Gombásztábor Gyimesbükkön 2011. augusztus 12-17

Ha Erdély : akkor szultángomba

Azaz kétszergyűrűs tölcsérgomba
(Catathelasma imperiale)

Az utazást illetően biztos csúcsot döntöttünk! Az internetes útvonaltervező Budapest és Gyimesbükk közötti gépkocsival megtett távolságra 743 kilométert és 9 óra 28 perces utazási időt írt. Gép tervez, ember végez. A hajnal kettes indulást Éva találta ki, hogy legalább Magyarországon kikerüljük a haladást lassító nappali forgalmat. Éjjel egyig aludtunk egy keveset, de kettőkor már a kapuban startra készen vártunk az indulásra, és este 9-re meg is érkeztünk Gyimesbükkbe. 

Ha Erdély:
akkor barna galóca (Amanita regalis)

Ezek után úgy tűnik, nem célravezető komolyan venni a Google útvonal tervezője „becsült” adatait. Az eldugott útjelző táblákat sokszor nehezebb volt meglátni, mint a bokor alján rejtőzködő gombát és akkor még meg sem említettem a lezárt vasúti sorompók előtti hosszas várakozásokat sem. Csak saját magunk megnyugtatására írom le, hogy a visszafelé úton Barna bácsi (erdélyi gombásztárs) felvezetésével jöttünk Nagyváradig és így is csak 1 órát sikerült lefaragni menetidőnkből!!

A megérkezést követő vacsora után ájulva zuhantunk ágyunkba a fáradságos utazás után, de másnap reggel a túrára való készülődés izgalmai hamar kipattintották szemünkből az álmosságot. Szállásadónk a panzió vezetője Deáky András figyelmeztetett, hogy csak ásványvizet igyunk, mert érzékeny gyomrúaknak mind a forrásvíz, mind a csapvíz megárthat (megemlítve a vizekben található hírhedt kóli baktériumot). Bíz’ Isten sem én, sem a másik négy nőnemű gombásztársam, nem feledkezett meg a figyelmeztetésről! Az első napi túrán nemcsak gombával, hanem valószínű, hogy az említett baktériummal is sikerült találkoznom. Ennek köszönhetem, hogy hosszas émelygés után a szabadban, guggolva alul és felül egyszerre sikerült megszabadulnom a reggelimtől, mindezt fájdalmas görcsök, izzadás majd hidegrázás közepette. Dénes mesélte, hogy mikor leért a meredek domboldalról, keresett a már lent ácsorgók között, de intettek, hogy én amott a bokor mögött ücsörgök, mert elkapott a turistabetegség. Hazaérve az ebéd helyett inkább az ágyamban való didergést választottam délutáni programként. Gyógyulásomat az üzenet, hogy szükség volna rám a gombahatározásnál - segítette elő. Dénes meg is jegyezte, hogy minő csoda, az ilyen betegségre egyetlen gyógyír a gombahatározás. :-)

(Hogy visszanyerjem a kondimat, ettem egy tányér üres puliszkát, ittam e bajt gyógyító teát és jobb híján egy üveg sört is elkortyolgattam, csakhogy ki ne maradjak a jóból.)

A túrákon javarészt luc- és jegenyefenyőkkel találkoztunk. (Pedig Orbán Balázs még arról írt, hogy közép-Gyijmes-Lok végénél a völgyben néhány óriásnagyságú bükkfa magaslik fel: bükkreng (így hívják a csángók a rengeteget) volt, mely az itt kezdődő Gyimesbükknek nevét adta. A vidék itt sokkal vonzóbb küllemet ölt, minek fő oka abban van, hogy a hegyek e tájat nem kopárosították el, hanem minden oldalról szép fenyves erdők által árnyaltatnak.”

Látkép a Kárentáról

Első napi túránk (s nemcsak a miénk) majdhogynem gombátlanra sikerült. Túravezetőnket követve felkapaszkodtunk a meredek kaszálón, az erdőbe bemenni nem lehetett, járhatatlanul meredek és szakadékos volt. A szusszanásra szánt időkben (bevárva a lemaradókat, vagy a gombaszedéssel próbálkozókat ) vicceket meséltünk egymásnak. A tábor legjobb vicce: A cigányt megpróbálják rávenni, hogy dolgozzon, válasszon már magának valami kereső foglalkozást Gyimesbükkön. Először megmutatják neki a kapálást. Mondja a cigány: hát ez nagyon csúnya, mocskos munka, ezt nem szívesen csinálnám.

Mennek tovább és mutatják neki a kaszálást. Nézi a cigány, majd azt mondja: Hát ez nagyon szép munka, ez nagyon tetszik, ezt egész nap elnézném.

Az útközben, akinek nem volt túrabotja, „csináltatott” magának a derék férfiemberekkel, (néhány mogyoróbokor látta ennek kárát), hogy a meredek domboldalon biztosabban fel- és le tudja magát küzdeni. Miután e helyet nem éppen gombászásra teremtette a Jóisten, szép lassan leereszkedtünk a legelőkön, szelídebb lejtőket választva. Utunk végén az egyik kaszálón, az erdő szélén lévő mohában nedűgomba arzenálra bukkantunk (kúpos-, piruló-, sárga-, tölcséres- nedűgomba), így legalább nem üres kosárral tértünk haza. A távolabbi, autóval megközelíthető helyen túrázók szerencsére megmentették a helyzetet, azon a tájon, legalább szép számmal akadt gomba. (Igazán nem is bántam, hogy így alakult a helyzet, azt az érzést, ahogy a hegygerincről láthattuk a völgyben meghúzódó falut, őrházat, patakot, nem pótolta volna néhány vargánya megtalálása sem. 

