Az Őrségtől a Mecsekig, avagy a Kárászi gombafesztivál 2009. július 4

Tavaly nyáron Erdélyben együtt táboroztunk Kárász polgármesterével. A tábor végén Mezei Attila csak annyit mondott, úgy érzem találkozni fogunk még. E sejtelmes mondat, valószínű a gomba-gasztronómiai előadásunknak szólt.
Talán nem is váratlanul, de megkaptuk a meghívót idén július 4-én az Ízes erdők alcímet viselő kárászi gombafesztivál- és falunapra.

De, a történet nem ekkor kezdődött :-)

Az Internetes gombászás összehozott pár év alatt egy remek gombafan társaságot, 2009. május 14-én hivatalosan is bejegyezték a Netgombász Egyesületet, melybe alapító tagként mi is beléptünk. Úgy gondoltuk egy ilyen fesztiválon helye van az egyesületnek, s javaslatom, hogy legyen ez az alkalom az egyesületünk első bemutatkozása, nyitott fülekre talált végül 25-en vettünk részt e jó mulatságon.
Kitudódott, hogy főzőverseny is a program része, s lassan megfogalmazódott bennünk az elhatározás, hogy ezen részt kell vennünk! Aztán a részvételre jelentkezők Attilától Ági jóváhagyásával :-) meglepetésként kaptak egy meghívót Magyarszombatfára „próbafőzésre”.

Így a háromnapos pünkösdi hétvégére összeállt a főzőstáb a szakácsjelöltek (Attila és Dénes) mellé. Titokban, zárt láncon folyt a szervezkedés, hiszen egy versenyre a nagyok is csak a színfalak mögött végzik a felkészülést. És elkezdődött a mini Bocuse d’Or gombász módra. Magyarszombatfán a természet kegyes volt hozzánk, bár az egész országban szárazság volt, de az Őrségben megkaptuk az erdőtől a főzéshez szükséges friss gombát.

Rókagomba, vargánya, galambgomba jutott a közös kosárba. Első nap – még megszedtük hajnalban a gombát – de szinte késő délutánig esett az eső. Attila forgatókönyvében szereplő kulturális program (Veleméri templom meglátogatása, Vadászkiállítás megtekintése a szomszédban, nem maradhatott el, mindenféle gombászteendőkre hivatkozva :-).

Délután a fiúk felhozták a tornácra a katlant és az üstöt, kibabrálva az esővel, Attila szárazon főzhette versenyszámát a gombás gulyáslevest, sok-sok fűszerrel. Kovi Imre leánykái szorgalmas kuktának bizonyultak, ügyesen dolgoztak Attila keze alá, a legfontosabb műveletekbe sózás, kavarás, fűszerezés sem csúszott hiba.

A lényegtelen segédmunkák (krumpli hámozás, zöldség pucolás, gombatisztítás, szakács itatása, kóstolás) elvégzésére akadt mindig vállalkozó. Jóleső érzéssel ültünk le Ági csodálatosan megterített asztalához, s e finom meleg leves a hideg időjáráshoz is nagyon passzolt :-)

(A mennyiség ugyan kifogott rajtunk, de másnap tisztára nyalt tányérokat raktunk a mosogatóba. )
S akibe még fért egy falat, a közben előkerült süteménycsodákból is kóstolhatott, avagy ha megszomjazott bőséges italkészletből válogathatott.
Másnap hajnalra újabb gombaszedés volt beütemezve. A rókavadászatot Szlovéniában folytattuk Ágiék tuti lelőhelyén. Már érett erdei áfonyát is kóstoltunk Pünkösdkor, május végén!
A zsákmányból Dénes által megálmodott menüsor gomba-alkatrésze lett. Leves – vállalkozó híján nem készült – így maradt a vaslapon sütött tócsni gombás tokánnyal mely „NET-gombász tokány” néven került a kárászi gombafesztivál történelemkönyvébe:-).

