Az erdélyi Árkos falu immár nemcsak unitárius vártemplomáról, valamint Szentkereszti Zsigmond kastélyáról és az azt körülvevő több hektáros arborétumáról nevezetes emlékezetes számunkra, hanem az eddig legsikeresebb LKG gombásztáborról is, mely sorszámában már a tízedik.
Vasárnap reggelre érkeztünk Sepsiszentgyörgyre a Korona nemzetközi gyorsvonattal. (Szerencsénkre a kupénkban csak ketten ültünk (oda és vissza is), így az ülések felhajtható karfáikkal kiváló hálóhelyül szolgáltak számunkra éjszakai utazásunk során.) Mire vonatunk hajnalban a Maros völgyébe ért, felébredtünk, bár álmos szemekkel, de nézhettük a virradatot, a párában úszó völgyek, a harsogó zöld erdők, mezők, "pipázó" hegyek kibontakozó körvonalait.
Zsigmond Győző az állomáson várt minket, s vitt kocsijával szálláshelyünkre, az árkosi európai színvonalú Művelődési Központba.
A tábornyitásig, este hétig rengeteg időnk volt, így a bevezető sorokban említett nevezetességek megismerésével kezdtük árkosi sétánkat.
A kastély parkjában hajdani képzőművésztáborok alkotásait láthattuk, méreteik nem éppen emberi léptékűek, méltán kiérdemlik a monumentális (kissé prospektus ízű) jelzőt.
A parkban kis tó, benne pisztrángok, partján csónak és padok, szerelmespároknak való idilli hely!
Az árkosi vártemplom
A vártemplom éppen restaurálás alatt volt, így csak kívülről tekinthettük meg, s a déli hőségben lementünk a falut átszelő patakhoz lábat áztatni.
A patak olyan gyorssodrású volt, hogy lábamról egyből lekapta a strandpapucsomat, az egyetlen bakancson kívüli szalonképes lábbelimet! Hogy mentsem, ami menthető, szaladtam utána, az egyre mélyülő patakban. Egy örvénynél megállta a papucs, én beleugrottam, s derékig vizes lettem, de a papucsomat megkaparintottam:-)
(A nyakamban lévő fényképezőgépem szerencsére megúszta az alámerülést. Elég botrányos, vizes gatyával végigmenni egy falun, így gyorsan kimenekültünk a közelinek látszó erdőbe. A majd’ egy órás gyaloglás alatt, mire kiértünk az erdőbe meg is száradtam.
trombitagomba mindenhol, minden mennyiségben
tüskés pöfeteg
Az erdő tele volt gombával, egyik dombról a másikra ugrálva fotózgattunk. S amikor Dénes áthívott az ő dombjára lementem az útra. Bár ne tettem volna! Ez idő tájt itt Erdélyben is hatalmas felhőszakadások voltak (akárcsak Magyarországon), és a hegyről lezúduló víz az útra mosta a homokos iszapot. Teteje egyenes, száraznak tűnő volt, így ráléptem, s pillanatok múlva már lábszárközépig álltam az iszapban, melyből a lábamat csak strandpapucs nélkül tudtam kihúzni. Lepakoltam a domb tetejére a kezemben lévő gombákat, fényképezőgépet, s nekiálltam kiásni a papucsomat az iszapból, így a karom is könyékig iszapos lett.
Kezét lábát mossa :-)
Kimenekülve a sártengerből a másodszor is megmentett papucsomban mehettünk vissza a patakhoz újból „fürödni”.
A faluszélén a patakban patyolat tisztára mostam még a lelkem is, így vidáman ballagtunk vissza a szállásunkra annak biztos tudatában, hogy ez a tábor nem lesz gombamentes, sőt …..
A rég nem látott gombásztársak megölelése, a még régebben nem látott társak megismerése, beszélgetések, esti vacsora, tábornyitás, programismertetés után nyugovóra térve izgalommal vártuk a másnapi, hivatalosan első gombásztúránkat.
A közepes nehézségűnek hirdetett Előpataki túrát választottuk, s lettünk a kedves zalai család Bagladiék potyautasai. Tölgyesben, bükkösben jártunk, s végre helyszíni felvételt tudtam készíteni a gyökeres fakógomba élőhelyéről az erdei egér odújának bejárata közelében, mely gomba a másnapi előadásom (Gomba találmányok) egyik fontos szereplője volt.
