán. A mínusz 9 helyett itt már plusz fokokat érezhettünk. S mint megtudtuk az inverz hőhatás miatt sokszor van ez így, hogy Erdély leghidegebb városaként számon tartott Csíkszeredában sokkal hidegebb van, mint a feljebb a Hargitán. Délfelé, mire felértünk a sífelvonópálya tetejére (1750 m magasra) már egy szál pulóverben is melegünk volt. 

Melyik kőre lépjek ?

Az úton felfelé menet, hogy a nehezen járható köves részeket kikerüljük, bent meneteltünk a fenyvesben. Elég furcsa neszt csaptunk – lehet, hogy csak a medvéket akartuk elriasztani? – ahogy a járatlan utakon a fatörzsek száraz ágaihoz értünk, s azok, mint az elszakadt húrok, pengve hulltak le a földre érintésünk nyomán.

A jelzett úgy egyik mellékágán tiszta forrásvízre bukkantunk, s egyből kedvünk is támadt itt megpihenni, erőt és némi táplálék-kalóriát gyűjtve az út folytatásához.

vörös áfonya

Látkép a csúcsról

A csúcsot elérve az elénk táruló látványban, a hegyláncok, völgyek hatalmas méreteiben, az idáig számunkra csak könyvből ismert Hargitában és Csíki hegyekben gyönyörködhettünk. (Dénes többször emlegette, hogy megyünk megnézni Ábel hazáját, s a könyvélmények után személyesen is meggyőződhettünk annak a híres rengetegnek a csodáiról.) A tetőn vörös áfonyát és megaszalódott kék áfonyát is szedegettünk.

A lefelé utat időre megtettük, így a 4 órás busszal visszamentünk Csíkszeredába, biztosítva egy kis időt is a városnézésre. Így jutottunk el a központi parkba, ahol éppen e hétvégére esett az „aktív napok” rendezvénye és lelkes drukkereivé váltunk az elmét és erőt is próbára tevő akadályokat leküzdő fiatalokból összeverődő csapatoknak.

Hazafelé két nemleges válasz után, csak harmadszori nekifutásra sikerült megbeszélni egy taxissal, hogy vigyen ki minket másnap a Csíkszentkirályi Lucsba. Ketten autójukat féltették a rossz úttól, ami teljesen alaptalan volt, mert az út nagy részét a nyáron frissen aszfaltozták.

Másnap reggel korán indultunk, házigazdánk nem is értette, hová a nagy sietség. Mondtuk, hogy mi látni szeretnénk sok mindent, nem fér bele a programunkba a délig alvós pihengetés (Dénes legnagyobb sajnálatára:-)

Délután négyre beszéltük meg, hogy értünk jön a taxisbácsi, s hogy ne vesztegessük az értékes perceket, azonnal elindultunk a térképen jelzett esztena (havasi juhkarám) felé. Lassan dél felé járt már az idő, amikor kezdtük sejteni, hogy rossz irányba haladunk, akárhogy követtük a tájolóval az irányt, nem értük el a lápot.  Szilvi lányom, mintha megérezte volna, hogy bajban vagyunk, szerencsére telefonját még fogadni is tudtuk, mert térerő is volt itt-ott. 

A Csíkszentkirályi Lucs hivatalos táblája

Útbaigazított minket, s a reggeli kiindulási pontunktól egy köpésre már ott is volt a hivatalos tábla a láp létét megerősítendő!  

részlet a tőzeglápról

kígyózó korpafű mezők

 A hosszan tartó szárazság, a hideg idő lehetővé tette, hogy ne kelljen gumicsizmázni, bár oda kellett figyelni, hogy hova ne lépjünk, ha nem akartunk bokáig vízbe süllyedni. 

sárguló pereszke 
(Tricholoma scalpturatum) 

Élősdi fülőkék (Collybia cirrhata) 
a szenes galambgomba tetemen

Az áfonyával sűrűn borított helyeken privát jelzésekkel is találkoztunk, valakik egy-egy feltűzött rongydarabbal helyettesítették a mesebeli borsóhullatást, hogy el ne tévedjenek. Sajnos az idő végessége megszabta felfedező utunk végét, de legalább megtapasztalhattuk, hogy a mohák, gombák és növények fel- és megismerése ezen a különleges élőhelyen igen nagy szaktudást igényel. 

Lápi galambgomba 
(Russula paludosa) jéggé fagyva

  apró tömlősgombák az út közepén 
(Melastiza chateri)

A láp hangulatát megérezni a mohákon való séta közben szerencsére szakkönyvek nélkül is nagyon jól ment. 

