2008. december 27., szombat

Karácsonyi túr(k)ák




Szyssz a vasutas sztrájk kiszámíthatatlansága miatt a biztos pesti autós útra fia potyautasa lett, így már hétfőn megérkezett Porfészekbe :-)

Az előre megtervezett karácsonyi menü egyik alkatrésze (fejbe vert ponty) közben hazaszállítódott, szégyen ide, szégyen oda, szomszéd Feritől telefonon kértünk tanácsot, hogy is kell e jószágot szakszerűen megpucolni, mert ebben egyikünknek sincs évtizedes gyakorlata. Feri inkább maga megcsinálta, lássuk hogy van ennek sora. Először is kell hozzá újságpapír, amin a pikkelyek és egyéb véres hulladékok a szemétbe landolhatnak, spéci célszerszámok (seprűnyélre erősített két söröskupak pikkely kaparónak), bárd és más semmi. A „keserű” fog és az epe eltávolítása nem okozott gondot, hiszen a pálinkás butykost csak a hadművelet végeztével húztuk meg.

Másnap délutánra hagytuk a főzést, a karácsonyi ételek elkészítését, töltött káposzta, toros káposzta, „feles kukoricán” etetett csirke (húsleves és rántott kiadásban), krumplisaláta, no és a juhtúrós sztrapacska. Szent este a halászlé és saját készítésű mákos bobajka, ünnepi italunk paraszolvenciás 1994-es tokaji aszú volt. Az ajándékozásnak volt egy kis (hi)bája, a karácsonyra szánt Bach muzsikát kicsit elvétettük, húsvétivel (Bach h-moll mise) sikerült a számítógép új Szyssztől kapott hangfalát felavatni. Kaptunk is enyhe megrovást érte az illetékestől.

Együtt főzni, ki-ki a maga reszortját végezve nagyon hatékony, közben egymás szokásait, ízlését is megismerjük. Mondhatni nem csak lakva, főzve ismerszik meg az ember :-)

Szorgos főzős délutánunknak köszönhetően így lett 25-én és 26-án is két konyhamentes napunk, melyet téli kirándulással tölthettünk a budai hegyekben.

Sorrentóhoz a Csiki hegyekbe többszöri nekikészülődés után végre most eljutottunk. A hetek óta tartó szürkeség, esős napok után a kék ég, a szikrázó napsütés enyhítette a mínuszok kellemetlen érzését, a napsütötte részeken szinte tavasz volt – a telet hósapkás iszalag, fagyal és didergő, zúzmarás ágak jelezték.

Az út utolsó kb. 1 km-es szakasza a hegyoldalba vájt párkány, talánha 40 cm széles, kifelé lejt. Néhol jegesedő hótól csúszós, kapaszkodásra gyökér, bokor, fa híján nincs mód, a biztonságot a négykézlábon való járás adja ilyenkor. 100-200 m-rel a Sorrentó-sziklák előtt keskeny út erdei talaja sziklássá változik, kevésbé csúszik, de szinte járhatatlanul meredek. E részek leküzdése komoly kihívást jelentettek.

A Sorrentó sziklák csipkéit megcsodáltuk, a látványa feledtette az odajutás borzalmait.



Másnap a Kondor úti 120 éves libanoni cédrushoz mentünk le a Hárshegyről gyalog, onnan Hűvösvölgyig sétáltunk lazításként. A cédrusfa bár körül kerített, kis kerítésajtón át közelről is megcsodálható. Sajnos hatalmas tobozát a földön nem találtuk, csak az ágak végén láttunk néhányat, meg a földön szétszórt tobozpikkelyek utaltak a nem mindennapos tobozszerkezetre.



Lipótmező szélén a házsor és a közeli erdő közötti lépcsősoron baktatva, egy mókuskára lettünk figyelmesek. Mintha hozzá lett volna szoktatva a fotózáshoz, nem futott el, szinte pózolt, kivárta, míg nagy nehezen sikerült lencsevégre kapni. A türelme azért nem tartott a végtelenségig, ágról ágra ugrálva hamarosan eltűnt egy magas fenyőfa tetején.


S ha már fenyő, akkor álljon itt a Budakeszi fiatal (70-80 éves) Mamutfenyők képe is („Porfészek” egyik nevezetessége), ahová ma nem először, s valószínű nem is utoljára, kis-délutáni séta gyanánt ellátogattunk.



2008. december 5., péntek

Cseh Óriáshegység gombái 2008. augusztus 1-6


A Cseh Óriáshegység nemzeti parkjaiban nem hogy gombázni, még az utakról letérni sem szabad, erre következtettünk az eligazító táblákon szereplő piktogramból.
Túráink alatt az utakat szegélyező gombákat fotózgattuk, a csábítás nem volt túl nagy, a szárazság miatt az út nem volt se vargányával, se rókagombával kirakva, csak a mohákban láttunk gombákat, elsősorban a galócaféléket.

