2011. április 21., csütörtök

Vigasz virágok Húsvét előtt


hegyes kucsmagomba

Az idén művészet kucsmagombát találni (legalábbis a Budai hegyekben). A péntek délutáni 2 szem aszott hegyes kucsmagomba láttán feladtuk még a reményét is annak, hogy az idén friss ízletes kucsmagombás étel kerül az asztalunkra, nemhogy a mélyhűtőnkbe. Navigare necesse est, akarom mondani menni kell! (Még ha nem is mindig gomba után.) Jöhet a botanika!

medvehagyma virága
 Szombaton, április 16-án Dénes medvehagymás túrájára a „Loko” egy napra meghirdetett három programjából csak négyen választották a miénket. Ketten - autósok lévén -, kocsitól-kocsiig megtehető könnyebb túrát választva, az utolsó percben javaslatunkra úgy döntöttek, hogy Héregen kötik össze a kellemest a hasznossal, vagyis medvehagymáznak is és körtúráznak is egy keveset egyszerre.

A meghirdetett túra Nagysápról indult Héreg végállomással, gyalog 15-18 km hosszon.

Nagyon jó idézetet találtam ide – a mi túránk választott tempójára vonatkozóan - a most olvasott „Körök az ördögszántások földjén”c. könyvben: „A természet megfigyeléséhez a csigáé a megfelelő tempó” (Edwin Way Teala természetvédő).

Szerencsénkre túratársaink sem ettek lovat reggelire, hamar meg is egyeztünk, nem kell rohanni a délutáni buszhoz, van esti is.


Apró nőszirom a megszokott lila színben

Nagysápról a Szilvás völgyön keresztül értük el az országos kéket. Utunk nagyrészt tölgyes-gyertyános erdőkben vezetett, csak Pusztamaróthoz közeledve vettünk zokon egy nagyon meredek szakaszt, a többi része az útnak egyáltalán nem volt fárasztó. Egy szem vörösbarna papsapkagomba mentette meg a gombász becsületet, nagyon nem is bántuk, hogy „csak” a nyíló tavaszi virágokkal kellett vigasztalódni :-) Szerencsére és nem véletlenül Gyurinál is volt fényképezőgép, Julika is nagy lelkesedéssel vezényelt, ezt fotózd le! - meg azt is! – hallhattuk a megrendelést, így megértően vártuk be egymást egy-egy pontnál, ha lemaradtunk.

apró nőszirom sárgában
 (Tavaszi hérics, tavaszi kankalin, tavaszi lednek, gumós nadálytő, piros árvacsalán, pettyegetett tüdőfű, indás ínfű, hagymás fogasír, színváltó- és farkas- kutyatej, kapotnyak, aranyos veselke, borzas repkény, pitypangok, ibolyák és boglárkák nyíltak mindenfelé.) A Domonkos-hegyen nyíló apró nőszirmok, melyek nyílására még nem számítottam, voltak a nap meglepetései.

Pusztamaróton már korgó gyomorral bontottuk ki az elemózsiás dobozt, benne a reggel kisütött medvehagymás fasírttal. (A recept teljesen hagyományos, csak apróra vágott, ízeket bolondító medvehagyma is van benne.)

Héreg felé indulva pillanatok alatt teleszedtünk három szatyrot medvehagymával, gondolván barátainkra is, akik nem tudnak az ország keleti végéből kiruccanni egy kis medvehagymáért ilyen könnyen, mint ahogy nekünk van lehetőségünk.

