2010. január 13., szerda

Szilveszter Somogyban, újévi gombászással.

Budapest, Kelenföld, Székesfehérvár, Lepsény, Siófok, Sióvölgy, Siójut, Ádánd, Som-Nagyberény, Daránypuszta, Bábonymegyer, Tab, Kapoly, Somogymeggyes, Karád, Andocs, után Bonnya következik:-).
A kanizsai gyorssal és Siófok-Kaposvár közötti piroskával sikerült eljutnunk Bonnyára, e kis somogyi zsákfaluba, hogy az év végét flancosabb nevén, a Somogy Kertje Üdülőfaluban töltsük.
Előző nap néztük meg az ajándékba kapott DVD-t, Janisch Attila hosszú, de unalmas filmjét egy gyilkosságról, a Másnapot. Sötétedésre értünk Bonnyára, s kiszállva a vonatból mind a ketten a film hatására arra gondoltunk, hogy akár kóborolgathatnánk mi is épp eleget itt e pusztán tanyáról tanyára, míg megtalálnánk a szállásunkat.
Igazán kedvező szolgáltatásban volt részünk, vendéglátóink itt a vonattal, busszal érkező gyalogos vendégek elé ingyé’ kimennek autóval, ami nem is a 4 km-es táv miatt volt barátságos húzás, hanem inkább a sötét, sáros, ismeretlen út miatt.
Megérkezvén elfoglaltuk tetőtéri szállásunkat, a „Nagyház”-ban, az 5. számú, „Csodabogyó” jelű szoba jutott nekünk, melynek ablakai a közeli lovas telepre néztek.


Szépen kicsípve magunkat, vonultunk le a központi épületbe, ahol az étteremben kezdődött a szilveszteri mulatság. A pincér felkísért a galérián lévő asztalunkhoz, itt már finom Isten hozott pálinka várt ránk. Az elején kicsit sajnáltuk, hogy le-föl járhatunk majd tányérjainkkal a csigalépcsőn egész este, de végül is egész jó volt, páholyból nézni a vigasságot.
Felkészülés a mulatozás és falatozás dokumentálására :-)
a szilveszteri menű
kicsit megártott a pálesz
A táncparkett
Csodák csodája, Dénes többször is rávehető volt egy-egy táncra, (nem) csak azért, hogy legalább szemét legeltethesse tovább a megrakott büféasztalon, ha már több nem fért belé :-)

Az éjféli pezsgős koccintás utáni lencselevest, virslit, tombolát még megvártuk aztán teli hassal megpróbáltunk nyugovóra térni, mert a másnapra tervezett kiránduláshoz korán akartunk kelni – sikerült!
Már otthon elterveztük erdők felderítését, még az esti érkezésünkkor kaptunk a tulajdonostól két térképszelvényt a sárga sáv jelzéses turista útvonalról, mert Somogynak erről az észak-keleti részéről nem sikerült térképet vennünk sehol.
Mivel szilveszter éjszaka zuhogott az eső, az úton akkora sár volt, hogy kénytelenek voltunk lemondani tervünkről, mert azt csak gumicsizmában lehetett volna megvalósítani. Nyakig sárosan csak a házunk mellett lévő istállóban láttak volna szívesen minket. :-)


Elmentünk az új kőkeresztig, közben apró borostyán szegfűgombákat is találtunk, a szürke, a felhőkön alig átszűrődő napfénytől fátyolos időben színeket, csak a zsidócseresznye lampionjai és a fákon lévő zöld zuzmók hoztak képeinkre.



zsidócseresznye lampionok
Az év első gombája: borostyán szegfűgombácska (M. epiphylloides)
Jelen és a múlt találkozása
Illetve az új kőkereszt mellett feküdt a fűben a széttört régi, vörös kereszt, mellyel Bonnya is büszkélkedhetne idegenforgalmi látványosságként, (ha megmentik, netán felújítják), ahogy a közeli Andocs az öltöztetett Szűz Mária szobrával.


