Gombásztábor Árkoson 2010 július 18-23

Az erdélyi Árkos falu immár nemcsak unitárius vártemplomáról, valamint Szentkereszti Zsigmond kastélyáról és az azt körülvevő több hektáros arborétumáról nevezetes emlékezetes számunkra, hanem az eddig legsikeresebb LKG gombásztáborról is, mely sorszámában már a tízedik.

Vasárnap reggelre érkeztünk Sepsiszentgyörgyre a Korona nemzetközi gyorsvonattal. (Szerencsénkre a kupénkban csak ketten ültünk (oda és vissza is), így az ülések felhajtható karfáikkal kiváló hálóhelyül szolgáltak számunkra éjszakai utazásunk során.) Mire vonatunk hajnalban a Maros völgyébe ért, felébredtünk, bár álmos szemekkel, de nézhettük a virradatot, a párában úszó völgyek, a harsogó zöld erdők, mezők, "pipázó" hegyek kibontakozó körvonalait.
Zsigmond Győző az állomáson várt minket, s vitt kocsijával szálláshelyünkre, az árkosi európai színvonalú Művelődési Központba.



A tábornyitásig, este hétig rengeteg időnk volt, így a bevezető sorokban említett nevezetességek megismerésével kezdtük árkosi sétánkat.

A kastély parkjában hajdani képzőművésztáborok alkotásait láthattuk, méreteik nem éppen emberi léptékűek, méltán kiérdemlik a monumentális (kissé prospektus ízű) jelzőt.

A parkban kis tó, benne pisztrángok, partján csónak és padok, szerelmespároknak való idilli hely!

Az árkosi vártemplom
A vártemplom éppen restaurálás alatt volt, így csak kívülről tekinthettük meg, s a déli hőségben lementünk a falut átszelő patakhoz lábat áztatni.
A patak olyan gyorssodrású volt, hogy lábamról egyből lekapta a strandpapucsomat, az egyetlen bakancson kívüli szalonképes lábbelimet! Hogy mentsem, ami menthető, szaladtam utána, az egyre mélyülő patakban. Egy örvénynél megállta a papucs, én beleugrottam, s derékig vizes lettem, de a papucsomat megkaparintottam:-)
(A nyakamban lévő fényképezőgépem szerencsére megúszta az alámerülést. Elég botrányos, vizes gatyával végigmenni egy falun, így gyorsan kimenekültünk a közelinek látszó erdőbe. A majd’ egy órás gyaloglás alatt, mire kiértünk az erdőbe meg is száradtam.

trombitagomba mindenhol, minden mennyiségben

tüskés pöfeteg
Az erdő tele volt gombával, egyik dombról a másikra ugrálva fotózgattunk. S amikor Dénes áthívott az ő dombjára lementem az útra. Bár ne tettem volna! Ez idő tájt itt Erdélyben is hatalmas felhőszakadások voltak (akárcsak Magyarországon), és a hegyről lezúduló víz az útra mosta a homokos iszapot. Teteje egyenes, száraznak tűnő volt, így ráléptem, s pillanatok múlva már lábszárközépig álltam az iszapban, melyből a lábamat csak strandpapucs nélkül tudtam kihúzni. Lepakoltam a domb tetejére a kezemben lévő gombákat, fényképezőgépet, s nekiálltam kiásni a papucsomat az iszapból, így a karom is könyékig iszapos lett.


