Szilveszteri túr(k)ák egy baranyai kis faluban

Úgy döntöttünk, hogy nem „puccos” bálban, hanem távol a világ zajától, búcsúztatjuk el az ó évet. Így leltünk rá a neten Magyaregregyre. 4 napon keresztül nincs net, s térerő is csak a környező dombok tetején és még Magyarországról sem kellet kitenni a lábunkat. :-)

Magyaregregy madártávlatból
A Kelet-Mecsek gyöngyének nevezett falu megközelítése vonattal és busszal megoldható, bár nem éppen rövid idő alatt. Pécsett volt majd’ másfél órás várakozásunk, melyet a hideg és sötét miatt a váróteremben töltöttünk, néhány várakozó utas, és a fűtőtesten bambán időt múlató hajléktalanok társaságában. A falunéző busz Komlón is álldogált vagy negyed órát, így éppen a vacsoraidő végére érkeztünk meg a Vadgesztenye fogadóba. A buszsofőr falusi szokás szerint nem a megállóban, hanem a fogadóhoz legközelebb eső kanyarban rakott ki bennünket, még az utat is elmagyarázta, így az ismeretlen, kissé néptelen faluban könnyen megtaláltuk szálláshelyünket. Házigazdánk két szobát is felajánlott a választásra, hőigényünknek megfelelően lehetett választani a hideg és a még hidegebb szobákból, melyek valószínű a fogadó vastag fala miatt csak nehezen tudtak átmelegedni. Így aztán Szysssz hamar beleszeretett a földszinti zöld cserépkályhába, mely ontotta a meleget, kirándulásaink végén is majd mindig ott sikerült kiolvadnunk.

Azt hihetnőnk, délebbre az ország melegebb pontján mediterrán télbe érkezünk, csalódnunk kellett 12-14 fokok voltak mínuszban. Első nap Óbánya lett volna úti célunk, de a hosszú út és a közbe jött tévelygésünk miatt odáig nem értünk el. Máré váráig - a lovagvár a falu egyik nevezetessége is – a hegyoldalba vájt keskeny (de biztonságos) turista ösvényen jutottunk el.

Máré vára
Szokásos apró kis időtöltéseink (mézvásárlás, fotózás, bámészkodás, ismertető táblák elolvasása:-)) hozzásegítettek az időnk elpazarolásához, a korai sötétedés, ismeretlen út, a térképhez képesti túrajelzés változás miatt nem sokkal Kisújbánya előtt visszafordultunk.

Dér kicicomázta virágszál és szúrós csodabogyó

Ez az út pont jó volt arra, hogy észrevegyük e táj apró csodáit, kanyargó, hol befagyott, hol vígan csobogó patakokat, forrásokat, kis hidakat, zúzmarás fákat, szúrós csodabogyó bokrokat, jégcsapokat, jeges pocsolyákat, kőkeményre fagyott sáros útbordákat.
Az este programjaként a szászvári Borász Egyesület vendégei voltunk. A borozás 6 féle bor kóstolása (olaszrizling, rizlingszilváni, cuvée, chardonay, oportó és annak rosé változata, merlot) közben, (már vacsora után!) előtte és utána lilahagymás zsíros kenyeret tömtünk magunkban, hogy bírjuk a hajszát, mert a kóstolás egy borpincében folytatódott, hol lopóból, hol üvegből kerültek elő a hangulatfokozó italok, így visszamenve a borházba már a magyar nótázás sem maradhatott ki az életünkből. Éjszakára egyikünket sem kellett elringatni.

Szászvári borospince (részlet)

Második nap Sikondára a fürdő szállóba kellett menni a program szerint, lehet, hogy méregteleníteni? 5 órás fürdőjegyünket kihasználva hol úszkáltunk, dagonyáztunk, hol szaunáztunk. Két kedves fiatal kocsijába sikerült a tulajnak minket elsózni, így kihagyhattuk a pannon-volános utazás gyönyöreit. Ez a program az esti pinceszeri mulatozás után jót tett minden porcikánknak, olyannyira, hogy másnap Szysssznek még a haja is fájt :-)

Sikonda fürdő bejárata

Harmadik nap, Szilveszter napja. Délelőtt ismét kirándulni kellett (óh!). Most már nagyon meg akartuk nézni a Csepegő sziklákat, így rövidebb túra utat választottunk. Szedtük is jócskán a lábunkat. Útközben felmásztunk a Cigány hegyre és ott meglepetésként egy felújított kilátó várt minket.

