II. Nemzetközi Gombafesztivál Pálháza 2012.

Saci csak összerittyentette a II. fesztivált is Pálházán. :-)
Meg is jött a parancsolat violaszín e-mail alatt, épp csak a tanfolyami túravezetésem időpontjával esett össze a dátum. Szerencsére hamar sikerült túladni a kiránduláson, így pénteken útnak indultunk. 5 perccel a vonatindulás előtt Dénesnek is sikerült beérkezni a Keletibe, de legalább a majd hat órás út alatt jól kipihenhette magát :-)

A vonathoz példásan megszerkesztett busz csatlakozásunkba csak annyi hiba csúszott, hogy vonatunk még nem tartott Sárospatakon sem, amikor a busznak Sátoraljaújhelyen indulnia kellett volna. Félve kérdeztem a kalauzt, hogy szokás –e Sátoraljaújhelyen megvárni a busznak a vonattal érkező utasokat? Hááááááát, az utolsó vonatot meg szokták várni…. Lévén a mi vonatunk az utolsó előtti, rossz tapasztalatok birtokában okkal feltételeztük, hogy sokba fog a vonat késése nekünk kerülni:-( És lőn csoda, a buszok indulásra kész berregő motorral várták a vonatról érkező utasokat. (Jól kezdődnek a dolgok, kezdjük érteni, mi az hogy csatlakozás! :-)

S ahogy leszálltunk a buszról már jött is elénk a fesztiváli küldöttség, Baska, Antek, Éva és Saci. Az ott alvós vendégseregletből már csak mi hiányoztunk, a gombás terítővel megterített asztalnál várt a szponzorok adományozta, pálinka, kolbász, szalonna, friss kenyér és Saci finom paradicsomsalátája, újhagymája. Már csak egy ilyen vacsoráért is érdemes hat órát utazni!

Másnap reggel kilenckor indult a túra. A faluból is jött pár ember, megjött Vali is Miskolcról, sőt néhányan már túl a reggeli portyán, hozták is a kiállításra szánt vargányájukat, rókagombájukat, kerti csiperkéjüket a tuti gombászó helyükről. Megjött Kázmér is a szomszéd faluból, s hozott egy olyan bükkfataplót, mely ravaszul, a földön elhelyezve, hatalmas kalapos gombának látszik.



cseles bükkfatapló

A csapat egyik fele jobbra, másik fele balra vette az erdőben az irányt, mi Zoli (helyi túravezetőnk) után át a szakadékon egy gyertyános-tölgyes erdőben próbáltunk szerencsét. S mivel eső csak a héten esett Pálházán is, éppen csak csepegtek a gombák az erdőben.

nyári laskagomba hátsója

fagyálló likacsosgomba hátsója

S mert az ebédidő is hamar utolért minket, 13.00 órakor sietni kellett haza a 60 gombócos nyári töltött káposztához, melyet szintén baráti alapon főzött a szakácsnő az ajándék 3 kg. húsból. Degeszre ettük magunkat, és még mindig maradt ugyanannyi.

A fejedelmi ebéd nyári töltöttkáposzta

Délután feldíszítettük az inkubátor ház halljában a terepasztalt. 30 fajt állítottunk ki, érdes tinóruk, vargányák, galambgombák, galócák vitték a prímet. Sajnos azt nem lehet mondani, hogy a terem zsúfolásig megtelt volna, Saci panaszkodott is hogy bár kézzel festett plakátok is voltak kinn a faluban, az embereket nem érdekli a gomba, illetve csak azok, amiből pénzt látnak, azért meg nem jönnek kiállításra. Így én kiültem az utcasarokra, aki csak arra járt, és hagyta magát betereltem a kiállításra.



Látogatók a legkisebbtől

a legnagyobbakig

Este jött a buli. Attila, a vendégház tulajdonosa autójából bömböltette a „muzsikát”, de csak Kázmér volt  legény a gáton, s szorongatta meg az asszonyságokat táncolás ürügyén, a fiúk (Dénes, Pisti, Antek, Zoli) csak lusta szemlélői maradtak a táncmutatványnak.