A tüskés sörénygomba mellől, nem maradhatott ki a tüskés pöfeteg sem, ami után már csak a tüskegombára vágytam igazán, s e szerény kívánságom másnap teljesült is, Bagladi Orsi segedelmével.
tüskés sörénygomba
tüskegomba
Délután a kastélyban a marosvásárhelyi Málnássy László Gombászegyesület Gombák szépe a természetben meghirdetett pályázatára beérkezett anyagából készített kiállítás megnyitója után vendégei lehettünk a kastély hegedű-mesterkurzusára érkező művészek kedvünkért rögtönzött koncertjének, barokk zenét (is) hallgathattunk a neobarokk kastélyban.
Sebastian Câşleanu a kölni zeneakadémia végzőse szólóban és zongora kísérettel egy kosár gombáért vállalta a fellépést :-) Másnap az utcán találkozva láttuk, hogy eltörött a keze, egy figyelmetlen autós nekitolatott. (Csak remélni merjük, hogy e gonosz balesetnek nem lesz maradandó nyoma.)
Estére a kiállító asztalokon már halomban állt a gomba. Beugró „művészként” két napon keresztül Szász Balázzsal Pál-Fám Feri megérkezéséig (autója elromlott, így csak kedd estére érkezett) gombát határoztunk késő éjszakába nyúlóan, nagy élvezettel, de még így is sok gomba várt Ferire, amivel nem boldogultunk. Téglás Zoli alig győzte körmölni szép gyöngybetűivel a kiállító asztalra kerülő gombák feliratait. (Sokan azt hiszik, hogy egyszerűbb lenne az előre megírt gombaneveket rendezett katalógusból kiválogatni, de ez nem így van. Az ilyen spontán kiállításokon, hamarabb ráírja az ember a gomba nevét a cédulára, mintsem kikeresi a katalógusból, megkíméli magát a helyükről kiszedett feliratok visszarakosgatásának időt rabló, unalmas munkájától.) A határozási gyakorlat miatt így két délutáni program előadásait nem tudtam meghallgatni, de kárpótolt az egyre bővülő fajgazdagság és a terepasztalon, padon felsorakoztatott, néven nevezett gombasokaság.
Kedden a Görgő felé vettük utunkat. Itt egy szép, meredek lucosban kezdtük a gombászást, majd bükkös-gyertyános erdőben haladva elértük a csúcsot is, lefelé a meredek sípályán jutottunk el Sugásfürdőig, ahol építkezés miatt nagy felfordulás volt. (Rossz nyelvek azt suttogták, hogy az épülő szálloda a fürdő minőségi romlásához vezetett.)
A nap eseménye nekem a tüskegomba fotózása lett volna, sajnos az ilyen kirándulásokon nincs idő piszmogásra, sok felvételből, hátha jó lesz egy kattintgatásra, menni kellett, hogy ne maradjunk le. Azért néhány szép őzlábgomba kalapot sikerült megörökíteni, méltók a nevükhöz (Leucoagricus nympharum), tényleg ők az őzláb nímfák, a szépség megtestesítői. :-)
A pihenőhelyen a fűben sikerült két bébi barna galócát megpillantanom, amit a Baróti hegység többi részén egyáltalán nem láttam. Hiányoltam nagyon, mert ezzel a galócával csak Erdélyben lehet találkozni, nálunk ritkaságszámba megy, ha egyáltalán van.
barna galóca
Ja, és a szúnyogok! Muszáj említést tenni a beszámolóban is a szúnyogokról. Már otthonról is piros pöttyösre dekorált karokkal jöttem a táborba, nem panaszkodhatom, itt még sürűbb lett az egy négyzetcentiméterre eső pöttyök száma.:-)
A képen Barna bácsi találmánya látható, leveles ágak közé rejtett mentalevelek, mellyel csapkodva magunkat elhajthatók a szúnyogok, és még a finom mentaillat is körbeleng bennünket.