A sok fejtőrést okozó piruló nedűgomba
Hygrocybe ovina

piruló nedűgomba Hygrocybe ovina

A mohában talált fekete színű nedűgomba meghatározása két napig váratott magára. A nedűgombás határozókönyvben egyetlen olyan fekete kalapú, fekete éllel kihúzott szürkésfehér lemezű gomba nem volt, melynek leírása e gombára ráillett volna. Az egyik délután lehetőség volt arra, hogy a táborban készített képeket felvigyük Győző számítógépére. Amikor megláttam a számítógép monitorán az említett gombáról készített helyszíni fotómat, szóltam Feriéknek, hogy nézzétek, ez a gomba a helyszínen vörösödött, csak mire az asztalra került, vesztette el e fontos határozó bélyegét és vált a lemez éle feketévé! Ekkor Lajos elővette és felcsapta a nedűgombás könyvet a Hygrocybe ovina (piruló csigagomba)  képénél és mindnyájan nagyon örültünk e véletlennek, melynek köszönhető e Európa szerte nagyon ritka nedűgomba meghatározása. (Előzőleg Viktor nem talált spórát a gombában, emiatt is akadt el a határozás.)  

Terjengő kocsonyásgomba (Sebacina epigaea)

A másik új gomba, amit megismertem Erzsike előadása után mutatta meg magát a természetben. Az egyik közös túránkon Erzsike szólt nekem, hogy nézzem mit talált Manyi, a „Sebacina” gombát, melyet a mikorrhizás gombákról szóló előadásában megemlített. Úgy látszik, az emlegetett szamár, mely mindig megjelenik, esete, újból igazolásra került :-)

E Sebacina epigaea (terjengő kocsonyásgomba) meghatározása nem okozott gondot a fiúknak szerencsére.

Második nap Borospatakra mentünk, autóval megközelíthető túrára. A túravezető ifjú ember tempóján láttam, hogy ez nem éppen fotózásra alkalmas tempó, így Dénessel a hegy másik oldalába indultunk, külön a csapattól. Mire megtaláltuk a jó gombatermő Kánaánt – ( rókagombás, vargányás, szultángombás, azaz a kétszergyűrűs tölcsérgombás ) addigra letelt az idő, s indulni kellett visszafelé. Ez a falu volt az egyik leggyönyörűbb a látottak közül Gyimesben. Régi faházak, a hegyoldalban legelő állatok, üde kaszálók, látható lenyomatai a változatos, nehéz, de szép paraszti munkának. 

Az összeláncolt szénaboglya

Elindul a szénaboglya :-)

Mondják arrafelé, hogy a csángó fejen állva kaszál! :-) A meredek hegyoldalon, akrobata mutatványnak tűnik a kaszálás. Az egyik láb mélyen lenyújtva, a másiknak a térde csaknem a vállnál, miközben a lendülő kasza alatt halomba dől a levágott fű. A megszáradt szénát már a munkamegosztás más szereplője gereblyézi össze, készít belőle boglyát, melyet lánccal összefog, a boglya elé fog két lovat, azok húzzák le a szénát a völgybe.

Harmadik nap kiscsoportos túrán voltunk, ugyanis a közeli erdők egyikébe csak öten indultunk a túravezetővel. 

Sárga szegfűgomba
(Xeromphalina campanella)

Keményburkú galóca
(Amanita magnivolvata)

Már előre mondtuk aznapi túravezetőnknek Zolinak, hogy ne csinálja, hogy ne találjunk gombát, mint az első nap! :-) És nem csinálta :-)))  Gomba is akadt, idő is maradt betelni a táj, az ezeréves határ, és a távoli hegyek látványának szépségével.

Piruló csigagomba
(Hygrophorus erubescens)

Gyimesbükk

Borospataka

Utolsó nap a dévai Corvin kiadó igazgatója meghívott minket a Hidegségbe puliszkázni, s nem utolsó sorban gombászni. Itt idős lucos-jegenyefenyő elegyes erdőben szép számmal galambgombát lehetett szedni, de sikerült ánizsszagú gerebent (Hydnellum suaveolens), ánizsszagú pókhálósgombát (Cortinarius odorifer) is lelni.

Jegenyefenyves gyökeresfülőke
(Xerula melanotricha)

Narancsvörös kocsonyásgomba
(Tremiscus helvelloides)

A medvegombák (ízletes vargánya) sem maradtak a mohában, volt lucfenyvesi, jegenyefenyő rizike, s a tehenek járta út szélén ott virított a fehér májvirág.

Fehér májvirág (Parnassia pallustris)

Ezt a csodát már nem is reméltem!

A nap fénypontja a Fatányéros vendéglőben elfogyasztott isteni puliszka volt. Karcsi már odaérkezésünkkor megbeszélte, hogy 1 órakor jövünk, s mire az asztalhoz leültünk ott állt kis bográcsban életem második legjobb puliszkája, mely olyan laktató volt, hogy a búcsúvacsorából is csak keveset ettem, az ebédet pedig kihagytam.

Rakott puliszka a Fatányérosban 

 Esténként vacsora után gombákról szóló előadásokat hallgathattunk. Az apró tömlősgombáinkból összeállított anyagot vittem el az előadói felkérésre, bakit csak a tömlősgomba szex (na jó, nemzedékváltás) résznél ejtettem, de J. Erzsike tanárnővel átbeszéltük, s mostanra - ha minden igaz -, már pontosabban el tudnám a menetét mondani. Az előadásban szereplő gombák fotói koprodukcióban készültek (Vali, Ancsa, Dénes és az én képeimből állítottam össze az anyagot), hogy bemutassam erdélyi gombásztársaimnak, milyen szín és formagazdagság jellemzi e étkezésre kis termetük miatt (is) alkalmatlan gombákat (100 termőtest tenne ki egy falatot:-). S azt is, hogy miként lehet már szinte hóolvadás után azonnal a fényképezőgép makro funkciójával, avagy előtét lencsével gombászni. 

