2009. december 25., péntek

Kicsit megkésve a borszéki gombásztáborról… 2009. augusztus17-22

Nem éppen váratlanul, augusztus közepére tombolt a nyári aszály…. A csapadékgrafikonok tanulmányozásán túl, a magas hegyvidéki éghajlat sajátosságaiban való hitünk adták a reményt, hogy az idén dacolva a szárazsággal legalább a László Kálmán Gombászegyesület szokásos nyári táborán résztvevő gombászoknak adnak gombát az erdők Borszéken. :-).
16-án este 8-ra jött értünk Judit, vállalva, hogy alvás helyett éjszaka vezet, mert akkor kisebb a forgalom, gyorsabban odaérünk. Se Dénes, se én nem bírjuk már az éjszakázást, nem is tudtuk beígérni, hogy majd szórakoztatjuk, nehogy lecsukódjon már a szeme :-)

Hajnali ½ 8-kor érkeztünk meg a párában úszó rét szélén szinte magányosan álló „faluvégi” szállásunkra. Nem fogadtak tárt karokkal, nekünk kellett Béla bátyót kizavarni hosszas csöngetésünkkel az ágyból.
Erkélyes, mezőre, erdőre néző, szép kis szobánkban az éjszakai éber szundikálást igazi alvással folytattuk. Pár óra pihenést követően indulásra készen álltunk, hogy egy kicsit tájékozódjunk a táborunk helyszínéről, szállásadónk házirendjéről, de legfőképpen Borszék gombahelyzetéről. Házigazdánk megtudván, hogy gombászni jöttünk, sajnálkozva mesélte el, hogy tegnap kinn voltak a fiával az erdőn, néhány szem rókagombát kaptak is, de hamar feladták, nincs az erdőben gomba, szárazság van! A réten túl szép fenyves erdő látszódott, gondoltuk szétnézünk benne egy kicsit, az a biztos, amit mi tapasztalunk. A villámlátogatás nem adott okot az elkeseredésre, sőt a reggel látott hajnali pára mindenképpen biztató jelnek bizonyult. (Megfigyeltük, hogy egyetlen reggel nem volt pára a réten, akkor viszont egész délelőtt zuhogott az eső, így lett belőlünk az elkövetkező napokra „tapasztalt” időjós legalábbis az esőt illetően. :-)
S nemcsak időjós, egy kicsit botanikusok is lettünk, mert a fél szemünk azért a nyíló virágokon is rajt' volt, s a most nyíló tárnicsokkal, karcsú sisakvirággal majd' minden nap sikerült találkoznunk.

hegyi tárnicska

fecske tárnics

Szent László tárnics

karcsú sisakvirág
A már jól bevált rendszer szerint három túra közül lehetett választani minden nap. Könnyű, közepes és nehéz, ki-ki fizikai állapotának megfelelő túrát választhatott. A bökkenő csak ott volt, hogy a túravezetők mindegyikére kíváncsiak voltunk, mert a túra nekünk nemcsak a tájról, a gombákról, hanem még a helyi túravezető személyiségének megismeréséről is szól. Túravezetőink (Zsigmond Győző etnomikológiai kutatásai során megismert adatközlők, a falu ismert gombászai, sőt gombakirályai) nemcsak az ehető gombát, az erdő minden apró zugát jól ismerik.
Első napon a közepes nehézségű túrára jelentkeztünk. Autóval mentünk ki a Fülöp András patakhoz, ahol az autókat letéve gyalog folytattuk utunkat. Nácit a túravezetőnket két cél hajtotta, kilátás is és gomba is legyen egyszerre.

(Ig)Náci az egyik túravezetőnk
Végig "dünnyögte" az utat, nem értette, hogy minek maradunk le, hiszen így soha nem érünk fel a tetőre. Mondtam neki, hogy nekünk minden kis csoda számít, hiszen ezért jöttünk Erdélybe, nem lehet csak úgy elrohanni egy könnyeit hullató szegett tapló mellett, hogy ne álljunk meg lefotózni. Lassan felértünk a málnavészbe, szerencsénkre most sem málnázott medve a bokor túloldalán, pedig Náci egész úton igyekezett felhívni a figyelmünket minden apró jelére a medvejárásnak.

(Néha ez nem is volt olyan apró :-) Ezt a turistariogatót szinte kötelező gyakorlatnak tartják majd mindenhol Erdélyben a túravezetők.