Kezét lábát mossa :-)
Kimenekülve a sártengerből a másodszor is megmentett papucsomban mehettünk vissza a patakhoz újból „fürödni”.
A faluszélén a patakban patyolat tisztára mostam még a lelkem is, így vidáman ballagtunk vissza a szállásunkra annak biztos tudatában, hogy ez a tábor nem lesz gombamentes, sőt …..
A rég nem látott gombásztársak megölelése, a még régebben nem látott társak megismerése, beszélgetések, esti vacsora, tábornyitás, programismertetés után nyugovóra térve izgalommal vártuk a másnapi, hivatalosan első gombásztúránkat.
A közepes nehézségűnek hirdetett Előpataki túrát választottuk, s lettünk a kedves zalai család Bagladiék potyautasai. Tölgyesben, bükkösben jártunk, s végre helyszíni felvételt tudtam készíteni a gyökeres fakógomba élőhelyéről az erdei egér odújának bejárata közelében, mely gomba a másnapi előadásom (Gomba találmányok) egyik fontos szereplője volt.
A tüskés sörénygomba mellől, nem maradhatott ki a tüskés pöfeteg sem, ami után már csak a tüskegombára vágytam igazán, s e szerény kívánságom másnap teljesült is, Bagladi Orsi segedelmével.

tüskés sörénygomba

tüskegomba
Délután a kastélyban a marosvásárhelyi Málnássy László Gombászegyesület Gombák szépe a természetben meghirdetett pályázatára beérkezett anyagából készített kiállítás megnyitója után vendégei lehettünk a kastély hegedű-mesterkurzusára érkező művészek kedvünkért rögtönzött koncertjének, barokk zenét (is) hallgathattunk a neobarokk kastélyban.

Sebastian Câşleanu a kölni zeneakadémia végzőse szólóban és zongora kísérettel egy kosár gombáért vállalta a fellépést :-) Másnap az utcán találkozva láttuk, hogy eltörött a keze, egy figyelmetlen autós nekitolatott. (Csak remélni merjük, hogy e gonosz balesetnek nem lesz maradandó nyoma.)
Estére a kiállító asztalokon már halomban állt a gomba. Beugró „művészként” két napon keresztül Szász Balázzsal Pál-Fám Feri megérkezéséig (autója elromlott, így csak kedd estére érkezett) gombát határoztunk késő éjszakába nyúlóan, nagy élvezettel, de még így is sok gomba várt Ferire, amivel nem boldogultunk. Téglás Zoli alig győzte körmölni szép gyöngybetűivel a kiállító asztalra kerülő gombák feliratait. (Sokan azt hiszik, hogy egyszerűbb lenne az előre megírt gombaneveket rendezett katalógusból kiválogatni, de ez nem így van. Az ilyen spontán kiállításokon, hamarabb ráírja az ember a gomba nevét a cédulára, mintsem kikeresi a katalógusból, megkíméli magát a helyükről kiszedett feliratok visszarakosgatásának időt rabló, unalmas munkájától.) A határozási gyakorlat miatt így két délutáni program előadásait nem tudtam meghallgatni, de kárpótolt az egyre bővülő fajgazdagság és a terepasztalon, padon felsorakoztatott, néven nevezett gombasokaság.
Kedden a Görgő felé vettük utunkat. Itt egy szép, meredek lucosban kezdtük a gombászást, majd bükkös-gyertyános erdőben haladva elértük a csúcsot is, lefelé a meredek sípályán jutottunk el Sugásfürdőig, ahol építkezés miatt nagy felfordulás volt. (Rossz nyelvek azt suttogták, hogy az épülő szálloda a fürdő minőségi romlásához vezetett.)
A nap eseménye nekem a tüskegomba fotózása lett volna, sajnos az ilyen kirándulásokon nincs idő piszmogásra, sok felvételből, hátha jó lesz egy kattintgatásra, menni kellett, hogy ne maradjunk le. Azért néhány szép őzlábgomba kalapot sikerült megörökíteni, méltók a nevükhöz (Leucoagricus nympharum), tényleg ők az őzláb nímfák, a szépség megtestesítői. :-)

A pihenőhelyen a fűben sikerült két bébi barna galócát megpillantanom, amit a Baróti hegység többi részén egyáltalán nem láttam. Hiányoltam nagyon, mert ezzel a galócával csak Erdélyben lehet találkozni, nálunk ritkaságszámba megy, ha egyáltalán van.

