A 2012-es nyári szezon, utazz a gombák után :-)

Róluk részletesen is szó lesz :-)

Ha Budakeszin ölbe tett kézzel vártuk volna a gombaszezont, alighanem telesírhatnánk e bejegyzést „gombátlanságos” panaszunkkal. Így ezt a nyarunkat, akár a többit, az „ utazz a gombák után” címkével is elláthatjuk.

Az őszi, tavaszi, nyári esők mind arra voltak jók, hogy mentőövet nyújtsanak a szárazságtól fonnyadozó növényeknek. S ahogy Csokonai Vitéz Mihály a reményeiben,  mi is csalódtunk minden esőt követő időszakban, mert abból nem nőtt gomba. A Bükkben, a Börzsönyben is a „Forrásim, zöld fáim kiszáradtanak” – ha már említettem Csokonait :-)

Csak a felhőszakadás segít már a gombahelyzeten, s amikor az elsőt Salgótarján város a nyakába kapta, megkerestem M. Tibit levélben, hogy hová érdemes menni gombáért Tarjánban. A régvolt Országos találkozó gombász helyszíneinek emlékei már meghalványultak, a Medves fennsíkot a tömegközlekedéses utazás kötött ideje miatt kevés időnk lett volna megjárni. Az ajánlott útvonalak egyikét a Volán busz végállomásától gyalogosan indulva egy szombati napon meg is céloztuk, de aznap reggel, ahogy a város felé közeledett a buszunk, egyre hatalmasabb felhők borították be az eget, s a hatalmas dörrenéseket, villámlásokat követően befutott a buszunk is az esőzónába. Esernyővel indultunk a piacra, hogy Pisti legalább egy esernyőt vegyen, ha már nem hozott még esőkabátot sem. (Elszoktunk tőle az utóbbi fél évben.) Az úton, Pécskő felé haladva, érdeklődésünkre az arra haladó házaspár tanácsára „olyan agyagos ez a terep ilyen esőben, hogy csak a sárt gyúrnánk, menjünk kövesebb oldalra” visszafordultunk. Inkább bementünk egy közeli presszóba türelemmel kivárni, míg csendesedik az eső. Ott a törzsközönségtől kaptunk tippeket, hol próbálkozzunk gombaszedéssel, így elindultunk a buszmegállóba, hogy busszal menjünk ki a gombásnak mondott erdő széléig. S mire kiértünk elállt az eső, kisütött a nap, így már csak a fák leveleiről csöpögött tovább a nyakunkba a víz. 

Gombák a nyári zivatar után

A vastag avarral borított erdőben első nekifutásra csak piros galambgombát láttunk, de néhány szem rókagomba megtalálása után már több reménnyel kerestük a gombát. Találtunk savanyú foltokat sajnos üresen, s néhány szép vörös érdestinórut az út menti nyárasban. S mivel a további portyázásnak sok értelmét nem láttuk, megállapítottuk, hogy a szezon még várat magára, legalábbis ezen a helyszínen. A piacon már akkor is volt sok vargánya, azt mondták, hogy a Mátrából való! (Egyből sejtettük, hogy hazudnak, a Mátra az idén teljesen kimaradt minden esőből, gomba szezont csak emlékeikből ismernek azon a vidéken az idei nyáron.) Három nap múlva Erzsikét is elcsaltuk egy újabb felfedező útra. Salgóbányáig mentünk fel a busszal, s onnan gyalogoltunk le a campingig. Nem jártunk túl nagy szerencsével pedig szép erdők mellett haladtunk el és akadt többféle gomba is a néhány szem vargányán kívül. Csak tátottuk a szánkat amikor a helyiek teli kosarát megláttuk a buszmegállóban. Ja, hogy nincs helyismeretünk? Az a mi bajunk! A nyári salgótarjáni kaland ezzel a két látogatással részünkről befejeztetett, mert menni kellett Miskolcra, hogy onnan majd a Zempléni Gombafesztiválon töltsünk három napot. 

