Bükkszentkereszti lovas szánhúzó verseny és a lillafüredi gombák

Végre teljesült gyermekkori vágyam, csilingelő lovak húzta szánon siklani a téli erdőben, akár a Kőszívű ember fiai c. Jókai filmben. (Márta „néni” – aki a programot ajánlotta nekünk – megjegyezte, hogy azért farkasokra ne számítsunk :-)

A bükkszentkereszti lovas szánhúzó versenyre korán odaérkeztünk a buszmenetrend jóvoltából. Sajnos a verseny megkezdése előtti rövid másfél órára már nem volt szabad szán, de előjegyeztettük magunkat Barsiéknál a két órakor induló „járatra”. Közben megérkeztek Mártáék, s lementünk egy pályaszéli kanyarba, ahol a versenyző lovak és hajtóik viszonylag közelről voltak megfigyelhetők. Mi laikusként mindenkinek drukkoltunk, legfőképpen az idős lovaknak, mert volt közöttük jócskán az is. Az induló lovak legtöbbje munkára, fakitermelésre használt ló volt, s biztos szokatlan esemény volt nekik, hogy vénségükre ilyen terepgyakorlatot kell végrehajtaniuk, munkaszüneti napon, amikor a munkaköri leírásukból bizonyára hiányzik az a rész, hogy évente egyszer vegyen részt a bükkszentkereszti lovas szánhajtó versenyen :-)

verseny közben
A pálya meredek és kanyargós volt, közepén egy szűk körívvel, akadálynak nagy farönkök közé szorított gyérítésből származó kis fenyőfák voltak lecövekelve.

A győztes hajtók lipicai lovaikkal

Barsi Brigitta
A versenyből a közönségnek szóló attrakció sem maradhatott ki, a bájos Barsi Brigitta 12 éves kislány is indult pónilovával külön kategóriában.

A versenyzők kétszer tették meg a pályát, időeredményeiken rendszerint a második körben javítva. A mulatságos az volt, amikor a hajtó és segédhajtó helyet cseréltek, s az elsőkörös segédhajtó a második körben hajtóként jobb eredménnyel érkezett a célba a "főnőkénél".

Miután az eredményhirdetés az oklevelek kiállítása miatt kissé elhúzódott, a szépen felsorakozott versenyzőkről és lovaikról néhány záró képet készítettünk, majd mi is gyorsvágtában rohantunk vendéglőt keresni a faluban, ahol még volt szabad asztal, mert nekünk is szükségünk volt egy kis abrakolásra, csak nem mehettünk haza egy bükkszentkereszti specialitás megkóstolása nélkül. A falu végén a Rusztik vendéglőben megpróbáltuk a szűkre szabott egyórás időben teljesíteni e feladatot, miközben Mártáék a kétszemélyes rusztikus tálon lévők elpusztításával küzdöttek, nekünk hamar lecsúszott a finom grízgaluskás húsleves és a nem éppen felnőtt adag tejszínes erdei gyümölcsmártásos szarvas sült.

napközis adag :-)
A falu alsó végéről félháromra még teli hassal is sikerült felnyargalni a kereszthez, ahova az időközben fél órával későbbre módosított indulási időnkre Barsi Zoli hamarosan megérkezett. Elhelyezkedtünk a szánon, s Zoli ajánlatára én a bakra ültem. Élveztem, hogy csettint, cicceg a lovainak, s mint megtudtam ezzel a jelbeszéddel tartja kordában a két jószágot, hogy egyformán húzzanak. Az út legromantikusabb része számomra a lucfenyves között vezető erdei úton volt. A természet színpadának legszebb díszleteit rakta ki számunkra, a sejtelmes homályt vállunkra lehajló ágakkal és a lovak csengőinek csilingelő hangjával. A bükkszentkereszti humorból is kaphattunk egy morzsát: Zoli megjegyzésemre, hogy olyan hangulatos ez a csilingelés elmondta, hogy pedig ma már veszett el csengő az egyik lóról. Mondom - lehetséges, hogy meglesz, a fehér hóban könnyű észrevenni. Abban ő is bízik, hogy meg lesz valakinek, de sajnos nem neki – volt a válasza.

A kezdődő sűrű hóesés hangulatfestésnek jó volt, de legfőképpen arra, hogy ölembe hullva szép sunyin jól átáztassa a nadrágomat. Az út végére, akár indulhattunk volna a hóemberépítő versenyen is, olyan vastagon állt rajtunk a hó. A szép havas tájon, a fehér-fekete-szürke színek mellett zöldet is láttunk, de ezt inkább tekintsük baljós jelnek, mert a fák, melyeken a fagyöngy ilyen óriási méretekben telepszik meg, pusztulásra vannak ítélve. Amikor a fagyöngy a fát elpusztítja, önmaga életlehetőségeit is egyúttal felszámolja, így aztán az élettelen, de még álló fákon a valaha zöld fagyöngy bozontjai is feketén csúfoskodnak.

A hazainduló buszjáratra várnunk kellett egy órácskát, de szerencsére a buszmegálló közelében még ott volt a gesztenyesütő, melynek parazsánál jól megmelegítettük átfagyott kezünket, s idővel már a forralt bor poharát is meg tudtuk fogni velük. :-)

A bükkszentkereszti mendeboska
S hogy húzzuk az időt vettünk egy mendeboskát is. A mendeboskát árusító fiatalembert kifaggattuk, hogy honnan e mendeboska név? Elmesélte, hogy a faluban élő szlovák asszonyok nevezik mendeboskának azt az ételt, amit sebtében állítanak össze ebből-abból, s arra mondják, hogy mendeboskát főztek. Az ő mendeboskája knédli tészta alapra rátett ez+az, hol juhtúró, hol szalonna, hol sonka, hagyma vagy akár gomba is lehet.
Este otthon Hodobay Marika levele várt minket, Noémi aznapi gombás képeivel. Mondanom sem kell egyből gombázhatnékunk támadt, meglátván a természet újabb, remek kézműves alkotását.
Így másnap Noémival és Valival (aki szintén előcsalogatható volt e gombás hírre rejtekéből) elindultunk, hogy Noémi gombáját mi is megörökítsük, sőt határozásra hozzunk is belőle haza.