barna galóca
Ja, és a szúnyogok! Muszáj említést tenni a beszámolóban is a szúnyogokról. Már otthonról is piros pöttyösre dekorált karokkal jöttem a táborba, nem panaszkodhatom, itt még sürűbb lett az egy négyzetcentiméterre eső pöttyök száma.:-)

A képen Barna bácsi találmánya látható, leveles ágak közé rejtett mentalevelek, mellyel csapkodva magunkat elhajthatók a szúnyogok, és még a finom mentaillat is körbeleng bennünket.
Délutáni előadásunk, a visszajelzésekből ítélve, talán nem múlt el nyomtalanul mindenkinél. Dénes gomba gasztronómiából készült fel, én bemutattam egy kis összeállítást néhány gombatalálmányról, amit (feltételezésem szerint) mi emberek a gombáktól leshettünk el, építkezésekben, műszaki megoldásokban, stb…

gyökeres fakógomba erdei egér latrinája felett nő

A bejárat nem messze a gombától
Szerdán buszos túra volt a Szent Anna tónál és környékén. Mivel Ferinek kutatási engedélye van erre a védett lápra, így néhányan a Mohosra mentünk gombát keresni. Gomba volt kevesebb, vagy az áfonya túl sok? – ahogy láttam a többiek is inkább az áfonyára találtak rá főként. Fogjuk rá, kerestük az áfonya gubacsgombát, amit meg is találtunk. Áfonyából kiképeztem magam alaposan, Kriszta megmutatta a harmadik áfonyafajt, a tőzegáfonyát, sőt a vörös áfonyából is sikerült már pirosodó szemeket fotózni.

Innen gyalog mentünk a tóig egy bükkösön át, ahol találkoztunk egy „farkasfalkával” akarom mondani egy falka farkastinóruval.

farkasfalka avagy egy csokor farkastinóru
Megismerhettem egy új tejelőgombát a Lactarius romagnesii-t, sőt találtam egy karéjos susulykát is :-)

Szent Anna tó

Tarkahúsú galambgomba

gyűrűs ráncosgomba

krómsárga galambgomba
Délután Sepsiszentgyörgyön megnéztük a Székely Nemzeti Múzeum gombatárát, László Kálmán, Pázmány Dénes gombapreparátumait foghattuk a kezünkbe. Kifelé haladva a múzeum parkjában egy bokrok alatt bujkáló csalóka pereszkére lettem figyelmes. (Hát igen, ez már betegség, a magunkfajta gombász egy percre sem tudja kikapcsolni gombászó szemeit!! :-)
Az odafelé vezető úton több helyen is megálltunk buszunkkal.

fiúk a mofettában :-)
A Mikes forrásoknál, majd az Aporlányok feredőjénél is pár percre megálltunk. Ki nyavalyáira keresett gyógyírt a mofettákban, ki pedig itt is a gombákat vizslatta. Ismét meggyőződhettünk, hogy a gomba fára mászni is tud! Egy nyírfa csonk tetején mohába nőtt epeízű tinórú díszelgett, mintha odatették volna, de nem, ott nőtt!!