Málnavész, - milyen furcsa szó, a vész számomra valaminek a vesztét, pusztulását jelenti, s valójában sűrű, bőven termő málnásba érkeztünk. Szükségét éreztem, hogy utána járjak e szó erdélyi értelmezésének és megtaláltam a megfejtést. "Az erdőirtás során a ledöntött fákról letakarított ágak, lombozat által beborított területet rövidesen benövi a málnacserje, a málnavessző, ekképpen a vész, a vessző szinonimája."

Náci észjárása szerint felfelé nem érdemes gombát szedni, minek cipeljük, ha lefelé is megszedhetjük, így hát lefelé menet már szabad volt a vásár, éppen csak az idő volt kevés rá :-)

Az igazi élményt számunkra két taplófaj (északi likacsosgomba és a szegett tapló) majd’ minden fejlődési fázisának megfigyelése, megörökítése hozta.

északi likacsosgomba bébi

ősszenő, ami összetartozik:-)



szegett tapló fiatalon

Mielőtt belemelegednék a másnapi túránk leírásába, néhány szót hadd ejtsek Borszékről, valamint a szállás-étkezés-előadások fejezetről is.

Táborunk főhadiszállása a Fitness panzió volt, itt voltak az étkezések, és egy, az építésben félbehagyott épületszárnyban a kiállítások. A tábor résztvevői vagy a kis fakulipintyós borszéki kempingben, vagy a Fittnesst környező panziókban szálltak meg.

A szakmai előadások, vetítések Borszék általános iskolájában, a frissen festett olajos falszagú (óh, gyerekkori emlékek) tanáriban délutánonként voltak. Képes visszatekintő az elmúlt évi táborokról, Zsigmond Győző Gomba és hagyomány c. könyvének bemutatója, Puskás Attila a házaink faanyagába is betelepedő, farontó gombákról- és a mi gasztronómiai előadásunk minden napra biztosították a változatos programot, aktív pihenést a délelőtti nagy gyaloglások után.

Az iskola Zimmethausen Antal nevét viseli, s ha már megemlítettem pár sort azért beidézek, e tipikus kelet európai életútról :-(

„Egy Günther Bálint nevű bécsi ember főhadi fogalmazó, majd hadi szállító, aki súlyos, gyógyíthatatlannak vélt betegségből Borszéken meggyógyult, itt tartózkodása alatt eléggé felismerte a víz kitűnőségét- rábeszélte egy rokonát, Zimmethausen Antal, bécsvárosi tanácsost, hogy vegyék bérbe és űzzenek vizével kereskedést (” A halálhoz közel álló Güntnert Borszékre szállítják, a vadonban sátrat húznak, s az, aki ekkor alig tudott egy lépést is tenni, hat heti gyógykúra után műkertet csinál Borszéken, s gyalog megy vissza Ditróba.”)….

….”Az mindenesetre tény és való, hogy Borszék újabb kori története Zimmethausennel veszi kezdetét, mivel ő volt a legelső bérlő, aki hozzáfogott Borszék fürdő és vizeinek teljesebb kihasználásának” írja Csiby Andor, 1937-ben megjelent Borszék monográfiájában. „Zimmethausen egyike volt azon Borszék rajongóinak, akiknek száma az évek folyamán egyre nőtt és nő mai napig is. Egész vagyonát Borszék fejlesztésébe fektette, egész életet töltött el szakadatlan munkásságban és kísérletezésekben, hogy aztán 1838-ban, mint a két község (Borszék és Ditró) kegydíjasa, szegényen haljon meg Borszéken.” (Csiby Andor 1937 Borszék monográfiája)

(forrás: magyar családok fórum)


Borszék a viadukttal
A húszperces gyaloglásokat helyszínről - helyszínre, nem mindenki fogadta kitörő örömmel, főleg idősebb gombásztársaink nem, autóval érkező társaink igyekeztek ezen a gondon enyhíteni, Győző reggelenként, taxisként fuvarozta a családokat oda-vissza, több kört is megtéve.

Győző és Béla
A könyvbemutató több volt szimpla ajánlónál, Győző nagyon személyes hangvételű vallomásai pályájáról, a könyv megjelenéséig megtett gyűjtőútjairól, találkozásairól az adatközlőkkel igazán nagy élmény volt számomra, fel is merült bennem, hogy én miért nem lettem etnomikológus? :-)

A már-már elvetemültnek tűnő próbálkozásaink, hogy az emberek használják a gombát fűszernek, párosítsák gyümölcsökkel, Uram bocsá’ akár édességnek is, csak néha és utólag igazolják, hogy érdemes elhinteni a magot. Kriszta örömmel újságolta az idén, hogy a tavalyi előadásunkon hallott puliszka-gomba párosítást francia vendégeinek tálalta, a vendégek nem győzték dicsérni és felfalni, e fenségesnek minősített ételt. Előadásunk után Dénes kapott egy férfias megjegyzést, „Déneském, igaz te nem úgy teszed az asztalra az ételt otthon, hogy nesze itt van b+ és zabájjjj?” - Azt az ételt, amit nem gyors vágtában csap össze az ember, azt biztos nem.

