A 2012-es nyári szezon, utazz a gombák után :-)

Róluk részletesen is szó lesz :-)

Ha Budakeszin ölbe tett kézzel vártuk volna a gombaszezont, alighanem telesírhatnánk e bejegyzést „gombátlanságos” panaszunkkal. Így ezt a nyarunkat, akár a többit, az „ utazz a gombák után” címkével is elláthatjuk.

Az őszi, tavaszi, nyári esők mind arra voltak jók, hogy mentőövet nyújtsanak a szárazságtól fonnyadozó növényeknek. S ahogy Csokonai Vitéz Mihály a reményeiben,  mi is csalódtunk minden esőt követő időszakban, mert abból nem nőtt gomba. A Bükkben, a Börzsönyben is a „Forrásim, zöld fáim kiszáradtanak” – ha már említettem Csokonait :-)

Csak a felhőszakadás segít már a gombahelyzeten, s amikor az elsőt Salgótarján város a nyakába kapta, megkerestem M. Tibit levélben, hogy hová érdemes menni gombáért Tarjánban. A régvolt Országos találkozó gombász helyszíneinek emlékei már meghalványultak, a Medves fennsíkot a tömegközlekedéses utazás kötött ideje miatt kevés időnk lett volna megjárni. Az ajánlott útvonalak egyikét a Volán busz végállomásától gyalogosan indulva egy szombati napon meg is céloztuk, de aznap reggel, ahogy a város felé közeledett a buszunk, egyre hatalmasabb felhők borították be az eget, s a hatalmas dörrenéseket, villámlásokat követően befutott a buszunk is az esőzónába. Esernyővel indultunk a piacra, hogy Pisti legalább egy esernyőt vegyen, ha már nem hozott még esőkabátot sem. (Elszoktunk tőle az utóbbi fél évben.) Az úton, Pécskő felé haladva, érdeklődésünkre az arra haladó házaspár tanácsára „olyan agyagos ez a terep ilyen esőben, hogy csak a sárt gyúrnánk, menjünk kövesebb oldalra” visszafordultunk. Inkább bementünk egy közeli presszóba türelemmel kivárni, míg csendesedik az eső. Ott a törzsközönségtől kaptunk tippeket, hol próbálkozzunk gombaszedéssel, így elindultunk a buszmegállóba, hogy busszal menjünk ki a gombásnak mondott erdő széléig. S mire kiértünk elállt az eső, kisütött a nap, így már csak a fák leveleiről csöpögött tovább a nyakunkba a víz. 

Gombák a nyári zivatar után

A vastag avarral borított erdőben első nekifutásra csak piros galambgombát láttunk, de néhány szem rókagomba megtalálása után már több reménnyel kerestük a gombát. Találtunk savanyú foltokat sajnos üresen, s néhány szép vörös érdestinórut az út menti nyárasban. S mivel a további portyázásnak sok értelmét nem láttuk, megállapítottuk, hogy a szezon még várat magára, legalábbis ezen a helyszínen. A piacon már akkor is volt sok vargánya, azt mondták, hogy a Mátrából való! (Egyből sejtettük, hogy hazudnak, a Mátra az idén teljesen kimaradt minden esőből, gomba szezont csak emlékeikből ismernek azon a vidéken az idei nyáron.) Három nap múlva Erzsikét is elcsaltuk egy újabb felfedező útra. Salgóbányáig mentünk fel a busszal, s onnan gyalogoltunk le a campingig. Nem jártunk túl nagy szerencsével pedig szép erdők mellett haladtunk el és akadt többféle gomba is a néhány szem vargányán kívül. Csak tátottuk a szánkat amikor a helyiek teli kosarát megláttuk a buszmegállóban. Ja, hogy nincs helyismeretünk? Az a mi bajunk! A nyári salgótarjáni kaland ezzel a két látogatással részünkről befejeztetett, mert menni kellett Miskolcra, hogy onnan majd a Zempléni Gombafesztiválon töltsünk három napot. 

Baska és a fakó tinóru

Előtte Baskával felmentünk Bánkútra, s csodák-csodája a közel 1000 méter magasságban, rókagombát, vöröstönkű-, deres-, bükkös-, erősszagú, kéthátú- és varaszöld galambgombát, fakó tinórut, nyári vargányát (igaz csak egyet, de az legalább 30 dkg.-os volt), szépen találtunk. Másnap az Aggteleki Karsztra mentünk Baskával. S ahogy beléptünk az erdőbe, a púposodó levelek alatt mindjárt észrevettem pár császárgalóca tojást. 