fára mászó epeízű tinóru


Atalanta lepke teleki virágon a csordogáló ér partján
Errefelé nemcsak gyógyulni érdemes járni, hanem gombászni is, hiszen volt ott vörösbarna vargánya, zöldhátú zsemlegomba, a nálunk védett daróc tejelőgomba az áfonyás domboldalban, valamint az epeízű tinóruból a megszokott nagyság négyszeresét is kitevő hatalmas példányokra leltünk.
Délután a Corvin kiadó „Gombák, melyeket feltétlenül ismernünk kell” c. könyvének bemutatóján vettünk részt. A könyv lektora Málnási András, kedves erdélyi gombásztársunk és a fotók készítőinek legtöbbje is tábori ismerősünk.
(A könyv színvonalas, mind minőségi, mind szakmai szempontból, ára a magyarországi viszonyokhoz képest igen olcsó, minden kezdő gombásznak tudom ajánlani, elfér a hátizsák egyik zsebében.)
Utolsó nap délelőtt szabad program volt, mi Ziccéhez, a „hollandhoz” csatlakoztunk, aki beígérte, hogy ráadásnak megnézhetjük az Árkoshoz közeli faluban Besenyőn épülő kúriáját. Szerettük amúgy is hallgatni, ha asztalunkhoz ült, jellegzetes, a magyar nyelv nehézségeivel küzdő, az utolsó pillanatig is a magyar kifejezést kereső szavait, kimondott mondatait, humorát, gondolkodásmódját.
A kirándulást nevezzük inkább lóversenynek, felügettünk a dálnoki hegyre, majd egy óra múlva le. A trombitagomba mezők most nem hoztak minket nagy izgalomba, annál inkább Eszter öccsének kis fadarabja, melyen a régóta élőben látni kívánt fészek gombák csücsültek!!! (Igazán jó felvételt nem sikerült készítenem róla, s ekkor érett meg bennem, hogy nem kísérletezem tovább a megörökölt Fuji géppel, veszek magamnak egy Olympust, a kicsi, sérült régim helyett.)

Egy nagy nehezen kikínlódott fészekgomba portré tőlem.

Dénes fészekgombafotója, sajnos a felnyíló termőtesteket nem örökítette meg.
Zicce sajátkészítésű almaborát ízlelgettük, miközben megérkeztek azok is, akik Dálnokon maradtak trombitagombát szedni, nem feledkezve meg a meglepetésről sem, egy hatalmas dinnye képében. A kúria kertjének alján a Besenyő tóra sajnos fürdőruha hiányában nem mentünk le, beértük a ház tövében álló bokrétafa árnyékával.

Zicce a kúria bejáratánál, "ahol a vénasszonyoknak pletykálni is lesz helye". idézet tőle :-)
A szokásos értékelés most sem maradhatott el, a Baróti hegységből 265 fajt sikerült azonosítani, míg a Szent Anna tónál talált 100 fajjal tovább bővült a választék, természetesen voltak azonos fajok mindkét helyen. Ez a rekordnak számító fajszám a „bolond” időjárás köszönhetően az őszi gombák megjelenése miatt ugrott ilyen magasra, de az eddigi táborok történetében csúcsot döntött.
Az étkezésről sem megfeledkezve, igazán jó dolgunk volt, kétszer vendéglőben ebédeltünk, a szállásunkon is mindig finom ételt kaptunk, soha nem maradt a tányérunkon félretolt falat.
A kastély parkjába tervezett tábortűz a búcsúesti vacsora után elmaradt, baráti beszélgetéssel pótoltuk azt. Itt ismerkedtünk meg Juditka javaslatára Váradi Mihály helybéli gombásszal, aki a két ráadásnapunkon túravezetőnk, és hadtápfőnökünk lett. (Erről a két napról külön bejegyzés készül majd).
Reggel a többiek csomagokkal cihelődtek, pakoltak, búcsúzkodtak, mi pedig gombászkosarunkat fogva ballagtunk Misiékhez felfedezni Árkos gombamezeit.


Köszönet Győzőnek a tábor megszervezéséért, a programokért, a gombásztársaknak és túravezetőknek a gombász élményekért, a szakácsoknak a finom ételekért.

Gombász a pácban, avagy egy modern répamese

Pünkösd hétfőre a Kiskunsági Nemzeti Parkba volt meghívónk „Paul-if” –tól, ismeretlen internetes gombász ismerősünktől.
Délegyházán a vonatállomásra beszéltük meg a találkozót, személyleírás, s cégünk reklámja a kosár segített bennünket egymás felismerésében. Tóni bá’ Pauli gombásztársa is velünk jött a felfedező útra, a kiskunsági „pusztába”. Az első megállónk Pali jól ismert erdejében Taksonyban volt. A mezőn, a friss-roppanós szegfűgombák között még az elmúlt hetek hűvös, csapadékos időjárásán becsapódott, őszi megjelenésű ördögszekér laskagomba csoport is meglapult.

