2009. július 24., péntek

Úriasszonyt csináltam belőled :-)

Végre a szabadságom egybeesett a várva várt gombatermő időszak kezdetével és csúcsával!

A két hónapos aszályt követő hetes esőzések meghozták az ország középső részén is a gombaszezont: Lukács Zoli gombásztársam jelezte, hogy szívesen jönne velem gombászni, s mivel Budakeszire bármikor, akár csak pár szabad órában is könnyen kimehet az ember, inkább a Börzsönybe mentünk, változatosabb fajgazdagságot remélve. Az általam kedvelt diósjenői területre hosszas gyaloglással jut ki az ember, s bár a 7 órás váci zónázóhoz van korai csatlakozás, 1/2 10-kor, mire kiértünk, már visszafelé induló gombászcsapatokkal találkoztunk.
A helyieket nem lehet megelőzni :-) Vezérük nagyon szokatlan dolgot mívelt, lekezelt Zolival, s míg tartott a kézfogás emberei összeszedték Zoli lába mellől a céklatinórukat (valószínű bronzos vargányának nézték:-)
Sok szép galambgombát találtunk, s az otthagyott vargányákból is jutott elég a kosarunkba, akár a trombitagombából és szürke rókagombából is.
Szürke rókagomba
trombitagomba
Másnap Dénessel Budakeszire mentünk vargányaözönt látni. Ilyen mennyiségű vargánya csak akkor szokott lenni, ha a Duna áradása miatt lezárják az alsórakpartot, és a Huszár u. 12. számú ház előtt a nyárfák alatt kinő a nyárfa nemezestinóru :-). Nyári-, bronzos vargánya, király-, sárgahúsú-, fakó-,- cékla- vörös- és változékony tinóru szinte egyszerre jelentek meg az erdőben. No persze mindegyik a maga helyén, jelezvén az értő szemeknek a talaj PH értékét :-) Két egymást követő napon vargányáztunk. Mindkét napon gyorsan összekapkodtunk egy-egy nagy kosárral, de mohóságunk miatt szedtünk egy kisebb szatyorral is, s még csak nem is hajnalban keltünk. Jutott mindenkinek, aki csak kimerészkedett az erdőbe.
A gomba feldolgozása lassan gondot kezdett jelenteni. A mélyhűtő gombás rekesze megtelt, a háromemeletes ruhaszárítón is gombák csüngtek:-), tenyérnyi szabad szárítási felület nem maradt a lakásban. A tömény gombaszag miatt éjszakára nem lehetett az ablakot becsukni, hál’ Istennek nem is volt rá szükség, nem esett az eső. A hétvégére, ha akartam volna se tudtam volna gombászást betervezni, erős, munkaképesség csökkentő deréktáji fájdalmam (lumbágóm) meggátolt ebben :-). S ettől kezdve a fejem is fájt, hogy fogok én hétfőn a Bükkbe menni, hiszen a szabadság második hetére bükki gombázós túrákat terveztünk.
Kénytelen voltam Aleve gyógyszert bevenni, eltekintve a mellékhatások elolvasásától. Hétfőn bár könnyített batyuval mégis elindultunk
Dénes lakása szabadságunk második hetére turistaszállóvá avanzsált:-) Akár tavaly Csehországban, szinte csak aludni jártunk haza, a kánikula elől menekülve bevetettük magunkat a hűvös erdőbe, s csak gyalogoltunk, vizet ittunk, gyalogoltunk, a vízivást már csak módjával tettük, gyalogoltunk, végre a forrásnál leittuk magunkat, izzadtunk, vánszorogtunk, megpihentünk, haladtunk, s közben elsősorban a földet lestük, hol bujkálnak a Bükk rókagombái, vargányái?
Első utunk (július 14-én kéthónapos házassági évfordulónkon) Bükkszentlászlóra vezetett. Két gombásszal találkoztunk, mindegyik arra panaszkodott, hogy a múlt héten volt még gomba, de most hirtelen elfogyott. Még a mohás részeken sem találtunk szinte semmit, pár szem vargánya és 3 szem rókagomba került a kosárba, pedig olykor tökéletesnek látszó gomba termőhelyeken jártunk. Felmentünk a Kaán Károly forrásig, itt kaptunk az erdőtől egy valószínű ott felejtett jutalomvargányát. Nehezemre esett még a járás is annak ellenére, hogy Dénes hozta a hátizsákot és a kosarat is.
Azzal vígasztalt, hogy csak ne panaszkodjam, mert úriasszonyt csinált belőlem, fütyörészve, zsebre dugott kézzel mehetek mellette :-)
Az első Szentlászló tárnics