Hazafelé Héregen, utunk vége felé találkoztunk egy párral, akik reggel óta hasztalan keresték a medvehagymát, de sejtvén szatyraink tartalmát megszólítottak bennünket, s nagy örömükre mi megmondtuk nekik a „tutit” – merre menjenek, hogy ők is rátaláljanak a most nagyon divatos, s a pesti piacokon horror áron árusított csemegére :-)

(Egy isteni recept mindennapos medvehagyma fogyasztásra: 10 dkg. darált diót, 1 vajat, 1 csokor összevágott medvehagymát géppel jól elkeverünk, a masszát friss kenyérre kenve, reggelire, tejecskével befaljuk.)

magyar lednek (új nevén koloncos lednek)
Vasárnap kucsmagomba és nőszirom lesre mentünk a Budakeszi Vadasparkba. Apró nőszirmokat (lilában, sárgában) csodásakat találtunk, de kucsmagombának még a nyomát sem leltük meg. Sikerült újból  (évek óta rendszeresen) megtalálnom a  pasztell rózsaszín-krémszínben pompázó kis, szerény virágot, és hála a Botanikai Fórumnak, az eddig nevenincs vadvirág szépségnek végre megtudtam a nevét is. Ő lenne a magyar lednek.
magyar lednek (Lathyrus pannonicus subsp. collinus)

2011. április 13., szerda

Kis sárga gomba kerestetik!

Pirosló hunyor Létrásról (lelkiállapotunk kifejezője a száraz tavasz miatt :-)
Bükki gomba-kutatásaink következő állomása szombaton – április 9-én – a Bükkben, a Létrás-tetői lucosban volt.

Komolyabb eső hetek óta nem volt a Bükkben sem, annál inkább „huszon” fokok, széllel körítve. Minden erdő szomjazik, hát még a fenyvesek! Egy patak part a nedvesebb mikroklímájával talán segíthet – volt az elmélet -, így választottuk ki a fent említett helyszínt.

Noémi – a fő álláshalmozó – csapatukban egyszerre lehetett sofőr és túravezető is, miközben jó gazda módjára teljesíthette Blacknek (kutyájának) kijáró hétvégi kilométer penzumot is.
A forrásnál és a csordogáló patakhoz közeli nedves részeken a tobozfülőkéken kívül nem találtunk más gombát. Feljebb haladva a talpunk alatt szárazon csikorgó tűlevelek láttán és hallatán már kifelé ballagtunk az erdőből, amikor Dénes megjelent a tenyerébe rejtett kis narancssárga maszattal. 
Dénes fotója: avarlakó csészegombácska (Thelebolus terrestris)

Uram-Istenem, hát ezért jöttünk, ez a Gomba Az, amit keresünk a Thelebolus terrestris (avarlakó csészegombácska)! Ja, hogy nagyító nélkül nem is látszanak a kis csészék – azon igazán nem illik csodálkozni! (Be kell vallanom, azt, hogy ennyire kicsik, azért én sem gondoltam volna.:-)
Fényképezőgépeink makrói hamarosan kivallatták a narancssárga csomócskát, kiderült, hogy sokan osztoznak a 2 centinyi tűlevél avar kínálta táplálékon. Minden korosztály, úgy a zárt gömbök, nyíló és kiterült csészécskék láthatóak voltak e nagyszerű leleten. 
A Bükkben élő kárpáti sáfrány

Átkelve a patakon Vali észrevette az éppen elnyíló sáfrányokat, szerencsére akadt köztük még fotómodellnek alkalmas példány is. (Utóbb derült ki, hogy a kárpáti sáfrányhoz volt szerencsénk, bár botanikusismerősünk szerint – mesterséges a telepítés, mivel a Bükk, nem élőhelye e védett virágnak. Se baj, nekünk ez volt a kárpótlás az elmaradt látványért, melyet Márokpapin a nőnapi kárpáti sáfrány túrán nem sikerült megkapnunk március 5-én.)

Folytatva utunkat Sebes-víz felé, a kidőlt bükkfákon nyoma nem volt gombának.

Kapotnyak virága
Tovább haladva, a gombakeresést fel nem adva, egy kisebb lucosban legalább észrevettük a kapotnyak most nyíló virágait, mely emberi szem elől rejtve nő, kerek levelei alatt, a szára tövében, szinte csak a „kiválasztott” rovarok gyönyörködhetnek látványában, édeskés illatában, ha besétálnak a nyíló virág kitárt kapuján.

