Ki mit szeret, szép az annak - Gondolatok a „Gombák a természet különcei” gombafotó kiállításról.

Bevezőnek álljon itt :
Dénes két pályamunkája

aranysárga rezgőgomba

világító tölcsérgomba

2009. karácsonyán a szokásos „kellemes” mellé, megkaptam a tiszteletbeli tagnak is kijáró féléves beszámolót a marosvásárhelyi Málnássy László gombászegyesülettől.
Négy gépelt oldalon, eufórikus beszámolóval az egyesület „Gombák szépe a természetben” c. gombafotó kiállításának sikeréről. (A mindenit! A kiállítás megnyitójára még az utcán is sorba álltak az emberek! Lehet, hogy a gombászokon kívül más embereket is érdekel egy gombafotó kiállítás? Lehet, hogy a megnyitóra hozott batyukból kiszivárgó gombás illatok vonzzák a sok látogatót? (igen, pettyes a májam! :-)
Ezt nekünk is ki kellene próbálni, fogalmazódott meg bennem a gondolat, s a januári munkatervünkbe javaslatomra bevettük a gombakiállítás megszervezését.
A pályázati mézesmadzag anyagi részét a TIT – mint szakkörünknek otthont adó gazda vállalta, hiszen a kiállítás egyben reklámja is lehet az alapfokú gombaismerői tanfolyamnak.
Minket gombászokat megihletnek a természet kalapos figurái, megörökítjük, s ahogy a magyar közmondás is mondja - ki mit szeret szép az annak – nekünk szép a gomba akkor is, ha 127 foga van, avagy vércseppeket izzad. És másoknak? - Erre választ a megrendezett kiállítás látogatói adnak majd.
A pályázatunk célja a csodálatos gombavilág szélesebb körű megismertetésén kívül felhívni a természetjárók figyelmét a ritka, védett gombákra, melyeknek kipusztulása szegényítené élővilágunkat. (A pályázatra harmadik képként védett gomba fotójával lehetett pályázni. )

Szeptember elejétől a pályázati határidő elteltéig „Jött pályázat?” – volt részemről a köszönés a hétfői foglalkozásokon.J
Az utolsó héten, jó magyar szokás szerint beözönlött a korábbi hét mellé harminckilenc pályázat. Így a 46 pályázó 156 beküldött fotójából az „igazságtalan, de szigorú” zsűri 55 képet választott ki a kiállításra.
A zsűri 10 alkotást elismerő oklevéllel jutalmazott. Mint említésre méltó esemény ne maradjon szó nélkül, a kiállításhoz szükséges anyagok beszerzése, s a kiállítás megrendezése sem. (Köszönet érte az abban részt vevő gombásztársaimnak.)
A szombati megnyitó előtti délután a TIT II. emeleti piros mozaik körfalára sötétszürke fotókartonon helyeztük el a képeket, s remélve nem a lehelet, hanem a ragasztó tartja meg őket.
Nagy várakozással tekintettünk a szombati nap elé, vajon lesz-e aki elfogyasztja a friss pogácsákat? Volt! Mind elfogytak.
Kedves Pályázók!
Nektek jár a legnagyobb köszönet!
Visszatekintve a már lezáródott eseményre, hogy miért azokkal a képekkel pályáztunk, talán nem is tudom. Mindig az új, nem a többször megnézett, megszokott réginek van esélye, annak már észrevettük a hibáit? Egész nyáron úgy fotóztunk, na ez az igazi, ezt fogjuk beküldeni…
Ha lesz legközelebb, talán a tapasztalatok segítenek majd a válogatásban, mert volt és van is miből, csak gomba legyen! :-)
Végezetül :
Az én három pályamunkám:

sötétedő húsú rókagomba

pikkelyes tinóru

narancsszínű enyveskorallgomba
S hogy illik-e az írás blogunk alcímébe? Igen, sok kirándulás van mögötte a Bükkben :-)

Emlékek a soproni XIII. Országos Gombásztáborról

Sopron erdeinek egyik legszebb őszi virága: az erdei ciklámen

2010 - ben a szokásos időpontban, szeptember negyedik hétvégéjén volt a XIII. országos gombásztalálkozó. Kalauz József szombathelyi gombász meghívójára az ország különböző szegletéből érkező gombászok végre akár csütörtöktől – vasárnapig együtt gombászhattak, ismerkedhettek az évente változó helyszínek gombavilágával.
Nem titok, hogy egy gombásztábor sikeréért a szervezőn kívül csak az időjárás felelős. Kalauz Józsi felelősségét most nem firtatnám, halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt, előre lekötött programja volt, esküvőjét időzítette erre az időpontra és erre a helyszínre. Na ja, így könnyű, két legyet egy csapásra!

