Cseh Óriáshegység gombái 2008. augusztus 1-6

A Cseh Óriáshegység nemzeti parkjaiban nem hogy gombázni, még az utakról letérni sem szabad, erre következtettünk az eligazító táblákon szereplő piktogramból.
Túráink alatt az utakat szegélyező gombákat fotózgattuk, a csábítás nem volt túl nagy, a szárazság miatt az út nem volt se vargányával, se rókagombával kirakva, csak a mohákban láttunk gombákat, elsősorban a galócaféléket.

A csekély számú galambgomba majd' mind éhes gombapusztítók martaléka lett.
Barnulóhúsú galambgomba (Russula xerampelina )

A galócák leggyakoribb képviselője a piruló galóca volt.

Szürke galóca (csak a pettyei szürkék)

Szürke galóca trió

Apró gerebengombák tarkították a csupasz domboldalt.

A tölcséres rókagombák rásegítséssel bújtak ki az őket fedő, púposodó avar alól.

Ez a döggomba már nem az utat szegélyezte, egy üde zöld tözegmohában rejtőzködött, muszáj volt észrevenni. folyóügyeim intézése közben.

Ez a gombacsoport, akár egy gombafejtörőben sem lenne könnyű kérdés.

Kicsit távolabb, voltak előírásszerű példányok, így már könnyebb volt a határozás. Ráncos tejelőgomba

A tinóru család kis képviselője: a borsos tinóru

Egy tejelőgomba faj (megfejtésre vár)

A mohás, nedves domboldalból kék tejnedvű csészegombák kandikáltak ki (Peziza saniosa)

Fenyők-fenyők és megint fenyők.

Gombával csereberét folytatni, azaz zöld pénzzel fizetni szokásunk, Csehországban "csak" lila-pénz(ecske) gombát láttunk.

A pénz az út szélén hever, csak le kell hajolni érte: lila pénzecskegomba

A legkisebb fizetőeszköz: apró pénzecskegomba (Laccaria tortilis). Ilyen kis apróságok csak gomba-ínséges időben kerülnek szemünk elé. Máskor meg sem látjuk őket.
Fontos megemlíteni, ezeket az apró segítségeit a nagy fáknak (gyökérkapcsolt gomba, még a városba is elkiséri a fát, ha az bírja a környezeti terhelést. )

Vargányát csak egyszer láttunk, azok is nélkülünk öregedtek meg :-(((

Bezzeg epeízű tinóruból nem volt hiány.

Majd' minden nap találkoztunk ezzel a szép magashegyvidéki galóca fajjal, a barna galócával. A légyölő galócától nem csak a kalap színében, pettyezettségében is eltér. A barna galóca pettyei, nagyok, sárgásak.

A kalap színe sárgásbarnától a barnáig .

Légyölő galócák is szép számmal szegélyezték utunkat.

Egy kidomborodó fűcsomó alatt növekedett ez a légyölő galóca. Amikor kitakargattuk, még csak egy kiscsiga adta arcát a fotónkhoz, de néhány másodperc múlva előviharzott a nagyobbik, majd ugyan olyan hirtelen el is távozott.

Így csak egyikünknek sikerült megörökíteni a nem éppen a rá jellemző tempóval közlekedő csiga rodeóját a gombakalapon.

Az Elba forráshoz vezető utunkon főleg idősebb lucosok mentén haladtunk. Ez a szalagos likacsosgomba (Coltricia perennis) főleg tűznyomokon és fenyvesekben fordul elő. Korhadékbontóként ismerjük, de az Interneten olvastam róla, hogy újabb kutatások bizonyították gyökérkapcsolt életmódját. Mint írják a korhadó faanyagon megjelenő termőtest egyáltalán nem bizonyíték a korhadéklakó életmódra. Mi több, korhadéklakó ősökből kifejlődhetnek gyökérkapcsolt egyedek. No ennek még alaposabban utána kellene járni.
Egy az úton is átcsordogáló patak adta vizes útszakaszon az árokban pillantottuk meg ezt a kis fülőke csoportot.

Collybia aquosa névre hallgat, lehullott, nedves fenyő háncson fényes kalapjával nem volt nehéz észrevenni.

terített asztal szomjoltó fekete áfonyából

a piros áfonya még éretlen volt
A csodaszép erdei virágokat is láttunk:

Rezes hölgymál

Erdei deréce

fecsketárnics

harangvirág

piros gyűszűvirág

Kavicsos túristaösvény

Kedves "privát" pad az út szélén.

Erdő részlet háttérben a vízessel.

A selyemgombák is részt vettek a gomba divatbemutatón :-)

A szabálynak megfelelően, burokmaradvány ritkán van a kalapon, de ha van, akkor egy és nagy darab.