Ha Erdély:
akkor ibolyás rókagomba
(Cantharellus amethysteus)

A hazafelé vezető úton támadt Pali ötlete, hogy ebédet rendel a feleségétől nekünk Nagyváradon. És már megint az erdélyi emberek vendégszeretetével szembesültünk, melyet ezúton is köszönünk Karcsinak és Palinak is. Nagyváradra érkezésünkkor este 6-kor igazán jól esett a finom vacsora, hiszen többször is megálltunk útban hazafelé, de egyszer sem azért hogy együnk is valamit. (Mustráltuk az út szélén árusított rókagombákat, hátha tudunk venni egy kóstolásra valót, de nem találtunk vásárlásra érdemes alapanyagot, minden árus áztatja a rókagombáját, így csak copfba font lila hagyma füzérekre tudtuk maradék román valutánkat elkölteni.) 

Az éjszakai hazaúton Évát csak csodálni tudtam, hogy bírja ezt a maratoni vezetést, én nézőként is belefáradtam.

Köszönettel tartozunk Évának hogy autójával könnyebbé tette számunkra az eljutást és, hogy vigyázott ránk. Erdélyi barátainknak és a természetnek köszönet az élményekért, melynek csak kis morzsája e bejegyzés.

Felnőttkorom legszebb nyara :-)

Miután gyerekkorom legszebb nyara soha sem volt, így most nosztalgia bejegyzésről szó sem lesz. :-)

Gazdasági válság idején adatott meg először, hogy a magam kedve és igénye szerint töltsem el 23 napos szabadságomat.

2011. július 22-én pénteken, már hátizsákkal mentem dolgozni, hogy a munkaidő végeztével Miskolcra utazhassak.

Sürgős megnéznivaló akadt a Sebes vízen, hiszen Béla a miskolci gombászoktól küldött egy kéregtapló fotót, melyen egy általam régóta keresett olívzöld csészegombácska (Catinella olivacea) gomba körvonalaira emlékeztető kis jószág volt látható. Valival megbeszéltük, hogy a gombával való személyes találkozás érdekében első utunk a Sebes vízhez vezet. Erről a kalandról a miskolcigombasz.hu szólástér rovatába részletes leírást írtam már, most nem ismétlem meg. kattints ide, ha gondolod, hogy érdekel :-)

Olívzöld csészegombácska (Catinella olivacea)
puha kéregtapló bölcsőjében

Az olívzöld csészegombácska expedíció végeztével Dénessel folytattuk utunkat, sajnos Valinak szűkre szabták az eltávozási engedélyét :-). Garadnáról Szentlélek felé indultunk el. A Turista Pantheonnál nem találtuk a turistajelzést, toronyiránt elindulva ott kötöttünk, ki ahová még véletlenül sem akartunk menni, vagyis a Háromkúti völgyben az Aranylépcsőnél. (Dénes emlékei erről az útvonalról nem a könnyed túra kategóriába tartoznak.) A Sebes víz oda-vissza megmászása után éppen nem vágytunk egy újabb nehéz terepre, meghagytuk volna inkább a Népek Tavasza teljesítménytúrázóknak e „kötelező” élményt. A látvány, ami elénk tárult, minden nyűgünket feledtette, ilyen gyönyörű természeti tájat kár lett volna kihagyni. Az Aranylépcső bejáratát lépcsősre faragta a természet, s a lépcsőket pedig a patakból csordogáló vízből kiváló mész, kéregszerű bevonattal burkolta be. 

az Aranylépcső

A csordogáló víztől nedves lépcsők mellé zöldellő mohákat ültetett a természet tájépítésze, az erdei színek: moha zöld- víztől csillogó drapp párosítása jó ízlésére vall :-).

Az már csak természetes, hogy a kidőlt fákon, köveken ugrálva is gombát kerestünk, és szerencsére találtunk is, szép szőrős bocskorosgombát, bozontos tüskés sörénygombát, melyeket alulról, felülről, előröl és hátulról is lefotóztunk, legalább addig sem kellett a meredeken felfelé kaptatni. 

Egérszürke bocskorosgomba (Volvariella murinella)
hívatlan látogatójával egy kullanccsal

Szentlélekről lebaktattunk Ómassára, hazaérve már csak a vízszintes testhelyzet mielőbbi elérése volt az est fénypontja, álmatlan éjszakai forgolódástól nem kellett tartanunk, ahogy lefeküdtünk, úgy ébredtünk reggel.

Július 27-én kedden indultunk Komlóskára, hogy majd a pénteken kezdődő III. Zempléni Gombafesztiválon is részt vehessünk. Szállásunk a Sólyomvár panzióban volt (némi üdülési csekkel megtámogatva nem éreztük túl drágának). Szobánk ablaka a falut körül ölelő hegyekre, valamint a patak mentén elterülő háztáji kertekre nyílt, csendes, békességes pihenést biztosítva. A panzió konyháját is kipróbáltuk, kétszer is ettünk a gombás mintás tányérban felszolgált tárkonyos vadragu levesből, ami önmagában is elégséges, de házi szilvás gombóccal, netán kapros tejfölös ruszin lepcsákkal megtetézve garantált a szétpukkadás. 

Nemcsak a tálalás,
a benne való leves is kedvünkre való volt

A fesztiválra tartogattuk a gombakeresést (amúgy is kevés volt még a gomba, mert a nagy szárazság utáni esők eredménye későbbre ígérkezett), így a felfestett turistajelzések nyomán indultunk bebarangolni a tájat. Első nap délután elindultunk a kék kereszten (az út elején nem lévén fák, csak bokrok, így arra aggatták a kék kereszt jellel ellátott alul kilyukasztott sörös dobozokat – hiába találékony ember a magyar!).