Táborjelző :-)

Az időjárás felelős vicces kedvében volt. Ez idő tájt, az ország legtöbb részében bőségesen termett a gomba, de Sopronban voltak száraz, majdhogynem gombátlan erdők is.
Mivel pénteken reggel indultunk vonattal Sopronba, így kora délután gyalogos gombászként a táborhoz közeli turistajelzésekkel ellátott, Szalamandra tó és környékére vezetett első utunk. A tó feletti szelídgesztenyés domboldalban szinte csak elaggott gombákat találtunk. Kétségbe esve kerestük a gombás erdőket, kárpótlást csak a nyíló ciklámenek nyújtottak, melyek a hűvösebb gyertyános-kocsánytalan tölgyes erdőkben pompáztak. A térkép jelzéseit követve egy nagy kört terveztünk megtenni, melynek végállomása a Tolvaj árkon lefelé vezető út lett volna.

parton lógó élősdi tinóruk

Gombacsiga: rőt áltriflából és élősditinorúból

Szentháromság: ráncos gyűrűsgombából :-)

Utunk során később több helyen is belefutottunk jó gombatermő erdőrészekbe, volt hely, ahol a gyűrűs ráncosgombát kosárszám szedhettük volna. S amikor a védett élősdi tinóruval borított partoldalra értünk, úgy éreztük, itt azért már panaszkodni nem illik. A mohában csücsülő, szintén védett barnahátú zsemlegombák láttán pestiesen mondva már lehidaltunk. A Tolvaj árokban a turistaúton fekvő kidőlt fák takarása miatt eltévesztettük az irányt. A dagonyás vadállatok járta árokból szürkületre kikeveredtünk, s követtünk egy turistajelzést, de az sehogy nem akart jobbra és lefelé fordulni. Se vizünk nem volt, se falatozni valónk, s az egyre hűvösödő erdőben lépteink szaporázásával tudtuk csak pótolni a hiányzó ruhadarabokat. Erősen ránk sötétedett, amikor egy sípálya állomásjelzőjét olvasgattuk, s lettem figyelmes egy autóberregésre. Kiugrottam az út közepére, hatalmas karcsapásokkal intettem a közelgő autónak, hogy álljon meg. Nagy a valószínűsége annak, hogy az autós jobban örült volna, ha az úton nem egy ötvenes éveit taposó asszonyság integet, meglepődött maga is rendesen, de megállt, sőt felajánlotta a segítségét. Nekünk mindegy volt, hogy hova, csak az erdőből vigyen ki minket, így jutottunk el a Lövérekbe, az uszoda bejáratához. A táborhoz visszajutni nem volt egyszerű a ritkán járó buszjáratok miatt, és a helyi közlekedés totális ismeretlensége miatt. (Legegyszerűbb volt taxit hívni.)
A viszontagságos út eléggé kimerített, a kihűlt vacsoránkból szinte csak az uborkasaláta csúszott le kiszáradt torkomon, s a két pohár hideg víz régen esett már olyan jól, mint akkor. A gombák már csoportosítva várták az asztalon, hogy hozzákezdjünk végre neveik feliratozásához, melyet Zolival meg is tettünk. Este holtfáradtan, ruhástul dőltem be az ágyba, nem érdekelt az odakészített ágynemű, azt fel se húztam, magamra kanyarítottam két pokrócot, túlfeszített idegeimet megpróbáltam álommal csillapítani. Alvásnak éppen nem nevezném pihenésemet, lázálomnak annál inkább, magam sem tudom megérteni a pánikot, mely elfogott attól, hogy az erdőben kell tölteni az éjszakát, és nem hagyott nyugodni még akkor sem, amikor már minden megoldódott.

mutatós darabok: sötét trombitagombából


A másik erdei hangszer: tölcséres rókagomba

Következő nap a soproni egyetem egyik biológus munkatársa volt a túravezetőnk, s tettük meg a számunkra ismerős körutat (világosban) ellenkező irányból újból a Várhegyen.