Az új trend szerint a szürke selyemgomba bocskora felül szélesen elálló, csak alul követi a láb vonalait :-)
Bocskora erősen fejlett, felül bő, kívül belül fehér.

Rőt selyemgomba (Amanita fulva) kívül narancsos bocskora, belül fehéres.

Augusztus elején a nyárvégi hűvösebb, csapadékos idő sokszor Magyarországon is kihoz néhány rizikét.

A rizike megjelenésével a barna nyálkásgomba is termőtest képzésére adta a fejét, bár a hirtelen beköszönő hőség miatt lábon megszáradt szegény.

Gombásztábor Erdélyben

A László Kálmán Gombászegyesület Erdélyben évek óta megrendezett gombásztáborába – 2008. szeptember 1-6 között Torockón – kaptunk meghívást . Négy teljes napot tölthettünk Torockón, mert hétfőn és szombaton az utazással telt el a napunk nagy része.

Szállásunk a Gyopár panzióban volt, a kalapos jelű kétágyas szoba lett a hétre otthonunk, - szerencsére a köcsögöt más kapta :-)
A panzió vezetője Katika már az első nap eldicsekedett azzal, hogy helyi specialitásokat szolgálnak fel étkezéseinkhez, mert az asszonyai nagyon jól főznek. Volt többek között „kolbászfőzelék” is, amitől kezdve nagyon kezdtük sajnálni a torockóiakat.
Meg kell még említeni, hogy egyik este a torockói házi specialitások másik - lecsós - remekét is túléltük, ez még a hazai napközis viszonyokat is űberelte.
A megnyitón azzal „bíztattak” bennünket, hogy már 5 hete nem esett e tájon egy csepp eső sem.
Sejtésünk már az odafelé vezető úton volt arról, hogy nagy a szárazság mindenfelé, de reménykedtünk még a helyi esőkben, a helyi klíma csodáiban - nem sokáig.

Első nap
A túravezetőnk - Torockószentgyörgy volt polgármestere , a (Székely) KŐ MÖGÉ vitte a társaságot. Ez a túra beillett egy gomba-múmiafelismerő továbbképzéssel, de rekordot sikerült még így is teljesíteni, mert igaz hogy szárazon, de császárgombát leltünk, ami a táborok történetében eddig még nem fordult elő.

"Hazafelé" a Kő mögül (háttérben a torockószentgyőrgyi vár)

Fájt a szívünk, mert gyönyörű mohapadokkal teli gombázó-helyeket érintettünk, és most csak oda képzelni sikerült a vargányákat, rókagombákat és császárgombákat.
A túrát a szárazság ellenére nagyon élveztük, változatos, dimbes-dombos tájakon vezetett utunk, az egyetlen víz nyomait őrző vaddisznó dagonyával Szysssz nadrágjának sikerült közelebbről is megismerkedni.
A kiszáradt faodúban talált pecsétviaszgombánk a gombák szépe versenyen aznap első helyezést ért el.

Délutánonként a talált gombák meghatározásán vettünk részt.

gombahatározás

A meghatároz ott gombák feliratozása

Feri előtt a "fajsúlyosabb" gombák

Nő a fejünk a tudománytól :-)

Estefelé a gombákról tartott előadások színesítették a tábor programját. Első nap vezetőnk Zsigmond Győző vetített képeket az elmúlt évek gombásztáborairól, egyesületük életéről. Volt vetélkedő, hallottunk a halálos gombamérgezésekről, kipróbálhattunk egy gombász-társasjátékot, s színvonalas előadás keretében Fekete Oszkár mutatta be Bagi Istvánnal közösen írt könyvét a szarvasgombákról .

Oszkár tanácsainak később nagy hasznát vettük :-)

A KŐ KÖZÉ mentünk Ödiék kocsijában kapva helyet. Később asszonykájával Böbével jó barátságba kerültünk, csodáltuk szép beszédüket, és az erdélyi emberekre oly jellemző nyílt szívüket, tiszta lelkületüket.

Kő között

Szakmai vezetőnk Győző volt, túravezetőnk pedig a friss lábműtéten átesett Gyula, aki harmadik lábával (mankójával) persze, hogy mindig előttünk futkározott, alig győztük utolérni.

Győző és Gyula

Itt sajnos még gomba-múmiát sem találtunk, pedig Gyula esküdözött, hogy gomba-mezőre visz minket - ha itt nincs, akkor máshol még annyi sincs .

A második gombátlan nap után bizonyossá vált, fel kell hagyni a "kosarat tele" gombászással, inkább a turistáskodás örömeihez kell visszatérni - a környék kies szépsége alkalmas is erre.