Visszaérve Csíkszeredába folytattuk a sötétedés előtti városnézést, így jártunk a Szent Ágoston templomnál, s a Hargitára néző lépcsőiről nézhettük végig a napnyugtát.

Szent Ágoston templom

 Csíkszeredai naplemente 
a Szent Ágoston templom lépcsőjéről

E templom mindkét tornya olyan, mint egy üveg-kilátó, s talán fel is lehet menni onnan szétnézni, mindenesetre a harangot látni benne sem volt hétköznapi esemény.

Utolsó napunkat Csíksomlyóra szántuk. A csíkcsomlyói kegytemplomban belehallgattunk a misébe, s közben átpásztáztuk szemünkkel e gyönyörű templom belsejét is. Sétáltunk a borszékihez hasonló stílusban kiépített Barátok feredője területén, majd felmentünk a Salvator kápolnához, hogy innen lemehessünk a szabadtéri oltárhoz. Időnként négykézláb, de felkapaszkodtunk a meredek kálvárián a hegyre, majd a jelölt turista úton elballagtunk a kilátóig. A kilátóba már nem tornáztuk fel magunkat, hiába na, nem a mi kondinknak találták azt ki, s akkor még nem is említettem a jó kifogás tériszonyunkat. A hegyről levezető meredek utakon már bükkös erdők is voltak, de azokban sem találtunk csak gomba múmiákat.  Maradt még időnk elsétálni a csíksomlyói plébániatemplomhoz, ami sajnos zárva volt, s tudtuk meg a kapuján lévő kiírásból, hogy a könnyező házigomba okozta súlyos rongálások kijavítása miatt. 

S mielőtt hazamentünk volna szállásunkra összepakolni Csíkszeredában megálltunk megnézni a Millenniumi templomot. Taxisbácsink, bár unitáriusnak vallotta magát, bemerészkedett velünk megnézni a templomot, mert eddig ő csak kívülről látta. 

A Millenniumi templom

Szállásadónk szerint a templom nem minden csíkszeredai kedvence, nem tetszik nekik a megszokottól eltérő – úgymond a templom külső cifrasága az angyalokkal. Nekünk meg a kupolán bekukucskáló angyalok lettek a kedvenceink! 

Ahol angyal néz be az ablakon :-)

Makovecz Imre szavai a templomról

S ezzel a különlegesen szép templombelső képével vettünk búcsút Csíkszeredától, s utaztunk immár békés nyugalomban hazafelé a Koronával, ahol  csak a kalauzok és vámosok hada zavarta meg időnként szép erdélyi álmunkat.

Megemberelték magukat a gombák a Forrásvölgyben:-)

A Bükk mindig tartogat meglepetést! Ezzel győztük meg magunkat, hogy elinduljunk újból Miskolcra kiheverni a múlt heti budakalászi teljesen gombátlan, poros-száraz erdők látványának sokkhatását.

Talán nem is emlékszem olyan kirándulásra, hogy egyetlen – akár egy harmatnyi nedvességgel is beérő aprócska gombát ne leltem volna a budakalászi terepen, a TIT szakkör Lyukas hegynek nevezett (valójában a Kevélyek alja) őszi gombaparadicsomában.

Szombaton Miskolcon a Forrás völgyet választottuk kirándulásunk helyszínéül, ott legalább víz van, ha már komoly eső nem is esett itt sem hetek- jobban mondva hónapok óta. A máskor mocsaras, járhatatlan égeres részt most bezzeg száraz lábbal bejárhattuk. A nagy gombaínségben most bizony összeszedtük a lehullott levelek alól, sőt még a mohából kikandikáló gyűrűs tuskógomba csokrokat, még a barna porhanyósgomba nagyon is megbecsülendő gombának számított ez alkalommal. 

Gyűrűs tuskógomba bébik

Reménykedtem, hogy az égeresben legalább éger tinórura bukkanunk, de ekkora mázlink nem volt. Azért más gombával is lehet vigasztalódni, majdnem minden kidőlt fát körbe-körbe nézegettünk. Milyen jó, hogy a gyűrűs fülőkék hivalkodó szépségüket nem rejtegetik, legalább őket nem nehéz észrevenni!

