Tavaszi séta a Vöröskő forráshoz

Lilapereszke bejelentkezett hétvégére Miskolcra (és el is jött). Azzal mégsem várhattam, hogy koszosak az ablakok, (közelg a Húsvét) és különben is „szalad” a lakás. Inkább úgy gondoltam, hogy a Bükk hegység (amibe már beleszerelmesedett) újabb részletét mutatom be neki. A téma adott volt, hisz ilyenkor hóolvadás után turistakörökben mindenki arról beszél, hogy húúúú, beindult az Imó forrás, működik Vöröskő.
Pénteken délelőtt a piacról, marhahúsok, velős csont, amur szeletek (valamire csak jó lesz), zöldségek, gyümölcsök kerültek a házhoz. Hazaérve odatettem a húslevest, takarékra tettem, és kimentem az állomásra. Merész húzás volt, de mire hazaértünk ponjó’ lett a húsleves, s a lényeg, a velős csont is hamarosan pirítós kenyéren ropogott a fogunk alatt. Na, jó, hát persze, hogy a velős kenyér! Csak egy-két csontszilánk szemtelenkedett rajta. :-)
Vacsora után térképet, menetrendet tanulmányozva készültünk fel a másnapi útra. Úgy gondoltuk, hogy mindkét időszakos forrást felkeressük. A források csak addig működnek, (max 3-4 hét) amíg a belső tározójukba beszivárgott hólé nem apad le a forrás szintjéig.
Másnap reggel busszal Egerbe, majd onnan Felsőtárkányig utaztunk.

Felsőtárkányi tó, melyet a Szikla forrás táplál

Szépen festett turista úton indultunk el a Vöröskő forrás irányába.

Innen már sínen voltunk :-)

A csigák még zárva voltak

A tavaszi virágok éppen mostanában nyitottak ki:-)

tüdőfű, galambvirág, martilapu

Az Egeresvölgyi kisvasút megállótól, a síneken és a mellette lévő keskeny ösvényen lehetett továbbhaladni - sajnos a kisvonat csak májustól működik.

A vasút melletti kicsiny lucfenyvest nem lehetett kihagyni, hátha találunk benne gombát.

Alig haladtunk benne, máris ott pózolt a lucos tobozfülőkék sokasága gépeink előtt.

Lucos tobozfülőkék

Utunkat folytatva újabb kísértés várt ránk, a töltés oldalában megleltük az első, majd a második, végül a sokadik, és sok színben pompázó pirosló hunyort. Mindegyiket külön-külön, a színárnyalatok kedvéért is megörökítettük.

A pirosló hunyorok szépen kisminkelték magukat a tavaszi divatbemutatóra.

Egyszer csak elértünk a Stimec házhoz, a kisvasút végállomásához. Mert olvastunk az erdei tanösvényről, azon indultunk el. Ahogy ott hasaltunk az avaron, (piros csészegombát fotóztunk) észre sem vettük, hogy az út visszafordul, s itt jöttünk rá, hogy ez az út akkor nem a forráshoz vezet. Meredek hegyoldalon leoldalaztunk a patakpartra és annak mentén értük el a forrást.

Vöröskő forrás

A látványt nem lehet szóval elmesélni, azt látni kell. Másfél méterre felbugyogó vízoszlop, ami visszahullik ernyőformában az általa táplált patakba. A vízsugárban nemcsak gyönyörködni lehetett, hanem szomjunkat olthattuk vele, verejtékünket is lemoshattunk. Ekkor ránézve az óránkra rájöttünk, hogy az „Imó” már nem fér bele az időnkbe, és ha nem a szabadban akarunk éjszakázni még a lábunkat is szedni kell a visszafelé vezető úton. Azért beiktattuk a tanösvény visszaforduló ágát is, az úton lévő táblákról magunkba szívtuk a tudományt (növény, állatvilág, geológia), de (szokásunk szerint) szemünket továbbra is a földön tartva mohák, különös formájú zuzmók, s egy piros csészegomba látványát nem lehetett megörökítés nélkül otthagyni.