Következő napi túránk a „Csontok” hegyoldalban volt, melyet Farkas Aladár tanár úr, Borszék helytörténésze vezetett, beugróként, mert az egyik túravezetőnk lesántult.

Farkas Aladár túravezető, helytörténész, tornatanár.

Ez a túra a délelőtti eső miatt délután indult, itt sikerült már vargányákat is találni. De legjobban a vastag mohapadokon termő gombáknak, a farkasboroszlánnak és annak örültem, hogy Aladár értőn fogadta, mind a lassabb tempót, mind a fotózás miatti lemaradást, sőt szívesen vette, ha az általa nem ismert gombákat megbeszéltük. Végig szemmel tartotta a társaságot, ahogy egy tanárbácsinak illik is a gyerekeket :-)

A túra végén finom áfonyapálinkát kaptunk jutalmul, a csapat teljes létszámban, időben hazaérkezett vacsorára.

Paprika Borszék gombakirálya

Harmadik nap Paprika (Borszék gombakirálya) túrájára mentünk, melyet közép-nehéznek hirdettek. Ezen az úton több helyen megtaláltuk a narancssárga kocsonyagombát, sőt még a csípős parásgerebent is, egy tarvágáson az út szélén lúdtojásnyi óriás pöfeteget leltem.

óriáspöfeteg bébi :-)

1300 méter magason a Nagy Bükkhavason.

A hosszan tartó, felfelé meneteléshez egy kis erőgyűjtésre is szükség volt, kis pihenő után végre lombos erdőbe érkeztünk. A szép, vastag bükkfák törzsein már ott virítottak a gyűrűs fülőkék, a kidőlt, korhadt fákon „fa tölcsérgombák” (Ossicaulis lignatilis), idő nem volt az alaposabb körülnézésre, mert rohanni kellett fel a tetőre. Felérve egy órát kaptunk gombagyűjtésre. Megkértem Paprikát hadd menjünk vele, félvén a medvétől is (mert persze most sem maradt el a medveriogató), félvén az eltévedéstől, hogy nem érünk esetleg vissza időben, és nagyon röstelltük volna, hogy ránk kell várnia a csapatnak, mert felfelé bizony mi voltunk a sereghajtók :-(

"Fa tölcsérgomba" Ossicaulis lignatilis

Gyűrűs fükőkék

Ez a gombászás számunkra több okból is felejthetetlen maradt. Paprika úgy szökdécselt a zsombékokon a gumicsizmájában, ahogy illik egy képzett gombakirálynak, mi beleragadva, hol bokáig, nem ritkán térdig a mocsárba csak arra ügyeltünk, nehogy szem elől tévesszük, kit érdekelt akkor a gomba? :-) Időnként megvárt bennünket és mondta, hogy akkor most megmutatja nekünk az erdő lelkét.

Ime, az erdő lelke:-)


Hát ez egy több méter hosszú rókagomba telep volt, engedte, hogy szedjünk belőle, s amit mi sárosnak vélvén helyén hagytunk, értetlenül csodálkozott rajta, hiszen az is jó és szedte a szatyrába serényen. Aztán mutatott egy irányt, hogy merre menjünk, s mondta, hogy majd összetalálkozunk. Na ez volt a csel, a másik lelkét az erdőnek már egyedül akarta meglátogatni:-), dolga végeztével csak megkeresett újból minket. A harmadik lelkét az erdőnek sajnos társaink találták meg, ekkor találkoztunk ugyanis a többiekkel, akik éppen végeztek Paprika hőn áhított rókagombáinak gyilkolászásával.

Ekkor Paprika megkönnyebbülve megléphetett mellőlünk, és mi is jobban szétnézhettünk a maradék kevés időben, hogy milyen gombát lehetne itt a rendes erdei úton sétálgatva találni. Itt leltem életem első sötét tinóruját, amelyet Magyarországon régóta szerettem volna megtalálni.

Lefelé nemcsak a kilátásban, hanem a nyíló hegyi tárnicskák látványában is gyönyörködhettünk. Fáradtan és késve értünk az ebédre, nem akartunk hinni a szemünknek, egy darab 10X10 cm-es gombás pizzát „löktek” elénk. Egyet nagy protekcióval még sikerült kikönyörögnünk, de a mai napig nem értjük, hogy mire volt jó ez a nagy spórolás, mikor másnap, sőt harmadnap is kínálgatták a maradékot, hogy együnk belőle. Nekünk nem volt hazai szalonnánk, mint Árpinak, aki minden ebéd után tudott belőle pótlásként falatozni :-) és ekkora túra után több kalóriára vágytunk.