A környéken található minden kis lucost átbogarászva sem találtunk több gombát. Az egyik gödörből feljőve kérdezi tőlem Dénes, találtál valamit? – Mondom sajnos semmit. – Mire ő: - az jó, legalább nem homályosítod el az én találatomat!
A röhögésemet alig tudtam abbahagyni, sőt most, hogy írom e sorokat, még mindig mosolygok rajta. 
a nap gombája (Thelebolus terrestris) az én Olympusommal :-)
Igen, kedves Dénes, nagy voltál, hogy megtaláltad ezt a pici, csodaszép, ritka gombát.

És egyáltalán nem bántam, hogy nem tudtalak űberelni, mert ezt nem is lehetett volna, hacsak nem egy másik telep ugyanilyen gombával :-)

2011. április 5., kedd

Kis, fekete csészegomba kerestetik!

Az előző bejegyzés 2011. február-március, hóolvadás utáni gombatermésének bemutatása után jó lenne, ha kucsmagombákról is szólhatnék, de késik a tavasz mifelénk. A cseh kucsmagombák lapulnak az avar alatt a hegyekben, csak az alföldi nyárasokban lehet kosárral gombászni. A téli csapadéktól az avar alatt még nedves a föld, de a gombák nem szeretik ezt a szeles, páramentes már-már nyárias földfeletti létet, nincsenek beázott fatönkök, gallyak, levelek, ahol gombaélet nyomára lehetne bukkanni. Mivel lucosban még nem jártunk az idei tavaszon, úgy gondoltuk ott kellene szombaton (április 3-án) szerencsét próbálni. A sikárosi lucostól (Pilis hg.) elvették a kedvünket, lányom szerint (kis túlzással) már csak egy sor fa maradt benne, kivágták az erdőt. Gombásztársunk Erzsike tanácsára választottuk a csákányospusztai lucost a Vértesben. Szárligetről a Mária szakadékon átvezető kék sáv turistajelzésen indultunk el a felfedező útra. Odvas és ujjas keltike, salátaboglárka, pettyegetett tüdőfű, tyúktaréj nyíló virágai borították be e gyertyános-bükkös szurdokerdő alját. 
odvas keltike fehérben

ujjas keltike lilában
E mészjelző növények közül a keltikék tömege csak a mézelő rovarok és a jó szimattal rendelkező emberek figyelmét kelti fel igazán, bár a keltike közelről megnézve vetekszik az orchideák szépségével, a tömegben elvesznek a részletek.



skarlátpiros színű csészegomba (Sarcoscypha austriaca)

Piros is, pici is, de nem mikro-gomba :-) bíboratka
Felérve a lucfenyők közé, az erdő széli kőrisfákról, bodzabokrokról lehullott, mohaszőnyeggel borított ágakon skarlátpiros csészegombák világítottak messziről. Környezetük színébe simulva a luctobozok mellett a drapp-barnás tobozfülőkék százait számlálhattuk meg. Minden mohaszőnyeget átvizsgáltunk, de a gyászos csészegombát (Pseudoplectania nigrella) nem leltük. A déli harangszót gyomrunk korgása helyettesítette, hozzá is láttunk a tavaszi madárcsicsergéses, darázszümmögős erdei piknikezéshez. Míg Dénes komótosan falatozott szokásomhoz híven gyorsan végeztem az evéssel, gondoltam körbe nézek, s tőlünk 5 méterre, az üde mohában megcsillant az első fekete szín. 
Az első gyászos kehelygomba (Pseudoplectania nigrella)

Ez, az, megvan az első, és sorban a többi! Néhány helyen sokadmagával ültek mélyen a mohában a Priszter Szaniszló-féle hivatalos nevezéktanban ülő gyászos csészegombának nevezett gombaritkaságok.