A faluban, ahol a megvásárolt házakat szépen felújítják
vagy veszni hagyják :-(
A délutáni kemencés program meglepetéseként mennyei sült gesztenyét falatozhattunk, felemlegetve a mi hogyan szoktuk sparheltes módszert, és a legújabb retro utcai gesztenyeárusok elképesztő árait.
Este a változatosság kedvéért a gesztenyével még mindig eltelve csak azt tudtam megállapítani, hogy mennyit nem bírok enni az újabb csodálatos étkekből, kezdődő gyomorrontásom megálljt parancsolt. Dénes jobb játékos, a kóstolgatást szépen, komótosan, tervszerűen hajtotta végre, igazán kiélvezte az evés örömeit.
Két fiatal lány hastáncos műsora volt az esti színes (zöld-arany és bordó), sőt jósláshoz is lehetett volna sorba állni, de ehhez már nem volt türelmünk.
A következő nap programjai ismét házhoz kötöttek bennünket. Reggel ½ 7-kor nagy nehezen, de megtaláltuk a házat, jobban mondva az ólat, ahol a disznóölés tartozékai, kés, lavor és 4 markos legény, mind együtt voltak. Az állatvédőktől jöttünk köszöntésünkre, csak odaszóltak, hogy akkor jöjjek megfogni a disznó első lábát, az mindig az állatvédők dolga :-)
Négy ember húzkodta ki az ólból szegény jószágot, hogy pár perc múlva beléfojtsák a visítást, és friss vérét a lavorba csurgassák. Az állat perzselése, feldarabolása, a hurka-, kolbász készítése, meg ami hozzátartozik e spéci magyar „eus” disznóvágáshoz, mind előttünk és velünk folyt.
tisztító eszközök :-)
Megperzselve, letisztítva
Az egyik vendég, Marek a lengyel „mazuri ember” lett a böllér segédje, lévén gyógytornász vállalkozott a lábak pontos helyen való elmetszésére, s aztán csak úgy spontán, majd minden mozzanatnak főszereplőjévé vált. Kedves akcentussal, humorral kommentálta a soron következő véres eseményeket.
A megperzselt disznófül kóstolása
A perzselés után lengyel szokás szerint a disznó lehúzott körméből, mint „kupicából” kínálta a pálinkát, de sok hívőt nem sikerült szereznie ehhez a mutatványhoz.
A fakeretre feszített disznóból a böllér a gyomor és a belek kifejtésekor fára aggatta a „necc hálót”, (népi neve a sertéshálónak) mely tényleg egy mintás függönynek nézett ki. Rögtön az elkészítés módját is megtudhattuk ennek a somogyi specialitásnak, igen nagy becsben tartják ezt az ínyencséget, a felszúrt karajba kolbászt tesznek, evvel a hálóval beborítják és úgy sütik meg.
a necc
Reggelire frissen sült hagymás vért, és resztelt májat „kellett” enni, majd folytatásként hol pálinkát, hol forralt bort inni, végezetül pedig a készülő kolbász és hurka masszából nyalakodni, jobban mondva el- és felismerni az ízeket, amit az összekeverés során hozzáadott fűszerekből úgy frissiben ki lehetett már érezni.
Így készült a tüdős-rizses hurka
Erős paprikáért az egyik szakácsnő szaladt haza, mert nem tudta volna elviselni, hogy az kimaradjon a kolbászból. (A szakma becsülete ilyenformán is létezik Bonnyán!) Kell-e szerecsendió vagy nem a kolbászba, mindenesetre egy kicsi került belé, s az is kiderült, hogy szokták becsapni a polgármestert, akinek akkor szólnak, hogy jöjjön kóstolni, amikor a só még csak a tetején van a húsnak, nincs belekeverve a masszába, hadd jöjjön rá a frász, hogy elsózták a kolbászát :-)
Közben a délelőtti program részeként, a szerencsehozó madárröptetéshez megérkezett Krekács Zoltán madarász (faládikában utaztava a baglyát, héjáját és solymát).
A héjával kezdte az udvaron, s a hívó füttyre visszatérő madarat friss naposcsibe darabkákkal jutalmazta, mely már a disznóvágáson edzett lelkünknek, meg se kottyant - a kis véres húscafatkák látványa nem borzasztott el senkit. Aztán következett a bagolyröptetés, de sólymát már az ebédlőben mutatta meg nekünk, a nagy szél miatt nem akarta ezt a madarát reptetni. Kérdezhettünk tőle sok butaságot, hogy milyen „gyerekkori” betegség okozta e madaras szenvedélyét (- valószínű egy szélütés:-). Hogy mutatja ki a madár a szeretetét (egyszer ölébe repült a héjája és, mint fajtársának udvarolt neki :-). Krekács Zoltán kenyerét is a madarakkal keresi, ő az egyik madárijesztő a Ferihegyi reptéren (pontosabban a vadászmadaraival riasztja el a madarakat a felszálló gép hajtóműve elől.)
Délutánra a kemencében langallót sütöttek. Azt sem lehetett kihagyni, de csak módjával kóstolgattuk a fokhagymával és tejföllel megkent negyed darabokat, tartogatva a helyet gyomrunkban a disznótoros vacsorának.
Most így megemlítve is összefut a nyál a számban, ahogy a disznótoros vacsora ecseteléséhez értem. Orjaleves, főtt hús paradicsommártással, kolbász, hurka, hájas sütemény, kevéske pörkölt galuskával ráadásnak, csak ennyi volt az esti kapacitásunk:-). (a kínálatban volt még sajtos sertéspecsenye és töltött káposzta is) Ilyen finom paradicsommártást és hájas süteményt még életemben nem ettem (még otthon sem:-).
A vacsora végén hatalmas tapssal köszöntük meg a főszakácsnak és a szakácsnőknek a háromnapos „duhajkodást”, mely „nagyferósan” nekik munkával, nekünk szórakozással és pihenéssel telt. A köszönetben részünkről benne volt, hogy megúsztuk az otthoni mosogatást, és azt, hogy a harmadik nap végére már a nadrágunkat is alig tudtuk begombolni. (Lesz ennek még böjtje!:-). Dénes a szilveszteri vacsorán beleszeretett az erdei gombás libamájpástétomba cseresznyelekvárral, s a reggelikhez felkínált maradék pástétomból mindig feltöltötte magát.
A disznótoros vacsora után karaoké volt, ami egyáltalán nem volt oké :-)
Halvány fogalmunk azért volt erről a társas éneklési formáról, de hogy ennyi hamisan, mindenféle gátlás nélkül éneklő embernek sikerült a mikrofont magához ragadni, nekünk már fájt. Amíg bírtuk cérnával hősiesen elviseltük, reménykedtünk egy darabig hátha lesz jobb is, de feladtuk, inkább eltűntünk a színről. Ez a picike rossz élmény szerencsére nem írta felül a sok jót, tanulságnak jó volt, hogy zenéhez kicsit is értő ember jobb, ha kerüli az ilyen alkalmakat:-).
Másnap a búcsú disznótoros reggelin, a fokhagymás abált szalonnát, kolbászt és hurkát vétek lett volna kihagyni. A nagyon baráti áron megrendelt disznótoros csomagjaink átvétele után a „takci” előállt,hogy kivigyen minket az állomásra. Mivel jó korán megérkeztünk várhattuk a vonatot a csikorgó északi szélben, mint a megváltást. A gépkocsivezetőtől megtudhattuk, amire nagyon is kíváncsiak voltunk, hogy van-e jó erdő Bonnyán, ahol nyulicát és vargányát is lehet találni. Biztosított róla hogy van, sőt belekezdett az idei nyár gombászkalandjainak elmesélésébe is, aztán már csak azon sajnálkoztunk, hogy az út, gépkocsival túlságosan rövidnek bizonyult az élmények részletezésére.