Délutáni előadásunk, a visszajelzésekből ítélve, talán nem múlt el nyomtalanul mindenkinél. Dénes gomba gasztronómiából készült fel, én bemutattam egy kis összeállítást néhány gombatalálmányról, amit (feltételezésem szerint) mi emberek a gombáktól leshettünk el, építkezésekben, műszaki megoldásokban, stb…
gyökeres fakógomba erdei egér latrinája felett nő
A bejárat nem messze a gombától
Szerdán buszos túra volt a Szent Anna tónál és környékén. Mivel Ferinek kutatási engedélye van erre a védett lápra, így néhányan a Mohosra mentünk gombát keresni. Gomba volt kevesebb, vagy az áfonya túl sok? – ahogy láttam a többiek is inkább az áfonyára találtak rá főként. Fogjuk rá, kerestük az áfonya gubacsgombát, amit meg is találtunk. Áfonyából kiképeztem magam alaposan, Kriszta megmutatta a harmadik áfonyafajt, a tőzegáfonyát, sőt a vörös áfonyából is sikerült már pirosodó szemeket fotózni.
Innen gyalog mentünk a tóig egy bükkösön át, ahol találkoztunk egy „farkasfalkával” akarom mondani egy falka farkastinóruval.
farkasfalka avagy egy csokor farkastinóru
Megismerhettem egy új tejelőgombát a Lactarius romagnesii-t, sőt találtam egy karéjos susulykát is :-)
Szent Anna tó
Tarkahúsú galambgomba
gyűrűs ráncosgomba
krómsárga galambgomba
Délután Sepsiszentgyörgyön megnéztük a Székely Nemzeti Múzeum gombatárát, László Kálmán, Pázmány Dénes gombapreparátumait foghattuk a kezünkbe. Kifelé haladva a múzeum parkjában egy bokrok alatt bujkáló csalóka pereszkére lettem figyelmes. (Hát igen, ez már betegség, a magunkfajta gombász egy percre sem tudja kikapcsolni gombászó szemeit!! :-)
Az odafelé vezető úton több helyen is megálltunk buszunkkal.
fiúk a mofettában :-)
A Mikes forrásoknál, majd az Aporlányok feredőjénél is pár percre megálltunk. Ki nyavalyáira keresett gyógyírt a mofettákban, ki pedig itt is a gombákat vizslatta. Ismét meggyőződhettünk, hogy a gomba fára mászni is tud! Egy nyírfa csonk tetején mohába nőtt epeízű tinórú díszelgett, mintha odatették volna, de nem, ott nőtt!!
fára mászó epeízű tinóru
Atalanta lepke teleki virágon a csordogáló ér partján
Errefelé nemcsak gyógyulni érdemes járni, hanem gombászni is, hiszen volt ott vörösbarna vargánya, zöldhátú zsemlegomba, a nálunk védett daróc tejelőgomba az áfonyás domboldalban, valamint az epeízű tinóruból a megszokott nagyság négyszeresét is kitevő hatalmas példányokra leltünk.
Délután a Corvin kiadó „Gombák, melyeket feltétlenül ismernünk kell” c. könyvének bemutatóján vettünk részt. A könyv lektora Málnási András, kedves erdélyi gombásztársunk és a fotók készítőinek legtöbbje is tábori ismerősünk.
(A könyv színvonalas, mind minőségi, mind szakmai szempontból, ára a magyarországi viszonyokhoz képest igen olcsó, minden kezdő gombásznak tudom ajánlani, elfér a hátizsák egyik zsebében.)
Utolsó nap délelőtt szabad program volt, mi Ziccéhez, a „hollandhoz” csatlakoztunk, aki beígérte, hogy ráadásnak megnézhetjük az Árkoshoz közeli faluban Besenyőn épülő kúriáját. Szerettük amúgy is hallgatni, ha asztalunkhoz ült, jellegzetes, a magyar nyelv nehézségeivel küzdő, az utolsó pillanatig is a magyar kifejezést kereső szavait, kimondott mondatait, humorát, gondolkodásmódját.
A kirándulást nevezzük inkább lóversenynek, felügettünk a dálnoki hegyre, majd egy óra múlva le. A trombitagomba mezők most nem hoztak minket nagy izgalomba, annál inkább Eszter öccsének kis fadarabja, melyen a régóta élőben látni kívánt fészek gombák csücsültek!!! (Igazán jó felvételt nem sikerült készítenem róla, s ekkor érett meg bennem, hogy nem kísérletezem tovább a megörökölt Fuji géppel, veszek magamnak egy Olympust, a kicsi, sérült régim helyett.)