Saci és Kázmér

A pálinkás butykosból gyakran töltögettünk de Baska, kedves tört magyarságával megnyugtatásként kinyilatkozta minden bulik jelszavát: „Minden rendben, részeg senki!!” :-)

Másnap reggel 7-re jött értünk Pisti és Zoli - kielégítendő soha nem fogyó gombászhatnékunkat, már csak azért is, mert a hétvége a vasárnappal sajnos véget ér, és itt kell hagyni ezt a gyönyörű vidéket. Éjszaka jó eső volt, gondolván több esélyünk lesz az avar alatt lapuló rókagombák kivillanó narancssárgájának észrevételéhez. Több helyen megfordultunk, a tölgyesekben a piruló galócán kívül más nem nagyon volt.

Az idei első bronzos vargánya

A gyertyános bükkösökben akadt néhány ízletes vargánya, rókagomba, céklatinóru, a szürke galóca minden színárnyalatban, sötét érdestinórú citromsárgában, Pisti egy tölgyes szélén bronzos vargánya botlott. Életemben először ugyan, de elvesztettem a hátizsákomat.



Farkastinóru
"lerí róla, hogy nagyon északról van" - by Albert Laci :-)

Hiába pörgettem vissza a perceket, nem jutott eszembe mikor volt a hátamon utoljára a zsákom. Még jó, hogy Pisti emlékezett rá, hogy a bükkösben vettem le a hátamról, a benne lévő dobozba tettem a fehér szürke galócát. Istenem, hová bujdokol az én emlékezetem mostanában? (Soha ne öregedj meg, szokta volt mondani Dénes).


rókagomba trió 

Saci induláskor a lelkünkre kötötte, hogy a túra végén szaladjunk már be hozzá egy kávéra. Kávét persze csak ebéd után adott! :-))
Meghatóan kedves meglepetés volt a kávé előtti ebéd: finom húsleveske, főtt hús meggymártással, desszertnek pedig tarhonyás hús, káposztasalátával: Nyamm-nyamm.

Kedves Saci, és a gombafesztivált támogató Pálháziak! Köszönjük szépen, családias, emberi léptékű, nagyon jó volt a fesztivál!!

Gomba nem, bazsarózsa igen :-) 2012.05.12-13.

Lányom a Zengőről telefonált, hogy nemsokára elnyílik a bazsarózsa, s ha látni akarnánk, az utolsó percekben vagyunk. Jó és olcsó szálláshelyet ajánlott Pécsváradon Laci bácsiéknál, ahol ő már törzsvendégnek számít. Háromszor is ránk telefonált, hogy most foglaljuk le a szállást, ne gondolkodjunk sokáig! Megadtam magam, mi az nekünk egy újabb utazás, Szlovákia után Baranya, nem távolság nekünk! Ja, hogy megint elmarad a hétvégi takarítás, legfeljebb nem hívunk vendéget!:-)

Pénteken a 2 órás pécsi vonathoz (csodák csodája) rövid időn belül volt buszcsatlakozás Pécsváradra, s az csak természetes, hogy még este 6-kor is elindultunk egy rövid túrára. A zengővárkonyi szelídgesztenyést néztük ki a térképről, útba ejtve Rockenbauer Pál sírjának meglátogatását is.  Titkon reméltem, mint ahogy a soproni szelídgesztenyések kisavanyodott talaján, itt is lesz majd gomba, főleg, hogy a déli országrész bőven kapott csapadékot mostanában. Találtunk is gombát, bár ne találtunk volna! Váratlanul szembesültünk a gesztenyéseket pusztító kéregrák (Cryphonectria parasitica) rémtetteivel. Kis gyaloglás után, elérve a gesztenyéshez, furcsa látvány fogadott bennünket.