Fehérkőlápa felé haladva megpillantottam életem első Szent László tárnicsát, meg kell vallanom, csak a milyen növény? topic szoftvere LP (druszám) segítségével tudtam meg e szép nyíló virág nevét. Innen Felsőhámorba ereszkedtünk le a kék kereszt turistajelzésen (Puskaporos völgyön), legnagyobb bánatunkra a turista útról megközelíthetetlen, vastagon mohával átnőtt gombászhelyet láttunk, oda majd máskor, másik útvonalon keresztül biztos elmegyünk. Felsőhámorban a temetőben elidőztünk, ilyen meredek lépcsőkön megközelíthető, felülről a mélybe zuhanó temetőt még sohasem láttam.
Fazola Henrik emlékműve
Herman Ottó kőből faragott síremléke mellett állt egy vasból készült síremlék is, mely talán a hajdan virágzó kohászat emlékét őrzi. Fazola Henrik hamvai bár jeltelen sírban nyugszanak a hámori temetőben, a diósgyőri vaskohászat megalapítójának a temetődomb csúcsán szép emlékművet állított a Miskolci Rotary Club. A sziklamászók falánál ért véget a túránk, várakozva a buszra egy pohárka hűs sört kortyolva néztük a félmeztelen, izzadságtól csillogó hátú és egy sportos fazonú leányzó megszállott rutinedzését.
Szerdán Hollóstetőről elindultunk a völgybe, hátha arrafelé több gomba terem.
A bükki kék turistajelzést böngészve összetalálkoztunk egy motoros gombásszal, bazi nagy vargányák rejtőzködtek áttetsző nylonzacskóban a csomagtartójában. Kérdem én, hogy érdemes-e, és merre kell utánuk menni gombászni? :-) Szerencsére az öregfiúnak volt humorérzéke, s mondta, hogy ő csak a maga gombáját szedte le, a másét otthagyta, de menjünk az Ilona kút felé.
A védett Szent László tárnics
Tikkasztó hőségben mentünk a Dorongos réten át, vigaszt a Szent László tárnicsok sokaságának fényképezésében leltünk.
Majd egy jónak tűnő erdőrészletbe beérve megleltük a csodaszép ráncos galambgombákat, Dénes az "miacsoda!" felkiáltására két csodaszép vargányába botlottunk, majd egy vargánya anyja (kajsza lisztgomba) mutatott nekünk két jóképű ifjoncot, sőt párszem rókagombát is találtunk.
Kosarunk Bükkszentkeresztig egy, a kék sáv jelzést mutató bükkfán lévő majd kilónyi friss nyári laskagombával megtelt. Bükkszentkeresztre érve a kútnál ismét ivóvizet vételeztünk, majd a kút melletti háznál a kő kerítést fúgázó mester odajött hozzánk beszélgetni, jobban mondva beszélhetnékjét kiélni. Megtudtuk tőle, hogy reá specializálódott Bükkszentkereszt összes bögölye. Amikor meghallja, hogy köröz körülötte a bögöly, kivárja a megfelelő pillanatot, lekapja baseball sapkáját, s püff neki, agyoncsapja a vérszomjas jószágot :-). Fordult egyet, majd visszajött, markában szorongatva az aznapi áldozatok egy részének tetemét, melyeket egymás mellé sorakozva, megszámolva gyűjtött össze.
Elképedve néztük a skalpokat, Dénes megállapította, hogy reggel őt nem ilyen, hanem egy hosszúkás formájú, nem köröző, egyből támadó fajta, csípte meg. (Eléggé röstellem, de csak hosszas gondolkodás után jutott eszembe, hogy melyik gyógynövény jó a darázs-, szúnyogcsípésre, s mikor eszembe jutott, hogy a lándzsás útifű, bekentük az eldörzsölt levél nedvével a csípés helyét, és tényleg szűnni kezdett a dagadás és viszketés.) Szerencsére a folyton beszélő kissé buggyant „ismerősünk” említést tett nekünk a közelben lévő Boldogasszony kövek energiaadásáról is, melyben ugyan ő nem hisz, az állítólagos háton futkározó bizsergető érzést, a kőből kimászkáló hangyákra fogta :-). Bár elhaladtunk a szenthely mellett, szomjúságunk miatt inkább a faluszéli csapos kút mielőbbi elérésére koncentráltunk. Így aztán visszaballagtunk a szent helyre, s békességben elücsörögtünk egy-egy kövön vagy jó fél órát.
Bükkszentkereszt, Boldogasszony kövei
Egy nap kellett már pihenésre is, gombafeldolgozásra, Dénes savanyúságot gyártott, én gombát paníroztam, melyből jutott mind a mélyhűtőbe, mind ebédre. A héten, ahogy egy gombaszezonban illik, gombát ettünk gombával :-) Már csak rókagombára fájt a fogunk, de arra nagyon. És pénteken abban is volt részünk.

