2008. december 27., szombat

Karácsonyi túr(k)ák




Szyssz a vasutas sztrájk kiszámíthatatlansága miatt a biztos pesti autós útra fia potyautasa lett, így már hétfőn megérkezett Porfészekbe :-)

Az előre megtervezett karácsonyi menü egyik alkatrésze (fejbe vert ponty) közben hazaszállítódott, szégyen ide, szégyen oda, szomszéd Feritől telefonon kértünk tanácsot, hogy is kell e jószágot szakszerűen megpucolni, mert ebben egyikünknek sincs évtizedes gyakorlata. Feri inkább maga megcsinálta, lássuk hogy van ennek sora. Először is kell hozzá újságpapír, amin a pikkelyek és egyéb véres hulladékok a szemétbe landolhatnak, spéci célszerszámok (seprűnyélre erősített két söröskupak pikkely kaparónak), bárd és más semmi. A „keserű” fog és az epe eltávolítása nem okozott gondot, hiszen a pálinkás butykost csak a hadművelet végeztével húztuk meg.

Másnap délutánra hagytuk a főzést, a karácsonyi ételek elkészítését, töltött káposzta, toros káposzta, „feles kukoricán” etetett csirke (húsleves és rántott kiadásban), krumplisaláta, no és a juhtúrós sztrapacska. Szent este a halászlé és saját készítésű mákos bobajka, ünnepi italunk paraszolvenciás 1994-es tokaji aszú volt. Az ajándékozásnak volt egy kis (hi)bája, a karácsonyra szánt Bach muzsikát kicsit elvétettük, húsvétivel (Bach h-moll mise) sikerült a számítógép új Szyssztől kapott hangfalát felavatni. Kaptunk is enyhe megrovást érte az illetékestől.

Együtt főzni, ki-ki a maga reszortját végezve nagyon hatékony, közben egymás szokásait, ízlését is megismerjük. Mondhatni nem csak lakva, főzve ismerszik meg az ember :-)

Szorgos főzős délutánunknak köszönhetően így lett 25-én és 26-án is két konyhamentes napunk, melyet téli kirándulással tölthettünk a budai hegyekben.

Sorrentóhoz a Csiki hegyekbe többszöri nekikészülődés után végre most eljutottunk. A hetek óta tartó szürkeség, esős napok után a kék ég, a szikrázó napsütés enyhítette a mínuszok kellemetlen érzését, a napsütötte részeken szinte tavasz volt – a telet hósapkás iszalag, fagyal és didergő, zúzmarás ágak jelezték.

Az út utolsó kb. 1 km-es szakasza a hegyoldalba vájt párkány, talánha 40 cm széles, kifelé lejt. Néhol jegesedő hótól csúszós, kapaszkodásra gyökér, bokor, fa híján nincs mód, a biztonságot a négykézlábon való járás adja ilyenkor. 100-200 m-rel a Sorrentó-sziklák előtt keskeny út erdei talaja sziklássá változik, kevésbé csúszik, de szinte járhatatlanul meredek. E részek leküzdése komoly kihívást jelentettek.

A Sorrentó sziklák csipkéit megcsodáltuk, a látványa feledtette az odajutás borzalmait.



Másnap a Kondor úti 120 éves libanoni cédrushoz mentünk le a Hárshegyről gyalog, onnan Hűvösvölgyig sétáltunk lazításként. A cédrusfa bár körül kerített, kis kerítésajtón át közelről is megcsodálható. Sajnos hatalmas tobozát a földön nem találtuk, csak az ágak végén láttunk néhányat, meg a földön szétszórt tobozpikkelyek utaltak a nem mindennapos tobozszerkezetre.



Lipótmező szélén a házsor és a közeli erdő közötti lépcsősoron baktatva, egy mókuskára lettünk figyelmesek. Mintha hozzá lett volna szoktatva a fotózáshoz, nem futott el, szinte pózolt, kivárta, míg nagy nehezen sikerült lencsevégre kapni. A türelme azért nem tartott a végtelenségig, ágról ágra ugrálva hamarosan eltűnt egy magas fenyőfa tetején.


S ha már fenyő, akkor álljon itt a Budakeszi fiatal (70-80 éves) Mamutfenyők képe is („Porfészek” egyik nevezetessége), ahová ma nem először, s valószínű nem is utoljára, kis-délutáni séta gyanánt ellátogattunk.



2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szívből kivánom, hogy soha ne legyen nagyobb problémátok, mint hogy Bach melyik műve szól...
Sorrentó délnyugatra többszáz kilométer, Csik kelet-délkeletre többszáz, és ti egy napi túrával megcsináltátok, ezt nevezem. (lehet, hogy elő kell vegyem a térképet)

szysssz írta...

Nem probléma a zene, hisz' ezt is a jó öreg Bach komponálta. Csak a stílus(talanság)
A mi Sorrentónk déli irányban, néhány km-nyire található Budakeszitől. :-))