A lillafürdei vízesés februárban

A lillafüredi vízesés mázsás jégcsapjai az olvadás miatt néhol már a földön hevertek, de még így is maradt rajtuk annyi, hogy megismerjük ezt a téli arcát is.

A kis fehér, gombászcsalogató kacskagomba faj

A kis fehér gombán kívül fotóztunk még szép júdásfülét, téli fülőkét, nagyon aranyos rezgőgombát :-) E szép kis gomba faji meghatározása jelenleg gombásztársunkra, Lukács Zolira vár, én csak a nemzetségig jutottam el vele. A következő hétvégét ismét Miskolcon töltöttük, most a kocsonya fesztivál volt a mézesmadzag. Délelőtt elindultunk a Szinva patakhoz, remélve, hogy a víz közelsége a zord hidegben is más klímát ad a környezetének és hátha itt is jelét látjuk gombaéletnek. A vízparti öreg, kidőlt és még lábon álló fűzfákat, bodzákat nézegettük, és mint a hámló kéreg alatt, úgy a fatörzset borító moha rejtekében két érdekes gombára is rábukkantunk.

A lehelet vékony, fehér kígyógomba faj fényképezésekor még a lélegzetemet is visszatartottam, nehogy elfújjam a törékeny kis jószágot. :-)

A másik két miniatűr gombát is lefotóztam, majd leszedve, kis levélkébe csomagoltam, azt remélve, hogy otthon sikerül majd meghatározni. Hát nem… sőt egyre tanácstalanabb voltam még a nemzetség meghatározásában is. (Ilyen apró gombák, még csak kígyógomba képében kerültek elém, de abban biztos voltam, hogy ez a gomba nem az.)

apró termetű télifülőke
Utunkat a Király kút felé folytattuk, s a kútnál lévő kis patak partján haladva, a patak közepén üde zöld növényeket vettünk észre. S hogy dokumentálni tudjuk a tavasz jeleit, a közelben talált kidőlt határkarót odahúztam, bedobtam a patakba, s arra állva már sikerült is megörökíteni e nyakig vízben álldogáló bimbózó mocsári gólyahírt.

Délután elmentünk a kocsonyafesztiválra. Tömeg, totyogás, szemerkélő eső.

Nekem a sok bazári béka nagyon tetszett, igyekeztem is majd minden fajtáját megörökíteni. Sötétedésre értünk a zöld sátorba, ahol a miskolci gombászok is kiállították portékájukat. Le a kalappal a termesztő előtt(Darai Balázs), aki e két termeszthető gombát, a süngombát és a petrezselyemgombát képes volt a kiállítás napjaira időzítve termőre fogni, legszebb állapotukban fiatalon, zsengén bemutatni.

termesztett petrezselyemgomba

termesztett süngomba

Szerencsénkre, Cseh Marika volt az ügyeletes a gombászok asztalánál, akinél akkora protekciónk volt, hogy két tál kocsonyát is kaptunk, melyet az egyesület tagjai szabadtéri kondérban főztek maguknak és zempléni vendégeiknek. Nagyon örültünk neki, mert bár nézegettük a vásárban a kínálatot, de nem találtunk ízlésünknek megfelelő húst is tartalmazó kocsonyát sehol sem, s elég snassz lett volna a kocsonya fesztivál kocsonyaevés nélkül.:-)
Éjszaka viszonylag jól megszáradt vizes lábbelink, így másnap újból kimentünk a Szinva patakhoz jobban megfigyelni ezt a nagyon apró gombát, és amúgy is szerettünk volna még egy kicsit túrázni is, mivel ragyogó napsütés volt végre a borongós, szürke napok után. Érdemes volt, mert már több helyen is találtunk példányokat a picurka gombából, s egyre inkább az volt az érzésem, hogy ez a gomba egy nagyon apró termetű téli fülőke.

A segítőkész példány, ahol láthatók a téli fülőkés jellegek :-)

Ez a példány már hozta a faj jellegzetességeit, ragadós kalap, barnás, feketedő tönk. Na de a mérete! A legnagyobb kalap átmérő sem haladta meg a 7 mm.-t. Tönkje sem volt sokkal hosszabb, és vékony volt, mint egy cérnaszál. Néhány példányt begyűjtöttem, remélve majd csak segít valaki a mikroszkópjával megfejteni. Annyira bíztam benne, hogy egy ritka téli fülőkéhez hasonló gombát leltem, hogy preparáltam is belőle a Növénytár számára, s postán elküldtem Vasas Gizusnak, hátha hátha…. Sajnos a spóra vizsgálat nem hozta az általam remélt eredményt, hogy őkelme lenne a Flammulina elastica, így csak egy nagyon apró termetű bodzán és fűzfán növő „sima” téli fülőkével (Flammulina velutipes) hozott össze a sors. Bár az általunk konyhára is gyűjtött, közismert fülőke finom gomba, azt hiszem ebből az apróságból soha sem fogunk konyhára gyűjteni :-)

roskad a kásás hó .....

A Király kútnál felfelé haladva hókásás patak és a vastag hó még a telet őrizte. Majd elfordultunk a Szeleta tető felé vezető útra, a Molnár sziklát elhagyva a télből, tavaszból egyaránt ízelítőt kapva csúszkálhattunk le a latyakos hóban a buszvégállomásra.