Pécsváradi szelídgesztenyés beteg fái

 Bár sávokban lekaszálták a füvet, hogy járható legyen a gesztenyés, de ettől még az elvadult állapotok csak kicsit lettek szelídebbek. Tölgyfák, diófák, rózsabokrok sűrűjében szinte csak arról lehetett megismerni a szelídgesztenye fákat, hogy elfeketedett csonkok meredeztek zöld lomjaik közt, rosszabb esetben már lombozat sem volt rajtuk. Annak ellenére, hogy gyógyítható ez a betegség, a halálos beteg erdőt sorsára hagyták. A védekezési eljárás a kéregrák helyi kezelésével történhetne - elhalt ágak, koronarészek eltávolítása, a rönkök kérgezése, a levágott részek elégetése - nagyüzemi szinten nem alkalmazható – írja a szakirodalom. (Szombat este a Vadászkürt vendéglőben elfogyasztott vacsoránk közben mesélte a felszolgálónő, hogy a nagymamájával mennyit jártak a szelídgesztenyésbe gombázni, a mohás részeken, ahogy illik, nőtt a rókagomba, vargánya.)
Nekünk, vigaszként a legkorábbi galambgomba, a zöldesszürke mutogatta magát egy ritkásabb bozót alatt. Hazafelé úton toronyiránt mentünk, s találkoztunk az újrahasznosított telefonfülkével. Egyik felében műtrágyás zsákkal, a másikban fából készült klozettel.

A szerves trágyáját úgy látszik másra tartogatja a gazda, mert a palánták tövében már ott voltak a fehér műtrágya golyók. 
Másnap reggel a híresen finom reggelit hajnali hétre rendeltük. :-) Laci bácsi a vendéglátás nagymestere, tudja, mitől döglik a városi nép! Friss ropogós péksütemények (fia Aranycipó pékségéből), többfajta kenyér, házi szalonna, sonka, szalámi, disznósajt, kerten kapirgálós csirke tojása, házi lekvár, vaj..… Az annyit együnk, hogy kibírjuk vele estig ellenére is maradt a tányérunkon étel, melyet Laci bácsi biztatására, hogy „nyugodtan csomagoljuk el, jó lesz az a kiránduláson” – gyorsan meg is tettünk. Szemünk már csak attól tágult kerekebbre, amikor házigazdánk felajánlotta, hogy megspórol nekünk egy pár kilométert, elvisz az erdőbe minket az első sorompóig autójával, úgyis sok kilométer lesz még hátra, míg oda- és visszaérünk. Lassan hajtott végig a városon, s a rövidnek tűnő út alatt is sok mindent megmutatott a város nevezetességeiből.

Bánáti bazsarózsa bimbóban

Baktattunk az árnyas turistaúton, itt-ott benéztünk az erdőbe, van-e gomba, de a fokozottan védett bánáti bazsarózsát szerettük volna mielőbb meglátni. Az első elnyílt példány megtalálása, majd a következő félig elnyílt, s a sok tucat teljesen elnyílt bokor után nem hittük, hogy nyíló virágot találunk már. Aztán mielőtt felértünk a csúcsra, az utolsó kanyarban ott volt a bimbós, majd a kinyílt virág, hogy feltegye a NAGY I-re a pontot. Elérve a toronyhoz a „Lokátor nem, bazsarózsa igen” – felirat és más táblák emlékeztettek a Bazsarózsa – Lokátor 1:0 –s meccsére.

Lokátor nem, bazsarózsa igen!

Nagy küzdelem, sok hosszabbítás árán született a végeredmény, melynek itt a helyszínen is szívből örülhettünk, köszönet a bátorságért a rózsamentő civil összefogásnak!!!

Bánáti bazsarózsa a Zengőn

A hegytetőn is védett virágokat tudtunk fotózni, így a hölgyestikét és az olasz mügét. A Réka-völgy felé indultunk lefelé a Zengőről.

hölgyestike

A Réka-völgyi tisztás, az Etelka forrás idilli hangulata lenyűgöző, kis patakok, ívelt hidak, hatalmas vörösfenyők, csend és tisztaság.

Réka völgy

Visszaérve a városba megálltunk a Nagyboldogasszony templom stációinál.