A csekély számú galambgomba majd' mind éhes gombapusztítók martaléka lett.
Barnulóhúsú galambgomba (Russula xerampelina )

A galócák leggyakoribb képviselője a piruló galóca volt.

Szürke galóca (csak a pettyei szürkék)

Szürke galóca trió

Apró gerebengombák tarkították a csupasz domboldalt.

A tölcséres rókagombák rásegítséssel bújtak ki az őket fedő, púposodó avar alól.
Ez a döggomba már nem az utat szegélyezte, egy üde zöld tözegmohában rejtőzködött, muszáj volt észrevenni. folyóügyeim intézése közben.

Ez a gombacsoport, akár egy gombafejtörőben sem lenne könnyű kérdés.

Kicsit távolabb, voltak előírásszerű példányok, így már könnyebb volt a határozás. Ráncos tejelőgomba
A tinóru család kis képviselője: a borsos tinóru

Egy tejelőgomba faj (megfejtésre vár)

A mohás, nedves domboldalból kék tejnedvű csészegombák kandikáltak ki (Peziza saniosa)

Fenyők-fenyők és megint fenyők.
Gombával csereberét folytatni, azaz zöld pénzzel fizetni szokásunk, Csehországban "csak" lila-pénz(ecske) gombát láttunk.
A pénz az út szélén hever, csak le kell hajolni érte: lila pénzecskegomba
A legkisebb fizetőeszköz: apró pénzecskegomba (Laccaria tortilis). Ilyen kis apróságok csak gomba-ínséges időben kerülnek szemünk elé. Máskor meg sem látjuk őket.
Fontos megemlíteni, ezeket az apró segítségeit a nagy fáknak (gyökérkapcsolt gomba, még a városba is elkiséri a fát, ha az bírja a környezeti terhelést. )

Vargányát csak egyszer láttunk, azok is nélkülünk öregedtek meg :-(((

Bezzeg epeízű tinóruból nem volt hiány.
Majd' minden nap találkoztunk ezzel a szép magashegyvidéki galóca fajjal, a barna galócával. A légyölő galócától nem csak a kalap színében, pettyezettségében is eltér. A barna galóca pettyei, nagyok, sárgásak.

A kalap színe sárgásbarnától a barnáig .
Légyölő galócák is szép számmal szegélyezték utunkat.
Egy kidomborodó fűcsomó alatt növekedett ez a légyölő galóca. Amikor kitakargattuk, még csak egy kiscsiga adta arcát a fotónkhoz, de néhány másodperc múlva előviharzott a nagyobbik, majd ugyan olyan hirtelen el is távozott.
Így csak egyikünknek sikerült megörökíteni a nem éppen a rá jellemző tempóval közlekedő csiga rodeóját a gombakalapon.

Az Elba forráshoz vezető utunkon főleg idősebb lucosok mentén haladtunk. Ez a szalagos likacsosgomba (Coltricia perennis) főleg tűznyomokon és fenyvesekben fordul elő. Korhadékbontóként ismerjük, de az Interneten olvastam róla, hogy újabb kutatások bizonyították gyökérkapcsolt életmódját. Mint írják a korhadó faanyagon megjelenő termőtest egyáltalán nem bizonyíték a korhadéklakó életmódra. Mi több, korhadéklakó ősökből kifejlődhetnek gyökérkapcsolt egyedek. No ennek még alaposabban utána kellene járni.
Egy az úton is átcsordogáló patak adta vizes útszakaszon az árokban pillantottuk meg ezt a kis fülőke csoportot.

Collybia aquosa névre hallgat, lehullott, nedves fenyő háncson fényes kalapjával nem volt nehéz észrevenni.
terített asztal szomjoltó fekete áfonyából

a piros áfonya még éretlen volt
A csodaszép erdei virágokat is láttunk:

Rezes hölgymál

Erdei deréce

fecsketárnics

harangvirág

piros gyűszűvirág
Kavicsos túristaösvény
Kedves "privát" pad az út szélén.
Erdő részlet háttérben a vízessel.

A selyemgombák is részt vettek a gomba divatbemutatón :-)
A szabálynak megfelelően, burokmaradvány ritkán van a kalapon, de ha van, akkor egy és nagy darab.

Az új trend szerint a szürke selyemgomba bocskora felül szélesen elálló, csak alul követi a láb vonalait :-)
Bocskora erősen fejlett, felül bő, kívül belül fehér.
Rőt selyemgomba (Amanita fulva) kívül narancsos bocskora, belül fehéres.

Augusztus elején a nyárvégi hűvösebb, csapadékos idő sokszor Magyarországon is kihoz néhány rizikét.
A rizike megjelenésével a barna nyálkásgomba is termőtest képzésére adta a fejét, bár a hirtelen beköszönő hőség miatt lábon megszáradt szegény.