Egy nagy nehezen kikínlódott fészekgomba portré tőlem.
Dénes fészekgombafotója, sajnos a felnyíló termőtesteket nem örökítette meg.
Zicce sajátkészítésű almaborát ízlelgettük, miközben megérkeztek azok is, akik Dálnokon maradtak trombitagombát szedni, nem feledkezve meg a meglepetésről sem, egy hatalmas dinnye képében. A kúria kertjének alján a Besenyő tóra sajnos fürdőruha hiányában nem mentünk le, beértük a ház tövében álló bokrétafa árnyékával.
Zicce a kúria bejáratánál, "ahol a vénasszonyoknak pletykálni is lesz helye". idézet tőle :-)
A szokásos értékelés most sem maradhatott el, a Baróti hegységből 265 fajt sikerült azonosítani, míg a Szent Anna tónál talált 100 fajjal tovább bővült a választék, természetesen voltak azonos fajok mindkét helyen. Ez a rekordnak számító fajszám a „bolond” időjárás köszönhetően az őszi gombák megjelenése miatt ugrott ilyen magasra, de az eddigi táborok történetében csúcsot döntött.
Az étkezésről sem megfeledkezve, igazán jó dolgunk volt, kétszer vendéglőben ebédeltünk, a szállásunkon is mindig finom ételt kaptunk, soha nem maradt a tányérunkon félretolt falat.
A kastély parkjába tervezett tábortűz a búcsúesti vacsora után elmaradt, baráti beszélgetéssel pótoltuk azt. Itt ismerkedtünk meg Juditka javaslatára Váradi Mihály helybéli gombásszal, aki a két ráadásnapunkon túravezetőnk, és hadtápfőnökünk lett. (Erről a két napról külön bejegyzés készül majd).
Reggel a többiek csomagokkal cihelődtek, pakoltak, búcsúzkodtak, mi pedig gombászkosarunkat fogva ballagtunk Misiékhez felfedezni Árkos gombamezeit.
Köszönet Győzőnek a tábor megszervezéséért, a programokért, a gombásztársaknak és túravezetőknek a gombász élményekért, a szakácsoknak a finom ételekért.
Vasárnap reggelre érkeztünk Sepsiszentgyörgyre a Korona nemzetközi gyorsvonattal. (Szerencsénkre a kupénkban csak ketten ültünk (oda és vissza is), így az ülések felhajtható karfáikkal kiváló hálóhelyül szolgáltak számunkra éjszakai utazásunk során.) Mire vonatunk hajnalban a Maros völgyébe ért, felébredtünk, bár álmos szemekkel, de nézhettük a virradatot, a párában úszó völgyek, a harsogó zöld erdők, mezők, "pipázó" hegyek kibontakozó körvonalait.
Zsigmond Győző az állomáson várt minket, s vitt kocsijával szálláshelyünkre, az árkosi európai színvonalú Művelődési Központba.
A tábornyitásig, este hétig rengeteg időnk volt, így a bevezető sorokban említett nevezetességek megismerésével kezdtük árkosi sétánkat.
A kastély parkjában hajdani képzőművésztáborok alkotásait láthattuk, méreteik nem éppen emberi léptékűek, méltán kiérdemlik a monumentális (kissé prospektus ízű) jelzőt.
A parkban kis tó, benne pisztrángok, partján csónak és padok, szerelmespároknak való idilli hely!
Az árkosi vártemplom
A vártemplom éppen restaurálás alatt volt, így csak kívülről tekinthettük meg, s a déli hőségben lementünk a falut átszelő patakhoz lábat áztatni.