A hazavezető út utolsó szakaszán már eléggé elfáradtunk, éppen csak bevonszoltunk magunkat a Vadászkürt vendéglőbe vacsorázni. s rogytunk le látványosan a kerti székekre. A hosszú gyaloglás fáradalmait feledtető fácán leveskével jutalmaztuk meg magunkat. :-)

Másnapra Hosszúhetény felé, a Nagymezőre készültünk virágokat fotózni, de a zuhogó esőben, gumicsizma nélkül e tervünk kivitelezését feladtuk.

Az isteni péksüteményes parasztreggeli után Laci bácsi ismét felcsapott idegenvezetőnek, s elvitt minket autóval a Dombay tóhoz. Nekünk szép látvány, neki nosztalgia volt az út. A szűnni nem akaró esőben elsétáltunk az aszfalton Zengővárkonyba.

Dombay tó

  csigával

 Tájház, tojásmúzeum, népviseletes néni, konfirmáló kislány, ennyi a tömör leltára a délelőtti látnivalóknak.

Zengővárkonyi néni sárközi népviseletben

Pécsváradra visszaindulva a temetővel szembeni lenyírt fűben szép, vaskos csiperkéket szedtünk, s mint pécsváradi souvenirt hazahoztuk.
Este megfőztük belőle a házassági évfordulónk alkalmára kinevezett ünnepi gombavacsorát. (Sajnos a vacsora pezsgős zsíros kenyérevéssel zárult, mert furcsa íze volt néhány gombakalapnak, amit semmivel nem tudok magyarázni. Főzéskor nem volt rossz szaga, mint a sárguló csiperkéknek lenni szokott, amúgy is vörösödött a húsa, ami pedig minden ehető csiperke jellegzetessége.)

Nem lehet minden tökéletes! Annyi jó után, ami velünk két napon keresztül, már semmiség egy elszúrt vacsora.

Tavaszi gombászkalandok a szlovák síparadicsomban

A Hrustinban épülő síparadicsomot április végén a síelők már nem, a turisták még nem látogatják.

Így aztán nem csoda, ha a gyönyörű szálláshelyen mi voltunk az egyetlen éjszakára is ottmaradó vendégek.



Hrustini szállásunk a tulajdonossal

Korán reggel indultunk a lyányokkal , Déneskével, háromnapi hideg élelemmel , ruhákkal, kosarakkal és gumicsizmákkal megrakott autóval Miskolcról, hogy a lengyel gombásztársak évadnyitó kucsmagombázásán részt vegyünk. A lengyel gombásztársak többes száma közben egyes számra változott, mert csak Wjesek jött el a Koliba u Kuba panzióba, Hrustinba. A tavalyihoz hasonlóan a kucsmagombászást a május elsejei hosszú hétvégére szervezték, s ha azt számoljuk, hogy a Kárpát-medencében késett a tavasz és számba vesszük, hogy tavaly is csak fiatalka gombákat leltünk, és a mostani helyszín még magasabb régióban van (900 méteren) … á nem is folytatom a latolgatást, majd meglátjuk a helyszínen mi az ábra, s ahhoz alakítjuk majd az ábrázatunkat.

Első helyszín, ahol megálltunk - tóparti fenyves erdő - nem volt éppen teljesen gombátlan, a lucfenyő tobozfülőkék és a luc tobozon élő csészegombácska jelenléte jó előjelnek tűnt.

Délután 3 óra felé, ahogy megérkeztünk rögtön elénk tették a félpanziós ellátás estebédjét, holott egyáltalán nem voltunk éhesek. A panzió két macskája legalább jól járt, mert a bableves után már nem sikerült a vastag hússzeleteket is magunkba tömni. S, hogy szét ne pukkadjunk, emésztés serkentőként a meredek hegyoldal megmászását találtuk a legüdvözítőbb megoldásnak.

kárpáti sáfrány borította a sípályát

A sípályán akár hógolyózáshoz is lett volna elég alapanyag, de inkább a kárpáti sáfránymezők fotózását választottuk, kivéve Dénest, aki nem tudott ellenállni a kényelmes ágy háborítatlan alvást kecsegtető csábításainak.

