2010. december 1., szerda

Emlékek a soproni XIII. Országos Gombásztáborról


Sopron erdeinek egyik legszebb őszi virága: az erdei ciklámen
2010 - ben a szokásos időpontban, szeptember negyedik hétvégéjén volt a XIII. országos gombásztalálkozó. Kalauz József szombathelyi gombász meghívójára az ország különböző szegletéből érkező gombászok végre akár csütörtöktől – vasárnapig együtt gombászhattak, ismerkedhettek az évente változó helyszínek gombavilágával.
Nem titok, hogy egy gombásztábor sikeréért a szervezőn kívül csak az időjárás felelős. Kalauz Józsi felelősségét most nem firtatnám, halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt, előre lekötött programja volt, esküvőjét időzítette erre az időpontra és erre a helyszínre. Na ja, így könnyű, két legyet egy csapásra!
Táborjelző :-)
Az időjárás felelős vicces kedvében volt. Ez idő tájt, az ország legtöbb részében bőségesen termett a gomba, de Sopronban voltak száraz, majdhogynem gombátlan erdők is.
Mivel pénteken reggel indultunk vonattal Sopronba, így kora délután gyalogos gombászként a táborhoz közeli turistajelzésekkel ellátott, Szalamandra tó és környékére vezetett első utunk. A tó feletti szelídgesztenyés domboldalban szinte csak elaggott gombákat találtunk. Kétségbe esve kerestük a gombás erdőket, kárpótlást csak a nyíló ciklámenek nyújtottak, melyek a hűvösebb gyertyános-kocsánytalan tölgyes erdőkben pompáztak. A térkép jelzéseit követve egy nagy kört terveztünk megtenni, melynek végállomása a Tolvaj árkon lefelé vezető út lett volna.

parton lógó élősdi tinóruk
Gombacsiga: rőt áltriflából és élősditinorúból

Szentháromság: ráncos gyűrűsgombából :-)
Utunk során később több helyen is belefutottunk jó gombatermő erdőrészekbe, volt hely, ahol a gyűrűs ráncosgombát kosárszám szedhettük volna. S amikor a védett élősdi tinóruval borított partoldalra értünk, úgy éreztük, itt azért már panaszkodni nem illik. A mohában csücsülő, szintén védett barnahátú zsemlegombák láttán pestiesen mondva már lehidaltunk. A Tolvaj árokban a turistaúton fekvő kidőlt fák takarása miatt eltévesztettük az irányt. A dagonyás vadállatok járta árokból szürkületre kikeveredtünk, s követtünk egy turistajelzést, de az sehogy nem akart jobbra és lefelé fordulni. Se vizünk nem volt, se falatozni valónk, s az egyre hűvösödő erdőben lépteink szaporázásával tudtuk csak pótolni a hiányzó ruhadarabokat. Erősen ránk sötétedett, amikor egy sípálya állomásjelzőjét olvasgattuk, s lettem figyelmes egy autóberregésre. Kiugrottam az út közepére, hatalmas karcsapásokkal intettem a közelgő autónak, hogy álljon meg. Nagy a valószínűsége annak, hogy az autós jobban örült volna, ha az úton nem egy ötvenes éveit taposó asszonyság integet, meglepődött maga is rendesen, de megállt, sőt felajánlotta a segítségét. Nekünk mindegy volt, hogy hova, csak az erdőből vigyen ki minket, így jutottunk el a Lövérekbe, az uszoda bejáratához. A táborhoz visszajutni nem volt egyszerű a ritkán járó buszjáratok miatt, és a helyi közlekedés totális ismeretlensége miatt. (Legegyszerűbb volt taxit hívni.)
A viszontagságos út eléggé kimerített, a kihűlt vacsoránkból szinte csak az uborkasaláta csúszott le kiszáradt torkomon, s a két pohár hideg víz régen esett már olyan jól, mint akkor. A gombák már csoportosítva várták az asztalon, hogy hozzákezdjünk végre neveik feliratozásához, melyet Zolival meg is tettünk. Este holtfáradtan, ruhástul dőltem be az ágyba, nem érdekelt az odakészített ágynemű, azt fel se húztam, magamra kanyarítottam két pokrócot, túlfeszített idegeimet megpróbáltam álommal csillapítani. Alvásnak éppen nem nevezném pihenésemet, lázálomnak annál inkább, magam sem tudom megérteni a pánikot, mely elfogott attól, hogy az erdőben kell tölteni az éjszakát, és nem hagyott nyugodni még akkor sem, amikor már minden megoldódott.
mutatós darabok: sötét trombitagombából


