Vigasz medvehagyma :-)

Hetek óra tart az áprilisi nyár. A budai hegyekben a tavaszi gombák kezdik rosszul érezni magukat, nemkülönben a gombászok. Az amúgy termőhelyéhez hű kucsmagombák az általunk ismert termőfoltokon csekély számban, vagy egyáltalán nem jöttek ki. A cseh kucsmagomba szezon két hétig tartott, csapadék hiányában nem várta meg hétvégi gombászásaink második szüreti kísérletét. A szombaton talált hegyes kucsmagomba néhány apró példánya sem bíztatott további erdőjárásra, Húsvét hétfőn inkább medvehagymát szedni mentünk a Gerecsébe, gyűjtögető hajlamunk kiélésére.

Sajnálva a tömegközlekedéssel töltött várakozási időt a csatlakozásokra, belevágtunk egy Budakesziről induló, a Gerecsét legjobban megközelítő Volán- illetve lábbusszal folytatott túrába. Tervezett túraútvonalunkat a kék-sáv (OKT) jelzésre való csatlakozással kezdtük, melyhez térkép, tájoló használata elengedhetetlen volt. Így a túravezetés Szyssszre hárult, merthogy neki van hivatalos túravezető papírja :-) és gyakorlata.
A faluból kiérve a fránya fekete-szaggatott vonallal jelzett kényelmes gyalogútút helyett keskeny csapáson indultunk el, egy kis dzsungeljárással fűszerezve. Nem bántuk meg! Egyszer csak - egy évekkel ezelőtt művelt területen - elénk ugrott egy pusztai kucsmagomba, melyet még 16 társa követett (ez már-már becsületbeli ügy volt). Egy órácskát szenteltünk eme új termőfolt megismerésére.

A területet az éjszaka esett eső portalanította, azt sem bántam, hogy tornacipőmet a friss, harmatos fű hamar átáztatta.
Sikeresen értük el a kék sávval jelzett turistautat.

Mielőtt utunk becsatlakozott volna a pirosba, a pusztamaróti emlékhelyen piknikező családok sokaságával találkoztunk. Bográcsozás, napozás, evés-ivásból nekünk ez utóbbi hiányzott, mert vizünk fogytán volt.

Malacpecsenyére egyáltalán nem fájt a fogunk, de amikor egy cigánycsalád nyárson sütött malackája hústól már megszabadított bordáit lefotóztam, szíves invitálást kaptunk egy kóstolására is, melyet sértés lett volna nem elfogadni. Szerényen levágtam egy ropogós falatot a comb részből, s „vágjon az Urának is egyet” bíztatásra, még egy darabkát. Finoman fűszerezett jóízű volt a malacpecsenye, szomjúságunkat a vésztartalék két narancs elfogyasztása egy kis időre feledtette.

Persze, hogy az első bükkösben megtömtük szatyrunkat medvehagymával, mert hátha nem lesz más helyen :-)!! Szysssz az utána következő kilométereken folyton az orrom alá dörgölte, hogy de jó, hogy megszedtük, „a hátha nem lesz-t”, látván a további utunkat kísérő medvehagyma mezők üde zöld, végeláthatatlan foltjait.
Utunk végállomása felé Héregen már szárazak voltak az erdők, akár a torkunk, s a térképen jelölt forrásokat sem volt már energiánk megkeresni, mert a falu közelsége, némi nyitva tartó kocsma reményében jobban vonzott.
Kijelenthetjük, hogy Héreget józan életű emberek lakják: a falu Fő utcáján végigcaplatva (két templomot is érintve!), nem találtunk egyetlen kocsmát sem.

Nyomós kútból vettünk friss artézi vizet, s egy csodaszép hársfa alatti padon elfogyasztottuk maradék étkünket - meg-meghúzogatva flaskánkat, álmodoztunk egy szomjoltó, jó savanykás fröccsről.

Ja, el ne feledjem feltenni kérdésemet: mit érdemel egy elkeseredett gombász 20 km gyaloglás után ? medvahagymás-tejszínes-márványsajtos szószban úszó pusztai kucsmagombát, frissen gyúrt házi spagettivel :-)

ráadásnak pedig medvehagymás-sonkás rolót :-)