mérges pókhálósgomba: a sunyi, halálosan mérgező szépség

Az ősz biztos jele: narancsvörös csészegomba

A csoportos túrázás sajnos közel nem járt akkora sikerélménnyel, mint az előző napi egyéni túránk, sok idő elment az egymásra várakozással, szedtünk mi is a nagyon fiatal gyűrűs ráncosgombából egy főzetre valót hazavinni, hogy Dénes is megkóstolhassa ezt a finom, ropogós békacombra emlékeztető állagú gombát.
Délután háromkor eleredt az eső, mely csak másnap reggelre állt el. Az időjárás morcosra váltott, hideg északi szél, rá-rázendítő szemerkélő esővel, így cseppet sem sajnáltuk, hogy még otthon befizettünk egy a Fertő-Hanság Nemzeti Parkon keresztülvezető városnéző kirándulásra. Egyik gombásztársunk Éva felajánlotta, hogy hazavisz minket kocsival, mi cserébe beneveztük őt is a Mithras-barlang , Fertőrákosi kőfejtő, Páneurópai Piknik emlékhely meglátogatását tartalmazó programba. Reméljük ő is jól járt velünk.

Kőhullámok a fertőrákosi kőfejtőből

A tábori szállás még megérdemel pár sort, az sem volt hétköznapi. Az igazi, retro hangulatot az úttörő- vagyis a gyermek- és ifjúsági táborral megkaptuk, cirka negyven évet fiatalodhattunk!


A D7-es barakk

a gyönyörű panorámájával a Várhegyre

Miután M. Tibinek sikerült a bojlert megszerelnie, így meleg vizünk is volt! A második éjszakám már viszonylag jól telt, magam kettéhajtva egész jól elfértem a 160 cm-es korlátos vaságyon, de mit szóljon az, akinek hálótársa úgy horkolt, hogy a baglyok leestek az égről. A puritán szobaberendezés, emeletes vaságyak, beépített szekrények belevésett monogramokkal, szívekkel, az előtérben vaskonzolra szerelt polc, két csővázas szék és műanyaggal fedett pozdorjás asztal láttán, még az úttörők 12 pontjából is eszünkbe jutottak halvány részletek, az úttörő óvja tepsi épségével az élen.
Hazaérkezve ismét elfogott a furcsa érzés, hogy nem is mindig igaz a mindenhol jó, de legjobb otthon, mert milyen jó lenne még a soproni erdőkben kódorogni, sem mint a vasárnap délután hátralevő részét a hétfői munkába készülődéssel tölteni (értsd: mosás, vasalás).

Ráadásnap Árkoson

Ahogy azt, az árkosi gombásztáborról szóló beszámolóban már említettem, a táborzárást követően két nappal meghosszabbítottuk nyaralásunkat Erdélyben . Bár illett volna egy kis kultúrát is magunkba szívni (Brassó és környékének meglátogatása) a nagy melegben könnyen lemondtunk róla, pláne, hogy elhúzták a mézesmadzagot az orrunk előtt. A búcsúesten Juditka bemutatott minket Váradi Misi árkosi gombásznak, aki felajánlotta nekünk, hogy szívesen eligazgat minket az árkosi erdőrengetegben. Reggel 10 órakor feltarisznyázva (megpótreggeliztetve) indultunk útnak. Jobban mondva Máthé Árpi a falu polgármestere, régebbi gombásztáborokból ismert kedves gombásztársunk, autójával kivitt bennünket (mindkét nap) az erdő széléig, megspórolva nekünk a majd egy órás tűző napon való gyaloglást.

terülj-terülj asztalka még üresen :-)))
Misi és Árpi „kaszálójának” szélén mentünk be az erdőbe, ahol a kis erdei tisztáson, fából, vastagabb gallyakból készített asztal, ülőkék álltak, s egy közeli bokor aljában, növő félben lévő vargánya mosolygott mindjárt ránk. Falevéllel betakargattam, hogy a mienk maradjon, s addig is nekünk nőjön. Itt fogunk visszaérve meguzsonnázni – mondta Misi és elindultunk a Sikó hegy felé.

Sikóhegy részlet

A fülledt melegben, izzadva haladtunk felfelé a dombokon. Amikorra elértünk egy sűrű lucfenyfessel szegélyezett bükkös erdőbe az elsötétülő égből potyogni kezdtek az első esőcseppek. Hamarosan a dörgés és a villámlás is a fejünk felett csattogott, gyorsan előkaptuk az esőköpenyeket, valamint a fotózáshoz árnyékolóként használt fehér esőernyőt és behúzódtunk a fenyves aljába, hátha ott kevesebb eső jut ránk a felhőszakadásból. Már-már tisztulni látszott az ég, mikor Misi mondta, ne örüljünk korán, mert, ha a két felhő találkozik, akkor jön még csak a java. És találkozott. Másfél órán át gubbasztottunk, minél kisebbre összehúzva magunkat, a fák alatt, mire elállt az eső. Én kuporogtam az esernyő alatt, ahová szúnyogok tízezrei is bemenekültek, s „hálából” a térdemet akupunktúrás kezelésben részesítették. Hiába csapkodtam a szabad kezemmel, hogy köszi, de én nem kérnék inkább belőle, a kezelés másfél óráig tartott, eredménye maradandó volt, egy igényesebb tűpárnán sincs annyi bökés, mint az én térdeimen volt akkoriban.