Cigány hegyi kilátó

Igaz a kilátás nem a távoli tájakat mutatta, hanem gyönyörű (20 méteres) rálátás volt a zúzmarás fákra, szürke égboltra. Kisújbánya felé bandukolva majdnem belebotlottunk egy veszettnek látszó rókába, szerencsére jött egy autó, amitől megijedve elosont, pedig előtte félretartott fejjel bátran közeledett felénk. Ezt a kis falut, miután a 70-es években az üveghuták megszűntével elnéptelenedett, az új tulajdonosok mentették meg a kihalástól, a házakat eredeti formájukban újították fel. Most a déli harangszót is hallottunk, de csak egy ház kéménye füstölt.

Kisújbánya templom (részlet)

Miután megnéztük a templomot és a fából faragott szobrokat, elindultunk a kék jelzésen lefelé a Csepegő sziklákhoz. A látványtól elragadtatva kattogtattuk masináinkat.

Csepegő sziklák Kisújbányán

A hazafelé az első napon már megismert úton járva érkeztünk meg szállásunkra. Itt egy kis alvást is beiktattunk, hogy frissek legyünk az éjszakában. A nagyterembe érve a nekünk kihagyott helyre ülve figyeltük az élőzenés mulatozó, táncoló embereket. A faluból még a szállóvendégeken kívül kb. 70 ember jött el a szilveszteri mulatságra. Ezüstruhás és narancssárga inges, kisestélyis és farmerba öltözött párok, kisgyerekek és nagyszülők egyaránt jól érezték magukat. Mi, az ünnepi vacsora menüből az szilvaszószos-aszalt szilvás vaddisznó szeleteket rösztlivel választottuk a pezsgős káposztás malacsült ellenében.

Túrós és almás rétes volt a desszert. Megvártuk még a hajnali korhely levest, a terítőn kivételesen csak borfoltokat hagytunk, megkíméltük a paprikás zsírtól. Szysssz életében nem táncolt még ennyit (felkérésre kétszer is táncolt lassú számokra), mint most, - győzött az „erőszak”. :-)

Negyedik nap hajnali nyolc órakor már ébredeztünk, de házigazdánk csak 10 órás felkelést engedélyezett. 11 órakor már reggelit is kaptunk. Levezető túraként a szomszéd községbe Kárászra mentünk. Előtte megnéztük Magyaregregy híres Szent kútját (éppen nem láttunk benne még vizet sem), a zárva lévő Kegytemplom kertjében.

A kálvária szépen festett stációit végignéztük, fényképeztünk, majd az erdőn keresztül értünk Kárászra.
Az utunk nem volt festői, elhanyagolt ritkítás előtti erdők, gépkocsi kerekek nyomvonalain fagyott agyagos rögök nehezítették a járást, vigaszt csak az adott, hogy elképzeltük mi lett volna itt, ha sár van!

Kárász előtt már sokkal szebb erdők és jobb utak voltak, ezen a tájon még gombákat is láttunk – csonttá fagyva.

Vöröses kénvirággomba

kígyózó bükkfatapló

jegeskávé-barna áltölcsérgomba :-)

A kocsmában végre igazi presszó kávét ittunk, ez a kis melegség nagyon jót tett fáradt testünknek. Országúti sétával érkeztünk haza, s hogy otthon érezzük magunkat házigazdáink elfogyasztatták velünk a szilveszteri maradékot. A búcsúeste spontán alakult az emeleten. A szombathelyi kórus tagok boraikat kínálgatva maradásra bírtak bennünket, mely énekléssel, beszélgetéssel hangulatos estére sikeredett.

Ötödik nap: Busz, vonat, hazaérkezés, üres hűtőszekrény. Szysssz megfőzte az olyan jó zöldséges-kolbászos lencselevesét. Míg a leves főtt, rittyentettünk egy máztalan puncstortát, maradék rummal, mivel a lencseleves ezt megkívánta. - No, meg mi (eminens túrázósok) is megérdemeltük:-)))

Karácsonyi túr(k)ák

Szyssz a vasutas sztrájk kiszámíthatatlansága miatt a biztos pesti autós útra fia potyautasa lett, így már hétfőn megérkezett Porfészekbe :-)

Az előre megtervezett karácsonyi menü egyik alkatrésze (fejbe vert ponty) közben hazaszállítódott, szégyen ide, szégyen oda, szomszéd Feritől telefonon kértünk tanácsot, hogy is kell e jószágot szakszerűen megpucolni, mert ebben egyikünknek sincs évtizedes gyakorlata. Feri inkább maga megcsinálta, lássuk hogy van ennek sora. Először is kell hozzá újságpapír, amin a pikkelyek és egyéb véres hulladékok a szemétbe landolhatnak, spéci célszerszámok (seprűnyélre erősített két söröskupak pikkely kaparónak), bárd és más semmi. A „keserű” fog és az epe eltávolítása nem okozott gondot, hiszen a pálinkás butykost csak a hadművelet végeztével húztuk meg.