Baska és a fakó tinóru

Előtte Baskával felmentünk Bánkútra, s csodák-csodája a közel 1000 méter magasságban, rókagombát, vöröstönkű-, deres-, bükkös-, erősszagú, kéthátú- és varaszöld galambgombát, fakó tinórut, nyári vargányát (igaz csak egyet, de az legalább 30 dkg.-os volt), szépen találtunk. Másnap az Aggteleki Karsztra mentünk Baskával. S ahogy beléptünk az erdőbe, a púposodó levelek alatt mindjárt észrevettem pár császárgalóca tojást. 

Császárgalóca tojások

Akkor még kinyíltak nem voltak azon a helyen, azokat később az erdélyi utunkról hazatérve találtuk meg egy másik erdőrészen. Ránk vártak :-).  Vargánya, piruló galóca, őzlábgomba, érdestinóruk, akadt fotózni szép, konyhára pedig finom gomba. Egy szépséghibája volt a kirándulásunknak,  elveszett a bicskám. Ráadásnak az ott szedett barna nyálkásgombákból készített babos gombasaláta úgy meghajtott, hogy két doboz széntablettát kellett utána beszednem, hogy rendbe jöjjek. Nem is beszélve a kirándulásokra cipelt pótruházatról, mert sose lehet tudni :-))
Egyik nap Bükkszentkeresztre indultunk gombászni. Megtaláltuk a csodafoltot. A vánkos mohából a legsavanyúbb talajok jelző gombái (farkas tinóru, triflaáruló gomba, rózsás korallgomba) sem hiányoztak, és ráadásnak a páfrányok árnyékában egy gyönyörű ízletes vargányára is rátaláltunk.
 

ízletes vargánya

Triflaáruló gomba

rózsás korallgomba

A Zempléni Fesztivál Hercegkúton volt, ahol első nyilvános könyvbemutatónk is programba volt véve. A szállásunk kellemes volt, de a falu… Mintha nem élnének benne emberek… Jó, hát nem flangáltak ráérő emberek az utcán naphosszat – lévén dolgos sváb falu -, de akkor is hiányoztak legalább este, a kispadon üldögélő öregek. A táborba sem jöttek fel a fesztiválra a fiatalok, ha csak a táborzáró estét nem tekintjük kivételnek, amikor pár hercegkúti fiatalember a tábortűznél mutatott egy kis hercegkúti dalolást, a tangóharmonikával kísért ének-átiratukban. Egy sváb asszonyt azért közelről is láttunk, aki szalonnát árusított a táborban. Amikor megkérdeztem tőle, hogy sváb szalonnát tetszik árulni, elmagyarázta, hogy igen, sváb módra készített szalonnát. (Egészben hagyják az oldalszalonnát, s pácolásához csak fokhagymát használnak.) A vásárláskor, csak a szalonna hosszának feléig kértem vágni a szeletet, a hossza nem fért volna a kosaramba :-). A híres termőhely borát sem tudtuk megkóstolni, mert hogy kapni nem lehetett, s a pincesoron sem rángatták be az embert egy pohár borra, ahogy azt szokás Badacsonytomajon pl. A fesztivál gombás terepasztalára a résztvevők vagy vizes élőhelyről, vagy a Hutákból hozták a gombát. Volt éjszakai gombászás is, ők a terepasztalról szüretelték le a vargányákat. :-)