szegfűgomba

ördögszekér laskagomba

A következő megállónk egy öreg akácos erdő szélén volt, s ahogy illik, rá is találtuk a nagy reménnyel várt első akácpereszkékre is. Kicsit ázott állapotban voltak ugyan, de mi nem ázott ebben az özönvizes májusi időjárásban Magyarországon?

akácpereszke

„Megmásztuk” a Kakuk hegyet, gyönyörű nagy őzlábgombák, fenyőtinóruk szaporították Pali kosarában a gombák számát. Tóni Csehországban szokott rá a gombászásra, a csehek mikofil népként mindenkit beoltanak gombaszeretetükkel, így ezt Tóni sem kerülhette el, még a magas diplomáciai beosztásában sem Prágában vagy jó 50 éve :-)) S lám, ha valaki egyszer belekóstol a gombászéletbe, akkor még 81 évesen is vágyik egy – egy jó gombászkalandra, mert hogy abban most egyáltalán nem volt hiány, (de erről majd később).

Tóni 81 éves derékkal :-)
Egy másik mezőn ritka gyepi likacsgombának örülhettünk a hatalmas 8 méter átmérőjű szegfűgomba boszorkánykörön kívül, melyhez hasonlót még soha életemben nem láttam.

a ritka gyepi likacsgomba

Az hagyján hogy nagy kör volt, de milyen mennyiséget szedhettünk belőle, annak ellenére, hogy Paliék két nappal előtte már egy kosár gombát kaptak „tőle”!
Kísérletező kedvünkben meglátogattunk még egy juhlegelőt, de túlságosan tocsogós volt, így az odaképzelt csiperkemezőre még várni kell, míg felszárad egy kicsit a mező.
Míg Tóni szorgalmasan csipegette a szegfűgombát, Pali elvitt minket pipacsnézőbe, ott „élvezkedtünk” a piros-fehér-zöld-sárga mezőben, míg Dénes hőn áhított pipacs fotói elkészültek.

pipacsmező

Gondoltuk, hogy egy tehénlegelőn is szerencsét próbálunk, így indultunk el Bugyit és Kunpeszért összekötő új úton. Itt Pali meglátott egy jobbra kanyarodó, jól járhatónak tűnő mellékutat, mely régen kiépített betonút lehetett. Az út végén megállva szétnéztünk a mezőn, néhány árva sárga rétgombán kívül mást nem láttunk.

Pali és a lucernaföld :-)

Folytattuk utunkat. Az út közepén veszélyesnek tűnő vízkátyút kikerülve Pali ráhajtott a lucernamezőre. Sajnos vagy nem, mi tagadás a sár fogságába esett Pali autója, minden kísérlet a szabadulásra meddőnek bizonyult, egyre jobban besüllyedt a földbe.

az 1. számú mentőalakulat

Be kellett látni segítségre van szükség. Pali fia megérkezett barátaival, de a fiúk minden kísérlete hatástalannak bizonyult, ráadásul még a vontatókötél sem bírta a gyűrődést, nagy csattanással szétszakadt.

Persze, hogy jó az öreg a háznál! Tóni vejét hívta segítségül Budapestről. S ami a kiskunsági fiúknak nem okozott gondot, hogy könnyen ránk találjanak a pusztában GPS és egyéb koordináták nélkül, az a pesti embernek nem ment egykönnyen. Végül sok bolyongás után megérkezett a négykerék meghajtású csodajárgány.

Fiúk, mindent bele! kibővített mentőalakulat

S mint a régi répamesében: A fiúk tolták, a csoda autó húzta,
„húzták-húzták, jót rántottak rajta – erre aztán engedett a répa helyett az autó, s kifordult a földből”:-)))

a védett fátyolos íriszek
A hosszú várakozásban a lucerna- és árpa föld közötti erdősávban egy kis guggoló gyakorlatot hajtottam végre, s mit látnak szemeim, csodaszép védett fátyolos nőszirmokat. Hát ez volt a fájdalomdíj! Nem remélt szerencse, titkos vágyam, amiért elindultunk, valami nagyon szép védett növényre lelni, amit a Budai hegyekben úgysem találnék soha, most teljesült.
Köszönet a szép napért Pali!