Gondoltuk is, hogy nehéz lesz jó fotót készíteni róluk, mert csészéjük belső felülete olyan viaszos fénnyel csillogott, mintha jó minőségű cipőkrémmel lennének kisuvickolva. Az idősebb, kinyílt példányokon tompul a csillogás, ennélfogva jobb fotóalanynak minősültek. (Az sem ártana, ha újabb alkalom nyílna a fotózásukra, a tanulópénzt már megfizettük :-)




És a sorozat: gyászos csészegomba (Pseudoplectania nigrella)
 Hzafelé nem találtuk meg a medvehagymást, ami többek állítása szerint létezik e tájon, nekünk az már csak ráadás lett volna, medvehagyma nélkül is boldognak éreztük magunkat, hiszen megkaptuk az erdőtől, e különös gombájának személyes megismerési lehetőségét.

2011. április 4., hétfő

Gombászás hóolvadás után

Amint elolvadt a hó véget vetett téli gombászálmunknak, máris más szemmel jártuk az erdőt.

Bemelegítésként beneveztünk a Szársomlyón meghirdetett magyar kikerics túrára, Márokpapira a kárpáti sáfrány túrára - csak, hogy lássunk már világot :-)

Furcsán alakult az idei tél. Amikor január elején majdnem leraktuk a télikabátot, nem hittük volna, hogy március közepéig kell még azt magunkon cipelni.

A villányi kaland:

A február 5-re meghirdetett magyar kikerics túra előjelentkezéses keretébe már nem fértünk be, de ajánlották, hogy 6-án is van túravezetés a Szársomlyón, menjünk el nyugodtan. Mivel délelőtt tíz órakor a szoborparktól indul a túra, Volán és MÁV közlekedéssel sajnos nem lehet még Pécsre sem odaérni, nemhogy Villányba. A „két embernek nem fűtök be” kezdetű. „szíves” vendéglátás sem vette el a kedvemet a szálláskereséstől, kitartásom jutalma volt, hogy megtaláltam a mi pénztárcánknak is megfelelő február végéig szezon előtti árakkal dolgozó Blum vendégházat, ahol keleti kényelemben töltöttük el a két éjszakát. (Egy napra elutazni vétek lett volna.) A vendégházba érkezve, regisztrálásunkkor tudtuk meg, hogy este 5-kor borkóstolós program van a Blum pincészet villánykövesdi pincesorán, amire naná, hogy jelentkeztünk. Addig volt időnk teljesíteni az aznapra tervezett Templom hegyi látogatást. A Templom hegy tetején szétnézve vettük észre, hogy a kőbánya lenn van, ahová készültünk, hogy láthassuk a földtörténeti ritkaságokat a kétszázmillió éves mészkőben. 
Ammonitesz lenyomat
A bányát először a kitaposott útnak látszó sáros, jeges meredélyen próbáltuk megközelíteni, de hamar be kellett húzni a nadrágféket, s visszafordulva csak hosszas bolyongás után találtuk meg a jelzett utat. A bányafalban látható ammoniteszek lenyomataira még magunktól is rátaláltunk, ha már az „okosságokat” tartalmazó táblákat unatkozó vandálok össze-vissza törték
Villánykövesd pincesor
S hogy gomba nélkül ne múljon el a nap megtaláltuk a tavalyi nyelespöfetegeket is a sziklatörmelékeket borító mohában. Mire hazaértünk a túráról már indult is a 8 személyes kocsi a „versenyzőkkel”.
S most következzék Dénes beszámolója a borkostolásról (a borokhoz ő jobban ért :-)
"A ma már műemléki védelem alatt álló villánykövesdi pincéket az 1700-as években építették. A 3 szintes pincesor felső szintjén a „gazda” Blum János fogadott bennünket, elbúcsúzva az előttünk lévő „turnustól” tegezőre fogva a bemutatkozást, indultunk is a harmadik szintre lefelé! Beszélt a szőlőkről, a borokról, a borkészítésről, a családi hagyományokról, az utánpótlásról (lányai, vői viszik tovább a mesterséget). Hitvallása: „ úgy kell a bort megcsinálni, ahogy a Jóisten megteremtette.” Közben nyitogatta a glédában álló üvegekből a borokat. Először idei chardonnayt és cabernet sauvignon rose-t mutatott - később érettebb (2006) roséval is kínált, majd sorban hozta a szóló borokat: merlot, portugieser, cabernet - sauvignon és franc, s közben ezek barrique változatait. Ezután a pincerendszer második szintjén következtek a házasított „nagyborok” – mind a 2006-os évjáratból. A cabernet sauvignon-merlot- cabernet franc cuvée odalopódzó vanília ízével mindenkit elvarázsolt, de ennek barrique változata maga volt a csoda."
A boros pincében katonás rend van :-)
Magam csak annyit fűznék hozzá, hogy tanulsága is volt a borkóstolásnak:
1. Minek iszik, aki nem bírja :-)
2. Borkóstolás előtt faljék valamit az ember lánya, de legalább közben.