Felérve a dombtetőre, nagyon távolinak tűnt az erdő, amolyan vihar előtti volt a fülledtség is, így Dénes javaslatára inkább visszafordultunk. Jól is tettük, mert hamarosan a fejünkön kopogtak az első nagy esőcseppeket, s pár perc múlva olyan felhőszakadás kezdődött, mely vagy órára az utunkba eső első kocsma pultjához kényszerített. Másnap szép, napos időben túráztunk a Telér tanösvényen, de annak utolsó állomását a Puszta vár megmászását másnapra halasztottuk. Az előző napi eső nyomait bakancsainkra tapadt vastag sár még őrizte, de ettől a patakban könnyen megszabadultunk – muszáj volt belegázolni, hiszen hidat csak másnapra emeltek a fesztiválozók tiszteletére rajta! :-) A Puszta vár megmászása több szempontból emlékezetes maradt. Egy: eltévedtünk, s a kőhányásokon felküzdve magunkat, elég reménytelennek tűnt a lefelé vezető jelzett út megtalálása, de meglett. Kettő: találtunk egy picike pöfeteget, mely a sziklákat fedő mohapárnákban találta meg élőhelyét, s mint később K. Lacitól megtudtam a sötétedő hegyesedő pöfeteghez (Bovista acuminata) volt szerencsénk. 

sötétedő hegyespöfeteg (Bovista acuminata)
élőhelyi fotója

A fesztivál kiállító asztalára a sok gombakereső a tavalyi fesztivál közeli helyszínén (Újhuta) megismert jó gombatermő erdeit is megjárva sok gombafajt összeszedett, így ha konyhára nem is, de a gombákkal való ismerekedésre élőben is volt lehetőség. Volt részünk jó időben, azaz felhőszakadásban, esőben, záporban, szerencsére néha volt szép idő is. A komlóskai polgármestertől tanultuk, hogy az esős idő a jó idő, a többi pedig a szép idő a gombászoknak :-)

Komlóskáról hazautazva Miskolcra gyorsan kimostuk ruháinkat, hogy másnap reggel augusztus elsején indulhassunk Szarvaskőre az MVTE kulcsos házába. 

szerencsére csak ketten voltunk a kucsos házban

Paprikás krumpli, szalonnasütés, Dénes kedves ismerőseinél ünnepi vacsora, bezzeg Dénes MVTE elnöksége idején c. nosztalgiázással, vendégkönyv olvasás, bolhavadászat – csak néhány címszó az itt eltöltött 4 nap eseményeiből.

Az első napi helyben való tötyörgés után másnap már komolyabb túrára készültünk.  Elindultunk (volna) Szarvaskőről gyalog Szilvásváradra, félúton visszafordultunk, mert beláttuk, hogy nagy falat ez nekünk. Ezért másnap már vonattal mentünk Szilvásváradra, onnan visszafelé gyalogoltunk Bélapátfalváig, majd vonattal vissza Szarvaskőre.

Szilvásvárad - le merem írni- csalódás volt! Elszoktam én már a turista látványosságok tömegétől! Mennyivel monumentálisabb a Sebes vízi vízesés! Mennyivel természet közelibb turisták nélkül, ahol senki sem kiabál, nem lökdösődik, hallani a vízesés robaját, s közelről látni a természet alkotását a vízbe hullott leveleket, ágakat bevonó mésztufás teraszokat.

Szalajka völgyi vízesés

Sebes vízi vízesés

Az út folytatása Bélapátfalvára nevezetesebb maradt, találtunk több tömlősgomba apróságot, ágon, tűznyomon, kocsonyás koronggombát tölgyön, majd másnap bükkön is.

Bükk kéreggomba (Nectria coccinea var. faginea)
(nekünk egyszerűen csak ribizli :-)

Jártunk a Gilitka kápolnánál, a Bábafánál is. 

A Bábafa, a Bükk hegységben, a Bélapátfalva és Szarvaskő közelében fekvő Gilitka kápolnától nem messze található. A legenda szerinti csertölgy, melyhez támasztotta a hátát a szülő nő, akinek gyermeke az erdőben jött világra, már kidőlt, egy másik tölgy őrzi a legenda emlékét. (Ennek a tölgynek a gyöktörzsén, stílszerűen pólyáskorú kocsonyás koronggombákat találtam :-)

Kocsonyás koronggomba (Bugaria inwuinans) bébik

Kocsonyás koronggomba (Bulgaria inquinans) ifjak

Bélapátfalvára leérve a Bélkő 815 méter magas csúcsát igaz, hogy csak alulról szemléltük meg, de ezt innen is látni kell. Majd legközelebb meg onnan nézünk le a tóra.

Bélapátfalva Bélkő

S, ha ez nem így történik, nem találjuk meg a piros színű Pyronema gombát sem, amiért nagy kár lett volna, hiszen ez a faj hiányzott még a tömlősgomba gyűjteményből. A tó melletti parkban, legalább 20 kibetonozott, rácsos tűzrakó hely van.

Leégett tűzrakások apró csészegombája
(Pyronema omphalodes)

Mindet alaposan végignéztem, nincs-e egy faszén darabkán valami kis gomba. S amikor elértem az utolsóhoz, vettem észre, hogy a „kalitkából” kikapart hamun ott világítanak a kis csészegombák. 

Harangcsillag, védett virág

E kirándulások nagy eseménye a szép és ritka harangcsillag virág megtalálása is.(Most virágzott a piros és sárga kövirózsa is.)

Szarvaskőről Miskolcra érkezve Noémivel találkoztunk a Búza téri piacon, azon nyomban megbeszéltünk egy szombati kirándulást is Létrásra.