élő tűpárna avagy a térdem kalácsa

Amikor felértünk a csoda bükkösbe, Misi nem akarta elhinni, hogy egy szem vargánya nincs benne. (Még nem volt, de a helyet a Jóisten is vargányásnak teremtette.) Ekkor egy szakadékot szegélyező sűrű gyertyános újultban Misi megtalálta a rókagombatelepet, melyet régóta ismert már, elújságolva, hogy Magdikát a feleségét ott csípték meg a vad darazsak tavaly. (Jó ajánlás, már csak ez hiányzott volna mára nekem.) No, én inkább az óriás bocskorosgombát fotózgattam nagy buzgalommal, hanyagoltam a rókagombát be kell, hogy valljam. ( A bokrokról pergett a friss eső nyomán a víz, még vizesebbek lettünk, mint voltunk.) Egyszer csak a völgyre rászállt a felhő, majdnem késő esti homályban indultunk immár visszafelé. Aztán kilépve a felhőből ismét sütött a nap, sok rókagomba, vargánya került a kosarunkba, de az éhségünk már nagyon húzott az erdei tisztás felé, ahol majd a megígért uzsonnát befalhatjuk. Közben akkora „szélesvásznú” rókagombákkal találkoztunk, melyen az ilyenhez szokva lévő ember is nagyon elcsodálkozott, s kérte is Misi, örökítsük már meg kedves gombái között.

szélesvásznú rókagomba

Misi, kedvenc rókagombáival

Jojózott a szemünk az éhségtől, mire visszaértünk a kis tisztásra. Misi megterített, kiosztotta a falatozni valót, gombaporral is ízesített házi szalonna, juhtúró, friss zöldhagyma, kenyér, uborka. Az elismerés nem maradt el, egy morzsa nem maradt a tarisznyájában.

keserűgomba vacsoránk
Hazaérve Magdika hozzálátott a juhtúrós keserűgomba megsütéséhez, s míg vártuk, hogy elkészüljön Misi „SÍR A POHÁR” szavaira a poharak sem maradtak üresen. A „SÍR AZ ASZTAL” után hamarosan az asztalra került a tepsi frissen sütött juhtúrós keserűgomba is. Káprázatos volt! Ilyen finoman elkészítve még soha sem ettünk keserűgombát. A titkot ellestük és eztán mi is így fogjuk készíteni. A gombával egyszerre tették be a szalonnát, juhtúrót a sütőbe, és piros-ropogósra sütötték. (Mi itthon csak a félig sült gombára szoktuk rátenni a juhtúrót, félvén, hogy nyoma sem marad, úgy felolvad. Az is meglehet, hogy juhtúró és juhtúró között nagy különbség van, de az itthon vásárolt, kimért Bryndza túrók nem tudnak ilyen állagot felvenni, mint az ottani juhtúrók a sütés után.)

rókagombával telt kosár

Sokáig elmaradtunk, már féltünk is, hogy a szállásunkra majd nem tudunk bemenni, mert a portásnak lejárt a munkaideje. Szerencsére, ahogy a sötétben bóklásztunk a bejárat felé, megjelent a biztonsági őr, megmutatta, hogy hol van a „művészbejáró”, megnyugtatott, hogy meleg vizet is „csinált” nekünk, amit mi természetesnek vettünk (ennyi pézér’ )
Másnap már Magdika is velünk jött, most a laktanyától jobbra lévő erdőrészben nyűttük a gombát.