Gyűrűs fülőke az otthoni ruhájában :-)

Gyűrűs fülőke a kimenőjében :-)

Vali úgy ment előre a terepen, mintha ismerné az utat, de legalábbis a tuti gombalelőhelyeket. Így aztán nem is csoda, hogy rátalált a hatalmas petrezselyemgombára. A gomba úgy borította be a bükkfa derekát, akár egy derékmelegítő, hogy meg ne fázzon, szinte sajnáltam leszedni.

petrezselyemgomba

Nagy terveink voltak a nemrég kapott lila burgonyával gombával párosítva salátát, gyümölccsel kompótot terveztünk belőle készíteni, de a hazafelé úton, több mint gyanúsan viselkedett a gombánk.  Lassan átnedvesedett tőle a szatyrunk, majdhogynem csöpögött a víz belőle. Valószínű megfagyhatott a gomba az előző napi hidegek hatására, s a mostani tizenfokoktól felengedve kissé elhagyta magát. Akár a fazékban, olyan állaga és színe lett a sós vízben főzés hatására, mint a napközis mosogatórongynak. Aki járt napközibe a 60’ as években bizonyára tudja, hogy a viaszosvászonnal takart hosszú ebédlőasztalt a naposnak kellett letörölni az ebédelés után, hogy a következő csoport tiszta asztalhoz ülhessen. Ennek a rongynak a becsületes neve BŰZMACSKA volt nálunk, tele volt zsírral és a soha meg nem száradó, rothadó rongy ételszagával. No, ezt fogd meg kispajtás és kend szét az asztalon vele, ami rajta van, így kell napközis módra rendet tenni. Húúú, de utáltam napos lenni! Milyen jó, hogy a mai mosogató rongyok nem vászonból, hanem szivacskendőből vannak! :-)

A megfőzött gomba nemcsak gusztustalan volt a mocskos fehérre fakult színével, se íze, se jó szaga nem volt, így sajnos a kukában landolt.

Egy másik fatönkön Vali gyönyörű gombacsoportot vett észre. A fene evett meg, hogy mi lehet ez a szépséges gomba, soha nem találkoztam vele az életben.  Addig lapozgattam a nahuby.sk honlap gomba galériáját, míg megtaláltam ezt az élénk sárga lemezű gomba nevét sárgalemezű lánggombácska (Flammulaster limulatus).  No, hát nem nagy újság, a miskolcigombasz.hu –n már szerepelt a fajlistában, nem első adatos gomba a Bükkből, de az újszülött bükki gombásznak minden gomba új.:-)

Sárgalemezű lánggombácska
(Flammulaster limulatus)

Átügetve a fagytól lekókadt acsalapu tengeren, alig vártam, hogy a forrás táplálta első, kis patakhoz érjünk. Nem volt, kiszáradt, elpárolgott belőle a vízzel a remény is. Összeszámolgatva a fellelt gombák számát,  elértük a húszat is, sőt Déneske találta gomba megfejtésével elmondható, hogy mára eggyel több az új fajok száma a bükki fajlistán. 

Az új faj: Simocybe haustellaris
 (deres olajosgombácska)

Ha csak azt mondanánk, hogy soha rosszabbat, az kevés lenne a nap értékeléséhez! Csoda, hogy a gombák nem adják fel, élni, elvégezni a feladatot, amit a természet kiszabott rájuk, ha csak pici esély is van rá, ők megpróbálják!

Sebes víztől a Savós völgyig (2011. október havában)

Halasztgattuk a hazautazást Miskolcra, vártuk, hogy gombatermőre forduljon az ősz, de csak nem akart. Nem vártunk tovább és jól is tettük.

A megunhatatlan Sebes vízi völggyel kezdtük a szombati kirándulást. 

Előző éjszaka esett az eső. A lehullott őszi levelek nedves illata lengte be a levegőt, az imádni való szép őszi napfény lassan melengette fel a húsz fokok után hirtelen jött reggeli hatot. 

Lazán vesszük immár a terepet, kezdjük otthon érezni magunkat, minél többet járunk arra. Tudtuk hol kell lemenni és megnézni a vízfolyásban örökké ázó hatalmas bükkfarönköt, hátha még gomba is akad rajta. És akadt. 

A vízesést takarékra állította a két hónapos szárazság

Már azt is tudjuk, hogy hol, milyen módszerrel kell átall vetni magunkat az utat keresztező kidőlt fákon, s hol érdemes a kitaposott utat követni.

Scutellinia umbrorum (sörtés -csészegombafaj)

Pachyella violaceonigra
(lilás fekete kocsonyás-csészegomba)

Nem csodálkoztam, hogy a pici tömlősgombák a korhadt vizes fákon háborítatlanul élik világukat a nagy szárazság ellenére is, de a völgy feljáratánál talált kéreg nélküli ágon csücsülő,  ritka védett gomba két megviselt állapotú példányán, azon inkább. Ha nem nyúlok hozzá megvizsgálni, mi ez a túlélő gomba, nem ragad a kezemhez a megrágott részből kibuggyanó kocsonyás anyag, soha nem jövök rá, hogy ez a tönkös kacskagomba (Rhodotus palmatus). (A kép minőség kívánnivalót hagy maga után, most csak ennyire tellett).