Aztán a lenyugvó nap utolsó sugarainál mégis elindult, ő sem tudott betelni a kárpáti sáfrányok szépségével. Válogathatott kedvére, formát, színeket, volt miből.

a "rendhagyó" kárpáti sáfrányok

Én már nem mentem fel a sípálya tetejére, az agyamban kalapáló szívem lebeszélt az Oravska Magura egyik 1000 méter feletti pontjáról való letekintésről, helyette kedvenc tömlős gombáim kutatásába fogtam, teljesen eredménytelenül. Sem a szárazon ropogó fenyő avar, sem az éppen elolvadt hótól dagonyás agyagos föld nem bizonyult jó élőhelynek a gombák számára.

A sétának köszönhetően a már szokásos esti zabálásra sikerült helyet szorítani táguló bendőinkben az üvegesre sütött szalonnáknak, a roston sült kolbászoknak, hagymáknak, hazai boroknak. S, ahogy ez lenni szokott nem maradt el a teli hasnak köszönhető zöldségek álmodása sem. (A főnökasszonyom közölte velem, hogy Baján lesz az új munkahelyem!? - nem csoda, hogy Bajom van vele – úgy általában!)

hegyes kucsmagomba (Morchella conica)

Másnap reggel Wjesek első számú kedvenc helyére mentünk, a szlovák paradicsom egyik csodaszép völgyébe gombászni, szállásunktól 35 km-re. Wjesek irányításával „nyema fufu" (nem jön a vonat) és a 'barabaranoszex" (bal kanyar bevétele) hamarosan el is értük a gomba-biztos helyet. Na igen, egy kis acsalapus folton 10 szem bébi kucsmagombát szedtünk, melyek a 30 fokos meleggel párosított viharos szélben kiszáradva estére még kisebbeknek látszottak, de szörnyű végzetükért - hogy az esti viharos szélben elfújta a szél őket pohárral együtt az asztalról– ez úton kérek bocsánatot tőlük mindnyájunk nevében, soha többet ilyet nem csinálunk!

 Sok helyen láttunk tobozfülőkét (Strobilorus esculentus) és a rá hasonlító „kúpos” kígyógombát (Mycena strobilicola), melyet kalapjának összemorzsolásával érezhető erős retekszagáról lehetett jól megkülönböztetni a fülőkétől.

Osztrák csészegomba (Sarcoscypha austriaca)

Pár folton megtaláltuk néhány példányát a tavaszi döggombának (Entoloma vernum), az osztrák csészegombának (Sarcoscypha austriaca), az ülő gyászos csészegombának (Pseudoplectania nigrella) , a faszénen növő csészegombának (Peziza subviolace) és a redős papsapkagombának (Gyromitra esculenta). Sajnos iszonyatos szárazság volt mindenfelé.





redős papsapkagomba (Gyromitra esculenta)



Aprócska szénkedvelő csészegomba
 égett fatuskón (Peziza subviolacea)

gyászos csészegomba (Pseudoplectania nigrella)

Hazaérve a korai estebéd után nem nyugodva bele a gombátlanságba, tettem egy nagy kört a háztól lefelé, de továbbra sem nőtt ki gomba sehonnan, még az én kedvemért sem. :-)

Az esti szalonnázás, juhtúrós kenyérrel most sem maradhatott el, de tovább szőhettem álmaimat a szlovák gomba-paradicsomról, mely a vacsorához kiadagolt három szem koktélparadicsomban testesült meg :-))))

Hazafelé úton sikerült egy hölgyet „megbotránkoztatni”, amikor Noémi - kezében az atlaszából kihajtogatott várostérképpel - tudakolta volna meg a városból kivezető utat. Kiderült, hogy nem is abban a városban voltunk, amelyikben gondoltuk. De hát ki tehet arról, hogy a valaha Magyarország részét képező területen a szlovák nevek közt egy-két betű különbséget nem vesz észre az ember!!

A melegtől kissé nyűgösek voltunk, Vali kívánságát sem volt könnyű teljesíteni, olyan presszót, mely árnyékban volt és a jobb oldalon találtatott csak nagy sokára leltünk. E paramétereknek megfelelő ideális helyszínen kávé, alkoholos és attól mentes italok elfogyasztása után mindjárt könnyebben vettük az akadályokat, meg sem álltunk a Keleméri lápig.