Megállva a kocsiúton megbámultuk a hat éve épülő a majdani sziklamászóknak megálmodott kastélyt, s a mellette lévő hajdan volt camping lepusztult barakkjait.

A Kastélyszálló félig készen

Hazafelé kinyittattuk a kocsmát, lévén ebéd idő :-) hogy a hőségben kiszáradt torkunkat megöntözhessük hűs sörrel. Bevásárló-túrizmust is kipróbáltuk, vettünk egy egész (majdnem 1 kg) kerek sajtot a torockószentgyörgyi tejüzemben.

Harmadik nap
Már két kudarcos nap után nagyon szerettünk volna élő gombát is látni. Így Győzőék a magyarbagói lápra tervezték az egyik túrát. Mert mi még soha nem jártunk erre, ezt a helyszínt választottuk.
A láphoz vezető úton finom, édes szilvát szedtünk, különösen Tibor gyűjtögette a bio-kaját vegás étrendjéhez. Az elcsent kukoricacsöveket nem tudni mire használhatta, de gyűjteményében alma, otthonról hozott zeller, bogyók sorakoztak, csak az általunk megkóstolt zsenge karalábé ízű szártalan bábakalács torzsája hiányzott. :-)

Az ingó lápon minden mozdulatunkra süllyedt-emelkedett, jobbra-balra kilengett a „talaj” lépéseink alatt. A kezdeti ugra-bugrát később megfontolt lépések váltották fel, és mindenki gomba után kutatva hajtogatta a láp növényeit. Nagy örömünkre apró piros nedűgombákat, látványos színes lápi galambgombákat, tejelőgombákat találtunk, s megtaláltuk a láp híres harmatfüvét, végre élőhelyén is láttuk ezt a kis rovarevő növénykét.

harmatfű

páratlan lápi gumicsizma :-)

egy kis nedűgomba

ingott a föld a lábunk alatt

egy lápi pókhálósgomba

A napirend betartása miatt nem túl sok időt tölthettünk itt, no meg eljött a híres bor-pálinka beszerzésének ideje .

az üveg tartalma nem azonos a felirattal

Gyula nagy helyismerettel rendelkezett a házi bort és pálinkát kimérő bögrekocsmák terén, így kóstolás után ki-ki igényének megfelelően tudott vásárolni itókát - kizárólag a búcsúestre gondolva :-)
Hogy mennyire absztinens a társaság – ha kell – bizonyítja, hogy a pálinkát vizes bögréből kínáló házigazda nyakán maradt a kóstolásra kínált pálinka nagy része.

ahol vizesbögrével mérik a páleszt :-)

Délután mi tartottuk a kiscsoportos foglalkozást.
Aznap a Bedellőre mentek fel legtöbben - barlanglátni. A hosszú, nehéz túra megviselte a társaságot, késve érkeztek a nekik már vacsorával felérő ebédhez is.
Így is sokan eljöttek azok közül előadásunkra, akik kíváncsiak voltak a magyarországi gombafőzési szokásokra. Hogy ne csak a hasgombászoknak kedvezzünk, képanyagot mutattunk be olyan gombákról, melynek szoros egymás melletti előfordulása nem szokásos, igen ritkának mondható. Ezek összegyűjtésében több gombásztársunk is segített még itthon.
A gasztronómiai részben általunk kitalált, s már kipróbált, gombaételeket fotókkal, rövid receptjeinkkel mutattuk be. Beszéltünk a gombák fűszerezéséről, valamint arról, hogy milyen gomba, milyen ételhez illik leginkább - szerintünk.

Utolsó nap szabad programként ki-ki maga tervezte meg túráját.

Mi Barna bácsival a Székely kő megmászását tűztük ki célul. Meghallván úti célunkat egy hölgy ajánlotta, hogy ne a meredeken induljunk neki, mert van egy hosszabb, de könnyebb útvonal. Iránymutatásnak mondta, hogy az első híd után induljunk balra a kő felé. Itt találtunk is egy friss jelzést, ami még a térképünkön nem volt feltüntetve, s miután egyre távolabb vitt a Kőtől úgy gondoltuk, hogy toronyiránt haladva eredményesebbek leszünk. Szerencsénkre belefutottunk a kék háromszög jelzésbe újból, amit, mert csúcsra jutást jelöl, így bátran követtük. Erőnk fogytán, időnk kevés volt, így a Várhegyen megálltunk megpihenni és a tájban, valamint a fenséges kilátásban gyönyörködni