Császárgalóca tojások

Akkor még kinyíltak nem voltak azon a helyen, azokat később az erdélyi utunkról hazatérve találtuk meg egy másik erdőrészen. Ránk vártak :-).  Vargánya, piruló galóca, őzlábgomba, érdestinóruk, akadt fotózni szép, konyhára pedig finom gomba. Egy szépséghibája volt a kirándulásunknak,  elveszett a bicskám. Ráadásnak az ott szedett barna nyálkásgombákból készített babos gombasaláta úgy meghajtott, hogy két doboz széntablettát kellett utána beszednem, hogy rendbe jöjjek. Nem is beszélve a kirándulásokra cipelt pótruházatról, mert sose lehet tudni :-))
Egyik nap Bükkszentkeresztre indultunk gombászni. Megtaláltuk a csodafoltot. A vánkos mohából a legsavanyúbb talajok jelző gombái (farkas tinóru, triflaáruló gomba, rózsás korallgomba) sem hiányoztak, és ráadásnak a páfrányok árnyékában egy gyönyörű ízletes vargányára is rátaláltunk.
 

ízletes vargánya

Triflaáruló gomba

rózsás korallgomba

A Zempléni Fesztivál Hercegkúton volt, ahol első nyilvános könyvbemutatónk is programba volt véve. A szállásunk kellemes volt, de a falu… Mintha nem élnének benne emberek… Jó, hát nem flangáltak ráérő emberek az utcán naphosszat – lévén dolgos sváb falu -, de akkor is hiányoztak legalább este, a kispadon üldögélő öregek. A táborba sem jöttek fel a fesztiválra a fiatalok, ha csak a táborzáró estét nem tekintjük kivételnek, amikor pár hercegkúti fiatalember a tábortűznél mutatott egy kis hercegkúti dalolást, a tangóharmonikával kísért ének-átiratukban. Egy sváb asszonyt azért közelről is láttunk, aki szalonnát árusított a táborban. Amikor megkérdeztem tőle, hogy sváb szalonnát tetszik árulni, elmagyarázta, hogy igen, sváb módra készített szalonnát. (Egészben hagyják az oldalszalonnát, s pácolásához csak fokhagymát használnak.) A vásárláskor, csak a szalonna hosszának feléig kértem vágni a szeletet, a hossza nem fért volna a kosaramba :-). A híres termőhely borát sem tudtuk megkóstolni, mert hogy kapni nem lehetett, s a pincesoron sem rángatták be az embert egy pohár borra, ahogy azt szokás Badacsonytomajon pl. A fesztivál gombás terepasztalára a résztvevők vagy vizes élőhelyről, vagy a Hutákból hozták a gombát. Volt éjszakai gombászás is, ők a terepasztalról szüretelték le a vargányákat. :-)

A nyár legszebb császárgalócája

Hercegkútról visszamentünk Miskolcra és egyik nap távolsági busszal ismét elmentünk az Aggteleki Karsztra gombázni. Az ismert helyeken nem vártak meg az értékesebb gombák, a piruló galócák is csak az idős lombos-erdőkben tartották még magukat. Szerencsére Dénes megtalálta élete első császárgalócáját, melynél ideálisabb korban lévőt álmodni sem lehet. A falu határa felé közeledve próbáltunk az erdőből kijutni. Ez szerencsés döntés volt. A fenyves előtt – ahol a madár sem jár nyáron – volt még egy öreg tölgyes, ahová csak a vaddisznók járnak, az alaposan feltúrt földből következtettünk rá. No, itt sok szép vargányát, galambgombát szedtünk. Csodálkoztak is a kocsmában hogy tinórát találtunk, hiszen ők már azt tapasztalták,  vége a tinórának, pár szemért ők ki nem mennek már. Az ismeretlen utat próbáltuk lerövidíteni, s így tévedtünk be, egy felső részéről nyitott, elhagyatott kertbe, ahonnan a kutyájának hangos csaholására felfigyelő szomszéd átinvitált a saját kertjébe, merthogy ebből a kertből csak kerítésmászással tudtunk volna kijutni az utcára. Kaptunk tőle friss hideg vizet is, majd a busz indulásáig a kocsmában beszélgetőtársunk lett, s kifaggattuk a falu gombázós szokásairól, s meg tudtuk, hogy a piruló galócát – találóan - vértövűnek hívják errefelé. 