Másnap délutánra hagytuk a főzést, a karácsonyi ételek elkészítését, töltött káposzta, toros káposzta, „feles kukoricán” etetett csirke (húsleves és rántott kiadásban), krumplisaláta, no és a juhtúrós sztrapacska. Szent este a halászlé és saját készítésű mákos bobajka, ünnepi italunk paraszolvenciás 1994-es tokaji aszú volt. Az ajándékozásnak volt egy kis (hi)bája, a karácsonyra szánt Bach muzsikát kicsit elvétettük, húsvétivel (Bach h-moll mise) sikerült a számítógép új Szyssztől kapott hangfalát felavatni. Kaptunk is enyhe megrovást érte az illetékestől.

Együtt főzni, ki-ki a maga reszortját végezve nagyon hatékony, közben egymás szokásait, ízlését is megismerjük. Mondhatni nem csak lakva, főzve ismerszik meg az ember :-)

Szorgos főzős délutánunknak köszönhetően így lett 25-én és 26-án is két konyhamentes napunk, melyet téli kirándulással tölthettünk a budai hegyekben.

Sorrentóhoz a Csiki hegyekbe többszöri nekikészülődés után végre most eljutottunk. A hetek óta tartó szürkeség, esős napok után a kék ég, a szikrázó napsütés enyhítette a mínuszok kellemetlen érzését, a napsütötte részeken szinte tavasz volt – a telet hósapkás iszalag, fagyal és didergő, zúzmarás ágak jelezték.

Az út utolsó kb. 1 km-es szakasza a hegyoldalba vájt párkány, talánha 40 cm széles, kifelé lejt. Néhol jegesedő hótól csúszós, kapaszkodásra gyökér, bokor, fa híján nincs mód, a biztonságot a négykézlábon való járás adja ilyenkor. 100-200 m-rel a Sorrentó-sziklák előtt keskeny út erdei talaja sziklássá változik, kevésbé csúszik, de szinte járhatatlanul meredek. E részek leküzdése komoly kihívást jelentettek.

A Sorrentó sziklák csipkéit megcsodáltuk, a látványa feledtette az odajutás borzalmait.

Másnap a Kondor úti 120 éves libanoni cédrushoz mentünk le a Hárshegyről gyalog, onnan Hűvösvölgyig sétáltunk lazításként. A cédrusfa bár körül kerített, kis kerítésajtón át közelről is megcsodálható. Sajnos hatalmas tobozát a földön nem találtuk, csak az ágak végén láttunk néhányat, meg a földön szétszórt tobozpikkelyek utaltak a nem mindennapos tobozszerkezetre.

Lipótmező szélén a házsor és a közeli erdő közötti lépcsősoron baktatva, egy mókuskára lettünk figyelmesek. Mintha hozzá lett volna szoktatva a fotózáshoz, nem futott el, szinte pózolt, kivárta, míg nagy nehezen sikerült lencsevégre kapni. A türelme azért nem tartott a végtelenségig, ágról ágra ugrálva hamarosan eltűnt egy magas fenyőfa tetején.

S ha már fenyő, akkor álljon itt a Budakeszi fiatal (70-80 éves) Mamutfenyők képe is („Porfészek” egyik nevezetessége), ahová ma nem először, s valószínű nem is utoljára, kis-délutáni séta gyanánt ellátogattunk.

Cseh Óriáshegység gombái 2008. augusztus 1-6

A Cseh Óriáshegység nemzeti parkjaiban nem hogy gombázni, még az utakról letérni sem szabad, erre következtettünk az eligazító táblákon szereplő piktogramból.
Túráink alatt az utakat szegélyező gombákat fotózgattuk, a csábítás nem volt túl nagy, a szárazság miatt az út nem volt se vargányával, se rókagombával kirakva, csak a mohákban láttunk gombákat, elsősorban a galócaféléket.

A csekély számú galambgomba majd' mind éhes gombapusztítók martaléka lett.
Barnulóhúsú galambgomba (Russula xerampelina )

A galócák leggyakoribb képviselője a piruló galóca volt.