Gyereknap lévén Juditék palacsintasütésbe fogtak. Többen elmentek újból gombát vadászni, így kevés kéz maradt a háznál. Nehezen indult a főzés, de mire összevágtuk a húst, a krumplit is meghámozták ügyes asszonykáink, a tűzmester is előkerült, így megkezdődhetett a bográcsos főzés. Közben a nap is kisütött, s mire a tócsni vaslapon sütésére került sor, mindenki ingujjra vetkőzve állhatott a a parázs mellé, várhatta a megsült tócsnikat, hogy ráhalmozza a finom tokányt, meglocsolja tejfellel és kiéhezve, leülve egy farönkre, kis tányérkájából elfogyassza szerény vacsoráját. :-)

Édességnek vajastésztából gyúrt rolókat töltöttünk meg - kandírozott-gévagombával ízesített túrókrémmel.
A sikeres hétvége utáni időszak, ahogy nézem postaládámat a majd 300 levélváltás a versenyre való felkészülés apró részleteivel foglalkozott. Először is el kellett végre dönteni, hogy akkor mi legyen a versenyszámunk. Mivel a két étel (gombás gulyásleves – gombatokány tócsnival - , egy menüsorba nem illett, úgy döntöttünk, hogy egy könnyed leveske kerüljön a netgombász tokány elé. Ennek megfőzésére a versenyen (élesben) Éva és Csaba vállalkozott, ispánki gombás-zöldségleves formájában. A levelezés során elosztottuk a feladatokat, anyagbeszerzés, szállítás, munkafolyamatokban való részvétel, eldöntöttük a terítéket, ki hoz szalvétát, terítőt, fanyelű evőeszközt, tálat, etc. (A gondos készülődésből csak a pohár és a merőkanál maradt ki, de az utolsó pillanatban ugyan kölcsönből, de az asztalra került.) A szállásunk Magyaregregyen volt a Vadgesztenye panzióban, itt még a két kiskutyával érkező társunkat is szívesen befogadták.
Július 4-én 10 órára megjelent a csapat a kárászi faluházban, ahol bemutattuk az „Egy kalap alatt” címmel készült prezentációt. Az Egyesületet elnökünk mutatta be, majd Pisti számolt be örökbefogadott süngombájának stílszerűen 9 hónapos (270 napos) tündökléséről, hanyatlásáról és elmúlásáról.

Gastro blokkunk felvezetőjeként egy szintén gombakedvelő élőlény (csiga =gastropoda) „áldásos” tevékenységét illusztráltam néhány gombás-fotóval, majd gastromanusként Dénes, gastronanyusként Zsuzsa és én néhány gombás étkünk fotóival, rövid elkészítési ismertetőjével szórakoztattuk a közönséget.
Délben elkezdődött a verseny. Mindenki tette a dolgát, némi zűrzavar csak az áram használattal volt, nem a krumpli reszelő mondta fel a szolgálatot idő előtt a versenylázban, hanem a biztosíték nem bírta a nagy terhelést. Nem is csoda, hiszen rezsók tucatjai, sőt otthonról hozott hűtőszekrény is lógott a vezetéken. Közben a zsűri tagjai házról házra jártak, nézték az előkészületeket, kérdezgettek, jegyzeteltek. A Pécsi Rádió munkatársa éppen akkor toppant be hozzánk, amikor a rolókba töltöttük a sohanemhallott kandírozott gévagombás túrót, így e percek az éter hullámain is megörökítődtek :-) Talán Imrével és Dénessel készített interjú is elhangzott, erről sajnos semmilyen visszajelzést nem kaptunk.

Az ispánki gombás zöldségleveske

A netgombász tokány

Eljött a zsűrizés pillanata, megjelent Kopasz Árpád zsűri elnök (műkedvelő gasztronómus) kíséretével asztalunknál. A csodaszép terítés, a fehér köténykés Netgombász gyerek koszorú, minden elismerést learatott.

Kopasz Árpád a zsűri elnöke asztalunknál

Hát még az ételünk! A kóstolás végén a zsűri elnöke a szó szoros értelmében megemelte a kalapját előttünk, mert benne ősi ízeket hozott fel a kicsit odapirított tócsni, az egyszerűségében is csodálatos falusi leveske.