Bükkszentkereszti lovas szánhúzó verseny és a lillafüredi gombák

Végre teljesült gyermekkori vágyam, csilingelő lovak húzta szánon siklani a téli erdőben, akár a Kőszívű ember fiai c. Jókai filmben. (Márta „néni” – aki a programot ajánlotta nekünk – megjegyezte, hogy azért farkasokra ne számítsunk :-)

A bükkszentkereszti lovas szánhúzó versenyre korán odaérkeztünk a buszmenetrend jóvoltából. Sajnos a verseny megkezdése előtti rövid másfél órára már nem volt szabad szán, de előjegyeztettük magunkat Barsiéknál a két órakor induló „járatra”. Közben megérkeztek Mártáék, s lementünk egy pályaszéli kanyarba, ahol a versenyző lovak és hajtóik viszonylag közelről voltak megfigyelhetők. Mi laikusként mindenkinek drukkoltunk, legfőképpen az idős lovaknak, mert volt közöttük jócskán az is. Az induló lovak legtöbbje munkára, fakitermelésre használt ló volt, s biztos szokatlan esemény volt nekik, hogy vénségükre ilyen terepgyakorlatot kell végrehajtaniuk, munkaszüneti napon, amikor a munkaköri leírásukból bizonyára hiányzik az a rész, hogy évente egyszer vegyen részt a bükkszentkereszti lovas szánhajtó versenyen :-)

verseny közben
A pálya meredek és kanyargós volt, közepén egy szűk körívvel, akadálynak nagy farönkök közé szorított gyérítésből származó kis fenyőfák voltak lecövekelve.

A győztes hajtók lipicai lovaikkal

Barsi Brigitta
A versenyből a közönségnek szóló attrakció sem maradhatott ki, a bájos Barsi Brigitta 12 éves kislány is indult pónilovával külön kategóriában.

A versenyzők kétszer tették meg a pályát, időeredményeiken rendszerint a második körben javítva. A mulatságos az volt, amikor a hajtó és segédhajtó helyet cseréltek, s az elsőkörös segédhajtó a második körben hajtóként jobb eredménnyel érkezett a célba a "főnőkénél".

Miután az eredményhirdetés az oklevelek kiállítása miatt kissé elhúzódott, a szépen felsorakozott versenyzőkről és lovaikról néhány záró képet készítettünk, majd mi is gyorsvágtában rohantunk vendéglőt keresni a faluban, ahol még volt szabad asztal, mert nekünk is szükségünk volt egy kis abrakolásra, csak nem mehettünk haza egy bükkszentkereszti specialitás megkóstolása nélkül. A falu végén a Rusztik vendéglőben megpróbáltuk a szűkre szabott egyórás időben teljesíteni e feladatot, miközben Mártáék a kétszemélyes rusztikus tálon lévők elpusztításával küzdöttek, nekünk hamar lecsúszott a finom grízgaluskás húsleves és a nem éppen felnőtt adag tejszínes erdei gyümölcsmártásos szarvas sült.

napközis adag :-)
A falu alsó végéről félháromra még teli hassal is sikerült felnyargalni a kereszthez, ahova az időközben fél órával későbbre módosított indulási időnkre Barsi Zoli hamarosan megérkezett. Elhelyezkedtünk a szánon, s Zoli ajánlatára én a bakra ültem. Élveztem, hogy csettint, cicceg a lovainak, s mint megtudtam ezzel a jelbeszéddel tartja kordában a két jószágot, hogy egyformán húzzanak. Az út legromantikusabb része számomra a lucfenyves között vezető erdei úton volt. A természet színpadának legszebb díszleteit rakta ki számunkra, a sejtelmes homályt vállunkra lehajló ágakkal és a lovak csengőinek csilingelő hangjával. A bükkszentkereszti humorból is kaphattunk egy morzsát: Zoli megjegyzésemre, hogy olyan hangulatos ez a csilingelés elmondta, hogy pedig ma már veszett el csengő az egyik lóról. Mondom - lehetséges, hogy meglesz, a fehér hóban könnyű észrevenni. Abban ő is bízik, hogy meg lesz valakinek, de sajnos nem neki – volt a válasza.