 

tönkös kacskagomba (Rhodotus palmatus)

Pedig az volt, csak nem a képeskönyvből lépett ki, hanem a természet formálta öreg állapotában olyanra, hogy a hülye gombász ne tudjon e trófeával dicsekedni, de legalább annak örülhessen, hogy sikerült felismernie. A milliméterben mérhető, apró termetű kis pöfeteg a mohák között újabb ismeretlen gombaként vonult be életembe. 

A moha toknyelénél kisebb pöfetegek

Bár pöfeteg határozó kulcsot találtam a neten, megoldást nem. De elégedett lehetek, mert felismertem saját határozatlanságomat. :-) (Nem hinném, hogy "csak" azért picik, mert a körtealakú pöfeteg bébijeiről van szó.)

Mire felértünk a völgyön éppen ebédidő volt, így a Sebes vízi tónál terítettünk meg magunknak az egyik padon. Átfagyva a hidegtől, s gyorsan felfaltam Dénes találmányát a káposztás kockával töltött husikát, s útnak eredtem, hogy megtegyek néhány bemelegítő (egyben felfedező) kört a tó körül. A panzió melletti réten észrevettem, hogy a fűben egy csomó lapos fehér mutatkozik, nem gondoltam, hogy gomba lenne, de a kíváncsiság odahajtott. És gomba volt! Laposra taposva!

Szerencsére az éjszaka kibújt gyapjas tintagombák (Coprinus comatus) még szép számmal sorakoztak a fűben. Később a panziónál dolgozó munkás, látva hajladozásomat a réten, odajött, s megkérdezte, hogy ehető ez a gomba? Mondom igen, nagyon finom, csak kár, hogy ezt a sok szép gombát eltaposták.

- "Igen, tegnap a gyerekek, akik erre jártak, azok voltak, nem tudták, hogy ehető gomba!"

Nem kezdtem el magyarázni, hogy de akkor is miért, meg hogy nem kellene, pont annak nem kezdtem el, akit legalább olyan szinten érdekelnek a gombák, hogy ehetők-e. Lefotóztam az összetaposott gombákat és az index gombázós topicba felraktam a képét, ilyet még a topicra úgy sem tett fel senki. Nem lehet megérteni, még mindig itt tartunk, hogy ha gomba, akkor félni kell, össze kell taposni? 

Széttaposott gombák :-((

Idézet a hozzászólásokból:

„Továbbra sem értem. Vendégségben meg kitépi a cserépből a szobanövényeket? (Egy csomó közülük mérgező...)”

„Felgyújtjuk a könyvtárat, mert nem tudunk olvasni, tönkretesszük a szoláriumot, mert barna a bőrünk! A jó fertőrákosiak valamit tudnak, ott még áll a pellengér! Büntetésként minimum ez, de alkalmilag megfelelne egy erre a célra 'kinevezett' fa a tetthelyen, vagy a turista utak elején!”

Azon a kis mezőn valószínű nem véletlenül, a mellette lévő kis mocsár táplálta nedvességből egy gombaeldorádó volt. 

Sötétpikkelyes tuskógomba

Szedtünk még sötétpikkelyes tuskógombát (Armillaria ostoyae), s a hétfői TIT szakkörre csoportos fehér pereszkét (Lyophyllum connatum) is, mutatóba.

Egy megmenekült gyapjas tintagomba ifjonc

(A bő félkilónyi gyapjas tintagomba szedés felülírta a vasárnapi programot, egész délelőtt főztünk!  Élveztük  meglódult fantáziánk alkotta ételek lágy gomba ízeit. . Lásd a közös gombán!) (Sőt, ha arra jársz, akár bejegyzést is tehetsz! :-)

A gombaszedés befejeztével a panzió kandallójának tüzénél iszogatva forró kávénkat, átmelegedtünk, s folytattuk utunkat.

Amikor az út átváltott a piros sávról a piros keresztre, még nem érzékeltük, hogy ránk fog esteledni az erdőben. A sárga sávhoz érve vallotta be Dénes, hogy izé, nincs nála térkép, s nem biztos az útirányunk folytatásában. Bár a Vesszős forrásnál akartunk hazamenni, mégis jó volt, hogy a hosszabb, de biztonságosabb irányt választotta véletlenül. 