A tokány falapon tálalva
Sőt, még a gombarudi omlós tésztája, s a nem igazán kommersz tölteléke sem hagyott negatív kritikai nyomot a menün. :-) Kopasz úr, úriember módjára nagylelkűen elnézett a hőségtől nem éppen kellő fokon kínált tokaji szomorodni hibája felett. A várakozás perceiben volt lehetőségem egy kicsit kíváncsiskodni mások asztalánál, meghallgatni az elnöknek a kóstolt ételekről alkotott elismerő vagy kritikus megjegyzéseit, s mivel nálunk csak pozitív jelzések történtek, nagy reményekkel vártuk az eredményhirdetést. Mikor hátulról a 13.-tól kezdve sorban közölték a csapatok nevét, a 2. helyezett csapat után, az első helyre akárhogy is számoljuk, már mi jutottunk.
A menüsor receptje a közös gombán olvasható : http://kozosgomba.blogspot.com/2009/07/karaszi-gombafesztivalon-elso-dijjal.html
Nagy volt az öröm! Éva javaslatára Dénes és én mentünk ki az első díjat átvenni, s Éva az asztaldíszként készített szárított gombát tartalmazó zsákocskákat is a kezembe nyomta, hogy adjam azokat majd oda a zsűrinek.

A díj átvétele

Az első első díjunk:-)

A győztes csapat

csapatmunka

Este a hőségtől is lefáradt csapatnak visszatérve a szállásra már semmi energiája nem maradt a vacsora elkészítéséhez, csak ültünk és néztük, Éva hogy szeli fel a vargányákat, és mozdulni , enni sem volt már kedvünk. Miklós megjegyezte, hogy elég szar, hogy elnyertük az I. díjat, mert eztán ettől jobbat már nem tudunk elérni :-)
Talán jól esett volna átbeszélni a verseny apró részleteit, ki milyen tapasztalatokat szerzett, de egy „ugyan, minek arról beszélni, ami már elmúlt” – hang belénk fojtotta a szót :-(

Vasárnap a reggelinél Dénes átadta a megígért díjat a vendégváró asztalt is díszítő vadvirág csokorkötő verseny egyetlen indulójának, Juditnak, – bár utóbb kiderült, hogy kooperációban készült a csokor -. Az igazságos megoldást csak a díj, a cserépgomba darabokra törése szolgálhatta volna :-)

Reggeli után megérkezett Rózsa, az egyik környező faluból való barátnője Betty a férjével Zoltánnal és megleptek minket frissen sült (még meleg) kakaós kaláccsal, melyhez fogható finomsághoz ritkán jut az ember, légyen akár Magyaregregyen :-)
Reggeli után a csapat több részre szakadt: voltak, akik gombászni mentek a már bevált helyekre, mások szarvasgomba kereső kutyák társaságában gombalesre indultak. Mi Kisújbánya- Óbánya között kirándultunk, mivel ez a hőn áhított szakasz szilveszteri túránkon a rövid nappalok miatt gyalogosan már nem fért bele az időnkbe. Újból megcsodálhattuk, immár nyáron a kizöldült patakvölgyet, a patak mini vízeséseit, s be kellett ismernünk, hogy a zord télben jégcsapokká fagyott vízcseppek jobban álltak a Csepegő szikláknak, mint a nyári öltözete :-)

Délután hazaindulva Dunaföldváron a part menti halászcsárdában jól beválasztottunk egy a halhoz nem illő hatalmas szalonnakockákkal, szerelmes szakácsnővel készült bűn rossz harcsapaprikással :-(.
Köszönettel tartozunk Attilának és Áginak a próbafőzésért, Juditnak, hogy épségben még haza is szállított minket, az egész csapatnak a remek csapatmunkáért, legfőképpen pedig a jó társaságért.

S ahogy Magilla gorilla mondaná: „ jövőre újra megpróbáljuk!” :-)