A Keleméri mohos

Sajnos a belső mohás részre a felszedett pallók miatt nem tudtunk bemenni, Vali amúgy is a parkolóhelyen maradt a tele kocsit őrizni, így csak futó pillantásokat vetettünk a lápra, hamar továbbindultunk.

sörtés csészegomba (Scutellinia umbrarum)

Emlékbe egy sörtés csészegombát azért fotóztam. :-)

Este kimaradt a szalonnázás, de már éppen ideje volt, kezdett szorítani a begombolt nadrág :-)

A gombátlanságról csak az Időjárás tehet, Neki be is nyújtottuk a panaszt, vigasznak ott volt a csodálatos kárpáti sáfránymező, a vízesések, patakok, a csend, a társaság, ennyi jóval tán megvigasztalódik az üres kosárral hazatérő gombász ember is. :-)

Hát még amikor másnap  meglátja Wjesek e-mailon küldött kincseit a titkos helyéről!  :-)

Kockás liliom nézőben a Gömör Tornai karszton.

Címre mentünk (2012. április 14-én), hiszen kinek van újabb fél évszázada arra, hogy egyszer végre összeakadjon ezzel a ritka tavaszi virággal.



Kockás liliom (Fritillaria meleagris)

A csereháti faluban talán már hozzászoktak így tavasz tájt a réten, csapadékosabb tavasz esetén a dagonyában fetrengő fotósokhoz, nem keltettünk ottlétünkkel nagy feltűnést. 

Kockás liliom (Fritillaria meleagris)


Azért ez nem volt mindig így. Barátnőm mesélte:
Amikor másodjára volt fotózni a nyíló virágokat, odament hozzá egy cigány asszony hogy mit keres ? Kérdésre, kérdéssel kell válaszolni:-)

"- Van errefelé máshol is kockás liliom?

- Nem, csak itt van. Én is szoktam vinni a lányomnak egy csokrot, amikor már szépre megnő.

- De ezt nem szabad leszedni, védett növény, 10 ezer forint az eszmei értéke!

- Ó, hát egyugom én, nem látik azt senki meg. A piacon is maj’ szétszettek érte. "

Számos bókoló virág virított a réten,   lila –bordó színeit megtörő apró, fehér kockás lepelleveleivel, hol a bokrok szélén, hol közéjük benőve, hol bimbósan, hol virága teljében, hol pedig megfakult színekkel elnyílva.

Aztán az utolsó „csak még ezt” - után rászántuk magunkat, hogy tovább álljunk, hiszen más úti célunk is volt, s természetesen gombát is szerettünk volna találni . A diófa alatti kis kápolnánál megállva ugyan, de folytattuk utunkat Bódvalenke felé, hiszen a híres „freskókat” szerettük volna megnézni.

(Olvasom a neten, hogy ezek a falfestmények nem freskók, hanem seccók, „amely olcsóbb, elterjedtebb falfestési forma, mint a freskó. Ebben az esetben a freskóval ellentétben a festő a száraz vakolaton dolgozik, igazából a szobafestőkhöz hasonlóan.” )

A faluban nem voltunk egyedüli szájtáti turisták, a profik idegenvezetővel mentek végig a falun.

Kiszállva a kocsiból furcsa érzések kerítettek hatalmukba. Nem nézhetem csak a festményeket, emberek járnak – kelnek az utcán, tesznek-vesznek a házuk udvarán. Nem bámulhatok a képükbe, mint egy kihalófélben lévő rezervátumban élő emberi fajra! Nem lesz kellemetlen a pillantásuk? Féltem majd jönnek a csúfolódó gyerekek, a mit bámulsz egyet fingok elájulsz mondókával, vagy jön a „román” rongyos cigány asszony koszos kisgyerekével a karján, hogy ma még nem ettek, adjak már nekik egy kis pénzt és… Szögi Lajos is eszembe jutott….