A nyár legszebb császárgalócája

Hercegkútról visszamentünk Miskolcra és egyik nap távolsági busszal ismét elmentünk az Aggteleki Karsztra gombázni. Az ismert helyeken nem vártak meg az értékesebb gombák, a piruló galócák is csak az idős lombos-erdőkben tartották még magukat. Szerencsére Dénes megtalálta élete első császárgalócáját, melynél ideálisabb korban lévőt álmodni sem lehet. A falu határa felé közeledve próbáltunk az erdőből kijutni. Ez szerencsés döntés volt. A fenyves előtt – ahol a madár sem jár nyáron – volt még egy öreg tölgyes, ahová csak a vaddisznók járnak, az alaposan feltúrt földből következtettünk rá. No, itt sok szép vargányát, galambgombát szedtünk. Csodálkoztak is a kocsmában hogy tinórát találtunk, hiszen ők már azt tapasztalták,  vége a tinórának, pár szemért ők ki nem mennek már. Az ismeretlen utat próbáltuk lerövidíteni, s így tévedtünk be, egy felső részéről nyitott, elhagyatott kertbe, ahonnan a kutyájának hangos csaholására felfigyelő szomszéd átinvitált a saját kertjébe, merthogy ebből a kertből csak kerítésmászással tudtunk volna kijutni az utcára. Kaptunk tőle friss hideg vizet is, majd a busz indulásáig a kocsmában beszélgetőtársunk lett, s kifaggattuk a falu gombázós szokásairól, s meg tudtuk, hogy a piruló galócát – találóan - vértövűnek hívják errefelé. 

Aztán készültünk Erdélybe, de előtte vendégségbe érkeztek hozzánk a lengyelek, akikkel az erdélyi útra együtt mentünk. Velük is elmentünk gombászni. Az Aggteleki Karsztra császárgalócáért – amit a lengyelek szerettek volna – nem találtuk értelmét elmenni, gazdagabb gombakínálatot gondolva Bükkszentkeresztet ajánlottuk. Igaz, csak kockás vargányák voltak többnyire (széltől felrepedezett kalapú vargányák beceneve), de voltak. Sőt volt epeízű tinóru is, amit az óvatlan gombász könnyen nyári vargányának nézhetett volna, mert olyan fiatal volt, hogy még nem volt rózsaszín a termőrétege. Nem mentünk haza gomba nélkül… Az előző napokban a karszton szedett kenyérgombából és csoportos tuskógombákból finom ételeket varázsoltunk nekik, hadd lássák, van ám Magyarországon is gombafőzési kultúra, nemcsak a lengyelek falják előszeretettel a gombákat….

Erdélyről az előző bejegyzésben már írtam, így most ezt nem ragozom.

Erdélyből megérkezvén, másnap reggel egyedül kimentem a Csanyikba, gondoltam, hogy a miskolci felhőszakadás – melyet Baskával éltünk át Bánkútról hazajövet az autójában – megtette gombanevelő hatását. Igen, a tölgyesben volt gomba, igaz nem vargánya, de cékla tinóru, piruló galóca, galambgomba szép számmal akadt. Közben beszélgettem az ott gombászó emberekkel, néhánynak a gombáját is megvizsgáltam, majd egy velem korú „fiatalemberrel” szóba elegyedve látván a vargányáját, kicsit panaszkodtam neki, hogy én azért nem találok, mert nem ismerem a foltokat, nem idevalósi vagyok. Ó, hát ő már vasárnap leszedte a vargányákat, de nézzük meg az általa ismert foltokat, hátha kinőtt még pár gomba. És kinőtt. 

A "Mentor"

 a Csanyik legszebb bronzos vargányája

 Volt olyan rész, ahol a sűrű, de púposodó avarból csak az ösztöneimre hallgatva emeltem ki a gombát, mert hogy ki sem látszott. Csodálkozott is, hogy ez így megy nekem :-) Aztán még elmentünk a Vadaspark kerítésénél lévő foltra is, ahol a kerítésen belül vigyorgott 8 szép vargánya. „Mentorom” nem volt rest, bemászott, én addig vigyáztam a csomagjára. Kaptam tőle két búcsú vargányát. Igazán megható volt az önzetlensége és barátsága, velem, egy vadidegen „konkurenciával” szemben. Igaz, sok vizet sajnos nem zavarok, hiszen csak ritkán sikerül a szabadságot úgy kifogni, hogy éppen akkor legyünk a Bükkben huzamosabb ideig.

