Hosszú hétvége a Hargitán 2011. október 28-31.

Csütörtök este felszálltunk a Korona IC-re, hogy péntek reggel Szeredába érjünk:-)

A már bevált módszerünk alkalmazásába (éjjeli utazás-alvással egybekötve) kis hiba csúszott odafelé úton, már Nagyváradon megörvendeztetett minket két útitárs, akik szerint Romániában még divat tömegközlekedni, erről csak odaát az autós magyarok szoktak le. Az alvásunknak így is úgy is lőttek az állomásokon fel- és leszálló utasok üvöltözései, ajtócsapkodásai miatt, csak pár órás kábult szendergésre futotta. Legjobban azonban azt sajnáltam, hogy a késői virradat miatt elmaradt a nagyon várt látvány is - a ködpárába burkolódzó Maros a fenyvesekkel. 

jégcsipkék ...

és zúzmara

Csípős, zúzmarás reggelre érkeztünk Csíkszeredába, s gyalog indultunk zsögödi szállásunkra. Puritán berendezésű kis szobánk a Betty panzióban igen jó meleggel fogadott minket, hűtőszekrénynek pedig bőven megfelelt a fürdőszoba örökké nyitva hagyott ablaka, ahonnét legalább egy kis hideget tudtunk beengedni. :-)

szállásunk a földszinten

Csíkszeredát a fatüzelésre való kényszeres visszatérés és a szél hiánya miatt szürke füstfelhő lepte be, örülhettünk, hogy a város szélén lévő szállásunkra ebből a szmogból már csak kisebb adag jutott. Éppen csak lepakoltunk, átöltöztünk s máris a térképről kinézett kék háromszög jelzést követve elindultunk megnézni a Harom várromot. Elhagyva a zsögödi fürdő szépen felújított parkját – megkóstolva a csevicét is - kopár legelőn vezetett utunk lassan emelkedve felfelé, s mindaddig, míg el nem értünk a mezőn legelő állatok vízforrásához, reméltük, hogy megtaláljuk a várromot. Az ott még meglelt kőre festett jelzés körül semmilyen irányba nem találtuk a folytatást, s mivel a tájoló is otthon maradt, az aznapra kitűzött házi feladatunkat nem csináltuk meg, helyette leheveredtünk a fűre és süttettük a hasunkat a jó meleg napon. Visszautunkon  - csak úgy toronyiránt - legalább erdőt is láttunk, szép öreg lucost, s ha nincs errefelé is hónapok óta tartó szárazság biztos, hogy még gombát is találunk, illetve találtunk is egy kis csoport fenyő kénvirággombát. 

fenyő kénvirággomba
(Hypholoma capnoides)

Hazafelé tartva a Brassói úton kinéztünk egy buszjáratot Hargitafürdőre.  Érdekes szokás ez Csíkszeredában, hogy minden buszmegállóban megtalálható egy táblán a város összes buszjáratának a menetrendje, amiből mi nem tudtuk eldönteni, hogy a kiírt útvonalak áthaladnak-e azon az utcán, ahol éppen álltunk. A boltban aztán kérésünkre kiképeztek minket a helyi buszozási szabályokból, így másnap reggel kisétáltunk a vasútállomásra, ahonnan indult a mi „különös” buszunk Hargitafürdőre. 

a csak nekünk különös városi busz :-)

Felérve a hargitafürdői 1350 méteres magasságba meglepetésünkre barátságosabb időjárás fogadott annál, mint amilyen lenn volt Csíkszeredán. A mínusz 9 helyett itt már plusz fokokat érezhettünk. S mint megtudtuk az inverz hőhatás miatt sokszor van ez így, hogy Erdély leghidegebb városaként számon tartott Csíkszeredában sokkal hidegebb van, mint a feljebb a Hargitán. Délfelé, mire felértünk a sífelvonópálya tetejére (1750 m magasra) már egy szál pulóverben is melegünk volt. 

Melyik kőre lépjek ?

Az úton felfelé menet, hogy a nehezen járható köves részeket kikerüljük, bent meneteltünk a fenyvesben. Elég furcsa neszt csaptunk – lehet, hogy csak a medvéket akartuk elriasztani? – ahogy a járatlan utakon a fatörzsek száraz ágaihoz értünk, s azok, mint az elszakadt húrok, pengve hulltak le a földre érintésünk nyomán.

A jelzett úgy egyik mellékágán tiszta forrásvízre bukkantunk, s egyből kedvünk is támadt itt megpihenni, erőt és némi táplálék-kalóriát gyűjtve az út folytatásához.

vörös áfonya

Látkép a csúcsról

A csúcsot elérve az elénk táruló látványban, a hegyláncok, völgyek hatalmas méreteiben, az idáig számunkra csak könyvből ismert Hargitában és Csíki hegyekben gyönyörködhettünk. (Dénes többször emlegette, hogy megyünk megnézni Ábel hazáját, s a könyvélmények után személyesen is meggyőződhettünk annak a híres rengetegnek a csodáiról.) A tetőn vörös áfonyát és megaszalódott kék áfonyát is szedegettünk.

A lefelé utat időre megtettük, így a 4 órás busszal visszamentünk Csíkszeredába, biztosítva egy kis időt is a városnézésre. Így jutottunk el a központi parkba, ahol éppen e hétvégére esett az „aktív napok” rendezvénye és lelkes drukkereivé váltunk az elmét és erőt is próbára tevő akadályokat leküzdő fiatalokból összeverődő csapatoknak.