A piacon engem, a tapasztalt bűnügyest próbált meg átverni egy trükkös csaló! Haha, ezt le kell írni!!!
Fejtett bableveshez nem találtunk első körös nekifutásra babot a piacon. A tömegben megállva odajött egy pirosinges hogy látja nagyon tanácstalanok vagyunk, mit keresünk. Mondom fejteni való babot, csak nem találunk. Ó, hát neki van, csak menjek el vele a piac sarkára, 250 Ft/l jó lesz?  Mondom igen, és intek Dénesnek, hogy menjünk. Ekkor a pirosinges azt mondja, hogy a férjem maradjon itt, csak én menjek. No ez már felettébb gyanús volt, de kíváncsian vártam a fejleményeket. No, mondja menjünk tovább a sikátorba (bolond lettem volna, megálltam az elején).  Ekkor odalépett a spanja (zsargon, a gyanút elterelő, csalóval összejátszó személyt hívják így)  és a kezébe nyomott egy ezrest, hogy neki meg hozza az 5 kiló barackot. A pirosinges egyre invitálgatott beljebb, "hogy ne lássanak bennünket a fináncok". Mondom, nekem ide hozza az a babot, én nem megyek innen tovább. Erre szólt, hogy adjam oda a pénzt. Eszemben sincs, előbb hozza a babot - válaszoltam. Nem tetszik bennem megbízni - kérdi? Nem ám, előbb a bab, aztán a pénz, sőt most szólok, hogy értem az egészet, engem ugyan nem vernek át, még 250 forinttal sem és faképnél hagytam őket. Visszamentem Déneshez mondtam, hogy menjünk oda a rendőrökhöz és szóljunk. Ekkor megszólalt a piaci hangos bemondó és figyelmeztették a vevőket, vigyázzanak az értékeikre, különösen a "segítő" szándékkal üzletet ajánló csalókra....., - szóval másokat sikerült átverniük!!! S, ha már közhírré tétetett az esemény, így okafogyottá vált a  bűnmegelőzési akcióm.

Szombaton Noémi túrája sok meglepetést tartogatott. A Bükkben saját szememmel győződhettem meg arról, hogy a szagos mügék között is találni rókagombát, mely növény nem éppen a vad savanyú talajok jelző növénye. Igen, de ez a rókagomba az ibolyás rókagomba (Cantharellus amethysteus), mely nem ragaszkodik annyira a savanyú talajhoz. A ráadást az apró bársonyos rókagombák (Cantharellus friesii) adták, háááááát, van még mit tanulnom. 

képernyőt betöltő pikkelyes tinóru kalap

A pikkelyes tinóruk és gyűrűs fülőkék látványa pótolt az elmaradt nyári szezonért, a nyíresben még ízletes vargányát is találtunk. Sőt, Marikának tudtunk szedni egy jó adag őzlábgombát is.

Másnap Valival a Cserehátba mentünk, mindketten utazás előtt vagyunk, pontosan tudtuk, hogy mire hazajövünk vége lesz a szezonnak, most vagy soha alapon elindultunk a tuti vargányásba. Rajtunk kívül két ember volt az erdőben, boldog és boldogtalan, így elmentünk egy másik helyre, majd egy harmadikra, a végére csak megtelt a kosarunk exportképes vargányákkal :-) 

Nyári vargányák

A feldolgozás már Dénesre várt, mert haza kellett utaznom, mert két napra bevállaltam, hogy megszakítom a szabadságomat, hogy ne álljon meg az élet nélkülem :-)))))

Az erdélyi utazás előtt adtam egy esélyt a budakeszi vargányáknak is, így Évával szerdán délelőtt vargányaaratásba kezdtünk. Az érettebbjét még aznap vacsorára rántott gombaként felfaltuk. A fiatalabbak a mélyhűtőben előre panírozva várják, hogy karácsonykor, avagy egy gyors vendég ebéd formájában asztalunkra kerüljenek. Egy üveg savanyúság is lett a bébi korú vargányákból.

És akkor már csak az erdélyi út leírása maradt hátra, mellyel vége is a nyaralásnak. Már egy hete takarítunk. Ez is csak a gombátlanság miatt fordul velünk elő, de nagyon komolyan vesszük, Dénes "hitlerkedik" (ablakot mázol) én meg takarítok és kikapcsolódásként ide irkálok.

Nemzetközi gombásztalálkozó Pálházán 2011. június 3-4.

Az első pálházai gomba (Csudaíz mézeskalácsostól)

Nehezen indult a reggel, mintha kezdetét vette volna egy kis  "organisation caput", ahogy Wjesek szokta volt mondani :-)

Saci, a találkozó szervezője

Félreértés miatt csomagjainkkal beköltöztünk a  zöld színű szuperszálló egyik nyitva lévő szobájába, majd kiköltöztünk, hogy újra beköltözhessünk a kevésbé szuperszálló egyik 8 ágyas szobájába ketten, hogy kedvünkre válogathassunk az egyforma fekvőhelyekben. Előtte azonban ki kellett várni, amíg előkerül a tulaj a szobakulccsal, kiosztja az ágyneműt, mert itt aztán rendnek kell lenni, ráérünk mindenre, a gombák nem szaladnak el.  A hercehurcát nem győzték kivárni a többiek, időközben útnak indultak. Az erdő szélén beértük őket, a zárt sorompó előtt álltak az autók, s tulajdonosaik egyre reményvesztettebben, már-már elfogadva a gondolatot, hogy itt bizony gyalogtúrára kell felkészülni. Közben Vali elintézte (ezt is), hogy a sorompót nyitó kulcs emberestül megkerüljön, s végre elindulhattunk egy bózsvai  erdőbe gombászni. A meredek tölgyessel borított hegyoldalakon, pár szem rókagombát hál’ Istennek hagytak még nekünk a kárpáti kék csigák.  