Magdika és Misi

Ebben a tölgyes-gyertyános erdőben nagy fajgazdagság volt, sok fotótéma is akadt, sőt a tábori fajlistát is sikerült újabb, eddig még látókőrünbe sem került gombákkal gazdagítani.

vörösfoltos csigagomba

sötétedő húsú rókagomba

cinóbervörös őzlábgomba

vargánya gúzsban

a kosár immár tele

Mikor megteltek a kosarak, hazaérkezvén, a két nap gombatermésének feldolgozásával kezdtünk. A vargányákat felaprítottuk szárításra, (trombitagomba, tölgyfa érdestinóru, rókagomba, vörösfoltos csigagomba, barna tinóru, ami most hirtelen eszembe jut) feldolgozása után egy vájling vargányát bepaníroztunk, s mikor készen voltunk a kisütéssel, a szomszédba átszivárgó fiúkat, Árpit és feleségét is (ugyan nem kis munkával), de sikerült asztalhoz ültetni. A rántott vargánya kalapok juhtúrós tejfölbe mártogatva pillanatok alatt elfogytak. (Én balga, meg azt hittem, hogy ránk fog rohadni.
Hogy miért, nem tudom, de képtelen voltam a mobiltelefonommal taxit rendelni, vagy bármilyen a magyar +36-tól különböző számmal kezdődő telefont Erdélyben felhívni. Így Misiékkel abba maradtunk, hogy a vonatindulásig náluk töltjük a vasárnapot, majd ő hív nekünk taxit. (Olcsóbb és megbízhatóbb taxival Sepsiszentgyörgybe bemenni, mintsem kivárni a helyi (magánkézben lévő) ritka buszjáratot.)
Másnap szinte egész nap szakadt az eső. Megbeszéltük, hogy a változatosság kedvéért, mi főzzük meg az ebédet. Dénes rendkívül finom zöldséglevest tud főzni, (friss kerti zöldségekből, kevéske gombával) én meg kapros-tejfeles rókagombát készítettem krumpli gombóccal. Lehet, házigazdáinknak újdonság volt az általunk készített ételek íz világa, ahogy szokták volt mondani, ez van, ezt kellet szeretni. :-))

gombás falidísz Misiéknél , a madárkák is erdei termékek :-)

Délután Magdika megmutatta Svájcban élő csillagász fia fotóit, munkájáról, hétköznapjairól, utazásairól. A Váradi család, és legfőképpen az édesanya, méltán lehet büszke Misikére, aki jó fejével, szorgalmával, szülei és jóakaró emberek segítségével nem akárhogy küzdötte ki magát ebből a kis faluból a nagyvilágba.
Hazafelé korán „megágyaztunk” kupénkban, fejünk alá csapva a hátizsákot, az éjszakai utazás unalmas részét átaludva pirkadatkor már Magyarországon voltunk.
Kosarunkban nem gombát hoztunk haza, mert Misi induláskor azt telepakolta padlizsánnal, juhtúróval, finom szalonnával. Annyira figyeltek minden elejtett szavunkra, mely szerint mi ritkán veszünk padlizsánt és juhtúrót, mert nagyon drága nálunk, hogy megesett arany szíve rajtunk, ne nélkülözzön már ez a két ágrólszakadt magyarországi házaspár, hát ajándékba, útravalónak feltarisznyázott bennünket eme földi javakkal.
A történet itt nem ért véget, mert az alapanyagokból olyan muszakát főztünk kétszer is , hogy a mai napig emlegetjük, akár a vendégszeretet, melyhez foghatót talán csak Erdélyben élhet meg az ember manapság.

a felejthetetlen muszaka

Gombásztábor Árkoson 2010 július 18-23

Az erdélyi Árkos falu immár nemcsak unitárius vártemplomáról, valamint Szentkereszti Zsigmond kastélyáról és az azt körülvevő több hektáros arborétumáról nevezetes emlékezetes számunkra, hanem az eddig legsikeresebb LKG gombásztáborról is, mely sorszámában már a tízedik.

Vasárnap reggelre érkeztünk Sepsiszentgyörgyre a Korona nemzetközi gyorsvonattal. (Szerencsénkre a kupénkban csak ketten ültünk (oda és vissza is), így az ülések felhajtható karfáikkal kiváló hálóhelyül szolgáltak számunkra éjszakai utazásunk során.) Mire vonatunk hajnalban a Maros völgyébe ért, felébredtünk, bár álmos szemekkel, de nézhettük a virradatot, a párában úszó völgyek, a harsogó zöld erdők, mezők, "pipázó" hegyek kibontakozó körvonalait.
Zsigmond Győző az állomáson várt minket, s vitt kocsijával szálláshelyünkre, az árkosi európai színvonalú Művelődési Központba.



A tábornyitásig, este hétig rengeteg időnk volt, így a bevezető sorokban említett nevezetességek megismerésével kezdtük árkosi sétánkat.

A kastély parkjában hajdani képzőművésztáborok alkotásait láthattuk, méreteik nem éppen emberi léptékűek, méltán kiérdemlik a monumentális (kissé prospektus ízű) jelzőt.