Aztán készültünk Erdélybe, de előtte vendégségbe érkeztek hozzánk a lengyelek, akikkel az erdélyi útra együtt mentünk. Velük is elmentünk gombászni. Az Aggteleki Karsztra császárgalócáért – amit a lengyelek szerettek volna – nem találtuk értelmét elmenni, gazdagabb gombakínálatot gondolva Bükkszentkeresztet ajánlottuk. Igaz, csak kockás vargányák voltak többnyire (széltől felrepedezett kalapú vargányák beceneve), de voltak. Sőt volt epeízű tinóru is, amit az óvatlan gombász könnyen nyári vargányának nézhetett volna, mert olyan fiatal volt, hogy még nem volt rózsaszín a termőrétege. Nem mentünk haza gomba nélkül… Az előző napokban a karszton szedett kenyérgombából és csoportos tuskógombákból finom ételeket varázsoltunk nekik, hadd lássák, van ám Magyarországon is gombafőzési kultúra, nemcsak a lengyelek falják előszeretettel a gombákat….

Erdélyről az előző bejegyzésben már írtam, így most ezt nem ragozom.

Erdélyből megérkezvén, másnap reggel egyedül kimentem a Csanyikba, gondoltam, hogy a miskolci felhőszakadás – melyet Baskával éltünk át Bánkútról hazajövet az autójában – megtette gombanevelő hatását. Igen, a tölgyesben volt gomba, igaz nem vargánya, de cékla tinóru, piruló galóca, galambgomba szép számmal akadt. Közben beszélgettem az ott gombászó emberekkel, néhánynak a gombáját is megvizsgáltam, majd egy velem korú „fiatalemberrel” szóba elegyedve látván a vargányáját, kicsit panaszkodtam neki, hogy én azért nem találok, mert nem ismerem a foltokat, nem idevalósi vagyok. Ó, hát ő már vasárnap leszedte a vargányákat, de nézzük meg az általa ismert foltokat, hátha kinőtt még pár gomba. És kinőtt. 

A "Mentor"

 a Csanyik legszebb bronzos vargányája

 Volt olyan rész, ahol a sűrű, de púposodó avarból csak az ösztöneimre hallgatva emeltem ki a gombát, mert hogy ki sem látszott. Csodálkozott is, hogy ez így megy nekem :-) Aztán még elmentünk a Vadaspark kerítésénél lévő foltra is, ahol a kerítésen belül vigyorgott 8 szép vargánya. „Mentorom” nem volt rest, bemászott, én addig vigyáztam a csomagjára. Kaptam tőle két búcsú vargányát. Igazán megható volt az önzetlensége és barátsága, velem, egy vadidegen „konkurenciával” szemben. Igaz, sok vizet sajnos nem zavarok, hiszen csak ritkán sikerül a szabadságot úgy kifogni, hogy éppen akkor legyünk a Bükkben huzamosabb ideig.

Valival még elmentünk egy búcsú Aggteleki karsztos túrára, itt is az a szerencse ért minket, hogy az emberek éppen azt az idős gyertyános, bükkös részt nem látogatták sűrűn, ahol a vargánya nőtt. Szedtünk pici kalappal csoportos tuskógombákat, még a meleg erdőrészből egy pár szem császárgombát is sikerült begyűjteni. Itt csak a jégeső elöl kellett menekülni, de megúsztuk. Két nap múlva újból Bükkszentkeresztre mentünk Dénessel gombászni,   szép vörös érdestinórúkat kaptunk a piruló galócáink és galambicáink mellé, egy olyan erdőrészből, ahol a „fejszés mama”, akivel mindig találkozunk az erdőben, mert a napi rőzseadagját gyűjti, éppen felborogatta az összes földből kilátszó piruló galócát….  

a bükkszentkereszti erdőből élő asszony

Az ifjú vargányákat és az érdestinórukat nem vette észre…. 
Egy következő kiránduláson Bükkszentkeresztről célirányosan indultunk a Kaán Károly forráshoz, hátha tartogat nekünk meglepetést ez az általunk nagyra becsült gombázós hely. Előzőleg nem találtunk rá az odavezető egyszerű útra, mert a térképen nincs jelölve turista út. Most sikerült. S ahogy kanyarodunk a forráshoz vezető útra, az út szélén ott fekszik egy hatalmas tüskegomba. 