A kezdődő sűrű hóesés hangulatfestésnek jó volt, de legfőképpen arra, hogy ölembe hullva szép sunyin jól átáztassa a nadrágomat. Az út végére, akár indulhattunk volna a hóemberépítő versenyen is, olyan vastagon állt rajtunk a hó. A szép havas tájon, a fehér-fekete-szürke színek mellett zöldet is láttunk, de ezt inkább tekintsük baljós jelnek, mert a fák, melyeken a fagyöngy ilyen óriási méretekben telepszik meg, pusztulásra vannak ítélve. Amikor a fagyöngy a fát elpusztítja, önmaga életlehetőségeit is egyúttal felszámolja, így aztán az élettelen, de még álló fákon a valaha zöld fagyöngy bozontjai is feketén csúfoskodnak.

A hazainduló buszjáratra várnunk kellett egy órácskát, de szerencsére a buszmegálló közelében még ott volt a gesztenyesütő, melynek parazsánál jól megmelegítettük átfagyott kezünket, s idővel már a forralt bor poharát is meg tudtuk fogni velük. :-)

A bükkszentkereszti mendeboska
S hogy húzzuk az időt vettünk egy mendeboskát is. A mendeboskát árusító fiatalembert kifaggattuk, hogy honnan e mendeboska név? Elmesélte, hogy a faluban élő szlovák asszonyok nevezik mendeboskának azt az ételt, amit sebtében állítanak össze ebből-abból, s arra mondják, hogy mendeboskát főztek. Az ő mendeboskája knédli tészta alapra rátett ez+az, hol juhtúró, hol szalonna, hol sonka, hagyma vagy akár gomba is lehet.
Este otthon Hodobay Marika levele várt minket, Noémi aznapi gombás képeivel. Mondanom sem kell egyből gombázhatnékunk támadt, meglátván a természet újabb, remek kézműves alkotását.
Így másnap Noémival és Valival (aki szintén előcsalogatható volt e gombás hírre rejtekéből) elindultunk, hogy Noémi gombáját mi is megörökítsük, sőt határozásra hozzunk is belőle haza.

A lillafürdei vízesés februárban

A lillafüredi vízesés mázsás jégcsapjai az olvadás miatt néhol már a földön hevertek, de még így is maradt rajtuk annyi, hogy megismerjük ezt a téli arcát is.

A kis fehér, gombászcsalogató kacskagomba faj

A kis fehér gombán kívül fotóztunk még szép júdásfülét, téli fülőkét, nagyon aranyos rezgőgombát :-) E szép kis gomba faji meghatározása jelenleg gombásztársunkra, Lukács Zolira vár, én csak a nemzetségig jutottam el vele. A következő hétvégét ismét Miskolcon töltöttük, most a kocsonya fesztivál volt a mézesmadzag. Délelőtt elindultunk a Szinva patakhoz, remélve, hogy a víz közelsége a zord hidegben is más klímát ad a környezetének és hátha itt is jelét látjuk gombaéletnek. A vízparti öreg, kidőlt és még lábon álló fűzfákat, bodzákat nézegettük, és mint a hámló kéreg alatt, úgy a fatörzset borító moha rejtekében két érdekes gombára is rábukkantunk.