A parkban kis tó, benne pisztrángok, partján csónak és padok, szerelmespároknak való idilli hely!

Az árkosi vártemplom
A vártemplom éppen restaurálás alatt volt, így csak kívülről tekinthettük meg, s a déli hőségben lementünk a falut átszelő patakhoz lábat áztatni.
A patak olyan gyorssodrású volt, hogy lábamról egyből lekapta a strandpapucsomat, az egyetlen bakancson kívüli szalonképes lábbelimet! Hogy mentsem, ami menthető, szaladtam utána, az egyre mélyülő patakban. Egy örvénynél megállta a papucs, én beleugrottam, s derékig vizes lettem, de a papucsomat megkaparintottam:-)
(A nyakamban lévő fényképezőgépem szerencsére megúszta az alámerülést. Elég botrányos, vizes gatyával végigmenni egy falun, így gyorsan kimenekültünk a közelinek látszó erdőbe. A majd’ egy órás gyaloglás alatt, mire kiértünk az erdőbe meg is száradtam.

trombitagomba mindenhol, minden mennyiségben

tüskés pöfeteg
Az erdő tele volt gombával, egyik dombról a másikra ugrálva fotózgattunk. S amikor Dénes áthívott az ő dombjára lementem az útra. Bár ne tettem volna! Ez idő tájt itt Erdélyben is hatalmas felhőszakadások voltak (akárcsak Magyarországon), és a hegyről lezúduló víz az útra mosta a homokos iszapot. Teteje egyenes, száraznak tűnő volt, így ráléptem, s pillanatok múlva már lábszárközépig álltam az iszapban, melyből a lábamat csak strandpapucs nélkül tudtam kihúzni. Lepakoltam a domb tetejére a kezemben lévő gombákat, fényképezőgépet, s nekiálltam kiásni a papucsomat az iszapból, így a karom is könyékig iszapos lett.


Kezét lábát mossa :-)
Kimenekülve a sártengerből a másodszor is megmentett papucsomban mehettünk vissza a patakhoz újból „fürödni”.
A faluszélén a patakban patyolat tisztára mostam még a lelkem is, így vidáman ballagtunk vissza a szállásunkra annak biztos tudatában, hogy ez a tábor nem lesz gombamentes, sőt …..
A rég nem látott gombásztársak megölelése, a még régebben nem látott társak megismerése, beszélgetések, esti vacsora, tábornyitás, programismertetés után nyugovóra térve izgalommal vártuk a másnapi, hivatalosan első gombásztúránkat.
A közepes nehézségűnek hirdetett Előpataki túrát választottuk, s lettünk a kedves zalai család Bagladiék potyautasai. Tölgyesben, bükkösben jártunk, s végre helyszíni felvételt tudtam készíteni a gyökeres fakógomba élőhelyéről az erdei egér odújának bejárata közelében, mely gomba a másnapi előadásom (Gomba találmányok) egyik fontos szereplője volt.
A tüskés sörénygomba mellől, nem maradhatott ki a tüskés pöfeteg sem, ami után már csak a tüskegombára vágytam igazán, s e szerény kívánságom másnap teljesült is, Bagladi Orsi segedelmével.

tüskés sörénygomba

tüskegomba
Délután a kastélyban a marosvásárhelyi Málnássy László Gombászegyesület Gombák szépe a természetben meghirdetett pályázatára beérkezett anyagából készített kiállítás megnyitója után vendégei lehettünk a kastély hegedű-mesterkurzusára érkező művészek kedvünkért rögtönzött koncertjének, barokk zenét (is) hallgathattunk a neobarokk kastélyban.