A nem sok híján két kilós tüskegomba

Éreztem, hogy nem az élőhelyén van, ilyen közel, a turista út mellett nem nőhet ekkora gomba! Ha az élőhelyén találtuk volna (bár örömünk ettől még nagyobb lett volna), mert védett gomba a tüskegomba, némi lelki vívódás után, de a helyén hagytuk volna. Így kármentés gyanánt – hiszen a szkleróciuma (szaporító képlete) úgyis a földben maradt- , hogy ne száradjon el, vagy ne rugdossák szét a hozzá nem értők, betuszkoltuk szatyrunkba, s hazavittük. 1980 dkg-ot nyomott a mérlegen, ez már kiállításra való trófea lenne, ha volna ilyen gombászéknál :-). A fazékban végezte szegényke. Felét leszárítottuk, feléből csirkecombbal tejfeles tokányt készítettünk. Fejedelmi volt e zsenge gomba, még ha a kis kalapok lemetszegetése sok időt is vett igénybe, megérte. (Az vessen ránk követ, aki nem így tett volna helyünkben!) A gomba egyébként termeszthető gyógygomba, vízháztartás, prosztata problémákra ajánlott. S hogy került az út szélére? Arra gondoltunk, hogy valakire rájött a szapora az úton és bement a sűrűbe. Megtalálta a gombát, s kihozta megmutatni, hogy mit talált. Vagy nem tudták a hatalmas gombát hazavinni, mert nem volt miben, vagy nem is akarták, mert nem ismerték… Így az út szélén hagyták sértetlenül, üdén, frissen és kívánatosan. Nekünk! :-)

A szabadságom utolsó napján kimentem a Forrásvölgybe egy búcsúkörre. Bár szedhettem volna még piruló galócákat, de most visszatértem inkább a pici gombákhoz.. s lett is eredménye, melyről a tömlős gombás blogomban számoltam be.

Nekünk ez a szezon nagyon jó volt, mert végre jókor voltunk jó helyen….

Gombásztábor Gyergyószárhegy 2012. augusztus 8-13.

Lengyel gombászokkal indultunk a XII. erdélyi gombásztáborba, melynek helyszíne most Gyergyószárhegyen volt.
Dénes mitfahrerként térképpel a kezében mutogatotta az utat. Balra-jobbra-egyenesen (nem lévén közös kommunikációs nyelvünk) mely jelzéseket Wjesek olykor-olykor későn fogadott, így aztán nem volt csoda, hogy csak a GPS segítségével keveredett ki egy-egy nagyváros centrumából. (Wjesek az utat nem terveztette meg GPS-szel, mert nem tudott a román városneveken eligazodni.) S mert nem akartunk autópályán menni, utunk leghosszabb szakaszán "sikerült"  a legrosszabb verziót kiválasztani, ahol is az útjavítások miatt piros zöld lámpákkal avagy közlekedési tárcsával irányították az autókat. Az egy sávra szűkített utakon elég lassan araszolgattunk. Éppen a megnyitóra értünk Szárhegyre, de legalább nem késtünk el.
Az erdélyi kollegák a ferences kolostorban, az anyaországiak a falu korszerű, kétemeletes panziójában kaptak szállást.

Gyergyószárhegy Ferences kolostor

A mi szobánk ablakából csodálatos kilátás nyílt a Lázár kastélyra, a környező hegyekre, mondhatjuk keleti kényelemben volt részünk. Volt fürdőszobánk, a hűtőnk hűtött, az olimpiai összefoglalókat  ágyból nézhettük esténként a tévében. Az étkezések a földszinti ebédlőben voltak, minden reggelinél volt köményes-, meg többfajta hazai pálinka a sarokba készítve, étellel, itallal igazán jól tartottak minket.
György Feri a házigazdák egyike, "lobbizta ki" hogy Szárhegyen legyen  végre már egy gombásztábor. Feri minden gondolatunkat leste, nehogy hiányt szenvedjünk valamiben is. Csak egyet nem tudott elintézni, hogy gomba legyen. A szárazság legyőzhetetlen ellenfélnek bizonyult.





György Ferenc
az egyik Házigazda



A túrák könnyű-közepes-nehéz választékából első nap egy közepesre mentünk. Güdücig (Szárhegyhez tartozó falucska) kisbusszal mentünk, innen gyalogoltunk fel a környék erdeibe. A csapat egyik fele látva a reménytelen gombahelyzetet, hamar pihenjt parancsolt a civilben tűzoltó túravezetőnknek. Eldőltek a füvön, hogy kipihenjék  a hajnalba nyúló tábornyitó „rendezvény” fáradalmait.

