Felejthetetlen vak-vezet-világtalant túránk egyikének végállomása is Lillafüred volt.
A Szeleta barlangnál már szürkületben nézegettük a szép kilátást, de a meredek, köves, szakadékos, itt-ott esőtől mélyre kimosott utat, lefelé, tapogatózva, négykézláb tettük meg, mert a fák sűrűjében még a hold sem világította meg utunkat. Remegő lábainkat a sikeres lejutás után lazításként ügetésre is kellett fogni, hogy az óránként induló ötös busz egyikét legalább elérjük.
2008. szeptember 26-27-28-án, az ünnepélyes függöny felrakásra elutaztam Szysszhez Miskolcra. Kolleganőm egy délután megvarrta a függönyöket, (nekünk ez, egy nyáron át nem sikerült :-). Ha a sötétítő függönyökön múlik, akkor mostantól Szysssz akár délig is alhat, akkor sem süt a hasára a nap:-)
A most már ideálisnak ígérkező gombászásra Hollóstetőről a Hór völgybe indultunk. A sok csapadék itt még nem éreztette a hatását, néhány kígyógomba, egy-egy ázott pókhálósgomba jelezte, hogy itt ne számítsunk gomba-Kánaánra, így inkább kirándulósra vettük a tempót.
A nyáron megismerkedtünk Kóta Lajossal, a miskolci Gombász Egyesület egyik túravezetőjével.
Bükkszentlászlóra indultunk gombászni. A buszmegállóban megpillantottam egy gombajelvényes embert, ennyi elég volt, hogy meg merjem szólítani, hogy merre érdemes gombát keresgélni a környéken, mert, hogy nagy helyismeretünk nincs. Lajos éppen egy kiállításra ment gyűjteni gombát, felajánlottunk segítségünket, így lettünk egy szép erdei körre túratársak.


Marika a személyes megismerkedés reményében, kedves gombásztársával, Valikával szervezett nekünk egy titkos gombatúrát, a még titkosabb gombázó helyükre.
Szysssz otthon van a Bükkben, térkép a fejében, csak hogy a gombázás és a túrázás két műfaj.
Gombázásnál nem elég a turista jeleket, az utak melletti növényzetet, az erdő típusokat, a talaj ph-t jelző növényeket is figyelni kell. Nagy lehetőség lett ez nekünk, hogy elvigyenek minket jó, gombatermő helyekre kedves gombászismerőseink.
Ahogy beértünk a savanyú talajú fenyőerdőbe, épp csak pár lépést tettünk meg, amikor Szysssz kezében egy szép megtermett gumóval odaszól nekem, ez meg csak úgy itt volt.

Később egy rezgő nyáras, nyíres ligetben álltunk meg. Itt Vali talált egy vargányának beillő vörös érdestinórut. Légyölő galócák is voltak, de amikor pár hét múlva Ómassáról felgyalogoltunk ebbe a ligetbe, addigra a légyölő galócák hadtestei teljesen ellepték ezt az erdőt.
Így mindkét nap a Csereháton, három telepített fiatal és idősebb lucfenyves erdőbe látogattunk el. A mohos erdőkben a sok penészes, öreg, szétrohadt gomba még őrizte nyomát, az egy-két héttel ezelőtti, őszi gomba-hullám csúcsnak (elsősorban a reggeli harmatnak és az azt megelőző végre csapadékos időjárásnak köszönhetően). Szerencsére akadtak még fiatal, friss gombák is. A táj, a lankás dombokkal, a szokatlanul meleg, napsütéses időjárás, a sok szép gomba, nem hagyta sokáig a tokjában pihenni a fényképezőgépemet.
Furcsa nevű falvakon-városokon keresztül vezetett utunk, Ragály, Szikszó, Szalonna, Irota Kánó, Imola, Felsőtelekes, Szuhogy, Rudabánya, Rakacaszend, Szászfa, Krasznokvajda, Szendrő, Edelény, Meszes, csak ami hirtelen eszembe jut a bejárt útvonal helységnevei közül. A neten Cserehátról ez áll:
„Lankás, erdős dombok között megbúvó, elöregedő, lassan fogyó aprófalvak, távol a városoktól, messze a borsodi iparvidéktől, elkerülve a forgalmas főutaktól: ez a Cserehát. Gyűjtőhelye a rendszerváltás utáni társadalmi folyamatok veszteseinek, a szegénység fogságába esett rétegeknek.
Mindez egy ilyen gombász-autózás során az ablakból kinézve nem tapasztalható, bár……Az egyik erdőben diszperzites vödörrel vacsorát gyűjtő rokkant-nyugdíjas gombászó bátyó vacsoráját önkéntes gombavizsgálóként meg kellett tizedelnem, nem csak azért mert öreg, penészes gombák voltak, hanem mert a szürke pereszkék közé beleszedte a szappanszagú pereszkét is. Volt egy olyan érzésem, hogy itt nem a budapesti hobbiból gombászó uraknál-hölgyeknél tapasztalt igénytelenségről volt szó, hanem inkább a kényszerről. Az erdőben sokkal jobb állapotban lévő rizikék bőven adtak volna neki vacsorát, de a falusi emberek átöröklődő gombász-tudományukat nem merik megújítani, csak azt szedik le, amit ismernek, illetve megszoktak. Így kerülik el a gombamérgezést. Nem hadakozott, hogy ne tessék már elvenni, megértette, hogy nem akarok rosszat neki, még az összeszedett almájából is akart adni.
És megint, és megint igaz, hogy csak a szegény emberek adakozók, a gazdagok legtöbbjéről ugyanez nem mondható el.