Ehhez képest mosolygó emberekkel találkoztam, akik bátran biztattak, tessék ám megnézni mindent, sok szép kép van a falon.

Olvastam több mélyen humánus Csalog Zsolt könyvet a cigányokról (Cigányon nem fog az átok, Kilenc cigány), gombász szenvedélyem miatt engem is néztek már cigánynak (volt munkatársam egyszer megkérdezte, hogy Editke, nem vagy te véletlenül cigány? – hogy folyton gombászni jársz! ), de amit ott éreztem, gondoltam egészen új volt. Jó helyre vetettek magot, s az ki is kelt. Szívből kívánom a bódvalenkei cigányoknak a jobb sorsot.

Később megállítunk egy kávéra Guinness rekordot nézni Szinpetriben,  ahol a világ legnagyobb könyve látható. Nem vagyok a lehetetlent hajszoló emberi művek csodálója, így nem annyira a könyv, mint inkább annak kivitelezése érdekelt, hogy az elkészült könyvet hogyan helyezték el az épületben. (Fújjjj ez az örök női praktikusság :-)))) Volt arra is megoldás: a tetőgerendák szétfűrészelésével, a tetőszerkezet hidraulikus megemelésével, daruval "pottyantották" a helyére a könyvóriást. A tartalmát csak szóban ismerhettük meg, idővel számítógépes érintő képernyős megoldással lehet majd benne virtuálisan lapozni, de legalább az Aggteleki Nemzeti Park csodáiról szól, amitől azért illik meghatódni. Sőt a nemzeti park emblémájától a foltos szalamandrától is, mely a ház feletti domboldalban van kőből kirakva!

Hazafelé megálltunk a tavalyi megaszalódott szilvával borított gyümölcsösben, hátha szeretik a kucsmagombák (is):-)) De nem, még tövisalja gomba sem volt a nagy szárazság miatt, pedig tipikus élőhelye lett volna. Szerencsére a szabadtéri tojtoj a nyárfásban tartogatott egy kis cseh kucsmagomba meglepetést, Dénes összekapkodott egy zacskóval hamarjában belőlük.

Gombát látni és győzni (jobban mondva szedni) ! – ezzel ért véget e csodás szombati kirándulásunk.

Poklade 2012 Mohács busójárás

Már óvodás koromban „tanultam” Mohácsról, illetve nem csak én, az oviban mindenki! Bácsi, maga nem mohácsi, és párja: a néni, maga nem tétényi?- mondókán sokat kuncogtunk. Aztán eltelt egy fél évszázadnál is több, mire az óvodásból vidéki nénivé válva eljutottam Mohácsra, kedves munkatársam meghívására.

Vonatra ültünk a két átszállás és 4 órás út ellenére, de átutazni a fél országot autópályán, mégsem olyan hangulatos, mint a pécsi IC és két „piroska” vonat ablakán kibámulva. Látni a hóval borított mezőket, melyeket kis fekete patakok vízcsíkjai szelnek át, látni a magas lépcsőkről fel- és lekászálódó utasokat, látni az érkező-búcsúzó öleléseket, kibetűzni a megkopott helységnévtáblákat, elsiratni az üresen álló, elárvult állomás épületeket nagyobb élmény, mint székhez kötve, elmacskásodó lábakkal a suhanó autók előzési manővereit figyelni. No, persze az idő pénz, de mi nem pénzt keresni mentünk Mohácsra. Nem úgy visszafelé! Vasárnap délután spórolósra vettük mi is az időt így a Volános gyorsjárattal utaztunk haza. Legalább egyszer kipróbálhattuk az M6-oson a Pécs-Szekszárd közötti négy, Bátaszék-, Geresd-, Baranya -, Véménd alagutakban való utazást. Technokrata szemmel nézve félelmetesen szép volt!