Rókagombát falatozik a kárpáti kék csiga

 Komoly mennyiségre a hosszan tartó szárazság miatt nem számíthattunk, előző napokban eshetett ugyan valamennyi eső, mert a talaj nem volt csont száraz.  A túra végén az egyetlen fiatal (mobil) vargányát mindenki sajátjaként fotózhatta, ki hova akarta, oda ültette:-)

I. fotópaparazzi és a mobil vargánya :-)

Ahogy az ilyen csoportos gombászásokon már megszokott, felszedtünk mindenféle gombát, amit adott az erdő, nehogy má’ üresen maradjon a polgármesteri hivatal közepén álló kiállító asztal. A Szlovákiából importált mocsári sapkásgomba (Mitrula paludosa) mellett, édeskés tejelőgomba, piruló galóca, nyári vargánya, sárga kénvirággomba, stb.. is került a tölgyfalevéllel bélelt műanyag tálcákra.

Szlovák import mocsári sapkásgomba (Mitrula paludosa)

Szállásunkra visszaérkezve meglepetés ebéd várt minket, finom szponzor- vaddisznó pörkölt, szponzor-süti és szponzor-kávé képében.  Saci a szerény hírverési lehetőségek ellenére is megszervezte, hogy a vendégek ajándékba kapják az ebédet, majd a vacsorát és a másnapi reggelit is, csak a szállást kelljen fizetniük. Emeljük gombakalapunkat e fantasztikus összefogás és ügyesség láttán, köszönjük és gratulálunk Nektek kedves Hegyközi Gombász Egyesület! :-)

a rókagombás vaddisznópörkölt

Délután megnéztük a füzérradványi Károlyi kastély parkját. Megcsodáltuk a 150 éves platánfát, megkerestük a tulipánfát, de legtöbb időt a szamóca legelőkön töltöttünk. 

A füzérradványi szamócafüzér

 Visszaérve szponzor töltött lángos (sajtos és sonkás) és élőzenés mulatság közepébe csöppentünk. Sör, bor, pálinka, majális hangulat a füvön, míg csak meg nem dörrent az ég, meghallgatásra került a gombászfohász, s elkezdett zuhogni az eső. 

Ballare ooóó :-)

Este 10-ig már a turistaszálló halljában szólt a zenebona, majd miután elvonultak a mulatozók, előjöttek tudós lengyel gombásztársaink, hogy hajnalig diskuráljanak lengyelül a gombákról?! (Mivel az ajtónál választottam magamnak ágyat, a beszűrődő ricsajból akár meg is tudhattam volna miről beszélgettek, ha legalább egy szót tudnék lengyelül, de az ágyban való forgolódás nem éppen a legmegfelelőbb módszer a lengyel nyelv megszeretésére :-)

Másnap reggel mi még nem szedtük a sátorfának, hiszen Noémi pálházai komájánál halászlé ebédre voltunk hivatalosak. Bár gombára tovább sem volt esély, felmentünk Kőkapuhoz a turista látványosságokat megnézni, közbeiktatva természetesen  gombakeresést is. Láttunk is ám egy darab rozzant vargányát, vigasztalónak pedig egy tűznyomon szép, fiatal csészegombákat. A visszafelé vezető úton bükkös-gyertyános erdőkben egy fia gomba, annyi nem volt, magam tóparti kutatásba fogtam, a lágyszárú növények korhadékán „csak” a szépséges, miniatűr nyeles-csészegombácskákat leltem meg.  

a kis kedvencek:  harmatos apró csészegombák

Visszaérkezvén Pálházára a koprodukcióban készülő halászlé (Józsi horgászta, Misi megfőzte) alapja már a bográcsban rotyogott. 

Készül a halászlé alap

Megjöttek a lengyel fiúk is, s míg az ebéd elkészült Józsi cseresznyefájának alsó ágai  nem roskadoztak sokáig a tehertől,  nem tudtak ellenállni a fiúk a csábításnak, amikor Lengyelországban nem terem meg - a fiúk szavával élve - a cseszesnye ? :-)

Noémi csütörtökön nyert egy malomkerék nagyságú kenyeret a Rama reklámjátékban , így a pompás halászlét, békebeli magyar kenyérrel ehettük. 

Útban hazafelé  meglátogattuk a mézeskalácsos nénit, Vali szerint Sárospatakon nem lehet átmenni úgy, hogy ne vegyen egy-két-három csomag mézes puszedlit. Hazaindulva az esőfelhőktől sötétnek látszó útirányt kikerülve békés, mellékutakon értünk Miskolcra.

Köszönjük Noéminek,  Sacinak és az összes kedves gombásztársnak, hogy ilyen vidáman telt a hétvégénk, hát  nem unatkoztunk !  :-)

A képeket gombásztársaim fotóanyagából válogattam, de már magam sem tudom, melyik kép kié volt, a jogdíjért nálam lehet jelentkezni :-)

Vissza a tavaszba!

A szlovákiai tavasz virágai (berki szellőrózsa és sugárkankalin)

2011. április 29-től május 2-ig „helyettesítettük” a miskolci gombászokat a négynapos lengyel-gombásztalálkozón. Lengyelországban védett gomba a kucsmagomba, ezért a lengyel gombászok, a tavaszi évadnyitó találkozójukat a lengyel határhoz közel, ez alkalommal Szlovákiában az Árvai Beszkidekben, Oravske Veselén tartották.