piros csészegomba, zuzmó, moha

A visszafelé vezető utat a változatosság kedvéért, már nem a síneken trappolva tettük meg, hanem az erdei dózer útra kapaszkodtunk fel átkelve az Egeres patakon. Az úton dagasztottuk a sarat, s a szerpentin kanyarjai miatt, jócskán hosszabb utat kellett megtennünk. Mivel minden rosszban van valami jó, így abban reménykedünk, hogy az út mellett kinézett vargányát, rókagombát ígérő erdők, egyszer majcsak’ megtöltik kosarainkat.:-)

Hazafelé Egerben vonatra kellett szállnunk, mert a jó buszcsatlakozást már nem értük el. Kis egri séta a pályaudvarra (+ a Székesegyház esti fényben) fáradt lábainknak már meg sem kottyant. Finom egri borokról álmodozva el is határoztuk, hogy hamarosan visszatérünk ide egy városnézésre.

Otthon a fáradt vándor legfinomabb forró húslevese lett a vacsoránk.

Vasárnap délelőtt (dicsekvésképpen))) elkészítettem a „medvehagymás pocsolyában fetrengő amur szeletek trombitagombás-camembert sajtos krokettal” című opusomat :-)

Délután Lilapereszke hazautazása előtt elugrottunk Tapolcára, de ott sem találkoztunk a Tavasztündérrel, és még a hattyúk is csak fekete-fehérben mutogatták magukat a tavon :-)

Hattyúk fekete-fehérben

IV. Netgombász farsang

Történt, hogy nagypapi nicknéven egy lelkes gombász a XXI. század elején már rákapott az internetes fórumokon való gombászásra :-)
2005.10.21-i NetAcadémián tett bejegyzése a netgombász történelem kezdetéről tudósít.
„Igazából az Index gombász-fórumán résztvevők eddig magános farkasként űzték ezt a sportot. Nekem támadt az a hóbortos ötletem, hogy ne csak virtuálisan, de a való életben is ismerjük meg egymást, ezért szerveztük meg az I. Magyar Netgombász Találkozót, amely várakozáson felül sikeredett………….. Évente egyszer biztos fogunk találkozni, már szervezzük a 2.-at.”
És a netgombász találkozót követte a netgombász farsang, sorban a negyedik.
A netgombász farsang születése körül az Index Gombázós topicján már többen bábáskodtak, nagypapinak csak el kellett ültetni a bogarat a fülekbe: „Nem gondoltatok még arra - így indult a netgombász tali is :-)) - hogy jó lenne egymás után, amúgy svédasztalosan végigínyenckedni egymás kajakölteményeit? Hm...”
Aztán a forraltboros-pirogos netgombász megbeszélés nyélbeütésének megszervezése helyett Maple a világhálóba kiáltotta: „Csináljunk topik - farsangot!!! Helyet kellene találni vmi közösségi intézményben. Batyus piknik - mindenki alkothatna vmi finomat. Jelmez – gomba”.

Nagypapi idézetek sora az előzőekkel még nem ért véget, hiszen a netgombász szó is magyarázatra szorul.
„Netgombász – főnév, természetes személy, a világhálót előszeretettel használja gombásztudománya gyarapítására, tapasztalatai megosztására, általa talált ismeretlen fajok azonosítására. A netgombász rendszerint szenvedélyes fotós is, életlen képei alapján szeretne pontos fajmeghatározást. Munkahelyére érve első dolga az ún. Gombázós topik elolvasása, kollégáinak csak ezután köszön. Száraz időben eget kémlel, ilyentájt embertársaival kibírhatatlan. :-)”

E szükséges kitérők után visszakanyarodom a bejegyzés fő témájához, a Netgombász farsanghoz. A meghívó a székesfehérvári Fejér Megyei Művelődési Központba szólt, Maple munkahelyére. (Remélhetőleg a szombat délutánért járó túlóra pénzt a cég fizeti neki, s nem hivatkozik gazdasági válságos olcsó trükkökre :-).

A terem díszítése a korán érkezőkre várt, s aki bírta tüdővel fújhatta akár kettesével is a lufikat.