A patak olyan gyorssodrású volt, hogy lábamról egyből lekapta a strandpapucsomat, az egyetlen bakancson kívüli szalonképes lábbelimet! Hogy mentsem, ami menthető, szaladtam utána, az egyre mélyülő patakban. Egy örvénynél megállta a papucs, én beleugrottam, s derékig vizes lettem, de a papucsomat megkaparintottam:-)
(A nyakamban lévő fényképezőgépem szerencsére megúszta az alámerülést. Elég botrányos, vizes gatyával végigmenni egy falun, így gyorsan kimenekültünk a közelinek látszó erdőbe. A majd’ egy órás gyaloglás alatt, mire kiértünk az erdőbe meg is száradtam.
trombitagomba mindenhol, minden mennyiségben
tüskés pöfeteg
Az erdő tele volt gombával, egyik dombról a másikra ugrálva fotózgattunk. S amikor Dénes áthívott az ő dombjára lementem az útra. Bár ne tettem volna! Ez idő tájt itt Erdélyben is hatalmas felhőszakadások voltak (akárcsak Magyarországon), és a hegyről lezúduló víz az útra mosta a homokos iszapot. Teteje egyenes, száraznak tűnő volt, így ráléptem, s pillanatok múlva már lábszárközépig álltam az iszapban, melyből a lábamat csak strandpapucs nélkül tudtam kihúzni. Lepakoltam a domb tetejére a kezemben lévő gombákat, fényképezőgépet, s nekiálltam kiásni a papucsomat az iszapból, így a karom is könyékig iszapos lett.
Kezét lábát mossa :-)
Kimenekülve a sártengerből a másodszor is megmentett papucsomban mehettünk vissza a patakhoz újból „fürödni”.
A faluszélén a patakban patyolat tisztára mostam még a lelkem is, így vidáman ballagtunk vissza a szállásunkra annak biztos tudatában, hogy ez a tábor nem lesz gombamentes, sőt …..
A rég nem látott gombásztársak megölelése, a még régebben nem látott társak megismerése, beszélgetések, esti vacsora, tábornyitás, programismertetés után nyugovóra térve izgalommal vártuk a másnapi, hivatalosan első gombásztúránkat.
A közepes nehézségűnek hirdetett Előpataki túrát választottuk, s lettünk a kedves zalai család Bagladiék potyautasai. Tölgyesben, bükkösben jártunk, s végre helyszíni felvételt tudtam készíteni a gyökeres fakógomba élőhelyéről az erdei egér odújának bejárata közelében, mely gomba a másnapi előadásom (Gomba találmányok) egyik fontos szereplője volt.
A tüskés sörénygomba mellől, nem maradhatott ki a tüskés pöfeteg sem, ami után már csak a tüskegombára vágytam igazán, s e szerény kívánságom másnap teljesült is, Bagladi Orsi segedelmével.
tüskés sörénygomba
tüskegomba
Délután a kastélyban a marosvásárhelyi Málnássy László Gombászegyesület Gombák szépe a természetben meghirdetett pályázatára beérkezett anyagából készített kiállítás megnyitója után vendégei lehettünk a kastély hegedű-mesterkurzusára érkező művészek kedvünkért rögtönzött koncertjének, barokk zenét (is) hallgathattunk a neobarokk kastélyban.
Sebastian Câşleanu a kölni zeneakadémia végzőse szólóban és zongora kísérettel egy kosár gombáért vállalta a fellépést :-) Másnap az utcán találkozva láttuk, hogy eltörött a keze, egy figyelmetlen autós nekitolatott. (Csak remélni merjük, hogy e gonosz balesetnek nem lesz maradandó nyoma.)
Estére a kiállító asztalokon már halomban állt a gomba. Beugró „művészként” két napon keresztül Szász Balázzsal Pál-Fám Feri megérkezéséig (autója elromlott, így csak kedd estére érkezett) gombát határoztunk késő éjszakába nyúlóan, nagy élvezettel, de még így is sok gomba várt Ferire, amivel nem boldogultunk. Téglás Zoli alig győzte körmölni szép gyöngybetűivel a kiállító asztalra kerülő gombák feliratait. (Sokan azt hiszik, hogy egyszerűbb lenne az előre megírt gombaneveket rendezett katalógusból kiválogatni, de ez nem így van. Az ilyen spontán kiállításokon, hamarabb ráírja az ember a gomba nevét a cédulára, mintsem kikeresi a katalógusból, megkíméli magát a helyükről kiszedett feliratok visszarakosgatásának időt rabló, unalmas munkájától.) A határozási gyakorlat miatt így két délutáni program előadásait nem tudtam meghallgatni, de kárpótolt az egyre bővülő fajgazdagság és a terepasztalon, padon felsorakoztatott, néven nevezett gombasokaság.