Hárman vágtunk neki az útnak, az Internetről kinyomtatott útvonaltervezővel. Az úton sok apró örömben volt részünk, mikor is sikerült időben elolvasni a helységnévtáblát, és az útirányjelzőket. De mit tehet az ember, ha a pályán a türelmetlen autósok diktálják a tempót, kénytelen eltévedni, nem hajt be balra, stb…S, amikor megérkezik, a majd 8 km hosszú városka főutcájába jut eszébe, hogy a találkozó pontos címét ugyan nem tudja, de legalább van egy műholdas térképe, bejelölve néhány fontos azonosító tárggyal (sífelvonó). Útitársunk, Éva, szerencsére elsőre rátalált egy nyelvünket ugyan nem értő, de legalább térképolvasni tudó emberre, aki előre mutatva megadta a jó irányt, és az út végén meg is találtuk a kucsmagombás plakátot, mely egyértelművé tette szálláshelyünk megtalálását.



megtaláltuk a tábort

A három puszis üdvözlések, bemutatkozások után Wjasek megmutatta a számunkra kijelölt szobát, Ánja leírta papírra a reggeli és ebéd idejét, s már rögtön mentünk is az almafa alá. Hogy miért? Mert kérdésünkre, hogy van-e gomba, Wjasek elmagyarázta, hogy felfelé az úton, az (apple) almafánál van, de csak fotopaparazzi, nem felszedni, aztán mégis elindult velünk megmutatni a találkozó mézesmadzagját, vagyis az „ültetett” kucsmagombát. Gyanús volt az élőhely, hegyes kucsmagomba, almafa alatt a fűben, de ki foglalkozik olyan dolgok tisztázásával, amihez nincs megfelelő szókészlete, pontosabban egy szót nem tud lengyelül. A lényeg az, hogy valahol van kucsmagomba és reményeink szerint a kirándulásokon is lesz.

gomba az almafajalatt :-)

Hogy a három közös kirándulás alatt hol voltunk megmondani nem tudom, egy biztos, hogy árkon-bokron-patakon túl. A kucsmagombák élőhelye számomra nagy újdonság volt (mindig van mit tanulni), Szlovákiában lucfenyővel szegélyezett patakpartokra jártunk kucsmázni, a gombák pedig az acsalapuk takarásában rejtőzködtek el előlünk. Első nap úgy 30 km-t autóztunk lefelé, majd fel egy épülő szállodához (sí-centrum), ahol a sípálya alján tömegével nyílott a kárpáti sáfrány.

Most a kárpáti sáfrányoké volt a sípálya :-)

E csodával betelni nem teltem, de elindult a társaság lefelé a patak mentén, s az ügyesebb gombásztársak rá is bukkantak néhány szem ifjú kucsmagombára, melyet csak akkor szedtek le, ha már az összes fotós elkészítette a portrét róluk. Nekem kucsmagombához nem volt szerencsém, nehezen látom meg e rejtőzködő művészeket, s amikor végre gomba került a lábam elé, akkor is csak bosszankodni tudtam, hiszen Magyarországon eddig hasztalan keresett redős papsapkagomba felrúgott példányát találtam meg. A gombák helyett virágokkal beérve nagy bőszen fotóztam a sugárkankalint, berki szellőrózsát, ikrás fogasírt, hiszen e nálunk védett virágokkal itthon nem lehet gyakran találkozni, itt meg tömeges nyílásuk fogadott minket. Élveztem a visszafordított időkereket, olyan jó volt visszamenni a tavaszba!

Ikrás fogasír

Vacsora után a szállásunk melletti lucosban tettünk felfedező utat, s ott legalább találtunk jó néhány érdekes gombát, mint az óriás és redős papsapkagombát, sárga köldökös-szegfűgombát, fodros rezgőgombát.

A régóta áhított gombafelvétel: redős papsapkagomba

A vacsorát lekésve tudtuk meg, hogy 6-tól 7-ig verseny van! A tét nagy, csomó hegyes kucsmagomba állt az asztalon kis feldíszített kosárkákban.

a verseny díjai

A kosarakat azok kapják majd meg, akik egy óra alatt a legtöbb gombafajt szedik össze az erdőből. (Rutek hozta a gombákat titkos gombászmezejéről. Ő egyébként a tábor ideje alatt még ízletes kucsmagombát is talált, sőt Wjasek később mesélte, hogy május 1-én 100 km-t letekerve még vörösbarna vargányát (Boletus pinicola) is fotózott valahol.) A versenymunkák, ölnyi farönkökön többféle taplóval, a juharleveleken található Rhytisma acerina tömlősgombán át, barna csengettyűgombával bezárólag hamar beborították a vizsgáló asztalt, ahol Rutek szorgalmasan strigulázott, miközben válogatta szét a gombákat. Az első helyezett 32 fajt szedett össze.



a gitáros srác



Este, a X. lengyel gombásztalálkozó megünneplésén a gitárral kísért énekes, verses, prózás „műsornak”, Wjasek és „Vizibicikli” szólótáncának leginkább csak néma szemlélői voltunk, a hatalmas torta és sült malac elpusztításába még nyelvtudás nélkül is beneveztünk, sőt a söröshordó megcsapolásában is kivettük részünket! :-)

Másnap zuhogó esőre ébredtünk. Wjasek elhalasztotta az indulást, a közös helyiségben a kandalló pattogó tűzénél vártuk, hogy az eső csendesedjen. 11 óra felé elunva a várakozást, gumicsizmáinkat felhúzva két kocsival csak nekivágtunk a sztoprocent I.-nek (Wjasek a tuti, 100 százalék biztos helyet nevezte így). Ez kb. 35 km-re szálláshelyünktől lefelé volt egy völgyben, a szokásos patakpart, acsalapú, luc kombináció itt sem hiányzott az élőhelyi ismérvekből. A hat, már-már nyakig sáros gombászt az égiek kegyelemben részesítették, arra a kis időre, míg a gombát kerestük elállt az eső, és csak akkor kezdett rá újból, amikor hazafelé indultunk. Itt Wjasek előadta magánszámát, a „nézd mit találtál!”-t, vagyis az általa megtalált, de le nem szedett gombákat megkerestette velünk, meghagyva az érzést nekünk, hogy kucsmagombára leltünk.