Hazafelé két nemleges válasz után, csak harmadszori nekifutásra sikerült megbeszélni egy taxissal, hogy vigyen ki minket másnap a Csíkszentkirályi Lucsba. Ketten autójukat féltették a rossz úttól, ami teljesen alaptalan volt, mert az út nagy részét a nyáron frissen aszfaltozták.

Másnap reggel korán indultunk, házigazdánk nem is értette, hová a nagy sietség. Mondtuk, hogy mi látni szeretnénk sok mindent, nem fér bele a programunkba a délig alvós pihengetés (Dénes legnagyobb sajnálatára:-)

Délután négyre beszéltük meg, hogy értünk jön a taxisbácsi, s hogy ne vesztegessük az értékes perceket, azonnal elindultunk a térképen jelzett esztena (havasi juhkarám) felé. Lassan dél felé járt már az idő, amikor kezdtük sejteni, hogy rossz irányba haladunk, akárhogy követtük a tájolóval az irányt, nem értük el a lápot.  Szilvi lányom, mintha megérezte volna, hogy bajban vagyunk, szerencsére telefonját még fogadni is tudtuk, mert térerő is volt itt-ott. 

A Csíkszentkirályi Lucs hivatalos táblája

Útbaigazított minket, s a reggeli kiindulási pontunktól egy köpésre már ott is volt a hivatalos tábla a láp létét megerősítendő!  

részlet a tőzeglápról

kígyózó korpafű mezők

 A hosszan tartó szárazság, a hideg idő lehetővé tette, hogy ne kelljen gumicsizmázni, bár oda kellett figyelni, hogy hova ne lépjünk, ha nem akartunk bokáig vízbe süllyedni. 

sárguló pereszke 
(Tricholoma scalpturatum) 

Élősdi fülőkék (Collybia cirrhata) 
a szenes galambgomba tetemen

Az áfonyával sűrűn borított helyeken privát jelzésekkel is találkoztunk, valakik egy-egy feltűzött rongydarabbal helyettesítették a mesebeli borsóhullatást, hogy el ne tévedjenek. Sajnos az idő végessége megszabta felfedező utunk végét, de legalább megtapasztalhattuk, hogy a mohák, gombák és növények fel- és megismerése ezen a különleges élőhelyen igen nagy szaktudást igényel. 

Lápi galambgomba 
(Russula paludosa) jéggé fagyva

  apró tömlősgombák az út közepén 
(Melastiza chateri)

A láp hangulatát megérezni a mohákon való séta közben szerencsére szakkönyvek nélkül is nagyon jól ment. 

Visszaérve Csíkszeredába folytattuk a sötétedés előtti városnézést, így jártunk a Szent Ágoston templomnál, s a Hargitára néző lépcsőiről nézhettük végig a napnyugtát.

Szent Ágoston templom

 Csíkszeredai naplemente 
a Szent Ágoston templom lépcsőjéről

E templom mindkét tornya olyan, mint egy üveg-kilátó, s talán fel is lehet menni onnan szétnézni, mindenesetre a harangot látni benne sem volt hétköznapi esemény.

Utolsó napunkat Csíksomlyóra szántuk. A csíkcsomlyói kegytemplomban belehallgattunk a misébe, s közben átpásztáztuk szemünkkel e gyönyörű templom belsejét is. Sétáltunk a borszékihez hasonló stílusban kiépített Barátok feredője területén, majd felmentünk a Salvator kápolnához, hogy innen lemehessünk a szabadtéri oltárhoz. Időnként négykézláb, de felkapaszkodtunk a meredek kálvárián a hegyre, majd a jelölt turista úton elballagtunk a kilátóig. A kilátóba már nem tornáztuk fel magunkat, hiába na, nem a mi kondinknak találták azt ki, s akkor még nem is említettem a jó kifogás tériszonyunkat. A hegyről levezető meredek utakon már bükkös erdők is voltak, de azokban sem találtunk csak gomba múmiákat.  Maradt még időnk elsétálni a csíksomlyói plébániatemplomhoz, ami sajnos zárva volt, s tudtuk meg a kapuján lévő kiírásból, hogy a könnyező házigomba okozta súlyos rongálások kijavítása miatt. 

S mielőtt hazamentünk volna szállásunkra összepakolni Csíkszeredában megálltunk megnézni a Millenniumi templomot. Taxisbácsink, bár unitáriusnak vallotta magát, bemerészkedett velünk megnézni a templomot, mert eddig ő csak kívülről látta. 

A Millenniumi templom

Szállásadónk szerint a templom nem minden csíkszeredai kedvence, nem tetszik nekik a megszokottól eltérő – úgymond a templom külső cifrasága az angyalokkal. Nekünk meg a kupolán bekukucskáló angyalok lettek a kedvenceink! 

Ahol angyal néz be az ablakon :-)

Makovecz Imre szavai a templomról

S ezzel a különlegesen szép templombelső képével vettünk búcsút Csíkszeredától, s utaztunk immár békés nyugalomban hazafelé a Koronával, ahol  csak a kalauzok és vámosok hada zavarta meg időnként szép erdélyi álmunkat.