Torockó a Székelykőről

A Székelykőnek már csak integettünk, mert akkor még hátra volt a túra lefelé vezető igen meredek szakasza, az út apró kavicsokkal és lehullott ágacskákkal volt tele, kapaszkodásra pedig alig volt lehetőség a ritkás erdőben, így olykor nadrágféken közlekedtünk. Ezt a szakaszt esőben életveszélyes megtenni. Az út végén a mezőn már nem követtük a jelzést, így a nagy fűben időnként szem elől vesztve egymást, azért épségben hazaértünk. Barna bácsi első osztályú túravezetőnek bizonyult, jó tempót diktált, ha kellett bevárt minket. Nagy örömére szolgált annak a táblának a megtalálása, amely az általunk választott útra nyugdíjas túraút (pensioner) jelzést írt. Így, mint a nyugdíjas túraút felfedezőinek túraútvonalát ajánlgatta este idősebb, erre az útra már nem vállalkozó társainknak.

A búcsúvacsora valódi, erdélyi puliszkás étel volt (hál’ Istennek). A nagy hírharanggal bezengett torockói kalácsnál jobb a mi húsvéti kalácsunk, akár egy hetesen is :-)
Vacsora után a koccintás alatt kiosztották a hét folyamán kiérdemelt díjakat, okleveleket mindazoknak, akik hozzájárultak a tábor sikeréhez, s ahhoz, hogy ilyen gombamentes gombásztáborban is jól érezhettük magunkat.
A tábortűznél kicsit szégyenkeztünk, hogy milyen kevés népdalt ismerünk elejétől a végéig, nem úgy, mint az alkalmi „asszonykórus”, órákig újat és újat előszedve hajnalig nótáztak.
Szívesebben hallgattuk ezt, mint a szomszéd táborban előző nap éjjelén, a román esküvő, hatalmas hangerővel zengő egyhangú, lakodalmas rockhoz mérhető nótázását.

És a ráadás : a Pádis
Judit előre kitervelte, hogy a tábor után maradunk még Erdélyben a Pádison megszállva.
(Padis egy 1200 m középmagasságú karszt-fennsik). Szerette volna megmutatni tavalyi szép gombász-élményei színhelyét, a rókagombás paradicsomot. Korán elindulva, szinte az egész délutánt a Pádis fennsíkon tölthettük, bejárva Judit mohapados erdeit, bizony hűlt helye volt itt is a nemesebb kaja-gombáknak, mint akkor az egész Kárpád-medencében.

Kiszáradt a patakmeder
Vigaszt újból csak az áfonyázásban leltünk.

Találkoztunk azért érdekes, hegyvidéki gombafajokkal, és a mohapárnák alatt csörgedező erek táplálta helyeken szép, élő gombákkal is.

Szállásunk egyszerű, puritán berendezése, tisztasága a turistaszállók magas színvonalán biztosította volna a pihenésünk lehetőségét, ha nem megint mulatozó román társaság éjszakai ricsaja kísérte volna „álmunkat”. Szerencsénkre hajnali négykor az aggregátor kikapcsolta a villanyt, „mely véget vetett a zenének, hazamentek a zenészek” :-) így a maradék másfél órát már (gk.) vezetőnk Judit is átalhatta. Egyedül Szysssz aludt békés nyugalomban, őt még az ágyúdörgés sem zavarta volna, lévén különlegesen jó alvókája.
Nehezen keltünk, de a kitűzött program nem tűrt további lustálkodást, virradatra a Csodavár várt minket. A felkelő nap valószínűleg minket, mi meg a csodavárat csodálhattuk e korai órán. A Csodavár Erdély legmagasztosabb karsztjelensége, védett terület, Európa-szerte híres természeti ritkaság. Három óriási dolina, egy hatalmas sziklakapuzat, egy barlang, földalatti alagutak és tavak, vizesesek, a mélység felett függő teraszokról (kilátók) ritka szépségű vad tájak láthatók itt.
A jelzett utat végigjárva, felülről a szédítő szakadékok keltette borzongással csodáltuk a meredek sziklafalon életükért küzdő fenyőket.

Csodavár sziklafala

Útitervünk szigorúsága miatt, a szakadékba már csak (gyorslábú) Tibor ment le, mi inkább visszagyalogolva benéztünk még egy áfonyás-mohás fenyvesbe, majd a fennsíkon

Maci a málnásban, Szysssz meg az áfonyásban :-)

az ébredező táborozók tüzéhez kéredzkedve pirítós kenyeret reggeliztünk az ott lévő rozzant bodegában kapható kávéval.

Tábori élet a Pádis fennsíkon

Tibort bevárva, elindultunk hazafelé, s mert másnap munkába kellett menni, szinte megállás nélkül tekerte le Judit a közel 600 km utat, s épségben tett le minket a házunk előtt. Köszönjük, Judit! - gombátlanul is szép élmény marad