Kedden a Görgő felé vettük utunkat. Itt egy szép, meredek lucosban kezdtük a gombászást, majd bükkös-gyertyános erdőben haladva elértük a csúcsot is, lefelé a meredek sípályán jutottunk el Sugásfürdőig, ahol építkezés miatt nagy felfordulás volt. (Rossz nyelvek azt suttogták, hogy az épülő szálloda a fürdő minőségi romlásához vezetett.)
A nap eseménye nekem a tüskegomba fotózása lett volna, sajnos az ilyen kirándulásokon nincs idő piszmogásra, sok felvételből, hátha jó lesz egy kattintgatásra, menni kellett, hogy ne maradjunk le. Azért néhány szép őzlábgomba kalapot sikerült megörökíteni, méltók a nevükhöz (Leucoagricus nympharum), tényleg ők az őzláb nímfák, a szépség megtestesítői. :-)
A pihenőhelyen a fűben sikerült két bébi barna galócát megpillantanom, amit a Baróti hegység többi részén egyáltalán nem láttam. Hiányoltam nagyon, mert ezzel a galócával csak Erdélyben lehet találkozni, nálunk ritkaságszámba megy, ha egyáltalán van.
barna galóca
Ja, és a szúnyogok! Muszáj említést tenni a beszámolóban is a szúnyogokról. Már otthonról is piros pöttyösre dekorált karokkal jöttem a táborba, nem panaszkodhatom, itt még sürűbb lett az egy négyzetcentiméterre eső pöttyök száma.:-)
A képen Barna bácsi találmánya látható, leveles ágak közé rejtett mentalevelek, mellyel csapkodva magunkat elhajthatók a szúnyogok, és még a finom mentaillat is körbeleng bennünket.
Délutáni előadásunk, a visszajelzésekből ítélve, talán nem múlt el nyomtalanul mindenkinél. Dénes gomba gasztronómiából készült fel, én bemutattam egy kis összeállítást néhány gombatalálmányról, amit (feltételezésem szerint) mi emberek a gombáktól leshettünk el, építkezésekben, műszaki megoldásokban, stb…
gyökeres fakógomba erdei egér latrinája felett nő
A bejárat nem messze a gombától
Szerdán buszos túra volt a Szent Anna tónál és környékén. Mivel Ferinek kutatási engedélye van erre a védett lápra, így néhányan a Mohosra mentünk gombát keresni. Gomba volt kevesebb, vagy az áfonya túl sok? – ahogy láttam a többiek is inkább az áfonyára találtak rá főként. Fogjuk rá, kerestük az áfonya gubacsgombát, amit meg is találtunk. Áfonyából kiképeztem magam alaposan, Kriszta megmutatta a harmadik áfonyafajt, a tőzegáfonyát, sőt a vörös áfonyából is sikerült már pirosodó szemeket fotózni.
Innen gyalog mentünk a tóig egy bükkösön át, ahol találkoztunk egy „farkasfalkával” akarom mondani egy falka farkastinóruval.
farkasfalka avagy egy csokor farkastinóru
Megismerhettem egy új tejelőgombát a Lactarius romagnesii-t, sőt találtam egy karéjos susulykát is :-)
Szent Anna tó
Tarkahúsú galambgomba
gyűrűs ráncosgomba
krómsárga galambgomba
Délután Sepsiszentgyörgyön megnéztük a Székely Nemzeti Múzeum gombatárát, László Kálmán, Pázmány Dénes gombapreparátumait foghattuk a kezünkbe. Kifelé haladva a múzeum parkjában egy bokrok alatt bujkáló csalóka pereszkére lettem figyelmes. (Hát igen, ez már betegség, a magunkfajta gombász egy percre sem tudja kikapcsolni gombászó szemeit!! :-)
Az odafelé vezető úton több helyen is megálltunk buszunkkal.
fiúk a mofettában :-)
A Mikes forrásoknál, majd az Aporlányok feredőjénél is pár percre megálltunk. Ki nyavalyáira keresett gyógyírt a mofettákban, ki pedig itt is a gombákat vizslatta. Ismét meggyőződhettünk, hogy a gomba fára mászni is tud! Egy nyírfa csonk tetején mohába nőtt epeízű tinórú díszelgett, mintha odatették volna, de nem, ott nőtt!!
fára mászó epeízű tinóru
Atalanta lepke teleki virágon a csordogáló ér partján
Errefelé nemcsak gyógyulni érdemes járni, hanem gombászni is, hiszen volt ott vörösbarna vargánya, zöldhátú zsemlegomba, a nálunk védett daróc tejelőgomba az áfonyás domboldalban, valamint az epeízű tinóruból a megszokott nagyság négyszeresét is kitevő hatalmas példányokra leltünk.
