2010. szeptember 1., szerda

Ráadásnap Árkoson


Ahogy azt, az árkosi gombásztáborról szóló beszámolóban már említettem, a táborzárást követően két nappal meghosszabbítottuk nyaralásunkat Erdélyben . Bár illett volna egy kis kultúrát is magunkba szívni (Brassó és környékének meglátogatása) a nagy melegben könnyen lemondtunk róla, pláne, hogy elhúzták a mézesmadzagot az orrunk előtt. A búcsúesten Juditka bemutatott minket Váradi Misi árkosi gombásznak, aki felajánlotta nekünk, hogy szívesen eligazgat minket az árkosi erdőrengetegben. Reggel 10 órakor feltarisznyázva (megpótreggeliztetve) indultunk útnak. Jobban mondva Máthé Árpi a falu polgármestere, régebbi gombásztáborokból ismert kedves gombásztársunk, autójával kivitt bennünket (mindkét nap) az erdő széléig, megspórolva nekünk a majd egy órás tűző napon való gyaloglást.
terülj-terülj asztalka még üresen :-)))
Misi és Árpi „kaszálójának” szélén mentünk be az erdőbe, ahol a kis erdei tisztáson, fából, vastagabb gallyakból készített asztal, ülőkék álltak, s egy közeli bokor aljában, növő félben lévő vargánya mosolygott mindjárt ránk. Falevéllel betakargattam, hogy a mienk maradjon, s addig is nekünk nőjön. Itt fogunk visszaérve meguzsonnázni – mondta Misi és elindultunk a Sikó hegy felé.
Sikóhegy részlet
A fülledt melegben, izzadva haladtunk felfelé a dombokon. Amikorra elértünk egy sűrű lucfenyfessel szegélyezett bükkös erdőbe az elsötétülő égből potyogni kezdtek az első esőcseppek. Hamarosan a dörgés és a villámlás is a fejünk felett csattogott, gyorsan előkaptuk az esőköpenyeket, valamint a fotózáshoz árnyékolóként használt fehér esőernyőt és behúzódtunk a fenyves aljába, hátha ott kevesebb eső jut ránk a felhőszakadásból. Már-már tisztulni látszott az ég, mikor Misi mondta, ne örüljünk korán, mert, ha a két felhő találkozik, akkor jön még csak a java. És találkozott. Másfél órán át gubbasztottunk, minél kisebbre összehúzva magunkat, a fák alatt, mire elállt az eső. Én kuporogtam az esernyő alatt, ahová szúnyogok tízezrei is bemenekültek, s „hálából” a térdemet akupunktúrás kezelésben részesítették. Hiába csapkodtam a szabad kezemmel, hogy köszi, de én nem kérnék inkább belőle, a kezelés másfél óráig tartott, eredménye maradandó volt, egy igényesebb tűpárnán sincs annyi bökés, mint az én térdeimen volt akkoriban.
élő tűpárna avagy a térdem kalácsa
Amikor felértünk a csoda bükkösbe, Misi nem akarta elhinni, hogy egy szem vargánya nincs benne. (Még nem volt, de a helyet a Jóisten is vargányásnak teremtette.) Ekkor egy szakadékot szegélyező sűrű gyertyános újultban Misi megtalálta a rókagombatelepet, melyet régóta ismert már, elújságolva, hogy Magdikát a feleségét ott csípték meg a vad darazsak tavaly. (Jó ajánlás, már csak ez hiányzott volna mára nekem.) No, én inkább az óriás bocskorosgombát fotózgattam nagy buzgalommal, hanyagoltam a rókagombát be kell, hogy valljam. ( A bokrokról pergett a friss eső nyomán a víz, még vizesebbek lettünk, mint voltunk.) Egyszer csak a völgyre rászállt a felhő, majdnem késő esti homályban indultunk immár visszafelé. Aztán kilépve a felhőből ismét sütött a nap, sok rókagomba, vargánya került a kosarunkba, de az éhségünk már nagyon húzott az erdei tisztás felé, ahol majd a megígért uzsonnát befalhatjuk. Közben akkora „szélesvásznú” rókagombákkal találkoztunk, melyen az ilyenhez szokva lévő ember is nagyon elcsodálkozott, s kérte is Misi, örökítsük már meg kedves gombái között.