Mi Rizikével, Rizikemamával, Tigrinccsel a MÁV forróvonatával érkeztünk. Vagy megfagyunk, vagy megsülünk választékból az utóbbit kaptuk, s mivel a kosárkánk gombás ételekkel volt megtömve azt a peronon hagytuk, ott legalább hideg volt. Ismerve a vonatos trükkös lopásokat abban reménykedtünk, hogy a ravasz tolvajok csalinak vélik az őrizetlenül hagyott csomagot és nem lopják el:-)
Maple az állomáson várt minket kocsijával, szerencsére mind az öten befértünk, négyen lehúzott fejekkel a hátsó ülésen lapulva néztük és hallgattuk Maple-tour szolgálat idegenvezetését.
Mikorra a müviházba megérkezett minden résztvevő, az asztalok is rogyásig megteltek finom ennivalókkal, a falni vágyók gyors kielégülését Bonard késleltette a Magyar Netgombász Közhasznú Egyesület (MNKE) megalakulásáról szóló tájékoztatójával. Korgó gyomorral, éhségtől elcsigázva teljesítettük a jelenléti ív négypéldányos aláírását és perkáltuk ki az éves tagdíjat, de most már aztán irány az asztal!

Sós után, édes, egy kis emésztést serkentő pálinka, s ezt a sorrendet akár ismétlő jelbe is tehetném, csak a pálinkát cseréltem le, hol borocskával, hol szénsavas szódavízzel. Levegővételnyi szünetnél többet kellett tartani Hasandel merőkanálnyi szarvashúsos – gombás raguja után, ezután már nem sikerült legalább csipegetés szintjén végigkóstolni a legtöbb ételt, s gondolom ezzel mindenki így volt.

Ha már belemerültem az evésbe hadd soroljam fel a választékot:
Először is a gombát látott ételeket:-)

kétésfélcentiscitromosvargányáskolbászfalatokmustárosdióskolbászmártással,

spenótos zsemlegombóc tejszínes gombamártással, gombás szarvasragu cseréptálban, gombás puliszkafelfújt titkos vargányamártással,

gombakalapos töltött burgonya szalonna köntösben,

gombás sajttekercs,

rozmaringos kacsaszívvel töltött kucsmagomba, gombás töltött paprika és uborka, gombalekváros piskóta rolád, szarvasgombás vaj,

vargányás focaccia,

Váncsa szakácskönyvből készített gombás-vadhúsos egytálétel. Az édességek sem nélkülözték a gombát, legalább formájával díszítették az asztalt. 13 kanalas légyölő galóca, lekváros gomba-linzer, somlói galuska, nemisakármilyen csokis muffin, csokoládé bevonatos szív-puzzle (a két félből egy egész, ha jól összeilleszted :-) almás pite két változatban, sajtos pogácsa, mandula, aszalt szilva,

sós-falatok, torták, sütemények,

Szysssz ehető gombakertje:-)

A receptek elkövetőinek felkutatásával gyorsan múlott az idő, s elkövetkezett a tombola. Szysssz kétszer is nyert, míg, akik nem nyertek semmit (Szömi meg én ) vigasztalhattuk magunkat, hogy legalább a szerelemben leszünk nyertesek.
(Szysssz azért másnap reggel születésnapi ráadásnak nekem adta a kis zöld plüss békát, melyet gyermekemmé fogadtam :-), ezek után kikötötte, hogy akkor semmi köze hozzá :-)

Felismerési vetélkedőre szánt anyagommal - R. Sabatier könyvéből kifotózott tréfás gombaképek - néhányan körbeültük Maple laptopját, és kétszer is átpergettük a képanyagot, mert, hogy minél többször nézi az ember, annál több részletét fedezi fel a bennük rejlő sziporkázó gombahumornak.
A társaság nagy részének a farsangi jelmez készítésére nem maradt ideje, meglehet elfogyott az ötlete és még a tavalyi göncöt sem találta :-)

Megmosolyogtuk Kovlvi dédnagyapa-korabeli kucsmáját és Kasza göndör-fekete-műparókáját, hozzáillő hazafi-matricás pólójával.

A gyerekek galóca és őzlábgomba kalapos jelmezei örök darabok, nem lehet kinőni őket, csak Botit nem sikerült rávenni, hogy legalább egy fotó erejéig vegye fel a tavalyi bronzos vargánya öltözetét.
Hazafelé Homerxék a szép új autójukkal útba ejtették Bkeszit is, megszabadulva ugyan a tombolára bevitt „felesleges” tárgyainktól, mégsem üres kosárral mentünk haza, mert csomagolni kellett a maradékból, s bizony milyen jó volt másnap reggel is Nagypapi kolbásza, meg a focaccia, és hadd ne soroljam tovább, mert a végén megint éhes leszek.