Ez a nap volt a tanulónap, melyen szerzett tapasztalatokat másnap már alkalmazni is tudtuk. Este kandallótűznél sütöttük nyárson a pótvacsorát, a finom lengyel kolbászokat. Az asztalra kerültek a finomságok, mint pl, az ecetes halpogácsa, rizike-, gerebengomba-, júdásfülegomba- savanyúságok, sőt júdásfüléből még édes kompót is. A legjobban az a finoman fűszerezett, halas savanyúság ízlett, melyre gondolva, mindjárt megüt a guta, hogy még a receptjét sem tudjuk! Szerencsére remény még van, Marikát megkérjük, hogy nyomozza már nekünk ki!

A gömbölyű hegyes kucsmagomba :-)

hegyes kucsmagomba párban, falatozó csigával

Harmadik nap az indulásra kisütött a nap. A lengyel gombásztársak közül sokan becsomagolva indultak útnak, a sztoprocent II. már menetirányban volt nekik hazafelé. Patak, acsalapu, fenyő, itt is a megszokott élőhely látványa fogadott, itt sikerült nekem is, egyedül gombamezőt találni, ahova odahívhattam a többieket. Meg is kaptam az elismerő megjegyzést Wjasektől, Edit szuper! :-)

Hazafelé megbeszéltük, hogy a gombát megfőzzük. Megálltunk egy boltnál, s amikor Wjasek látta, hogy a hagymák között kotorászom, rám szólt, hogy Morchella no hagyma, csak mjászó!

Aztán megmutatta a hűtőben a vajat és ezzel megtörtént a bevásárlás a főzéshez. Szállásunkon, mielőtt a konyhára adtam volna a gombákat, gondosan kettévágtam minden példányt, mert előző nap megtapasztaltam, hogy a szárításra szánt gombák süvegének belsejében, nem is egyben, kihízott csigák kuporogtak.

hegyes kucsmagomba lakói

Aztán Wjasek a konyhán felkarikázta! (nálunk nem szokás, csak hosszában metélni) a félbe vágott gombákat és a szakácsnővel a 10 dkg. vajban a kb. 20 dkg-nyi gombát megsüttette. Két pohárba rakva, odahozták a kóstolót, s döbbenten láttam, hogy vajban úszik az egész, és kissé ropogós is a homoktól. Néztünk össze Évával, hogy most akkor milyen pofát kell ehhez vágni, mondtuk, hogy nem vagyunk éhesek. Nem is baj, mert ők úgy gondolták, hogy késő este, amikor újra megéhezünk, megmelegítjük a mikróban a már elkészített gombát, és akkor esszük meg.

Évával mi még kimentünk egy búcsúkörre az erdőbe, Dénes begyújtott a kandallóba, Wjasek elvonult a gombaatlaszommal aludni. Visszaérve az erdőből, megéhezve úgy gondoltuk, most már elpusztítjuk a gombát, akármilyen is, nehogy kárba vesszen, és megmelegítettük. S csodák csodája, a kenyérre csepegtetett gomba ízű vajacska, a rákent gombamorzsákkal valami isteni volt. Soha többé hagyma, csak vaj a kucsmagombához – még ezt is a lengyelektől kellett megtanulni!:-)

A sokat emlegetett kandalló

Mire befejeztük a pótvacsorát, első álmát befejezve előkerült Wjasek is, megmelegítettük neki is a meghagyott gomba adagját, majd a maradék kolbászt sütögetve, rajzolva, mutogatva beszélgettünk. Éva volt a társalkodásban topon, már a húsvéti ittas vezetés következményeiről szólt a társalgás, amikor kérdezi tőlem, hogy magyarázza meg Wjaseknek a Húsvétot, hogy nálunk 40 embernek vették el a jogosítványát akkor ittas vezetés miatt. Mondtam angolul Eastern, de nem vezetett eredményre, oroszul sem tudtuk. Maradt a rajzolás, a nálunk megszokott szimbólum rendszerből kiválasztottam a keresztet és a hímes tojást (nyulat már nem tudok rajzolni). A kereszt még csak-csak eljutott Wjasek tudatáig, de a tojással nem tudott mit kezdeni. Mondtam angolul egg, de továbbra is furcsa tekintettel nézett ránk. Mire Éva, hangutánzó szavakkal próbálta a helyzetet menteni, - tudod tojás az „kot-kot potty-potty”. Hát én ezen úgy elkezdtem röhögni, hogy alig tudtam abbahagyni. Wjasek talán egyszer majd rájön, hogy a tojás magyarul „kot-kot potty-potty”, s csak remélni tudom, hogy nem gondolt arra, hogy az én féktelen nevetésem oka a pár korty konyak volt, amit a pótvacsorához megittunk.



Ilyen gyönyörű tájakon jártunk

Másnap reggeli után indultunk haza, s hogy ne menjünk haza gomba nélkül, Verőcén lementünk a Duna partra gévagombát csipegetni. Bár jártak előttünk, de néhány kilót azért hagytak nekünk is, olyannyira, hogy három napja gévagomba van ebédre és még a mélyhűtőbe is beszuszakoltunk néhány zacskóval.

Köszönettel tartozunk Hodobay Marikának a beajánlásért és szervezésért, Illés Vicának, hogy autójával lehetővé tette számunkra, e csodálatos természeti csodákkal megáldott vidékre való eljutásunkat.