Szentlélekről legyalogoltunk Ómassára.
Ágas homokliliom
Útközben nyíló széleslevelű nőszőfűt, ágas homokliliomot is fotóztam, majd a védett völgycsillag is megörökítésre került.
A védett völgycsillag
Ómassán elindultunk Jávorkútra, onnan Csipkés kút, majd a Vadász völgyön át vissza Ómassára. Jávor kút után áthaladtunk az ősfenyvesen, majd meszes bükkös övezte a turista utat. Itt-ott látni lehetett savanyú talajon növő gombát, de ezeket a jelzéseket, csak kimosódott foltoknak véltem, s nagyon nem mentem le az útról. Még Csipkés kút előtt leguggoltam egy bokorba, s eme vízszintes szemszögből sárga rókagombák kápráztatták el a szememet.
Bükkösben nővő, vaskos, hamvas rókagomba csoport
Szóltam Dénesnek, hogy jöjjön vissza, s míg én a rókagombákat gyűjtögettem, ő lekaszálta a még fiatal vargányákat, melyek még vasárnap is kitűnő állapotban jöttek velünk vendégségbe Harsányba. A Vadász völgy köves útján szinte zerge sebességgel sikerült lejutnunk, igyekezve Ómassa egyetlen hosszú, lejtős utcáján, hogy még az utolsó buszt elérjük. Sikerült.
A gombatisztítás már az éjszakába nyúlt, így egy nap kétszer is sikerült pihenőre térni.
Vasárnap Harsányba voltunk hivatalosak egy kis unokázásra, de a program hivatalos része Zsuzsi rávétele volt élete első vadon termő gombás ebédjének megkóstolására. Kis kanállal mert kapros rókagomba krumpli gombóccal és pár szelet előételként elfogyasztott rántott vargánya elfogyasztása már-már hőstett számba ment nála, s remélhetőleg a finom ebéd nem váltott nála retúrjegyet.
A mai negyven fokos hőségben nem értem, miért csak arra tudok gondolni, - négy fal között, behúzott függönyök mellett ücsörögve - mennyivel jobb lenne a Bükk árnyas völgyeiben hűsölni, még akkor is, ha az erdőt csak napsütötte réteken keresztül lehet csak megközelíteni :-)

2009. július 20., hétfő

Az Őrségtől a Mecsekig, avagy a Kárászi gombafesztivál 2009. július 4

Tavaly nyáron Erdélyben együtt táboroztunk Kárász polgármesterével. A tábor végén Mezei Attila csak annyit mondott, úgy érzem találkozni fogunk még. E sejtelmes mondat, valószínű a gomba-gasztronómiai előadásunknak szólt.
Talán nem is váratlanul, de megkaptuk a meghívót idén július 4-én az Ízes erdők alcímet viselő kárászi gombafesztivál- és falunapra.