Szilveszteri túr(k)ák egy baranyai kis faluban

Úgy döntöttünk, hogy nem „puccos” bálban, hanem távol a világ zajától, búcsúztatjuk el az ó évet. Így leltünk rá a neten Magyaregregyre. 4 napon keresztül nincs net, s térerő is csak a környező dombok tetején és még Magyarországról sem kellet kitenni a lábunkat. :-)

Magyaregregy madártávlatból
A Kelet-Mecsek gyöngyének nevezett falu megközelítése vonattal és busszal megoldható, bár nem éppen rövid idő alatt. Pécsett volt majd’ másfél órás várakozásunk, melyet a hideg és sötét miatt a váróteremben töltöttünk, néhány várakozó utas, és a fűtőtesten bambán időt múlató hajléktalanok társaságában. A falunéző busz Komlón is álldogált vagy negyed órát, így éppen a vacsoraidő végére érkeztünk meg a Vadgesztenye fogadóba. A buszsofőr falusi szokás szerint nem a megállóban, hanem a fogadóhoz legközelebb eső kanyarban rakott ki bennünket, még az utat is elmagyarázta, így az ismeretlen, kissé néptelen faluban könnyen megtaláltuk szálláshelyünket. Házigazdánk két szobát is felajánlott a választásra, hőigényünknek megfelelően lehetett választani a hideg és a még hidegebb szobákból, melyek valószínű a fogadó vastag fala miatt csak nehezen tudtak átmelegedni. Így aztán Szysssz hamar beleszeretett a földszinti zöld cserépkályhába, mely ontotta a meleget, kirándulásaink végén is majd mindig ott sikerült kiolvadnunk.

Azt hihetnőnk, délebbre az ország melegebb pontján mediterrán télbe érkezünk, csalódnunk kellett 12-14 fokok voltak mínuszban. Első nap Óbánya lett volna úti célunk, de a hosszú út és a közbe jött tévelygésünk miatt odáig nem értünk el. Máré váráig - a lovagvár a falu egyik nevezetessége is – a hegyoldalba vájt keskeny (de biztonságos) turista ösvényen jutottunk el.

Máré vára
Szokásos apró kis időtöltéseink (mézvásárlás, fotózás, bámészkodás, ismertető táblák elolvasása:-)) hozzásegítettek az időnk elpazarolásához, a korai sötétedés, ismeretlen út, a térképhez képesti túrajelzés változás miatt nem sokkal Kisújbánya előtt visszafordultunk.

Dér kicicomázta virágszál és szúrós csodabogyó

Ez az út pont jó volt arra, hogy észrevegyük e táj apró csodáit, kanyargó, hol befagyott, hol vígan csobogó patakokat, forrásokat, kis hidakat, zúzmarás fákat, szúrós csodabogyó bokrokat, jégcsapokat, jeges pocsolyákat, kőkeményre fagyott sáros útbordákat.
Az este programjaként a szászvári Borász Egyesület vendégei voltunk. A borozás 6 féle bor kóstolása (olaszrizling, rizlingszilváni, cuvée, chardonay, oportó és annak rosé változata, merlot) közben, (már vacsora után!) előtte és utána lilahagymás zsíros kenyeret tömtünk magunkban, hogy bírjuk a hajszát, mert a kóstolás egy borpincében folytatódott, hol lopóból, hol üvegből kerültek elő a hangulatfokozó italok, így visszamenve a borházba már a magyar nótázás sem maradhatott ki az életünkből. Éjszakára egyikünket sem kellett elringatni.

Szászvári borospince (részlet)

Második nap Sikondára a fürdő szállóba kellett menni a program szerint, lehet, hogy méregteleníteni? 5 órás fürdőjegyünket kihasználva hol úszkáltunk, dagonyáztunk, hol szaunáztunk. Két kedves fiatal kocsijába sikerült a tulajnak minket elsózni, így kihagyhattuk a pannon-volános utazás gyönyöreit. Ez a program az esti pinceszeri mulatozás után jót tett minden porcikánknak, olyannyira, hogy másnap Szysssznek még a haja is fájt :-)

Sikonda fürdő bejárata

Harmadik nap, Szilveszter napja. Délelőtt ismét kirándulni kellett (óh!). Most már nagyon meg akartuk nézni a Csepegő sziklákat, így rövidebb túra utat választottunk. Szedtük is jócskán a lábunkat. Útközben felmásztunk a Cigány hegyre és ott meglepetésként egy felújított kilátó várt minket.