A Szepesi rét őszi látványa,
(a ragadozó madár már elszállt :-)

A Borókás teber után megpillantottuk a színes fákkal keretezett Szepesi rétet, a gúla alakú nem tudom milyen fájával a rét közepén, s a felette köröző ragadozó madarat. Igazán szép pillanatnak lehettünk tanúi! Mire a Savós völgyhöz értünk, úgy ránk sötétedett, hogy nem mertünk a völgyön végig menni, így a hosszabb és lábunknak jóval fárasztóbb szerpentinen koptattuk a betont vagy két órán keresztül. Szinte semmit nem lehetett látni, néha a teli hold azért bevilágította az utat. Egy szórakozásunk maradt, a huhogó bagolynak tudtunk válaszolni, hogy huúúú, húúúú , húúúú, de elszúrtuk az utat!!!

Így esett meg, hogy este negyed tízkor hazaérve, hullafáradtan állhattunk neki a Dénes-napi túrótorta közös elkészítésének, vacsorázás és gombapucolás közepette.:-)

XIV. országos Gombásztalálkozó Nován

Reggel négykor, csak azért volt könnyű kikászálódni az ágyból, mert nem dolgozni kellett menni 

A vonaton akár már Székesfehérvártól lehetett volna társaságunk, de ismeretségünket már csak Zalaszentivánnál pontosítottuk, amikor is Katit és Janit lebeszéltük a leszállásról. Jöjjenek velünk tovább Zalaegerszegre, miénk a kipróbált, egyszerűbb és rövidebb útirány Novára.

Megérkezvén a Csicsergőbe (szabadidő központ) lepakoltunk, a délutánt jobb híján a Nova környéki erdők bejárására szenteltük. Sok keresnivalója ilyen erdőkben nincs a gombásznak (gyomos akácos, néhol egy-egy valahai erdő nyomát őrző tölgy-, gyertyán-, bükkfa, felhagyott gyümölcsös kertek (gesztenye és dió), de azt mondani, hogy egy szem gombát nem találtunk, az túlzás lenne. Fakó áltrifla bőven volt, sőt visszaérkezvén szállásunkra a kiállító asztalra csak mi hoztunk kerti- és sárga rétgombát (mit nekünk mások vargányája! :-))

Fakó áltrifal (Scleroderma bovista)
(mintha vargánya kalap lenne :)

A nyíló ciklámenek, a karácsonyi bejglihez begyűjtött dió és az igazi őszi (kicsi és kesernyés) őszibarack ízei, színei enyhítették a gombátlanság miatti bánatunkat.

Este tábortűznél pirított fokhagymás kenyérrel alapozhattunk a jó borocska alá, ami nem zalai volt, mert házi bort nem sikerült venni, minthogy Zalában az elfogy még az újbor előtt!

Másnap L. Zoli javaslatára, - hátha több gomba lesz, mint Zalában - lementünk a homokos Somogyba. Itt sem termett bőséggel a gomba, de legalább volt. S a gombászni veszélyes? kérdés, megint felkiáltójellel végződött. Igen, veszélyes! Lódarázs csípte meg útitársunk fejét, mert pont egy fészek alatt kellett nekünk gombát határozni. Hősiesen tűrte a fájdalmakat!

kékesedő üregestinóru felülről ( Gyroporus cyanescens)

Kékesedő üregestinórú alulról (Gyroporus cyanescens)

Szép ligeti tinórukat, kékesedő üregestinórut, néhány apró tömlősgombát is találtunk, de mi tagadás, kicsit többre vágytunk, ha már oly sokat utaztunk a gombákért.
 

és a meghatározásra váró kis tömlősgomba cukiság :-)

Szürke állaskagomba (Hohenbuehelia grisea)

Hazafelé több helyen megálltunk, de a kiszemelt erdők teljesen gombátlanok voltak. Aznap este bőven volt idő, hogy kicsit mélyebben szemügyre vegyem a kiállítóasztalt, számba vegyem a gombákat, összeírjam a fajlistát.

A bőségesnek tűnő fajszám csak az autós gombászásnak köszönhető, Nova, Szombathely, Nagykanizsa és az Őrség környékéről összeszedett gombák láttán a tanulni vágyóknak legalább nem volt hiányérzetük. Az, hogy Zsuzsiék hárman osztozhattak 20 dekányi rókagombájukon, a semmihez képest hatalmas eredmény volt.

Este kaptunk egy enyhe szemrehányást szomszédainktól, akikre sikerült Dénesnek a reggeli induláskor rázárni kívülről az ajtót, mert olyan csendesek voltak, hogy ideálisabb szomszédot keresve se találtunk volna. Na de ennyire!!