Sebastian Câşleanu a kölni zeneakadémia végzőse szólóban és zongora kísérettel egy kosár gombáért vállalta a fellépést :-) Másnap az utcán találkozva láttuk, hogy eltörött a keze, egy figyelmetlen autós nekitolatott. (Csak remélni merjük, hogy e gonosz balesetnek nem lesz maradandó nyoma.)
Estére a kiállító asztalokon már halomban állt a gomba. Beugró „művészként” két napon keresztül Szász Balázzsal Pál-Fám Feri megérkezéséig (autója elromlott, így csak kedd estére érkezett) gombát határoztunk késő éjszakába nyúlóan, nagy élvezettel, de még így is sok gomba várt Ferire, amivel nem boldogultunk. Téglás Zoli alig győzte körmölni szép gyöngybetűivel a kiállító asztalra kerülő gombák feliratait. (Sokan azt hiszik, hogy egyszerűbb lenne az előre megírt gombaneveket rendezett katalógusból kiválogatni, de ez nem így van. Az ilyen spontán kiállításokon, hamarabb ráírja az ember a gomba nevét a cédulára, mintsem kikeresi a katalógusból, megkíméli magát a helyükről kiszedett feliratok visszarakosgatásának időt rabló, unalmas munkájától.) A határozási gyakorlat miatt így két délutáni program előadásait nem tudtam meghallgatni, de kárpótolt az egyre bővülő fajgazdagság és a terepasztalon, padon felsorakoztatott, néven nevezett gombasokaság.
Kedden a Görgő felé vettük utunkat. Itt egy szép, meredek lucosban kezdtük a gombászást, majd bükkös-gyertyános erdőben haladva elértük a csúcsot is, lefelé a meredek sípályán jutottunk el Sugásfürdőig, ahol építkezés miatt nagy felfordulás volt. (Rossz nyelvek azt suttogták, hogy az épülő szálloda a fürdő minőségi romlásához vezetett.)
A nap eseménye nekem a tüskegomba fotózása lett volna, sajnos az ilyen kirándulásokon nincs idő piszmogásra, sok felvételből, hátha jó lesz egy kattintgatásra, menni kellett, hogy ne maradjunk le. Azért néhány szép őzlábgomba kalapot sikerült megörökíteni, méltók a nevükhöz (Leucoagricus nympharum), tényleg ők az őzláb nímfák, a szépség megtestesítői. :-)

A pihenőhelyen a fűben sikerült két bébi barna galócát megpillantanom, amit a Baróti hegység többi részén egyáltalán nem láttam. Hiányoltam nagyon, mert ezzel a galócával csak Erdélyben lehet találkozni, nálunk ritkaságszámba megy, ha egyáltalán van.

barna galóca
Ja, és a szúnyogok! Muszáj említést tenni a beszámolóban is a szúnyogokról. Már otthonról is piros pöttyösre dekorált karokkal jöttem a táborba, nem panaszkodhatom, itt még sürűbb lett az egy négyzetcentiméterre eső pöttyök száma.:-)

A képen Barna bácsi találmánya látható, leveles ágak közé rejtett mentalevelek, mellyel csapkodva magunkat elhajthatók a szúnyogok, és még a finom mentaillat is körbeleng bennünket.
Délutáni előadásunk, a visszajelzésekből ítélve, talán nem múlt el nyomtalanul mindenkinél. Dénes gomba gasztronómiából készült fel, én bemutattam egy kis összeállítást néhány gombatalálmányról, amit (feltételezésem szerint) mi emberek a gombáktól leshettünk el, építkezésekben, műszaki megoldásokban, stb…

gyökeres fakógomba erdei egér latrinája felett nő

A bejárat nem messze a gombától
Szerdán buszos túra volt a Szent Anna tónál és környékén. Mivel Ferinek kutatási engedélye van erre a védett lápra, így néhányan a Mohosra mentünk gombát keresni. Gomba volt kevesebb, vagy az áfonya túl sok? – ahogy láttam a többiek is inkább az áfonyára találtak rá főként. Fogjuk rá, kerestük az áfonya gubacsgombát, amit meg is találtunk. Áfonyából kiképeztem magam alaposan, Kriszta megmutatta a harmadik áfonyafajt, a tőzegáfonyát, sőt a vörös áfonyából is sikerült már pirosodó szemeket fotózni.

Innen gyalog mentünk a tóig egy bükkösön át, ahol találkoztunk egy „farkasfalkával” akarom mondani egy falka farkastinóruval.

farkasfalka avagy egy csokor farkastinóru
Megismerhettem egy új tejelőgombát a Lactarius romagnesii-t, sőt találtam egy karéjos susulykát is :-)

Szent Anna tó

Tarkahúsú galambgomba

gyűrűs ráncosgomba

krómsárga galambgomba
Délután Sepsiszentgyörgyön megnéztük a Székely Nemzeti Múzeum gombatárát, László Kálmán, Pázmány Dénes gombapreparátumait foghattuk a kezünkbe. Kifelé haladva a múzeum parkjában egy bokrok alatt bujkáló csalóka pereszkére lettem figyelmes. (Hát igen, ez már betegség, a magunkfajta gombász egy percre sem tudja kikapcsolni gombászó szemeit!! :-)
Az odafelé vezető úton több helyen is megálltunk buszunkkal.