Cigány hegyi kilátó

Igaz a kilátás nem a távoli tájakat mutatta, hanem gyönyörű (20 méteres) rálátás volt a zúzmarás fákra, szürke égboltra. Kisújbánya felé bandukolva majdnem belebotlottunk egy veszettnek látszó rókába, szerencsére jött egy autó, amitől megijedve elosont, pedig előtte félretartott fejjel bátran közeledett felénk. Ezt a kis falut, miután a 70-es években az üveghuták megszűntével elnéptelenedett, az új tulajdonosok mentették meg a kihalástól, a házakat eredeti formájukban újították fel. Most a déli harangszót is hallottunk, de csak egy ház kéménye füstölt.

Kisújbánya templom (részlet)

Miután megnéztük a templomot és a fából faragott szobrokat, elindultunk a kék jelzésen lefelé a Csepegő sziklákhoz. A látványtól elragadtatva kattogtattuk masináinkat.

Csepegő sziklák Kisújbányán

A hazafelé az első napon már megismert úton járva érkeztünk meg szállásunkra. Itt egy kis alvást is beiktattunk, hogy frissek legyünk az éjszakában. A nagyterembe érve a nekünk kihagyott helyre ülve figyeltük az élőzenés mulatozó, táncoló embereket. A faluból még a szállóvendégeken kívül kb. 70 ember jött el a szilveszteri mulatságra. Ezüstruhás és narancssárga inges, kisestélyis és farmerba öltözött párok, kisgyerekek és nagyszülők egyaránt jól érezték magukat. Mi, az ünnepi vacsora menüből az szilvaszószos-aszalt szilvás vaddisznó szeleteket rösztlivel választottuk a pezsgős káposztás malacsült ellenében.

Túrós és almás rétes volt a desszert. Megvártuk még a hajnali korhely levest, a terítőn kivételesen csak borfoltokat hagytunk, megkíméltük a paprikás zsírtól. Szysssz életében nem táncolt még ennyit (felkérésre kétszer is táncolt lassú számokra), mint most, - győzött az „erőszak”. :-)

Negyedik nap hajnali nyolc órakor már ébredeztünk, de házigazdánk csak 10 órás felkelést engedélyezett. 11 órakor már reggelit is kaptunk. Levezető túraként a szomszéd községbe Kárászra mentünk. Előtte megnéztük Magyaregregy híres Szent kútját (éppen nem láttunk benne még vizet sem), a zárva lévő Kegytemplom kertjében.

A kálvária szépen festett stációit végignéztük, fényképeztünk, majd az erdőn keresztül értünk Kárászra.
Az utunk nem volt festői, elhanyagolt ritkítás előtti erdők, gépkocsi kerekek nyomvonalain fagyott agyagos rögök nehezítették a járást, vigaszt csak az adott, hogy elképzeltük mi lett volna itt, ha sár van!

Kárász előtt már sokkal szebb erdők és jobb utak voltak, ezen a tájon még gombákat is láttunk – csonttá fagyva.

Vöröses kénvirággomba

kígyózó bükkfatapló

jegeskávé-barna áltölcsérgomba :-)

A kocsmában végre igazi presszó kávét ittunk, ez a kis melegség nagyon jót tett fáradt testünknek. Országúti sétával érkeztünk haza, s hogy otthon érezzük magunkat házigazdáink elfogyasztatták velünk a szilveszteri maradékot. A búcsúeste spontán alakult az emeleten. A szombathelyi kórus tagok boraikat kínálgatva maradásra bírtak bennünket, mely énekléssel, beszélgetéssel hangulatos estére sikeredett.

Ötödik nap: Busz, vonat, hazaérkezés, üres hűtőszekrény. Szysssz megfőzte az olyan jó zöldséges-kolbászos lencselevesét. Míg a leves főtt, rittyentettünk egy máztalan puncstortát, maradék rummal, mivel a lencseleves ezt megkívánta. - No, meg mi (eminens túrázósok) is megérdemeltük:-)))