A táborszervező K. Józsi végre betiltotta az „ereszdelahajam” diszkós mulatozást, amit a gombásztársak életkorának (Mauglitól a veteránig) széles skálája is indokolttá tett.





Másnap hazafelé sem unatkoztunk M. Tibi volt az útitársunk! Tibinek nagy mázlija van velünk, nem kell megjegyeznie, hogy társaságunknak melyik poénját sütötte el a számosból, mert hogy mi is öregszünk! Elváláskor azért megegyeztünk, jövőre majd szólunk neki, ha már hallottuk.:-)

Jövőre a Tisza partra, a Beregbe megyünk. Addig még meg kellene tanulni horgászni, ha újfent nem sikerülne gombászni (eleget). :-)







Gombásztábor Gyimesbükkön 2011. augusztus 12-17

Ha Erdély : akkor szultángomba

Azaz kétszergyűrűs tölcsérgomba
(Catathelasma imperiale)

Az utazást illetően biztos csúcsot döntöttünk! Az internetes útvonaltervező Budapest és Gyimesbükk közötti gépkocsival megtett távolságra 743 kilométert és 9 óra 28 perces utazási időt írt. Gép tervez, ember végez. A hajnal kettes indulást Éva találta ki, hogy legalább Magyarországon kikerüljük a haladást lassító nappali forgalmat. Éjjel egyig aludtunk egy keveset, de kettőkor már a kapuban startra készen vártunk az indulásra, és este 9-re meg is érkeztünk Gyimesbükkbe. 

Ha Erdély:
akkor barna galóca (Amanita regalis)

Ezek után úgy tűnik, nem célravezető komolyan venni a Google útvonal tervezője „becsült” adatait. Az eldugott útjelző táblákat sokszor nehezebb volt meglátni, mint a bokor alján rejtőzködő gombát és akkor még meg sem említettem a lezárt vasúti sorompók előtti hosszas várakozásokat sem. Csak saját magunk megnyugtatására írom le, hogy a visszafelé úton Barna bácsi (erdélyi gombásztárs) felvezetésével jöttünk Nagyváradig és így is csak 1 órát sikerült lefaragni menetidőnkből!!

A megérkezést követő vacsora után ájulva zuhantunk ágyunkba a fáradságos utazás után, de másnap reggel a túrára való készülődés izgalmai hamar kipattintották szemünkből az álmosságot. Szállásadónk a panzió vezetője Deáky András figyelmeztetett, hogy csak ásványvizet igyunk, mert érzékeny gyomrúaknak mind a forrásvíz, mind a csapvíz megárthat (megemlítve a vizekben található hírhedt kóli baktériumot). Bíz’ Isten sem én, sem a másik négy nőnemű gombásztársam, nem feledkezett meg a figyelmeztetésről! Az első napi túrán nemcsak gombával, hanem valószínű, hogy az említett baktériummal is sikerült találkoznom. Ennek köszönhetem, hogy hosszas émelygés után a szabadban, guggolva alul és felül egyszerre sikerült megszabadulnom a reggelimtől, mindezt fájdalmas görcsök, izzadás majd hidegrázás közepette. Dénes mesélte, hogy mikor leért a meredek domboldalról, keresett a már lent ácsorgók között, de intettek, hogy én amott a bokor mögött ücsörgök, mert elkapott a turistabetegség. Hazaérve az ebéd helyett inkább az ágyamban való didergést választottam délutáni programként. Gyógyulásomat az üzenet, hogy szükség volna rám a gombahatározásnál - segítette elő. Dénes meg is jegyezte, hogy minő csoda, az ilyen betegségre egyetlen gyógyír a gombahatározás. :-)

(Hogy visszanyerjem a kondimat, ettem egy tányér üres puliszkát, ittam e bajt gyógyító teát és jobb híján egy üveg sört is elkortyolgattam, csakhogy ki ne maradjak a jóból.)

A túrákon javarészt luc- és jegenyefenyőkkel találkoztunk. (Pedig Orbán Balázs még arról írt, hogy közép-Gyijmes-Lok végénél a völgyben néhány óriásnagyságú bükkfa magaslik fel: bükkreng (így hívják a csángók a rengeteget) volt, mely az itt kezdődő Gyimesbükknek nevét adta. A vidék itt sokkal vonzóbb küllemet ölt, minek fő oka abban van, hogy a hegyek e tájat nem kopárosították el, hanem minden oldalról szép fenyves erdők által árnyaltatnak.”