Másnap szerencsére fejfájás nélkül ébredtem (az „igazi” bornak köszönhetően), sőt búcsúzóul is képes voltam lehörpinteni egy deci finom vörösbort a házigazda borából, amit csak érkezéskor kaptunk ingyé’ (Isten tartsa meg jó szokásukat, de bevezethetnék a búcsúzó pohár bort is :-). A hazahozott 7 decis üveg még a szekrény tetején porosodik, kibontásához kellene egy nagyon ünnepi esemény (pl. a 2. házassági évfordulónk:-).
A Szársomlyóhoz vezető gyalogos utat az egyik szállóvendég házaspár kocsis ajánlatával megspóroltuk, kedvet kaptak tőlünk a természetjárásra. A tömeg látványa egy kicsit megriasztott, lehettünk vagy nyolcvanan, de azért örültem is, hogy ennyi ember tud örülni a hegy legféltettebb kincsének, a fokozottan védett magyar kikerics nyílásának. 
magyar kikerics
 
magyar kikerics
E kora tavaszi virág időnként már január elején virágot bont, megelőzve a hóvirágot is. A forgalomból kivont kétforintos érmén is megörökített magyar kikerics volt az első, hatóságilag védett növény Magyarországon. A védettséget 1944-ben hirdették ki. Tudományos neve Colchicum hungaricum Janka, a név harmadik tagja onnan ered, hogy 1867. február 18-án Janka Viktor botanikus fedezte fel a hegy lejtőin.

Nem jöttünk hiába érzés boldogságával fotóztuk a túravezető által mutatott első foltot, sajnos a túra végén megmutatott nagyobb, szebben virító mezőt nem láthattuk, mert a csúszós, nehezen járható, köves ördögszántáson a csapat mind felfelé, mind lefelé lassan haladt, s nekünk a vonat indulásához már úgy ki volt számolva az időnk, hogy ha ott tovább időzünk, már csak a vonatunk messzeségben elfutó árnyait láthattuk volna. A mediterrán hatás a nyíló hóvirágokból, a bimbózó tüdőfüvekből, illatos hunyorok nyílásából is érezhető volt, melyeket a Budai hegyekben és a Bükkben is csak egy hónappal később láthattunk. Már amit láthattunk, mert a szúrós csodabogyóért csak délre kell költözni egy pár napra :-)