Mivel jó leírást is kaptunk a kollégiumi szállásunk megtalálásához, így az esti sötétségben is könnyen odataláltunk. Mohácsra rászakadt az égi dunna, a város úgy elrontotta a gyomrát, hogy egy hétig havat hányt, csakhogy a busójárásra megtisztítsa az utcákat. :-) A 60 centis hóból rakott méteres hókupacok láttán nem a munkát, csak a havat irigyeltem a várostól, ide Budakeszire is kellett volna belőle jócskán.

téli hangulat

Másnap reggel elindultunk, hogy megkeressük a Dunát. Kicsit eltájoltuk magunkat térkép nélkül, de elérve a város egyik bevezető szakaszán lévő ellenőrző pontot, útbaigazítottak minket, a busójárás programjainak helyszíneiről térképet is kaptunk. S ha ez nem így történik, soha sem tudtuk volna meg, hogy Mohácsra kellene járni halat venni!(vö. a budapesti halárakkal!).

Sőt, megnyugodhattunk, itt még a váltókezelő állását sem fúrta meg a technika, áll és működik a váltókezelő őrbódé! :-)

Az ismerkedjünk a várossal c. szombati programunk a Kanizsai Dorottya múzeum, a Fogadalmi templom, a vásári forgatag bejárásával telt.

a polgármesteri hivata





A Fogadalmi templom

Mi több új szavak memorizálásával is, mint poklade, kóló. Furcsa, de Mohácson a dél-szláv nemzetiségű lakosokat sokacnak, s nem sokácnak mondják. A poklade a sokac nyelvhasználatban jelenti a farsangot, a tél búcsúztatásának, a tavasz várásának az ünnepét. A kólót a délszláv nemzeti körtáncot járni szokták, de nem csak a Kóló téren. S, hogy gasztro-kalandnak se legyünk híján, ebédelni a Halászcsárdába indultunk. S mert ott zártkörű rendezvény volt, így a Duna parti Révkapuban hagytuk a ropogós ötezres bankónkat. A degeszre etetés divatjának hódoló étteremben igazán kitűnő volt a kapros-galuskás harcsapörkölt és a cirfandli bor. A tavasznak tűnő melegtől feléledő Darázs Balázs is letelepedett asztalunkhoz.

A busó álarc alatt nem látni a férfiak korát, de hogy csak a fiatal, csinos lányokat abajgatták, az magáért beszél … Az „irigykedést” mellőzve kijelenthetem, hogy barátságosak és előzékenyek voltak, kérésre megálltak, hogy emlékfotókat készíthessenek az emberek.

Kérés nélkül csak a lyányokat fogták körbe, khm.. na jó, kicsit megborzolták a hajukat …Az utcákon recsegtek a kereplők, ágyuk dörögtek a főtéren, a hangszórókból tamburás délszláv muzsika szólt. Az emberek a színpadokat körülállva nézhették a fellépők műsorát, megtanulhatták a kóló lépéskombinációit bekapcsolódva a kígyózó körtáncba.

A vásári hangzavart nehéz volt túlkiabálni. Volt, akinek sikerült, mint a kovácsnak, aki soha nem hervadó kovácsolt vas rózsáit kínálta, az örök Kedvesnek, Cicának, Drágának és Babának, (bármikor és bárkinek felhasználható :-). S aki nem vesz, ne babrálja, hanem menjen az anyja valahol várja strófa után mi is tovább ballagtunk.

A csodálatos napsütésben szinte egész nap az utcán lófráltunk, s csak sötétedésre mentünk vissza a koleszba.

Másnap hivatalosak voltunk a díszebédre. „Veryimportantpersonnak” lenni szokatlan volt, kicsit zavarban is voltunk, de a kényeztetést szívesen „elviseltük” és nagyon köszöntük. A busók felvonulását hivatal erkélyéről nézhettük végig, a többszáz kattintásból talán készült is néhány olyan, amely ízelítőt ad erről az élő népszokásról, mely 2009.-ben felkerült a szellemi világörökség listájára.

Az esti máglyagyújtást már nem várhattuk meg, haza kellett indulnunk.

Maradt még bőven látnivaló, s talán eljutunk még a bal partra, Újmohácsra is egyszer.

 a (  http://www.busójárás.hu/ honlapon sok érdekességet lehet még olvasni :-.)