Búcsú Bonnyától a vasútállomáson.
Szó, mi szó, könnyű hozzászokni a jóhoz. Ma már a múlté Bonnya, elmúlt a vég nélküli eszem-iszom, dínom-dánom, jöhetnek a hétköznapok, (picinyke aszkétizmussal) :-)))

2 megjegyzés:

Márta néni írta...

Nem vesztett fényéből még így két hét mulva sem. Igazi ínyenceknek való hely, még ha a világ végén van is. (vagy éppen azért?!) A necchálót ismerem, nem csak erre jó, de lefagyasztva a karácsonyi pulykamell is jó benne sütve, nem szárad ki. Sajnálom, hogy már nem lehet kapni a sima hentesboltokban, csak öléskor jut hozzá az ember.
De elmennék ide rókagomba idején!

lilapereszke írta...

Én most hallottam életemben először erről a disznó alkatrészről és még kapni is lehetett a hentesnél? :-) Azt írja a net: "A sertéshálóba burkolt húsok nem száradnak ki, szaftosak és ízletesek maradnak, megtartják a formájukat és nem utolsó szempont, hogy gyönyörűen pirosra sülnek." Még azt is írják sok helyen tévesen, hogy a sertés hashártyája, de én tudom, hogy nem az, mert kiképeztek engem alaposan Bonnyán :-)