A pihenés után tovább indulva hamarosan meggyőzték magukat, hogy sokkal jobb nekik a sör-élesztőgombákat tanulmányozni a güdüci kocsmában, sem mint a nemlétező kalapos gombákat keresni az erdőben, a nagy melegben…  Mi az örök reménykedők, még egy órácskát baktattunk az erdőben. Az érett málna csipegetése közben vettem észre  egy havasi ribiszkebokrot, melyet azon nyomban lelegeltem.

havasi ribizli

Miután belakmároztam, szaladtam a többiek után, s kérdeztem meg a leszakított ágacskával a kezemben, hogy ugye ez ribiszke? Jaj, ez méreg, ebből nem szabadna enni, mondták többen is. Hatást fokozandó, még a lengyel kollegának, akinek kóstolót adtam, elmutogatták, hogy halál vár reá.:-)) Tudtam, hogy összekeverik a lonccal, de azért kicsit megijedtem. :-)
Annál is inkább, mert nem savanykás ribizli íze, hanem érett egres íze volt. Később, a táborban Lajos megnyugtatott, hogy nem tévedtem, a loncnak más formájú a levele....
Később, túravezetőnknek más ötlete nem lévőn, lefelé vettük az utunkat, a patak menti rezgő-nyárasban reménykedtünk még vörös érdestinóruban, de ott sem találtunk gombát.
A két másik csoport sem sok gombát hozott, így a délutáni gombahatározás nem tartott sokáig. Másnap a közepes túrát átminősítették nehézzé, ebből arra gondoltunk, hogy akkor a nehéznek hirdetett túra lesz a közepes, s megvártuk a szárhegyi polgármester vezetésével indított túra kezdetét. A Libán tető - a megkésett indulás miatt - már nem fért a programba, de így is a Görgényi havasok, Szántó hegynek nevezett részén jó nagy meredeket másztunk meg a gombáért. Gábor László polgármester úr a tuti gomba-lelőhelyeit mutatta volna meg, de a gombák látni sem akartak minket. Néhány gomba – főleg az utak mentéről, s nem a sűrűből,  – azért került a kosarunkba.

ibolyás rókagomba

Megtaláltam életem legszebb sötét tinóruját, de akadt még céklatinóru, ibolyás és sárga rókagomba, nagy őzlábgomba, farkas tinóru,bársonyos csengettyűgomba (Pluteus plautus), légyölő- és barna galóca is.

sötét tinórú élőhelyén

sötét tinóru ismertetőjegyei
a barna színű termőréteg

A tempónkkal sajnos bajok voltak…. Szerencsére a túratársak megértették és mindig bevártak minket, nehogy nagyon lemaradjunk. A túránk kiérdemelte a legsikeresebb gombásztúra jelzőt! A kínálatunkkal megmentettük a gomba szépségversenyt, mert rajtunk kívül csak két ember tudott a másik csoportból gombát hozni a versenyre. A legszebb gombákat a túratársak nevére kiraktam az asztalra, hogy Málnási András se maradjon munka nélkül :-) Igaz a fődíjat elvitték előlünk, mert hogy tálalni is tudni kell! Nem elég a szép gombát lerakni, kell hozzá cicoma is…. Hát így állunk...., ahogy az életben is,  a festetlen gomba-szépségek alulmaradtak a versenyben ! :-)



Sajtok és a mester

Következő nap reggelén a kézműves sajtkészítést megtekintendő reggel hétkor indult a túra az esztenára. Mi a reggeli program befejeztével a Csikszentkirályi Lucsba terveztünk egy gombász túrát, ezért Wjesek kocsijával indultunk el Szárhegyről.  Wjesek egyáltalán nem örült a túrának, sem annak, hogy vezetnie kell, így az első gödörnél kitessékelt minket a kocsiból, hogy menjünk gyalog. A kb. 5 km-es reggeli túra nem is lett volna rossz, de egy kaszáló ember tanácsára "toronyiránt" nekivágtunk a domboldalnak. S, ahol már nem volt lekaszálva a rét, ott bizony nehéznek bizonyult a terep! A fejés után kiengedték a tehéncsordát, özönlöttek a tehenek lefelé a dombról, velük együtt a pásztor kutyák, s úgy csaholtak és rohantak felénk, mintha minket akarnának reggelire felfalni. Üvöltöttem a pásztornak, hogy fogja meg a kutyáit!!! Szerencsére meghallotta, így aztán tovább már békében araszolgattunk fel a meredek domboldalon. Tamás a terepjárójával elindult  minket megkeresni, hogy feljussunk mi is a tetőre, s mert  nem az úton mentünk, így csak az utolsó 100 méteren találkoztunk össze. (Azért jól esett az odafigyelés!). Fél tízre értünk fel, így a sajtkészítés titkaiból kimaradtunk, de legalább a frissen készített meleg ordából falhattunk. Aztán gyorsan elindultunk a tőzeglápra.