De, a történet nem ekkor kezdődött :-)
Az Internetes gombászás összehozott pár év alatt egy remek gombafan társaságot, 2009. május 14-én hivatalosan is bejegyezték a Netgombász Egyesületet, melybe alapító tagként mi is beléptünk. Úgy gondoltuk egy ilyen fesztiválon helye van az egyesületnek, s javaslatom, hogy legyen ez az alkalom az egyesületünk első bemutatkozása, nyitott fülekre talált végül 25-en vettünk részt e jó mulatságon.
Kitudódott, hogy főzőverseny is a program része, s lassan megfogalmazódott bennünk az elhatározás, hogy ezen részt kell vennünk! Aztán a részvételre jelentkezők Attilától Ági jóváhagyásával :-) meglepetésként kaptak egy meghívót Magyarszombatfára „próbafőzésre”.
Így a háromnapos pünkösdi hétvégére összeállt a főzőstáb a szakácsjelöltek (Attila és Dénes) mellé. Titokban, zárt láncon folyt a szervezkedés, hiszen egy versenyre a nagyok is csak a színfalak mögött végzik a felkészülést. És elkezdődött a mini Bocuse d’Or gombász módra. Magyarszombatfán a természet kegyes volt hozzánk, bár az egész országban szárazság volt, de az Őrségben megkaptuk az erdőtől a főzéshez szükséges friss gombát.



Rókagomba, vargánya, galambgomba jutott a közös kosárba. Első nap – még megszedtük hajnalban a gombát – de szinte késő délutánig esett az eső. Attila forgatókönyvében szereplő kulturális program (Veleméri templom meglátogatása, Vadászkiállítás megtekintése a szomszédban, nem maradhatott el, mindenféle gombászteendőkre hivatkozva :-).


Délután a fiúk felhozták a tornácra a katlant és az üstöt, kibabrálva az esővel, Attila szárazon főzhette versenyszámát a gombás gulyáslevest, sok-sok fűszerrel. Kovi Imre leánykái szorgalmas kuktának bizonyultak, ügyesen dolgoztak Attila keze alá, a legfontosabb műveletekbe sózás, kavarás, fűszerezés sem csúszott hiba.



A lényegtelen segédmunkák (krumpli hámozás, zöldség pucolás, gombatisztítás, szakács itatása, kóstolás) elvégzésére akadt mindig vállalkozó. Jóleső érzéssel ültünk le Ági csodálatosan megterített asztalához, s e finom meleg leves a hideg időjáráshoz is nagyon passzolt :-)



(A mennyiség ugyan kifogott rajtunk, de másnap tisztára nyalt tányérokat raktunk a mosogatóba. )
S akibe még fért egy falat, a közben előkerült süteménycsodákból is kóstolhatott, avagy ha megszomjazott bőséges italkészletből válogathatott.
Másnap hajnalra újabb gombaszedés volt beütemezve. A rókavadászatot Szlovéniában folytattuk Ágiék tuti lelőhelyén. Már érett erdei áfonyát is kóstoltunk Pünkösdkor, május végén!
A zsákmányból Dénes által megálmodott menüsor gomba-alkatrésze lett. Leves – vállalkozó híján nem készült – így maradt a vaslapon sütött tócsni gombás tokánnyal mely „NET-gombász tokány” néven került a kárászi gombafesztivál történelemkönyvébe:-).




