Gombásztábor Gyimesbükkön 2011. augusztus 12-17

Ha Erdély : akkor szultángomba

Azaz kétszergyűrűs tölcsérgomba
(Catathelasma imperiale)

Az utazást illetően biztos csúcsot döntöttünk! Az internetes útvonaltervező Budapest és Gyimesbükk közötti gépkocsival megtett távolságra 743 kilométert és 9 óra 28 perces utazási időt írt. Gép tervez, ember végez. A hajnal kettes indulást Éva találta ki, hogy legalább Magyarországon kikerüljük a haladást lassító nappali forgalmat. Éjjel egyig aludtunk egy keveset, de kettőkor már a kapuban startra készen vártunk az indulásra, és este 9-re meg is érkeztünk Gyimesbükkbe. 

Ha Erdély:
akkor barna galóca (Amanita regalis)

Ezek után úgy tűnik, nem célravezető komolyan venni a Google útvonal tervezője „becsült” adatait. Az eldugott útjelző táblákat sokszor nehezebb volt meglátni, mint a bokor alján rejtőzködő gombát és akkor még meg sem említettem a lezárt vasúti sorompók előtti hosszas várakozásokat sem. Csak saját magunk megnyugtatására írom le, hogy a visszafelé úton Barna bácsi (erdélyi gombásztárs) felvezetésével jöttünk Nagyváradig és így is csak 1 órát sikerült lefaragni menetidőnkből!!

A megérkezést követő vacsora után ájulva zuhantunk ágyunkba a fáradságos utazás után, de másnap reggel a túrára való készülődés izgalmai hamar kipattintották szemünkből az álmosságot. Szállásadónk a panzió vezetője Deáky András figyelmeztetett, hogy csak ásványvizet igyunk, mert érzékeny gyomrúaknak mind a forrásvíz, mind a csapvíz megárthat (megemlítve a vizekben található hírhedt kóli baktériumot). Bíz’ Isten sem én, sem a másik négy nőnemű gombásztársam, nem feledkezett meg a figyelmeztetésről! Az első napi túrán nemcsak gombával, hanem valószínű, hogy az említett baktériummal is sikerült találkoznom. Ennek köszönhetem, hogy hosszas émelygés után a szabadban, guggolva alul és felül egyszerre sikerült megszabadulnom a reggelimtől, mindezt fájdalmas görcsök, izzadás majd hidegrázás közepette. Dénes mesélte, hogy mikor leért a meredek domboldalról, keresett a már lent ácsorgók között, de intettek, hogy én amott a bokor mögött ücsörgök, mert elkapott a turistabetegség. Hazaérve az ebéd helyett inkább az ágyamban való didergést választottam délutáni programként. Gyógyulásomat az üzenet, hogy szükség volna rám a gombahatározásnál - segítette elő. Dénes meg is jegyezte, hogy minő csoda, az ilyen betegségre egyetlen gyógyír a gombahatározás. :-)

(Hogy visszanyerjem a kondimat, ettem egy tányér üres puliszkát, ittam e bajt gyógyító teát és jobb híján egy üveg sört is elkortyolgattam, csakhogy ki ne maradjak a jóból.)

A túrákon javarészt luc- és jegenyefenyőkkel találkoztunk. (Pedig Orbán Balázs még arról írt, hogy közép-Gyijmes-Lok végénél a völgyben néhány óriásnagyságú bükkfa magaslik fel: bükkreng (így hívják a csángók a rengeteget) volt, mely az itt kezdődő Gyimesbükknek nevét adta. A vidék itt sokkal vonzóbb küllemet ölt, minek fő oka abban van, hogy a hegyek e tájat nem kopárosították el, hanem minden oldalról szép fenyves erdők által árnyaltatnak.”

Látkép a Kárentáról

Első napi túránk (s nemcsak a miénk) majdhogynem gombátlanra sikerült. Túravezetőnket követve felkapaszkodtunk a meredek kaszálón, az erdőbe bemenni nem lehetett, járhatatlanul meredek és szakadékos volt. A szusszanásra szánt időkben (bevárva a lemaradókat, vagy a gombaszedéssel próbálkozókat ) vicceket meséltünk egymásnak. A tábor legjobb vicce: A cigányt megpróbálják rávenni, hogy dolgozzon, válasszon már magának valami kereső foglalkozást Gyimesbükkön. Először megmutatják neki a kapálást. Mondja a cigány: hát ez nagyon csúnya, mocskos munka, ezt nem szívesen csinálnám.