A márokpapi kaland:
Márokpapin már nem jártunk szerencsével. A nőnapi kárpáti sáfrány nélküli túrán csak a virág, hó alól kihegyesedő levelét láthattuk, no meg egy kis feltáró munkával azért az összesodródott állapotban lévő kék színű bimbót is. Az én jó téesz tornacipőm (gumicsizmám) jól bírta a sarat, havat, jeget, mert abban nem volt hiány, Dénes átfagyott lábának a száraz zokni száraz cipővel a túra végén maga volt a megváltás. A hely varázsa azért megérintett minket, így a nyíregyházi E-misszió Közhasznú Egyesület szervezett túráját jövőre meg kell ismételni, ne múljon el úgy az életünk, hogy nem láttuk a kárpáti sáfrányt élőben. Az egyesület Csiperke erdei iskolájába kár, hogy mi már nem járhatunk, és csak irigyelni tudjuk azokat a gyerekeket, akiket e nagyszerű társaság tanít meg a természet szeretetére, értékeinek megbecsülésére és titkai kifürkészésére. A csarodai templom meglátogatása és a szabolcsi szilva- pálinka-/ lekvárvásárlás - kulturális programként beiktatva – volt a kárpótlás a nagyon barátságtalan időjárásért és az elmaradt látvány kudarcáért :-)

Ennyi látszott a kárpáti sáfrányból a hóban

A nőnapi túráról készült képek, akár e fenti kölcsönvett kép is,  az E-misszió Egyesület honlapján megtalálhatók Itt .
Szezonjuknak megfelelő gomba is volt az erdőben, a szokásos, rezgő-, mirigy- gombák itt is végezték csendben a dolgukat, csendben emésztették a korhadó fákból nyerhető összetett cukrokat:-)

A bevezetőben nem tettem említést, pedig megérdemelte volna a beharangozót, még ha nem is védett virág és nem is védett gomba, az 1997 óta védett Megyer-hegyi tengerszemhez tett kirándulásunk is.

A Megyer-hegyi tengerszem:
Az egykori malomkőbánya helyén kialakult Megyer-hegyi tengerszem víztükre a márciusi télben még befagyott, havas látvánnyal fogadott minket és megint csak olyan érzéssel távoztunk, hogy ezt „így” is látni kell, s nyáron majd „úgy” is látni fogjuk. Akár hajdanában Toldi Miklós, mi is üldögélhettünk a ma már „divatjamúlt” malomköveken, sőt meg is teríthettünk rajtuk az ebédünkhöz, bennünket szerencsére semmiféle bosszantó népség nem piszkált, így a malomkövek a helyükön maradtak.:-)

Sárospatak Megyer-hegyi szőlősor

A hegyre fel a szépen művelt szőlőkön keresztül mentünk, meglátogatva az elhagyott, düledező, valahai iskolát. A vissza útat már a piros sáv turistajelzés menti tölgyes erdőben (jó vargánya- rókagomba termő helynek látszott) tettük meg, mert a turista úton csak a sarat lehetett dagasztani.



Megyer-hegyi tengerszem 2011. március 12-én

A bejegyzés címéről nem megfeledkezve most már csak a gombászélmények vannak hátra.

E bejegyzés további olvasása nem éppen hasgombászoknak szól, ugyanis ezek a gomba csodák, már csak a fényképezőgép makró funkcióival tehetők láthatóvá, szemet gyönyörködtetővé.

Gombák hóolvadás után:

Kedves barátunknak, Marikának, aki a miskolcigombasz.hu honlap gomba fajlistáját gondozza, s jelenleg szobafogságát tölti balesete miatt, nagy igyekezettel keressük az újabbnál-újabb gombákat, hogy legalább ily módon tudjunk együtt gombászni. Mivel a szabály az, hogy csak a Bükkben megtalált gombákkal bővíthető a honlapon szereplő fajlista, szerettük volna bebizonyítani, hogy akárcsak Budakeszin, itt is élnek a mogyorók, gyertyánok, égerek, korai, apró és nem is olyan apró tömlősgombái. Így esett a választás Miskolctapolcára, ahol már februárban az egyik lengyel gombász (Rudek) megtalálta a fekete kehelygomba hosszúkás, zárt termőtestét, ami ilyen fiatal állapotában egyáltalán nem hasonlít a fekete, szívós húsú kinyílt csészéjű gombára. Ha azt nem is, de annál szebbet találtunk!A rézrozsdaszínű csészegombát, aminek eddig csak a micéliumával találkoztam! Régebben, lányom az erdőből hazahozott egy a sötétben zölden világító fadarabot. Ennek okait kutatva tudtam meg tudós pályatársamtól, hogy ezt a biolumineszcencia jelenséget, e gomba micéliuma adja elő. És most már nemcsak zöld szín volt a fadarabon, hanem gomba is, amit egyáltalán nem könnyű fotózni, lásd Hagara pompás könyvében is az egyik legócskább fotó a rézrozsdaszínű csészegombáról van. Egy hét múlva újra meg kellett látogatni a kis fadarabot, hogy valamelyest elégedettebbek legyünk fotóinkkal.