Gyereknap lévén Juditék palacsintasütésbe fogtak. Többen elmentek újból gombát vadászni, így kevés kéz maradt a háznál. Nehezen indult a főzés, de mire összevágtuk a húst, a krumplit is meghámozták ügyes asszonykáink, a tűzmester is előkerült, így megkezdődhetett a bográcsos főzés. Közben a nap is kisütött, s mire a tócsni vaslapon sütésére került sor, mindenki ingujjra vetkőzve állhatott a a parázs mellé, várhatta a megsült tócsnikat, hogy ráhalmozza a finom tokányt, meglocsolja tejfellel és kiéhezve, leülve egy farönkre, kis tányérkájából elfogyassza szerény vacsoráját. :-)

Édességnek vajastésztából gyúrt rolókat töltöttünk meg - kandírozott-gévagombával ízesített túrókrémmel.
A sikeres hétvége utáni időszak, ahogy nézem postaládámat a majd 300 levélváltás a versenyre való felkészülés apró részleteivel foglalkozott. Először is el kellett végre dönteni, hogy akkor mi legyen a versenyszámunk. Mivel a két étel (gombás gulyásleves – gombatokány tócsnival - , egy menüsorba nem illett, úgy döntöttünk, hogy egy könnyed leveske kerüljön a netgombász tokány elé. Ennek megfőzésére a versenyen (élesben) Éva és Csaba vállalkozott, ispánki gombás-zöldségleves formájában. A levelezés során elosztottuk a feladatokat, anyagbeszerzés, szállítás, munkafolyamatokban való részvétel, eldöntöttük a terítéket, ki hoz szalvétát, terítőt, fanyelű evőeszközt, tálat, etc. (A gondos készülődésből csak a pohár és a merőkanál maradt ki, de az utolsó pillanatban ugyan kölcsönből, de az asztalra került.) A szállásunk Magyaregregyen volt a Vadgesztenye panzióban, itt még a két kiskutyával érkező társunkat is szívesen befogadták.
Július 4-én 10 órára megjelent a csapat a kárászi faluházban, ahol bemutattuk az „Egy kalap alatt” címmel készült prezentációt. Az Egyesületet elnökünk mutatta be, majd Pisti számolt be örökbefogadott süngombájának stílszerűen 9 hónapos (270 napos) tündökléséről, hanyatlásáról és elmúlásáról.

Gastro blokkunk felvezetőjeként egy szintén gombakedvelő élőlény (csiga =gastropoda) „áldásos” tevékenységét illusztráltam néhány gombás-fotóval, majd gastromanusként Dénes, gastronanyusként Zsuzsa és én néhány gombás étkünk fotóival, rövid elkészítési ismertetőjével szórakoztattuk a közönséget.
Délben elkezdődött a verseny. Mindenki tette a dolgát, némi zűrzavar csak az áram használattal volt, nem a krumpli reszelő mondta fel a szolgálatot idő előtt a versenylázban, hanem a biztosíték nem bírta a nagy terhelést. Nem is csoda, hiszen rezsók tucatjai, sőt otthonról hozott hűtőszekrény is lógott a vezetéken. Közben a zsűri tagjai házról házra jártak, nézték az előkészületeket, kérdezgettek, jegyzeteltek. A Pécsi Rádió munkatársa éppen akkor toppant be hozzánk, amikor a rolókba töltöttük a sohanemhallott kandírozott gévagombás túrót, így e percek az éter hullámain is megörökítődtek :-) Talán Imrével és Dénessel készített interjú is elhangzott, erről sajnos semmilyen visszajelzést nem kaptunk.


Az ispánki gombás zöldségleveske


A netgombász tokány

Eljött a zsűrizés pillanata, megjelent Kopasz Árpád zsűri elnök (műkedvelő gasztronómus) kíséretével asztalunknál. A csodaszép terítés, a fehér köténykés Netgombász gyerek koszorú, minden elismerést learatott.



Kopasz Árpád a zsűri elnöke asztalunknál


Hát még az ételünk! A kóstolás végén a zsűri elnöke a szó szoros értelmében megemelte a kalapját előttünk, mert benne ősi ízeket hozott fel a kicsit odapirított tócsni, az egyszerűségében is csodálatos falusi leveske.