A lehelet vékony, fehér kígyógomba faj fényképezésekor még a lélegzetemet is visszatartottam, nehogy elfújjam a törékeny kis jószágot. :-)

A másik két miniatűr gombát is lefotóztam, majd leszedve, kis levélkébe csomagoltam, azt remélve, hogy otthon sikerül majd meghatározni. Hát nem… sőt egyre tanácstalanabb voltam még a nemzetség meghatározásában is. (Ilyen apró gombák, még csak kígyógomba képében kerültek elém, de abban biztos voltam, hogy ez a gomba nem az.)

apró termetű télifülőke
Utunkat a Király kút felé folytattuk, s a kútnál lévő kis patak partján haladva, a patak közepén üde zöld növényeket vettünk észre. S hogy dokumentálni tudjuk a tavasz jeleit, a közelben talált kidőlt határkarót odahúztam, bedobtam a patakba, s arra állva már sikerült is megörökíteni e nyakig vízben álldogáló bimbózó mocsári gólyahírt.

Délután elmentünk a kocsonyafesztiválra. Tömeg, totyogás, szemerkélő eső.

Nekem a sok bazári béka nagyon tetszett, igyekeztem is majd minden fajtáját megörökíteni. Sötétedésre értünk a zöld sátorba, ahol a miskolci gombászok is kiállították portékájukat. Le a kalappal a termesztő előtt(Darai Balázs), aki e két termeszthető gombát, a süngombát és a petrezselyemgombát képes volt a kiállítás napjaira időzítve termőre fogni, legszebb állapotukban fiatalon, zsengén bemutatni.

termesztett petrezselyemgomba

termesztett süngomba

Szerencsénkre, Cseh Marika volt az ügyeletes a gombászok asztalánál, akinél akkora protekciónk volt, hogy két tál kocsonyát is kaptunk, melyet az egyesület tagjai szabadtéri kondérban főztek maguknak és zempléni vendégeiknek. Nagyon örültünk neki, mert bár nézegettük a vásárban a kínálatot, de nem találtunk ízlésünknek megfelelő húst is tartalmazó kocsonyát sehol sem, s elég snassz lett volna a kocsonya fesztivál kocsonyaevés nélkül.:-)
Éjszaka viszonylag jól megszáradt vizes lábbelink, így másnap újból kimentünk a Szinva patakhoz jobban megfigyelni ezt a nagyon apró gombát, és amúgy is szerettünk volna még egy kicsit túrázni is, mivel ragyogó napsütés volt végre a borongós, szürke napok után. Érdemes volt, mert már több helyen is találtunk példányokat a picurka gombából, s egyre inkább az volt az érzésem, hogy ez a gomba egy nagyon apró termetű téli fülőke.

A segítőkész példány, ahol láthatók a téli fülőkés jellegek :-)

Ez a példány már hozta a faj jellegzetességeit, ragadós kalap, barnás, feketedő tönk. Na de a mérete! A legnagyobb kalap átmérő sem haladta meg a 7 mm.-t. Tönkje sem volt sokkal hosszabb, és vékony volt, mint egy cérnaszál. Néhány példányt begyűjtöttem, remélve majd csak segít valaki a mikroszkópjával megfejteni. Annyira bíztam benne, hogy egy ritka téli fülőkéhez hasonló gombát leltem, hogy preparáltam is belőle a Növénytár számára, s postán elküldtem Vasas Gizusnak, hátha hátha…. Sajnos a spóra vizsgálat nem hozta az általam remélt eredményt, hogy őkelme lenne a Flammulina elastica, így csak egy nagyon apró termetű bodzán és fűzfán növő „sima” téli fülőkével (Flammulina velutipes) hozott össze a sors. Bár az általunk konyhára is gyűjtött, közismert fülőke finom gomba, azt hiszem ebből az apróságból soha sem fogunk konyhára gyűjteni :-)

roskad a kásás hó .....

A Király kútnál felfelé haladva hókásás patak és a vastag hó még a telet őrizte. Majd elfordultunk a Szeleta tető felé vezető útra, a Molnár sziklát elhagyva a télből, tavaszból egyaránt ízelítőt kapva csúszkálhattunk le a latyakos hóban a buszvégállomásra.