Két étellel azért elégedettek voltunk, az egyik a tökvineta, a másik pedig a tökös-málnás lekvár, na ezek tök jók voltak :-)

Másnap már a szokásos szabadprogram következett, mindenki arra ment, ahová akart. Voltak, akik a Szent Anna tóhoz, Békás szoroshoz mentek, voltak, akik megkísérelték megmászni a Csalhót, sőt Pál-Fám Feriék egy légvonalban közeli, de valójában hosszas autózással elérhető lápra mentek gombászni, ahol 4 ritka parásgereben fajt is találtak, sajnos ebből mi kimaradtunk. Mi délelőtt Borszéken – Farkas Aladár értő kalauzolásával - körülnézhettünk, Medve barlang, Jégbarlang, ivókutak végigjárása volt a program.



Az ivókutak egyike a Kossuth kút.

Voltunk a borszéki víz újonnan épült "múzeumában" is.

Megnézhettük a hajdan volt szép fürdőtelepet, borzonghattunk a pusztulás láttán, de bíztató jeleit is láthattuk a "felépülésnek".

A tábor ideje alatt gombák szépe verseny is volt (sajnos, csak az első nap, pedig olyan jó játék).

Dénes a narancsszínű enyves-korallgombával indult, s méltán ért el első helyezést, hiszen a földből kiemelve, nyakán egy kis mohakoszorúval, akár egy mini virágkötészeti remekműnek is beillett volna ez a gomba.

narancsszínű enyves-korallgomba élőhelyén

A győztes gombák a kiállító asztalon: (I. helyezett narancsszínű enyves-korallgomba, II. helyezett ízletes vargánya, III. helyezett cserepes gereben).

És a győztesek a dobogón

Szinte hagyomány már, hogy Fekete Oszkár szarvasgombász is egy estére a tábor vendége. Most egy nagyváradi kutyás-szarvasgombás keresést bemutató (oktató)filmet láthattunk. A vetítés utáni kérdezz-felelekből megtudhattuk, hogy verik át az éttermekben a gombához nem értő szakácsot, és ennek folyományaként a vendéget a gyenge élvezeti értékű, nyári szarvasgombának eladott, arra csak hasonlító, Kínában termő szarvasgombával.

Fekete Oszkár Zsigmond Győzővel

Balról Sankó az informatikus, "Hejce" és a háttérben Pál-Fám Feri a tábor szakmai záró rendezvényén.

A tábort tábortüzes búcsúesttel zártuk. Megható és felejthetetlen volt "Hejce" holland gombásztársunk, kedves akcentussal elmondott költeménye:Tedd a gombád kosaramba, Mintha gombád gombám volna...(József Attila Tedd a kezed ..) átköltése, gombász módra:-)

Egy nappal tovább maradtunk, mint ahogy a tábor befejeződött, ezt már előre elhatároztuk, és lerendeztük a házigazdánkkal. Ekkor felkerestünk néhány gombázós helyet, amelyeket megismertünk, hátha tudunk hazavinni egy kevés rókagombát, ne kelljen már az úton az agyonáztatott rókagombát megvenni, mert ugye egy gombásztáborból illik gombával hazaállítani.

Most kedvünkre bogarászhattunk, Dénes megtalálta a még nyíló egyvirágú körtikét, talált kétszergyűrűs tölcsérgombát, én az ibolyás rókagombáimnak örülhettem.

Ibolyás rókagomba

kétszergyűrűs tölcsérgomba

bíbor galóca

lucosban termő rókaszínű érdestinóru (Lecinum vulpinum)

egyvirágú körtike
Judit szinte pihenés nélkül tekerte le a hazafelé vezető utat, köszönettel tartozunk neki mindenképpen, de legfőképpen az erdélyi túratársaknak és a csodás természetnek a sok szép élményért.

„Szebb és minden tekintetben érdekesebb vidéket alig lehet elképzelni Borszék környékénél; mintha a mindenható természet egy varázskertbe akarta volna foglalni az isteni jótékonyság e helyét, hogy azt ne csak hasznossá, hanem gyönyörködtetővé is tegye.” – írta Báró Orbán Balázs.


Jövőre kedves erdélyi barátaink, akkor Árkosra fel !!!!!

Nincsenek megjegyzések: