Busójárás 2013-ban (is)

2013 februárjában, a mohácsi busójáráson egyelőre csak jelképesen sikerült elűzni a telet, remélhetőleg a közeljövőben csak odébbáll őkelme magától is! :-)

Pénteken délután indultunk sebesvonattal Pécsre. Bár IC-vel gyorsabb lett volna az út, de a csatlakozó buszjáratot a sebes vonattal is el lehetett érni, minek fagyoskodjunk egy órát a buszmegállóban? Ez utóbbit megtehettük a vonaton is, kocsinkban kezdett egyre hűvösebb lenni. Először csak a lábunk fázott, majd felkerült rám a nagykabát, Dénesre két pulóver is, de hamarosan beláttuk jobb lesz összeszedelődzködni és másik kocsiban kivárni a hosszú utazás végét.
Pécsett, a sötétben "természetesen" nem találtuk meg egyből a buszpályaudvart (annak ellenére, hogy jártunk már ott), s a rossz irányba megtett utunk alatt elvesztegetett időt igencsak szapora léptekkel kellett behozni, hogy odaérjünk az indulásra. A buszon végül akkora tömeg gyűlt össze, hogy majd 10 perc késéssel, teltházzal indultunk el. Az egy órás út alatt leszállni nem, csak felszállni akaró emberek álltak minden buszmegállóban, így a sofőr felajánlotta némely csinosabb hölgynek, hogy akár az ölébe is ülhet. A mohácsi teszkónál’ kipréseltük magunkat a buszból, s indultunk kollégiumi szállásunkra. A portás rögtön mondta is, hogy akkor maguk tudják, merre van a szoba, hiszen tavaly már voltak itt. (Valami különös ismertetőjel lehet rajtunk, ha megjegyeznek minket egy év távlatában. Lehet a hátizsákunk? A mi korosztályunk vagy gurulós bőröndökkel jár, jobb esetben kézitáskáját cipeli az autójától a bejáratig. Salgóbányán is megkérdezték tőlünk Szilveszter este, hogy ugye mi turisták vagyunk? A hátizsákunkról gondolják, minthogy látták, hogy azzal jöttünk.
(Elég snassz, de azok vagyunk, s ameddig csak bírjuk, azok is maradunk!:-)

A tavalyi mohácsi vendégeskedésünk két napját a városban töltöttük, bőven kaptunk ízelítőt a karneváli hangulatból, ezért kedves munkatársam idei meghívását ismét elfogadva, a mostani szombatot a Mohácsi csata emlékhelyének meglátogatására tartogattuk.

Délelőtt szétnéztünk a kirakodóvásárban, kiröhögtük magunkat a surmóbbnál surmóbb feliratú pólókon, megcsodáltuk a fazekasok kerámiáit, a sajthegyeket, de a délben induló buszunk erre sok időt nem hagyott.

A szöveghez illő maszk alább :-)

Zsűrizett maszk

Bő félóra alatt meg is érkeztük az Emlékparkba. (Ez a buszjárat kerülővel átment Horvátországba (Udvarra), felvette az egy szem utast, s onnan visszafordulva Sátorhely felé megállt az emlékparknál is. A busójárásnak köszönhetően, akciós jegyet válthattunk 1000 Ft./fő áron. (A megspórolt 1000 forintot aztán jól el is költöttük, de erről majd később :-)



S mert a busz fél óra múlva indult vissza Mohácsra, ami még egy rövid villámlátogatásra is kevés az emlékparkban, így a következő járat indulásáig 4 órát tölthettünk el a parkban. Az emlékpark fontosabb tudnivalóiról, s hogy a mellékelt képek a látványukon kívül másoknak is tartalommal teljenek meg, pár mondatot kölcsönveszek az utazzitthon.hu és a mohacs.hu ismertetőjéből (a fellengzős, patetikus szólamokat mellőzve, olykor leegyszerűsítve, privát megjegyzéseimet pedig dőlt betűvel hozzáfűzve :-)

Az emlékhely bejárata

1976. augusztus 29-én, a mohácsi csata 450. évfordulóján tizenhétezer ember jelenlétében került sor az emlékhely felavatására. Az Emlékhely központi létesítménye, a földbe süllyesztett átriumos épület, Vadász György építész alkotása, hangulata a török időkben elpusztult kolostorok emlékét idézi. A közepén álló kút, a fehér kőrózsa, meghasadt bimbója az ország három részre szakadását szimbolizálja, s hazánkért hullatja fehér könnyeit. (Télen szünetel a könnyhullatás ! :-)

Az udvarból felvezető lépcsőkön a körkörös elrendezésű, erdősávokkal szegélyezett temetőkertbe érkezünk. Itt öt tömegsírt láthatunk, rendszertelenül elhelyezkedve, melyben mintegy négyszáz férfi holttestének maradványai nyugszanak. A tömegsírok között II. Lajos király, Tomori Pál, Kanizsai Dorottya, Szulejmán szultán és sok-sok névtelen vitéz fából faragott szobrait láthatjuk.
A fegyvereket és lovakat ábrázoló kopjafák alkotói Király József, Kiss Sándor, Kő Pál és ifj. Szabó István szobrászművészek.

Néha egy-egy látogató megkongatja a zsindelytetős kis lélekharangot. (Mindig akad, kíváncsi, játékos természetű látogató!)

Pár hete a Történet hangszerelve műsort hallgattam a Kossuthon, melyben Kő Pál említést is tesz ezekről a számára is nagyon kedves alkotásairól, hogy az idő vasfoga/pénztelenség erősen munkálkodik rajtuk).

A tíz méter magas, tölgyfából készült keresztet a csatában elhunyt keresztények tiszteletére emelték 1990-ben.

A tízezer tiszafával, és mogyorófa ligettel szegélyezett emlékpark a Kárpát-medencében őshonos növények erdeje, pusztán egyetlen ponton törik meg: délnyugaton, fenyegető tőrként hasít belé a feketefenyőkből ültetett ék, mely a végzetes török ellentámadást jelképezi.. (Zalay Buda kertészmérnök fantasztikus ötlete!!!. A halált idéző kertben szép kontraszt ez az élő fákból álló hatalmas körív.)

Látkép a fogadóépület ablakából

2011-ben a Mohácsi Történelmi Emlékhely új fogadóépülettel bővült, melynek emeleti ablakából a sírkertet „madártávlatból” is láthatjuk. Az épület legalsó, „nulladik” szintjén a csatával kapcsolatos kiállítás tekinthető meg. (Sőt mozi is van! Nekünk a gyerekek számára készített filmet vetítették le, aranyos a maga tegeződő stílusával is! Tömörítve, rajzfilmben meséli el a mohácsi csata történelmi előzményeit, a csata történetének és gyászos végének főbb mozzanatait.)

Egy órányit kószáltunk még a kertben, majd a maradék kettőben a híres 1868-ban telepített vadgesztenyefasorral szegélyezett országúton elsétáltunk Sátorhelyig. Sokáig egy élő lélekkel nem találkoztunk az utcán, pedig régen volt már a mohácsi vész :-) Aztán végre egy fiatalember előkerült valahonnan, akit leszólítottunk, hogy mit érdemes megnézni, ha már idetévedtünk
- .„Arra van a hajdani földvár helyén álló épületegyüttes, meg a kocsma-presszó, ahol finom pizzát lehet kapni – én is onnan jövök”
– És az a magas épület?
- „ Ja, az a volt komlószárító, védett ipari műemlék.”
Idegenvezetés letudva, további kérdéseink (kis szociográfia) nem lényegesek, következzék Sátorhely bemutatása.

Sátorhely, a volt komlószárító

Részlet Sátorhely honlapjáról: „Sátorhelyen magas aranykorona értékű földek találhatók, a néphagyomány szerint azért, mert a Mohácsi csatában elesett magyar katonák vére áztatta. A végzetes mohácsi csata 1526. augusztus 29-én, e területen zajlott le. A török megszállás alatt az 1580-as években szerb nemzetiségűek alapítják a jelenlegi falut "Satoristye" néven, arra emlékezve, hogy itt táboroztak a törökök. Még ma is megtalálható a Várudvar az épületekkel – tiszti lakások, cselédlakások, magtár – melyeket Mária Krisztina főhercegnő kívánságára 1786-ban építettek.”


A rózsaszín templom
leválasztva az épületsorról

A várudvarban beültünk a templomba a délutáni misére. A templom alig emelkedik ki a környező épületsorból – anno onnan lett leválasztva - Nem ehhez van az ember szokva! Hja kérem nincs magaslat e sík vidéken! :-) A templom belső tere a faborítású oltárral, színes ólomüveg ablakával különösen szép.

Várudavar, öreg háztetőkkel

Majd elverve a megspórolt 1000 forintunkat mi is elfogyasztottunk egy sátorhelyi pizzát a kocsmában - (tényleg jó volt).

Már sötétben visszatérve Mohácsra a mohácsi Poklade tamburazenekar műsorát még meghallgattuk. Annak ellenére, hogy lábaink a ritmusos zenére akaratlanul is tánclépésekre gerjedtek, átfázva értünk haza, csak a meleg, édesköményes teával sikerült a hidegrázásból kigyógyulni, no meg egy jó alvással, melyet előző éjszaka mindketten kihagytunk, valószínű az időjárási front miatt. Reggelre megenyhült és meglepetésünkre vékony hó lepte be a várost. Ebédig a Kossuth moziban tartott néptánc műsort néztük, majd a Városházán meghívásunknak eleget téve egy kis busó pálinkával megalapoztuk az ebédet. A hamisítatlan mohácsi harcsapaprikásért, túrós csuszával, a világ végére is érdemes elmenni! :-) Nagyon, nagyon köszönjük!

A hatalmas tömeg láttán,( ezt teszi a világhírnév a busójárással) nem mertük megkockáztatni, hogy az esti busszal induljunk haza (tavaly alig fértünk fel rá, elővételben jegyet venni sajnos nem tudtunk Mohácson) inkább a kora délutáni vonattal indultunk haza. Így a máglyagyújtásról, a busók felvonulásáról, a sokac bálról sajnos lemaradtunk.



S, ha majd nagyok leszünk, mi is? .....:-))



Helyette a Koló téren gyülekező busók közé betolakodva sikerült töményen ráhangolódni a felvonulás előkészületeire, amit nagyon sajnáltunk otthagyni. De, mint tudható „A vonat nem vár.. (trallala)”, hazaindultunk.

Gombakeresés hóban - fagyban

(Elvetemült gombászoknak, elvetemült gombászokról íródott a bejegyzés, bocsánat!)

Salgóbányai telelés bejegyzésben ígértem a gombabeszámolót, de ehhez a világvégi (2012. december 21) gombászkalandok is hozzátartoznak. Szerencsére hosszú ideig tartott a gombaszezon, csapadék, pára volt bőven és a fagy is elkerült bennünket. Bár november végére már csak a fakorhadék bontó gombák virultak, a gyökérkapcsolt gombák közül a rizike, többhetesen, mire észrevehetően megemelte kalapjával a fenyőavart, pudvás volt. A hétvégi programról beszélgetve mondtam Ancsának, hogy teszek egy utolsó kísérletet az aprócska tömlősgomba (Holwaya mucida) megtalálására, (a továbbiakban H.m.).  Évek óta sóvárgok rá, ismerősöm lett erről a  remek szlovák gombás honlapról  .

A szerencse Ancsának kedvezett, tök véletlenül meglelte a gombát, képét fel is tette az Index gombázós topicjára, üzenve nekem, hogy meglett!!! 

Persze, örültem a szerencséjének, de azt nem állítom, hogy nem voltam egy kicsit irigy rá. Az oldalamat annyira fúrta a kíváncsiság, azonnal kifaggattam, hol és hogyan sikerült a találkozás.  Végül megbeszéltük, hogy, elvisz a Szent Helyre a Lepence patak völgyébe. Sajnos a következő hétvégére megjött a tél, faggyal, nagy hóval,  ahogy illik is ez decemberben. December közepén a pár napos jó idő elolvasztotta a havat, s megbeszéltük, hogy elmegyünk meglátogatni a gombát vasárnap, 21-én. Hideg volt, de a gyenge téli napsütés legalább egy kis meleget azért adott.  

Lepence Pláza
A hely a Lepence Pláza nevet kapta tőlünk, ha már shoppingolás helyett itt töltöttük az arany vasárnapot.

Megérkezve Pilisszentlélek felől a Lepence patak felső részére, az autóból kiszállva egy nagy fehér kutya szaladt oda hozzánk, valószínű a közeli erdészházból, s nem tágított mellőlünk egész ott tartózkodásunk alatt. Hiába mondtuk neki, nincs kaja, menjél haza, nem fogadott szót.

hű kísérőnk "Burkus"

Nem is baj, hogy velünk volt, biztonságot jelentett nekünk, főleg, amikor a nemnormáslivadászok több lövést is leadtak a közelünkben, hozva ránk a frászt a visszhangzó patakvölgyben. A kutyát kevésbé zavarta mindez, erdész kutya volt, szokva volt a lövöldözéshez. Ha leguggoltam fotózni melegített a hátával, de volt, hogy arrébb kellett vinnem az ágon lévő gombát, mert kitúrt a helyemről, jól esően elterpeszkedett a kihűlt lábnyomomban :-). Lefelé haladva a patak medrében, Ancsa egy  bükkfa odvában  újabb ritkaságra bukkant a Phleogena faginea (továbbiakban P.f.)  gombára.  

P.f. (Phleogena faginea fiatalon)

P. f  (Phleogena faginea éretten, barna spóráit hullatva)

Ez a gomba hasonlít a nyeles pöfetegre, de jóval kisebb és keményebb burkú, sokan talán nyálkagombának gondolják az apró mérete miatt. A fotók jól sikerültek, de a H.m., amiért elindultunk, jéggé fagyva egyáltalán nem volt fotogén, így újabb alkalmat kell majd keresnem vele egy jó portréért. Tapasztalati előnyömmel most már tudom, hogy mit kell keresni, kb. milyen élőhelyen, ugyanis a gomba tetőtől talpig sem nagyobb 1 cm-nél, vékonyka, mint egy fél gyufaszál. (A makróval készült fotókról mindezt nem lehet megállapítani, ezért volt nagyon fontos számomra a nagy találkozás.) Ezúton is köszönöm Ancsának.

Néhány mirelit gombát még találtunk, s egész szép színes gomba-világgal tudtunk előrukkolni  a gombázós topicon.

árszerű enyveskorallgomba (Calocera cornea)

 

sötéttönkű fokhagymagomba (Marasmius alliaceus)

lila kocsonyagomba (Ascocorine sarcoides)

Na, most már végre rátérek a 2013. január 1-jei salgóbányai kirándulásunkra a Zagyva forrásvidékén. Elérve a sárga pötty jelzésen egyszerre két forráshoz is (Lehel és Zagyva), kicsit megálltunk vizet inni, fotózni, s ha már ott van egy bükkfacsonk, naná, hogy szemügyre vettem a belsejét.

a Zagyva forrását jelölő tábla

Ahogy a Lepence pataknál, itt is sorakoztak, mint gyöngyfüzérek a  P.f. gombák csoportjai. Egy év alatt háromszor találkozni ezzel a ritka gombával (Miskolc, Csanyik völgy, Visegrádi hg. Lepence patak völgye, Salgóbánya, Zagyva forrás) nekem nagy élmény volt. 

nyeles gömbőcök P.f  (Phleogena faginea)

Zúzmarás téli fülőke

Január 1-jén zúzmarás gombát látni csak szerencsét jelenthet. Úgy tartja a babona, hogy amit január 1-jén csinálunk, azt csináljuk egész évben.
Lehet, hogy egész évben gombászni fogunk? :-))