szélesvásznú rókagomba
Misi, kedvenc rókagombáival
Jojózott a szemünk az éhségtől, mire visszaértünk a kis tisztásra. Misi megterített, kiosztotta a falatozni valót, gombaporral is ízesített házi szalonna, juhtúró, friss zöldhagyma, kenyér, uborka. Az elismerés nem maradt el, egy morzsa nem maradt a tarisznyájában.
keserűgomba vacsoránk
Hazaérve Magdika hozzálátott a juhtúrós keserűgomba megsütéséhez, s míg vártuk, hogy elkészüljön Misi „SÍR A POHÁR” szavaira a poharak sem maradtak üresen. A „SÍR AZ ASZTAL” után hamarosan az asztalra került a tepsi frissen sütött juhtúrós keserűgomba is. Káprázatos volt! Ilyen finoman elkészítve még soha sem ettünk keserűgombát. A titkot ellestük és eztán mi is így fogjuk készíteni. A gombával egyszerre tették be a szalonnát, juhtúrót a sütőbe, és piros-ropogósra sütötték. (Mi itthon csak a félig sült gombára szoktuk rátenni a juhtúrót, félvén, hogy nyoma sem marad, úgy felolvad. Az is meglehet, hogy juhtúró és juhtúró között nagy különbség van, de az itthon vásárolt, kimért Bryndza túrók nem tudnak ilyen állagot felvenni, mint az ottani juhtúrók a sütés után.)
rókagombával telt kosár
Sokáig elmaradtunk, már féltünk is, hogy a szállásunkra majd nem tudunk bemenni, mert a portásnak lejárt a munkaideje. Szerencsére, ahogy a sötétben bóklásztunk a bejárat felé, megjelent a biztonsági őr, megmutatta, hogy hol van a „művészbejáró”, megnyugtatott, hogy meleg vizet is „csinált” nekünk, amit mi természetesnek vettünk (ennyi pézér’ )
Másnap már Magdika is velünk jött, most a laktanyától jobbra lévő erdőrészben nyűttük a gombát.
Magdika és Misi
Ebben a tölgyes-gyertyános erdőben nagy fajgazdagság volt, sok fotótéma is akadt, sőt a tábori fajlistát is sikerült újabb, eddig még látókőrünbe sem került gombákkal gazdagítani.
vörösfoltos csigagomba

sötétedő húsú rókagomba
cinóbervörös őzlábgomba
vargánya gúzsban
a kosár immár tele
Mikor megteltek a kosarak, hazaérkezvén, a két nap gombatermésének feldolgozásával kezdtünk. A vargányákat felaprítottuk szárításra, (trombitagomba, tölgyfa érdestinóru, rókagomba, vörösfoltos csigagomba, barna tinóru, ami most hirtelen eszembe jut) feldolgozása után egy vájling vargányát bepaníroztunk, s mikor készen voltunk a kisütéssel, a szomszédba átszivárgó fiúkat, Árpit és feleségét is (ugyan nem kis munkával), de sikerült asztalhoz ültetni. A rántott vargánya kalapok juhtúrós tejfölbe mártogatva pillanatok alatt elfogytak. (Én balga, meg azt hittem, hogy ránk fog rohadni.
Hogy miért, nem tudom, de képtelen voltam a mobiltelefonommal taxit rendelni, vagy bármilyen a magyar +36-tól különböző számmal kezdődő telefont Erdélyben felhívni. Így Misiékkel abba maradtunk, hogy a vonatindulásig náluk töltjük a vasárnapot, majd ő hív nekünk taxit. (Olcsóbb és megbízhatóbb taxival Sepsiszentgyörgybe bemenni, mintsem kivárni a helyi (magánkézben lévő) ritka buszjáratot.)
Másnap szinte egész nap szakadt az eső. Megbeszéltük, hogy a változatosság kedvéért, mi főzzük meg az ebédet. Dénes rendkívül finom zöldséglevest tud főzni, (friss kerti zöldségekből, kevéske gombával) én meg kapros-tejfeles rókagombát készítettem krumpli gombóccal. Lehet, házigazdáinknak újdonság volt az általunk készített ételek íz világa, ahogy szokták volt mondani, ez van, ezt kellet szeretni. :-))
gombás falidísz Misiéknél , a madárkák is erdei termékek :-)
Délután Magdika megmutatta Svájcban élő csillagász fia fotóit, munkájáról, hétköznapjairól, utazásairól. A Váradi család, és legfőképpen az édesanya, méltán lehet büszke Misikére, aki jó fejével, szorgalmával, szülei és jóakaró emberek segítségével nem akárhogy küzdötte ki magát ebből a kis faluból a nagyvilágba.
Hazafelé korán „megágyaztunk” kupénkban, fejünk alá csapva a hátizsákot, az éjszakai utazás unalmas részét átaludva pirkadatkor már Magyarországon voltunk.
Kosarunkban nem gombát hoztunk haza, mert Misi induláskor azt telepakolta padlizsánnal, juhtúróval, finom szalonnával. Annyira figyeltek minden elejtett szavunkra, mely szerint mi ritkán veszünk padlizsánt és juhtúrót, mert nagyon drága nálunk, hogy megesett arany szíve rajtunk, ne nélkülözzön már ez a két ágrólszakadt magyarországi házaspár, hát ajándékba, útravalónak feltarisznyázott bennünket eme földi javakkal.
A történet itt nem ért véget, mert az alapanyagokból olyan muszakát főztünk kétszer is , hogy a mai napig emlegetjük, akár a vendégszeretet, melyhez foghatót talán csak Erdélyben élhet meg az ember manapság.
a felejthetetlen muszaka

2 megjegyzés:

liscsim írta...

Nagyon kellemes kis ráadás lehetett. Külön kíváncsi vagyok a keserűgomba élményre. Nekem még máig sem sikerült az igazi, várok a nagy áttörésre...

lilapereszke írta...

Azért el kell jönnöd Erdélybe. :-)