Csíkszentkirály természeti kincse a Lucs - tőzegláp. Románia legnagyobb tőzeglápja 1079 m tengerszint feletti magasságan, védett terület, de szabadon látogatható.  Nevezetessége a jégkorszaki tundrai pici nyír, valamint számos növényritkaság: tőzegrozmaring, kereklevelű harmatfű, tőzegáfonya… "A lápot középen turistaösvény szeli át, azonban idegenvezető nélkül nem tanácsos a túrázás, mert a láp növényzete olyannyira egyhangú, egyforma, szinte lehetetlen a benne való tájékozódás" - írja az ismertető.

Tölcséres rókagomba

Sajnos itt is az idő volt az ellenségünk, mert a kis erecskék mentén, a mohában azért lehetett volna még több gombát találni. Lajos, aki "csak" miattunk, a néhány, nagyon elszánt gombász kedvéért jött el, valószínű ettől sokkal nagyobb gombagazdagságot látott már itt, Lucsban... így aztán nem eröltette sokáig a maradást. Nagy bánatunkra, rohanósra sikerült ez a nap, csak belekóstoltunk mindenbe... No, majd máskor. Feri szerint júliusban nő ezen a lápon a mocsári sapkás gomba, mely gomba élőhelyi látványára régóta vágyom. Nincs szerencsék a Luccsal, a tavaly őszi látogatásunkkor "csak" jégbe fagyott gombákat láttunk, most meg a száraz arcát mutatta meg nekünk. A süppedő mohában nagy élvezet volt járni, egy-egy szem áfonyát lecsípni, s lesni hogy hol kukucskálnak ki gombafejek a nagy mohából. Ha békagombát nem is, de békát és gombát külön, azért leltünk. :-)



karcsú papsapkagomba

északi tejelőgomba

Este volt a Négy évszak gombás ételei könyvünk (Déva, Corvin kiadó) bemutatója. Kiadónk, Varga Károly éppen a végszóra érkezett, így egy kicsit rendhagyó lett a műsor, nem az elején, hanem a végén mesélte el a könyv elkészültének ötletét, történetét. (Ez úton is köszönjük Karcsinak, hogy bízott a könyv eladhatóságában, s hitt az olykor merész, egyedi ötleteink másokat is a gomba-konyha megújítására inspiráló hatásában. )
Kedves Olvasók: az új recepteket, "a tojásos gombán és gombapörköltön túl is van élet" jeligére kérjük a kiadóba!:-)
Utolsó nap szabad program volt. György Feri elvitt minket autójával Gyergyószentmiklósra, így megnézhettük a Tarisznyás Márton múzeumot, s a múzeum udvarán kialakított skanzent, botanikus kertet.


itt csak ilyen gombával találkoztunk :-)

Délután a Lázár kastélyt néztük meg, majd este visszatértünk, hiszen a tábor záró is itt, a lovagteremben volt.

Gyergyószárhegy Lázár kastély

a lovagterem

Az egyik helyreállított dísz

S hogy ne jöjjek gomba nélkül haza, vettem egy "művészi", gombás-fülbevalót. Az esti búcsúvacsorán el is dicsekedtem vele, megkérdezve, hogy felismerik-e benne a gombát? Háááát fekete tönkkel ?- volt a kétkedők válasza. Bizony van! A kormostönkű érdestinóru! :-)
A késő éjszakába nyúló búcsúvacsora, tábortűz  után szerencsére nem másnap nem kellett nagyon korán indulni. Most már Wjesek is felkészítette GPS-t az Erdély térképünk segítségével, s szép utakon a Királyhágón keresztül jöhettünk haza. Termit (a másik lengyel fiú) kiélhette magát újabb cigánylányok fotózásával, mert ez lett a mániája. A bánfihunyadi cigánypaloták mellett  is elhaladtunk, így ha bár Drakulával nem is, de hasonló színvonalú „folklórral” azért találkoztak a hazafelé úton is.
Gomba nélkül is jó volt a gombásztábor, szeretünk Erdélybe járni. Sőt az a megtiszteltetés ért minket, hogy tiszteletbeli tagnak választottak bennünket a László Kálmán Egyesületbe. Köszönjük szépen!

Fecsketárnics

Már most várjuk a jövő évi tábort!