Valival még elmentünk egy búcsú Aggteleki karsztos túrára, itt is az a szerencse ért minket, hogy az emberek éppen azt az idős gyertyános, bükkös részt nem látogatták sűrűn, ahol a vargánya nőtt. Szedtünk pici kalappal csoportos tuskógombákat, még a meleg erdőrészből egy pár szem császárgombát is sikerült begyűjteni. Itt csak a jégeső elöl kellett menekülni, de megúsztuk. Két nap múlva újból Bükkszentkeresztre mentünk Dénessel gombászni,   szép vörös érdestinórúkat kaptunk a piruló galócáink és galambicáink mellé, egy olyan erdőrészből, ahol a „fejszés mama”, akivel mindig találkozunk az erdőben, mert a napi rőzseadagját gyűjti, éppen felborogatta az összes földből kilátszó piruló galócát….  

a bükkszentkereszti erdőből élő asszony

Az ifjú vargányákat és az érdestinórukat nem vette észre…. 
Egy következő kiránduláson Bükkszentkeresztről célirányosan indultunk a Kaán Károly forráshoz, hátha tartogat nekünk meglepetést ez az általunk nagyra becsült gombázós hely. Előzőleg nem találtunk rá az odavezető egyszerű útra, mert a térképen nincs jelölve turista út. Most sikerült. S ahogy kanyarodunk a forráshoz vezető útra, az út szélén ott fekszik egy hatalmas tüskegomba. 

A nem sok híján két kilós tüskegomba

Éreztem, hogy nem az élőhelyén van, ilyen közel, a turista út mellett nem nőhet ekkora gomba! Ha az élőhelyén találtuk volna (bár örömünk ettől még nagyobb lett volna), mert védett gomba a tüskegomba, némi lelki vívódás után, de a helyén hagytuk volna. Így kármentés gyanánt – hiszen a szkleróciuma (szaporító képlete) úgyis a földben maradt- , hogy ne száradjon el, vagy ne rugdossák szét a hozzá nem értők, betuszkoltuk szatyrunkba, s hazavittük. 1980 dkg-ot nyomott a mérlegen, ez már kiállításra való trófea lenne, ha volna ilyen gombászéknál :-). A fazékban végezte szegényke. Felét leszárítottuk, feléből csirkecombbal tejfeles tokányt készítettünk. Fejedelmi volt e zsenge gomba, még ha a kis kalapok lemetszegetése sok időt is vett igénybe, megérte. (Az vessen ránk követ, aki nem így tett volna helyünkben!) A gomba egyébként termeszthető gyógygomba, vízháztartás, prosztata problémákra ajánlott. S hogy került az út szélére? Arra gondoltunk, hogy valakire rájött a szapora az úton és bement a sűrűbe. Megtalálta a gombát, s kihozta megmutatni, hogy mit talált. Vagy nem tudták a hatalmas gombát hazavinni, mert nem volt miben, vagy nem is akarták, mert nem ismerték… Így az út szélén hagyták sértetlenül, üdén, frissen és kívánatosan. Nekünk! :-)

A szabadságom utolsó napján kimentem a Forrásvölgybe egy búcsúkörre. Bár szedhettem volna még piruló galócákat, de most visszatértem inkább a pici gombákhoz.. s lett is eredménye, melyről a tömlős gombás blogomban számoltam be.

Nekünk ez a szezon nagyon jó volt, mert végre jókor voltunk jó helyen….

Megemberelték magukat a gombák a Forrásvölgyben:-)

A Bükk mindig tartogat meglepetést! Ezzel győztük meg magunkat, hogy elinduljunk újból Miskolcra kiheverni a múlt heti budakalászi teljesen gombátlan, poros-száraz erdők látványának sokkhatását.

Talán nem is emlékszem olyan kirándulásra, hogy egyetlen – akár egy harmatnyi nedvességgel is beérő aprócska gombát ne leltem volna a budakalászi terepen, a TIT szakkör Lyukas hegynek nevezett (valójában a Kevélyek alja) őszi gombaparadicsomában.

Szombaton Miskolcon a Forrás völgyet választottuk kirándulásunk helyszínéül, ott legalább víz van, ha már komoly eső nem is esett itt sem hetek- jobban mondva hónapok óta. A máskor mocsaras, járhatatlan égeres részt most bezzeg száraz lábbal bejárhattuk. A nagy gombaínségben most bizony összeszedtük a lehullott levelek alól, sőt még a mohából kikandikáló gyűrűs tuskógomba csokrokat, még a barna porhanyósgomba nagyon is megbecsülendő gombának számított ez alkalommal. 