Mennek tovább és mutatják neki a kaszálást. Nézi a cigány, majd azt mondja: Hát ez nagyon szép munka, ez nagyon tetszik, ezt egész nap elnézném.

Az útközben, akinek nem volt túrabotja, „csináltatott” magának a derék férfiemberekkel, (néhány mogyoróbokor látta ennek kárát), hogy a meredek domboldalon biztosabban fel- és le tudja magát küzdeni. Miután e helyet nem éppen gombászásra teremtette a Jóisten, szép lassan leereszkedtünk a legelőkön, szelídebb lejtőket választva. Utunk végén az egyik kaszálón, az erdő szélén lévő mohában nedűgomba arzenálra bukkantunk (kúpos-, piruló-, sárga-, tölcséres- nedűgomba), így legalább nem üres kosárral tértünk haza. A távolabbi, autóval megközelíthető helyen túrázók szerencsére megmentették a helyzetet, azon a tájon, legalább szép számmal akadt gomba. (Igazán nem is bántam, hogy így alakult a helyzet, azt az érzést, ahogy a hegygerincről láthattuk a völgyben meghúzódó falut, őrházat, patakot, nem pótolta volna néhány vargánya megtalálása sem. 

A sok fejtőrést okozó piruló nedűgomba
Hygrocybe ovina

piruló nedűgomba Hygrocybe ovina

A mohában talált fekete színű nedűgomba meghatározása két napig váratott magára. A nedűgombás határozókönyvben egyetlen olyan fekete kalapú, fekete éllel kihúzott szürkésfehér lemezű gomba nem volt, melynek leírása e gombára ráillett volna. Az egyik délután lehetőség volt arra, hogy a táborban készített képeket felvigyük Győző számítógépére. Amikor megláttam a számítógép monitorán az említett gombáról készített helyszíni fotómat, szóltam Feriéknek, hogy nézzétek, ez a gomba a helyszínen vörösödött, csak mire az asztalra került, vesztette el e fontos határozó bélyegét és vált a lemez éle feketévé! Ekkor Lajos elővette és felcsapta a nedűgombás könyvet a Hygrocybe ovina (piruló csigagomba)  képénél és mindnyájan nagyon örültünk e véletlennek, melynek köszönhető e Európa szerte nagyon ritka nedűgomba meghatározása. (Előzőleg Viktor nem talált spórát a gombában, emiatt is akadt el a határozás.)  

Terjengő kocsonyásgomba (Sebacina epigaea)

A másik új gomba, amit megismertem Erzsike előadása után mutatta meg magát a természetben. Az egyik közös túránkon Erzsike szólt nekem, hogy nézzem mit talált Manyi, a „Sebacina” gombát, melyet a mikorrhizás gombákról szóló előadásában megemlített. Úgy látszik, az emlegetett szamár, mely mindig megjelenik, esete, újból igazolásra került :-)

E Sebacina epigaea (terjengő kocsonyásgomba) meghatározása nem okozott gondot a fiúknak szerencsére.

Második nap Borospatakra mentünk, autóval megközelíthető túrára. A túravezető ifjú ember tempóján láttam, hogy ez nem éppen fotózásra alkalmas tempó, így Dénessel a hegy másik oldalába indultunk, külön a csapattól. Mire megtaláltuk a jó gombatermő Kánaánt – ( rókagombás, vargányás, szultángombás, azaz a kétszergyűrűs tölcsérgombás ) addigra letelt az idő, s indulni kellett visszafelé. Ez a falu volt az egyik leggyönyörűbb a látottak közül Gyimesben. Régi faházak, a hegyoldalban legelő állatok, üde kaszálók, látható lenyomatai a változatos, nehéz, de szép paraszti munkának. 

Az összeláncolt szénaboglya

Elindul a szénaboglya :-)

Mondják arrafelé, hogy a csángó fejen állva kaszál! :-) A meredek hegyoldalon, akrobata mutatványnak tűnik a kaszálás. Az egyik láb mélyen lenyújtva, a másiknak a térde csaknem a vállnál, miközben a lendülő kasza alatt halomba dől a levágott fű. A megszáradt szénát már a munkamegosztás más szereplője gereblyézi össze, készít belőle boglyát, melyet lánccal összefog, a boglya elé fog két lovat, azok húzzák le a szénát a völgybe.