Szürke galóca (csak a pettyei szürkék)

Szürke galóca trió

Apró gerebengombák tarkították a csupasz domboldalt.

A tölcséres rókagombák rásegítséssel bújtak ki az őket fedő, púposodó avar alól.

Ez a döggomba már nem az utat szegélyezte, egy üde zöld tözegmohában rejtőzködött, muszáj volt észrevenni. folyóügyeim intézése közben.

Ez a gombacsoport, akár egy gombafejtörőben sem lenne könnyű kérdés.

Kicsit távolabb, voltak előírásszerű példányok, így már könnyebb volt a határozás. Ráncos tejelőgomba

A tinóru család kis képviselője: a borsos tinóru

Egy tejelőgomba faj (megfejtésre vár)

A mohás, nedves domboldalból kék tejnedvű csészegombák kandikáltak ki (Peziza saniosa)

Fenyők-fenyők és megint fenyők.

Gombával csereberét folytatni, azaz zöld pénzzel fizetni szokásunk, Csehországban "csak" lila-pénz(ecske) gombát láttunk.

A pénz az út szélén hever, csak le kell hajolni érte: lila pénzecskegomba

A legkisebb fizetőeszköz: apró pénzecskegomba (Laccaria tortilis). Ilyen kis apróságok csak gomba-ínséges időben kerülnek szemünk elé. Máskor meg sem látjuk őket.
Fontos megemlíteni, ezeket az apró segítségeit a nagy fáknak (gyökérkapcsolt gomba, még a városba is elkiséri a fát, ha az bírja a környezeti terhelést. )

Vargányát csak egyszer láttunk, azok is nélkülünk öregedtek meg :-(((

Bezzeg epeízű tinóruból nem volt hiány.

Majd' minden nap találkoztunk ezzel a szép magashegyvidéki galóca fajjal, a barna galócával. A légyölő galócától nem csak a kalap színében, pettyezettségében is eltér. A barna galóca pettyei, nagyok, sárgásak.

A kalap színe sárgásbarnától a barnáig .

Légyölő galócák is szép számmal szegélyezték utunkat.

Egy kidomborodó fűcsomó alatt növekedett ez a légyölő galóca. Amikor kitakargattuk, még csak egy kiscsiga adta arcát a fotónkhoz, de néhány másodperc múlva előviharzott a nagyobbik, majd ugyan olyan hirtelen el is távozott.

Így csak egyikünknek sikerült megörökíteni a nem éppen a rá jellemző tempóval közlekedő csiga rodeóját a gombakalapon.

Az Elba forráshoz vezető utunkon főleg idősebb lucosok mentén haladtunk. Ez a szalagos likacsosgomba (Coltricia perennis) főleg tűznyomokon és fenyvesekben fordul elő. Korhadékbontóként ismerjük, de az Interneten olvastam róla, hogy újabb kutatások bizonyították gyökérkapcsolt életmódját. Mint írják a korhadó faanyagon megjelenő termőtest egyáltalán nem bizonyíték a korhadéklakó életmódra. Mi több, korhadéklakó ősökből kifejlődhetnek gyökérkapcsolt egyedek. No ennek még alaposabban utána kellene járni.
Egy az úton is átcsordogáló patak adta vizes útszakaszon az árokban pillantottuk meg ezt a kis fülőke csoportot.

Collybia aquosa névre hallgat, lehullott, nedves fenyő háncson fényes kalapjával nem volt nehéz észrevenni.

terített asztal szomjoltó fekete áfonyából

a piros áfonya még éretlen volt
A csodaszép erdei virágokat is láttunk:

Rezes hölgymál

Erdei deréce

fecsketárnics

harangvirág

piros gyűszűvirág

Kavicsos túristaösvény

Kedves "privát" pad az út szélén.

Erdő részlet háttérben a vízessel.

A selyemgombák is részt vettek a gomba divatbemutatón :-)

A szabálynak megfelelően, burokmaradvány ritkán van a kalapon, de ha van, akkor egy és nagy darab.

Az új trend szerint a szürke selyemgomba bocskora felül szélesen elálló, csak alul követi a láb vonalait :-)
Bocskora erősen fejlett, felül bő, kívül belül fehér.

Rőt selyemgomba (Amanita fulva) kívül narancsos bocskora, belül fehéres.

Augusztus elején a nyárvégi hűvösebb, csapadékos idő sokszor Magyarországon is kihoz néhány rizikét.

A rizike megjelenésével a barna nyálkásgomba is termőtest képzésére adta a fejét, bár a hirtelen beköszönő hőség miatt lábon megszáradt szegény.