Látkép a Kárentáról

Első napi túránk (s nemcsak a miénk) majdhogynem gombátlanra sikerült. Túravezetőnket követve felkapaszkodtunk a meredek kaszálón, az erdőbe bemenni nem lehetett, járhatatlanul meredek és szakadékos volt. A szusszanásra szánt időkben (bevárva a lemaradókat, vagy a gombaszedéssel próbálkozókat ) vicceket meséltünk egymásnak. A tábor legjobb vicce: A cigányt megpróbálják rávenni, hogy dolgozzon, válasszon már magának valami kereső foglalkozást Gyimesbükkön. Először megmutatják neki a kapálást. Mondja a cigány: hát ez nagyon csúnya, mocskos munka, ezt nem szívesen csinálnám.

Mennek tovább és mutatják neki a kaszálást. Nézi a cigány, majd azt mondja: Hát ez nagyon szép munka, ez nagyon tetszik, ezt egész nap elnézném.

Az útközben, akinek nem volt túrabotja, „csináltatott” magának a derék férfiemberekkel, (néhány mogyoróbokor látta ennek kárát), hogy a meredek domboldalon biztosabban fel- és le tudja magát küzdeni. Miután e helyet nem éppen gombászásra teremtette a Jóisten, szép lassan leereszkedtünk a legelőkön, szelídebb lejtőket választva. Utunk végén az egyik kaszálón, az erdő szélén lévő mohában nedűgomba arzenálra bukkantunk (kúpos-, piruló-, sárga-, tölcséres- nedűgomba), így legalább nem üres kosárral tértünk haza. A távolabbi, autóval megközelíthető helyen túrázók szerencsére megmentették a helyzetet, azon a tájon, legalább szép számmal akadt gomba. (Igazán nem is bántam, hogy így alakult a helyzet, azt az érzést, ahogy a hegygerincről láthattuk a völgyben meghúzódó falut, őrházat, patakot, nem pótolta volna néhány vargánya megtalálása sem. 

A sok fejtőrést okozó piruló nedűgomba
Hygrocybe ovina

piruló nedűgomba Hygrocybe ovina

A mohában talált fekete színű nedűgomba meghatározása két napig váratott magára. A nedűgombás határozókönyvben egyetlen olyan fekete kalapú, fekete éllel kihúzott szürkésfehér lemezű gomba nem volt, melynek leírása e gombára ráillett volna. Az egyik délután lehetőség volt arra, hogy a táborban készített képeket felvigyük Győző számítógépére. Amikor megláttam a számítógép monitorán az említett gombáról készített helyszíni fotómat, szóltam Feriéknek, hogy nézzétek, ez a gomba a helyszínen vörösödött, csak mire az asztalra került, vesztette el e fontos határozó bélyegét és vált a lemez éle feketévé! Ekkor Lajos elővette és felcsapta a nedűgombás könyvet a Hygrocybe ovina (piruló csigagomba)  képénél és mindnyájan nagyon örültünk e véletlennek, melynek köszönhető e Európa szerte nagyon ritka nedűgomba meghatározása. (Előzőleg Viktor nem talált spórát a gombában, emiatt is akadt el a határozás.)  

Terjengő kocsonyásgomba (Sebacina epigaea)

A másik új gomba, amit megismertem Erzsike előadása után mutatta meg magát a természetben. Az egyik közös túránkon Erzsike szólt nekem, hogy nézzem mit talált Manyi, a „Sebacina” gombát, melyet a mikorrhizás gombákról szóló előadásában megemlített. Úgy látszik, az emlegetett szamár, mely mindig megjelenik, esete, újból igazolásra került :-)

E Sebacina epigaea (terjengő kocsonyásgomba) meghatározása nem okozott gondot a fiúknak szerencsére.

Második nap Borospatakra mentünk, autóval megközelíthető túrára. A túravezető ifjú ember tempóján láttam, hogy ez nem éppen fotózásra alkalmas tempó, így Dénessel a hegy másik oldalába indultunk, külön a csapattól. Mire megtaláltuk a jó gombatermő Kánaánt – ( rókagombás, vargányás, szultángombás, azaz a kétszergyűrűs tölcsérgombás ) addigra letelt az idő, s indulni kellett visszafelé. Ez a falu volt az egyik leggyönyörűbb a látottak közül Gyimesben. Régi faházak, a hegyoldalban legelő állatok, üde kaszálók, látható lenyomatai a változatos, nehéz, de szép paraszti munkának. 