Rézrozsdaszínű csészegomba (Chlorociboria aeruginascens)
Egy másik bükki kirándulás alkalmával a Szinva partján megtaláltuk a mogyorófák lehullott, vagy fán lévő, de mindenképpen száradó ágain, a „kéregtörő” csészegombát (Encoelia furfuracea) s ugyancsak ott, az eltemetett mogyoró és égerbarkákon is ott voltak azok a gombák, amiknek így hóolvadás után ott is kell lenni.

Közönséges mogyoró-csészegomba (Encoelia furfuracea)
 A legnagyobb húzás mégiscsak Béla felfedezte kis kehelygombák fotózása volt március idusa előtti munkaszüneti napon. Beleásva magamat e gomba leírásába, megtudtam, hogy eltemetett szederágakon is megtalálható, melyhez épeszű gombász le sem hajol. Nemhogy össze-vissza szurkáltatja kacsóit, miközben a lehullott ágak között kotorászik. :-)

Következő hétvégén, az elméleti tudás gyakorlativá tételét próbálva megtaláltuk Budakeszin is ezt az apró, de annál szebb gombaritkaságot, pontosan az épeszű gombász által nem látogatott helyen a szedresben :-).

Kis kehelygomba (Plectania melastoma)
kis kehelygomba (Plectania melastoma)

 Hát nem gyönyörű! (Egy hét múlva már idegenvezetést is vállaltunk, hogy Zoli barátunk is lencsevégre kaphassa őkelméket. Ebben az erdőben sikerült a földről felszedni néhány kis tölgyfagallyat, melyen a beszáradt tölgyfa pajzsosgomba (Colpoma quercinum) szürkés, csíkjai látszottak reményeim szerint. Otthon a gallyakat jól bevizezve nylon zacskóba raktam, s pár nap múlva az egyik gallyon kinyíltak a kelyhek. A névadók erotikus fantáziájáról fogalmat alkothatunk, ha belegondolunk a gomba tudományos nevét alkotó colpo (intim) szó jelentésébe :-)

Tölgyfa pajzsos-csészegomba (Colpoma quercinum)
S, ne feledkezzünk meg a hófehér, sárgás, szürkés, apró csészegombákról sem, melyek fenyőfa tobozán, korhadt tölgyek tuskóin megkezdik életüket már a hóolvadás után.

apró fehér színű csészegombák (korhadt tölgyfán)
Ezek a Lachnum nemzetség tagjai a tudósok szerint csak mikroszkóppal meghatározható gombák. Azt ugyan nem mondanám, hogy egyik olyan, mint a másik, de higgyünk a tudósoknak, ne merjük őket szakkönyvek hasonmásaihoz hasonlítani, élőhelyük alapján besorolni, csak a spóravizsgálat elégséges feltétel anyakönyvi kivonatuk kiállításához.

Végezetül még néhány hóolvadás után megjelenő gomba-apróság, mely a kucsmagombák megjelenése elött hozta meg a gombász-örömöket számunkra. 
Ciboría amentacea (égerbarka csészegomba)

Ciboria coryli (mogyoróbarka csészegomba)
élősdi csészegomba ( Sclerotinia sclerotiorum)

bordás csapos csészegombácska (Rutstroemia bolaris)