A tokány falapon tálalva
Sőt, még a gombarudi omlós tésztája, s a nem igazán kommersz tölteléke sem hagyott negatív kritikai nyomot a menün. :-) Kopasz úr, úriember módjára nagylelkűen elnézett a hőségtől nem éppen kellő fokon kínált tokaji szomorodni hibája felett. A várakozás perceiben volt lehetőségem egy kicsit kíváncsiskodni mások asztalánál, meghallgatni az elnöknek a kóstolt ételekről alkotott elismerő vagy kritikus megjegyzéseit, s mivel nálunk csak pozitív jelzések történtek, nagy reményekkel vártuk az eredményhirdetést. Mikor hátulról a 13.-tól kezdve sorban közölték a csapatok nevét, a 2. helyezett csapat után, az első helyre akárhogy is számoljuk, már mi jutottunk.
A menüsor receptje a közös gombán olvasható : http://kozosgomba.blogspot.com/2009/07/karaszi-gombafesztivalon-elso-dijjal.html
Nagy volt az öröm! Éva javaslatára Dénes és én mentünk ki az első díjat átvenni, s Éva az asztaldíszként készített szárított gombát tartalmazó zsákocskákat is a kezembe nyomta, hogy adjam azokat majd oda a zsűrinek.


A díj átvétele


Az első első díjunk:-)

A győztes csapat
csapatmunka

Este a hőségtől is lefáradt csapatnak visszatérve a szállásra már semmi energiája nem maradt a vacsora elkészítéséhez, csak ültünk és néztük, Éva hogy szeli fel a vargányákat, és mozdulni , enni sem volt már kedvünk. Miklós megjegyezte, hogy elég szar, hogy elnyertük az I. díjat, mert eztán ettől jobbat már nem tudunk elérni :-)
Talán jól esett volna átbeszélni a verseny apró részleteit, ki milyen tapasztalatokat szerzett, de egy „ugyan, minek arról beszélni, ami már elmúlt” – hang belénk fojtotta a szót :-(

Vasárnap a reggelinél Dénes átadta a megígért díjat a vendégváró asztalt is díszítő vadvirág csokorkötő verseny egyetlen indulójának, Juditnak, – bár utóbb kiderült, hogy kooperációban készült a csokor -. Az igazságos megoldást csak a díj, a cserépgomba darabokra törése szolgálhatta volna :-)

Reggeli után megérkezett Rózsa, az egyik környező faluból való barátnője Betty a férjével Zoltánnal és megleptek minket frissen sült (még meleg) kakaós kaláccsal, melyhez fogható finomsághoz ritkán jut az ember, légyen akár Magyaregregyen :-)
Reggeli után a csapat több részre szakadt: voltak, akik gombászni mentek a már bevált helyekre, mások szarvasgomba kereső kutyák társaságában gombalesre indultak. Mi Kisújbánya- Óbánya között kirándultunk, mivel ez a hőn áhított szakasz szilveszteri túránkon a rövid nappalok miatt gyalogosan már nem fért bele az időnkbe. Újból megcsodálhattuk, immár nyáron a kizöldült patakvölgyet, a patak mini vízeséseit, s be kellett ismernünk, hogy a zord télben jégcsapokká fagyott vízcseppek jobban álltak a Csepegő szikláknak, mint a nyári öltözete :-)

Délután hazaindulva Dunaföldváron a part menti halászcsárdában jól beválasztottunk egy a halhoz nem illő hatalmas szalonnakockákkal, szerelmes szakácsnővel készült bűn rossz harcsapaprikással :-(.
Köszönettel tartozunk Attilának és Áginak a próbafőzésért, Juditnak, hogy épségben még haza is szállított minket, az egész csapatnak a remek csapatmunkáért, legfőképpen pedig a jó társaságért.
S ahogy Magilla gorilla mondaná: „ jövőre újra megpróbáljuk!” :-)