Gyűrűs tuskógomba bébik

Reménykedtem, hogy az égeresben legalább éger tinórura bukkanunk, de ekkora mázlink nem volt. Azért más gombával is lehet vigasztalódni, majdnem minden kidőlt fát körbe-körbe nézegettünk. Milyen jó, hogy a gyűrűs fülőkék hivalkodó szépségüket nem rejtegetik, legalább őket nem nehéz észrevenni!

Gyűrűs fülőke az otthoni ruhájában :-)

Gyűrűs fülőke a kimenőjében :-)

Vali úgy ment előre a terepen, mintha ismerné az utat, de legalábbis a tuti gombalelőhelyeket. Így aztán nem is csoda, hogy rátalált a hatalmas petrezselyemgombára. A gomba úgy borította be a bükkfa derekát, akár egy derékmelegítő, hogy meg ne fázzon, szinte sajnáltam leszedni.

petrezselyemgomba

Nagy terveink voltak a nemrég kapott lila burgonyával gombával párosítva salátát, gyümölccsel kompótot terveztünk belőle készíteni, de a hazafelé úton, több mint gyanúsan viselkedett a gombánk.  Lassan átnedvesedett tőle a szatyrunk, majdhogynem csöpögött a víz belőle. Valószínű megfagyhatott a gomba az előző napi hidegek hatására, s a mostani tizenfokoktól felengedve kissé elhagyta magát. Akár a fazékban, olyan állaga és színe lett a sós vízben főzés hatására, mint a napközis mosogatórongynak. Aki járt napközibe a 60’ as években bizonyára tudja, hogy a viaszosvászonnal takart hosszú ebédlőasztalt a naposnak kellett letörölni az ebédelés után, hogy a következő csoport tiszta asztalhoz ülhessen. Ennek a rongynak a becsületes neve BŰZMACSKA volt nálunk, tele volt zsírral és a soha meg nem száradó, rothadó rongy ételszagával. No, ezt fogd meg kispajtás és kend szét az asztalon vele, ami rajta van, így kell napközis módra rendet tenni. Húúú, de utáltam napos lenni! Milyen jó, hogy a mai mosogató rongyok nem vászonból, hanem szivacskendőből vannak! :-)

A megfőzött gomba nemcsak gusztustalan volt a mocskos fehérre fakult színével, se íze, se jó szaga nem volt, így sajnos a kukában landolt.

Egy másik fatönkön Vali gyönyörű gombacsoportot vett észre. A fene evett meg, hogy mi lehet ez a szépséges gomba, soha nem találkoztam vele az életben.  Addig lapozgattam a nahuby.sk honlap gomba galériáját, míg megtaláltam ezt az élénk sárga lemezű gomba nevét sárgalemezű lánggombácska (Flammulaster limulatus).  No, hát nem nagy újság, a miskolcigombasz.hu –n már szerepelt a fajlistában, nem első adatos gomba a Bükkből, de az újszülött bükki gombásznak minden gomba új.:-)

Sárgalemezű lánggombácska
(Flammulaster limulatus)

Átügetve a fagytól lekókadt acsalapu tengeren, alig vártam, hogy a forrás táplálta első, kis patakhoz érjünk. Nem volt, kiszáradt, elpárolgott belőle a vízzel a remény is. Összeszámolgatva a fellelt gombák számát,  elértük a húszat is, sőt Déneske találta gomba megfejtésével elmondható, hogy mára eggyel több az új fajok száma a bükki fajlistán. 

Az új faj: Simocybe haustellaris
 (deres olajosgombácska)

Ha csak azt mondanánk, hogy soha rosszabbat, az kevés lenne a nap értékeléséhez! Csoda, hogy a gombák nem adják fel, élni, elvégezni a feladatot, amit a természet kiszabott rájuk, ha csak pici esély is van rá, ők megpróbálják!