A másik erdei hangszer: tölcséres rókagomba

Következő nap a soproni egyetem egyik biológus munkatársa volt a túravezetőnk, s tettük meg a számunkra ismerős körutat (világosban) ellenkező irányból újból a Várhegyen.
mérges pókhálósgomba: a sunyi, halálosan mérgező szépség
Az ősz biztos jele: narancsvörös csészegomba
A csoportos túrázás sajnos közel nem járt akkora sikerélménnyel, mint az előző napi egyéni túránk, sok idő elment az egymásra várakozással, szedtünk mi is a nagyon fiatal gyűrűs ráncosgombából egy főzetre valót hazavinni, hogy Dénes is megkóstolhassa ezt a finom, ropogós békacombra emlékeztető állagú gombát.
Délután háromkor eleredt az eső, mely csak másnap reggelre állt el. Az időjárás morcosra váltott, hideg északi szél, rá-rázendítő szemerkélő esővel, így cseppet sem sajnáltuk, hogy még otthon befizettünk egy a Fertő-Hanság Nemzeti Parkon keresztülvezető városnéző kirándulásra. Egyik gombásztársunk Éva felajánlotta, hogy hazavisz minket kocsival, mi cserébe beneveztük őt is a Mithras-barlang , Fertőrákosi kőfejtő, Páneurópai Piknik emlékhely meglátogatását tartalmazó programba. Reméljük ő is jól járt velünk.
Kőhullámok a fertőrákosi kőfejtőből
A tábori szállás még megérdemel pár sort, az sem volt hétköznapi. Az igazi, retro hangulatot az úttörő- vagyis a gyermek- és ifjúsági táborral megkaptuk, cirka negyven évet fiatalodhattunk!


A D7-es barakk

a gyönyörű panorámájával a Várhegyre

Miután M. Tibinek sikerült a bojlert megszerelnie, így meleg vizünk is volt! A második éjszakám már viszonylag jól telt, magam kettéhajtva egész jól elfértem a 160 cm-es korlátos vaságyon, de mit szóljon az, akinek hálótársa úgy horkolt, hogy a baglyok leestek az égről. A puritán szobaberendezés, emeletes vaságyak, beépített szekrények belevésett monogramokkal, szívekkel, az előtérben vaskonzolra szerelt polc, két csővázas szék és műanyaggal fedett pozdorjás asztal láttán, még az úttörők 12 pontjából is eszünkbe jutottak halvány részletek, az úttörő óvja tepsi épségével az élen.
Hazaérkezve ismét elfogott a furcsa érzés, hogy nem is mindig igaz a mindenhol jó, de legjobb otthon, mert milyen jó lenne még a soproni erdőkben kódorogni, sem mint a vasárnap délután hátralevő részét a hétfői munkába készülődéssel tölteni (értsd: mosás, vasalás).

2 megjegyzés:

Márta néni írta...

Nagyon kalandos kirándulás lehetett. Nyáron, jó időben se élvezet étlen szomjan a sötétben kódorogni csodára várva, nem ősszel, ilyen időben. De az különbözteti meg az egyszerű földi halandót az igazi természetbolondtól, hogy az még az ilyen kalandoknak is tud örülni. Gondolom örültetek is neki, meg féltetek is a "megmentőtöktől" Öreganyám mondása volt, hogy ne félj lányom, a te korodban ha elrabolnak is, csak az első lámpáig visznek.

lilapereszke írta...

:-)
A happy end minden rosszat feledtet.
Azon, hogy saját kínján az ember nevetni tudjon, azt túl is kell élni :-)