fiúk a mofettában :-)
A Mikes forrásoknál, majd az Aporlányok feredőjénél is pár percre megálltunk. Ki nyavalyáira keresett gyógyírt a mofettákban, ki pedig itt is a gombákat vizslatta. Ismét meggyőződhettünk, hogy a gomba fára mászni is tud! Egy nyírfa csonk tetején mohába nőtt epeízű tinórú díszelgett, mintha odatették volna, de nem, ott nőtt!!

fára mászó epeízű tinóru


Atalanta lepke teleki virágon a csordogáló ér partján
Errefelé nemcsak gyógyulni érdemes járni, hanem gombászni is, hiszen volt ott vörösbarna vargánya, zöldhátú zsemlegomba, a nálunk védett daróc tejelőgomba az áfonyás domboldalban, valamint az epeízű tinóruból a megszokott nagyság négyszeresét is kitevő hatalmas példányokra leltünk.
Délután a Corvin kiadó „Gombák, melyeket feltétlenül ismernünk kell” c. könyvének bemutatóján vettünk részt. A könyv lektora Málnási András, kedves erdélyi gombásztársunk és a fotók készítőinek legtöbbje is tábori ismerősünk.
(A könyv színvonalas, mind minőségi, mind szakmai szempontból, ára a magyarországi viszonyokhoz képest igen olcsó, minden kezdő gombásznak tudom ajánlani, elfér a hátizsák egyik zsebében.)
Utolsó nap délelőtt szabad program volt, mi Ziccéhez, a „hollandhoz” csatlakoztunk, aki beígérte, hogy ráadásnak megnézhetjük az Árkoshoz közeli faluban Besenyőn épülő kúriáját. Szerettük amúgy is hallgatni, ha asztalunkhoz ült, jellegzetes, a magyar nyelv nehézségeivel küzdő, az utolsó pillanatig is a magyar kifejezést kereső szavait, kimondott mondatait, humorát, gondolkodásmódját.
A kirándulást nevezzük inkább lóversenynek, felügettünk a dálnoki hegyre, majd egy óra múlva le. A trombitagomba mezők most nem hoztak minket nagy izgalomba, annál inkább Eszter öccsének kis fadarabja, melyen a régóta élőben látni kívánt fészek gombák csücsültek!!! (Igazán jó felvételt nem sikerült készítenem róla, s ekkor érett meg bennem, hogy nem kísérletezem tovább a megörökölt Fuji géppel, veszek magamnak egy Olympust, a kicsi, sérült régim helyett.)

Egy nagy nehezen kikínlódott fészekgomba portré tőlem.

Dénes fészekgombafotója, sajnos a felnyíló termőtesteket nem örökítette meg.
Zicce sajátkészítésű almaborát ízlelgettük, miközben megérkeztek azok is, akik Dálnokon maradtak trombitagombát szedni, nem feledkezve meg a meglepetésről sem, egy hatalmas dinnye képében. A kúria kertjének alján a Besenyő tóra sajnos fürdőruha hiányában nem mentünk le, beértük a ház tövében álló bokrétafa árnyékával.

Zicce a kúria bejáratánál, "ahol a vénasszonyoknak pletykálni is lesz helye". idézet tőle :-)
A szokásos értékelés most sem maradhatott el, a Baróti hegységből 265 fajt sikerült azonosítani, míg a Szent Anna tónál talált 100 fajjal tovább bővült a választék, természetesen voltak azonos fajok mindkét helyen. Ez a rekordnak számító fajszám a „bolond” időjárás köszönhetően az őszi gombák megjelenése miatt ugrott ilyen magasra, de az eddigi táborok történetében csúcsot döntött.
Az étkezésről sem megfeledkezve, igazán jó dolgunk volt, kétszer vendéglőben ebédeltünk, a szállásunkon is mindig finom ételt kaptunk, soha nem maradt a tányérunkon félretolt falat.
A kastély parkjába tervezett tábortűz a búcsúesti vacsora után elmaradt, baráti beszélgetéssel pótoltuk azt. Itt ismerkedtünk meg Juditka javaslatára Váradi Mihály helybéli gombásszal, aki a két ráadásnapunkon túravezetőnk, és hadtápfőnökünk lett. (Erről a két napról külön bejegyzés készül majd).
Reggel a többiek csomagokkal cihelődtek, pakoltak, búcsúzkodtak, mi pedig gombászkosarunkat fogva ballagtunk Misiékhez felfedezni Árkos gombamezeit.


Köszönet Győzőnek a tábor megszervezéséért, a programokért, a gombásztársaknak és túravezetőknek a gombász élményekért, a szakácsoknak a finom ételekért.