Harmadik nap kiscsoportos túrán voltunk, ugyanis a közeli erdők egyikébe csak öten indultunk a túravezetővel. 

Sárga szegfűgomba
(Xeromphalina campanella)

Keményburkú galóca
(Amanita magnivolvata)

Már előre mondtuk aznapi túravezetőnknek Zolinak, hogy ne csinálja, hogy ne találjunk gombát, mint az első nap! :-) És nem csinálta :-)))  Gomba is akadt, idő is maradt betelni a táj, az ezeréves határ, és a távoli hegyek látványának szépségével.

Piruló csigagomba
(Hygrophorus erubescens)

Gyimesbükk

Borospataka

Utolsó nap a dévai Corvin kiadó igazgatója meghívott minket a Hidegségbe puliszkázni, s nem utolsó sorban gombászni. Itt idős lucos-jegenyefenyő elegyes erdőben szép számmal galambgombát lehetett szedni, de sikerült ánizsszagú gerebent (Hydnellum suaveolens), ánizsszagú pókhálósgombát (Cortinarius odorifer) is lelni.

Jegenyefenyves gyökeresfülőke
(Xerula melanotricha)

Narancsvörös kocsonyásgomba
(Tremiscus helvelloides)

A medvegombák (ízletes vargánya) sem maradtak a mohában, volt lucfenyvesi, jegenyefenyő rizike, s a tehenek járta út szélén ott virított a fehér májvirág.

Fehér májvirág (Parnassia pallustris)

Ezt a csodát már nem is reméltem!

A nap fénypontja a Fatányéros vendéglőben elfogyasztott isteni puliszka volt. Karcsi már odaérkezésünkkor megbeszélte, hogy 1 órakor jövünk, s mire az asztalhoz leültünk ott állt kis bográcsban életem második legjobb puliszkája, mely olyan laktató volt, hogy a búcsúvacsorából is csak keveset ettem, az ebédet pedig kihagytam.

Rakott puliszka a Fatányérosban 

 Esténként vacsora után gombákról szóló előadásokat hallgathattunk. Az apró tömlősgombáinkból összeállított anyagot vittem el az előadói felkérésre, bakit csak a tömlősgomba szex (na jó, nemzedékváltás) résznél ejtettem, de J. Erzsike tanárnővel átbeszéltük, s mostanra - ha minden igaz -, már pontosabban el tudnám a menetét mondani. Az előadásban szereplő gombák fotói koprodukcióban készültek (Vali, Ancsa, Dénes és az én képeimből állítottam össze az anyagot), hogy bemutassam erdélyi gombásztársaimnak, milyen szín és formagazdagság jellemzi e étkezésre kis termetük miatt (is) alkalmatlan gombákat (100 termőtest tenne ki egy falatot:-). S azt is, hogy miként lehet már szinte hóolvadás után azonnal a fényképezőgép makro funkciójával, avagy előtét lencsével gombászni. 

Ha Erdély:
akkor ibolyás rókagomba
(Cantharellus amethysteus)

A hazafelé vezető úton támadt Pali ötlete, hogy ebédet rendel a feleségétől nekünk Nagyváradon. És már megint az erdélyi emberek vendégszeretetével szembesültünk, melyet ezúton is köszönünk Karcsinak és Palinak is. Nagyváradra érkezésünkkor este 6-kor igazán jól esett a finom vacsora, hiszen többször is megálltunk útban hazafelé, de egyszer sem azért hogy együnk is valamit. (Mustráltuk az út szélén árusított rókagombákat, hátha tudunk venni egy kóstolásra valót, de nem találtunk vásárlásra érdemes alapanyagot, minden árus áztatja a rókagombáját, így csak copfba font lila hagyma füzérekre tudtuk maradék román valutánkat elkölteni.) 

Az éjszakai hazaúton Évát csak csodálni tudtam, hogy bírja ezt a maratoni vezetést, én nézőként is belefáradtam.

Köszönettel tartozunk Évának hogy autójával könnyebbé tette számunkra az eljutást és, hogy vigyázott ránk. Erdélyi barátainknak és a természetnek köszönet az élményekért, melynek csak kis morzsája e bejegyzés.