Az összeláncolt szénaboglya

Elindul a szénaboglya :-)

Mondják arrafelé, hogy a csángó fejen állva kaszál! :-) A meredek hegyoldalon, akrobata mutatványnak tűnik a kaszálás. Az egyik láb mélyen lenyújtva, a másiknak a térde csaknem a vállnál, miközben a lendülő kasza alatt halomba dől a levágott fű. A megszáradt szénát már a munkamegosztás más szereplője gereblyézi össze, készít belőle boglyát, melyet lánccal összefog, a boglya elé fog két lovat, azok húzzák le a szénát a völgybe.

Harmadik nap kiscsoportos túrán voltunk, ugyanis a közeli erdők egyikébe csak öten indultunk a túravezetővel. 

Sárga szegfűgomba
(Xeromphalina campanella)

Keményburkú galóca
(Amanita magnivolvata)

Már előre mondtuk aznapi túravezetőnknek Zolinak, hogy ne csinálja, hogy ne találjunk gombát, mint az első nap! :-) És nem csinálta :-)))  Gomba is akadt, idő is maradt betelni a táj, az ezeréves határ, és a távoli hegyek látványának szépségével.

Piruló csigagomba
(Hygrophorus erubescens)

Gyimesbükk

Borospataka

Utolsó nap a dévai Corvin kiadó igazgatója meghívott minket a Hidegségbe puliszkázni, s nem utolsó sorban gombászni. Itt idős lucos-jegenyefenyő elegyes erdőben szép számmal galambgombát lehetett szedni, de sikerült ánizsszagú gerebent (Hydnellum suaveolens), ánizsszagú pókhálósgombát (Cortinarius odorifer) is lelni.

Jegenyefenyves gyökeresfülőke
(Xerula melanotricha)

Narancsvörös kocsonyásgomba
(Tremiscus helvelloides)

A medvegombák (ízletes vargánya) sem maradtak a mohában, volt lucfenyvesi, jegenyefenyő rizike, s a tehenek járta út szélén ott virított a fehér májvirág.

Fehér májvirág (Parnassia pallustris)

Ezt a csodát már nem is reméltem!

A nap fénypontja a Fatányéros vendéglőben elfogyasztott isteni puliszka volt. Karcsi már odaérkezésünkkor megbeszélte, hogy 1 órakor jövünk, s mire az asztalhoz leültünk ott állt kis bográcsban életem második legjobb puliszkája, mely olyan laktató volt, hogy a búcsúvacsorából is csak keveset ettem, az ebédet pedig kihagytam.

Rakott puliszka a Fatányérosban 

 Esténként vacsora után gombákról szóló előadásokat hallgathattunk. Az apró tömlősgombáinkból összeállított anyagot vittem el az előadói felkérésre, bakit csak a tömlősgomba szex (na jó, nemzedékváltás) résznél ejtettem, de J. Erzsike tanárnővel átbeszéltük, s mostanra - ha minden igaz -, már pontosabban el tudnám a menetét mondani. Az előadásban szereplő gombák fotói koprodukcióban készültek (Vali, Ancsa, Dénes és az én képeimből állítottam össze az anyagot), hogy bemutassam erdélyi gombásztársaimnak, milyen szín és formagazdagság jellemzi e étkezésre kis termetük miatt (is) alkalmatlan gombákat (100 termőtest tenne ki egy falatot:-). S azt is, hogy miként lehet már szinte hóolvadás után azonnal a fényképezőgép makro funkciójával, avagy előtét lencsével gombászni. 

Ha Erdély:
akkor ibolyás rókagomba
(Cantharellus amethysteus)

A hazafelé vezető úton támadt Pali ötlete, hogy ebédet rendel a feleségétől nekünk Nagyváradon. És már megint az erdélyi emberek vendégszeretetével szembesültünk, melyet ezúton is köszönünk Karcsinak és Palinak is. Nagyváradra érkezésünkkor este 6-kor igazán jól esett a finom vacsora, hiszen többször is megálltunk útban hazafelé, de egyszer sem azért hogy együnk is valamit. (Mustráltuk az út szélén árusított rókagombákat, hátha tudunk venni egy kóstolásra valót, de nem találtunk vásárlásra érdemes alapanyagot, minden árus áztatja a rókagombáját, így csak copfba font lila hagyma füzérekre tudtuk maradék román valutánkat elkölteni.) 

Az éjszakai hazaúton Évát csak csodálni tudtam, hogy bírja ezt a maratoni vezetést, én nézőként is belefáradtam.

Köszönettel tartozunk Évának hogy autójával könnyebbé tette számunkra az eljutást és, hogy vigyázott ránk. Erdélyi barátainknak és a természetnek köszönet az élményekért, melynek csak kis morzsája e bejegyzés.