Délután a Corvin kiadó „Gombák, melyeket feltétlenül ismernünk kell” c. könyvének bemutatóján vettünk részt. A könyv lektora Málnási András, kedves erdélyi gombásztársunk és a fotók készítőinek legtöbbje is tábori ismerősünk.
(A könyv színvonalas, mind minőségi, mind szakmai szempontból, ára a magyarországi viszonyokhoz képest igen olcsó, minden kezdő gombásznak tudom ajánlani, elfér a hátizsák egyik zsebében.)
Utolsó nap délelőtt szabad program volt, mi Ziccéhez, a „hollandhoz” csatlakoztunk, aki beígérte, hogy ráadásnak megnézhetjük az Árkoshoz közeli faluban Besenyőn épülő kúriáját. Szerettük amúgy is hallgatni, ha asztalunkhoz ült, jellegzetes, a magyar nyelv nehézségeivel küzdő, az utolsó pillanatig is a magyar kifejezést kereső szavait, kimondott mondatait, humorát, gondolkodásmódját.
A kirándulást nevezzük inkább lóversenynek, felügettünk a dálnoki hegyre, majd egy óra múlva le. A trombitagomba mezők most nem hoztak minket nagy izgalomba, annál inkább Eszter öccsének kis fadarabja, melyen a régóta élőben látni kívánt fészek gombák csücsültek!!! (Igazán jó felvételt nem sikerült készítenem róla, s ekkor érett meg bennem, hogy nem kísérletezem tovább a megörökölt Fuji géppel, veszek magamnak egy Olympust, a kicsi, sérült régim helyett.)
Egy nagy nehezen kikínlódott fészekgomba portré tőlem.
Dénes fészekgombafotója, sajnos a felnyíló termőtesteket nem örökítette meg.
Zicce sajátkészítésű almaborát ízlelgettük, miközben megérkeztek azok is, akik Dálnokon maradtak trombitagombát szedni, nem feledkezve meg a meglepetésről sem, egy hatalmas dinnye képében. A kúria kertjének alján a Besenyő tóra sajnos fürdőruha hiányában nem mentünk le, beértük a ház tövében álló bokrétafa árnyékával.
Zicce a kúria bejáratánál, "ahol a vénasszonyoknak pletykálni is lesz helye". idézet tőle :-)
A szokásos értékelés most sem maradhatott el, a Baróti hegységből 265 fajt sikerült azonosítani, míg a Szent Anna tónál talált 100 fajjal tovább bővült a választék, természetesen voltak azonos fajok mindkét helyen. Ez a rekordnak számító fajszám a „bolond” időjárás köszönhetően az őszi gombák megjelenése miatt ugrott ilyen magasra, de az eddigi táborok történetében csúcsot döntött.
Az étkezésről sem megfeledkezve, igazán jó dolgunk volt, kétszer vendéglőben ebédeltünk, a szállásunkon is mindig finom ételt kaptunk, soha nem maradt a tányérunkon félretolt falat.
A kastély parkjába tervezett tábortűz a búcsúesti vacsora után elmaradt, baráti beszélgetéssel pótoltuk azt. Itt ismerkedtünk meg Juditka javaslatára Váradi Mihály helybéli gombásszal, aki a két ráadásnapunkon túravezetőnk, és hadtápfőnökünk lett. (Erről a két napról külön bejegyzés készül majd).
Reggel a többiek csomagokkal cihelődtek, pakoltak, búcsúzkodtak, mi pedig gombászkosarunkat fogva ballagtunk Misiékhez felfedezni Árkos gombamezeit.
Köszönet Győzőnek a tábor megszervezéséért, a programokért, a gombásztársaknak és túravezetőknek a gombász élményekért, a szakácsoknak a finom ételekért.
